hirdetés
01.jpg

„Mindegy, ki a gyerek apja, a nőnek legyenek gyermekei, minél több, annál jobb” – a gyermektelen nők megbélyegzése Ghánában

Ghánában ha valaki nőként egyedülálló marad, egy idő után rossz szemmel kezdenek nézni rá ismerősei, családtagjai. A gyermekek hiánya, a meddőség pedig súlyos társadalmi következményekkel járhat.
Szöveg és képek: Supák Ágnes - szmo.hu
2020. március 28.


hirdetés

Ahogy azt már egy ideje láthatjuk, a világ népessége folyamatos növekedésben van. Az ENSZ 2019 júniusában közzétett felmérése szerint a jövőbeli gyarapodás nagyon aránytalanul oszlik majd meg a világ különböző területein. Például Afrika szubszaharai régiójában élők 2050-re kétszer annyian lesznek, mint most, míg Európában alig számíthatunk emelkedésre a születési számokban. Mindez a statisztikákban szárazan rajzolódik ki, jelentősebb magyarázatok és emberi arcok nélkül. 2020 elején, utazásom során többek között a magas gyermekvállalási arány okait keresve kutattam a nyugat-afrikai Ghánában.

Ghána számokban

Az Our World in Data felmérése szerint Ghánában a termékenységi ráta: 3,81 (2019-es adat alapján), ami azt jelenti, hogy a ghánai nők átlagosan 3-4 gyermeket szülnek életük során. Ez nagyjából az európai átlag duplája. (Összehasonlításképpen Magyarországon ez a szám ugyanabban az évben 1,41 volt.)

Mindennek egyik oka talán az, hogy a ghánai nőkre a társadalom óriási nyomást gyakorol úgy, hogy a kultúrájukból következően a nő elsődleges feladatának azt tekinti, hogy minél több gyermeket szüljön.

Ghánában az, hogy egy nő elérte a pubertás kort és nemzőképessé vált, már hagyományosan azt jelentette, hogy felkészült a házasságkötésre. Sokan még ma is nagyon korán mennek férjhez, különösen a muszlim közösségekben. De ez a korhatár kezd kitolódni. Ezzel együtt az elrendezett házasságok száma is csökkent.

hirdetés

A ghánai nők átlagéletkora az első szüléskor mindössze 22-23 év körül van. Számukra a gyermekek nem csupán az anyaság csodáját jelentik, hanem társadalmi státuszt nyújtanak, illetve idővel munkaerőként hozzájárulhatnak a háztartás gazdaságához is.

Épp emiatt, ha valaki nőként egyedülálló marad, egy idő után rossz szemmel kezdenek nézni rá ismerősei, családtagjai. A gyermekek hiánya, a meddőség pedig súlyos társadalmi következményekkel járhat. A megbélyegzésen felül a terméketlen nők gyakran mentális szorongással és családon belüli erőszakkal szembesülnek.

Ama, akinek neve azt jelenti: szombaton született. Ghánában, egyes népcsoportoknál a csecsemőket az alapján nevezik el, hogy a hét milyen napján születtek.

Elsőként Amával, egy helyi újságíróval beszélgettem a témában. Neki bátorkodtam feltenni a kérdést: van-e egyáltalán lehetőség arra, hogy nőként valaki úgy döntsön, nem akar gyereket vállalni.

„Nem, nem, erre nincs lehetőség.

A kultúránkban mélyen gyökerezik az a tradíció, hogy a nőknek a legfőbb feladata az, hogy minél több gyereket hozzanak a világra. Az nem is igazán fontos, ha nem tudnak megfelelően törődni velük.

Egy nő értéke abban rejlik, hogy mennyire termékeny, amit pedig azzal tud kimutatni, hogy minél több gyermeket szül. Itt nincs lehetősége a nőnek, hogy úgy döntsön, ő örökké egyedülállóként fog élni, ez nálunk nem opció.”

– Mi történik abban az esetben, ha valaki nem tud teherbe esni?

„Ha egy bizonyos kor után valaki még hajadon és gyermektelen, az egy hatalmas nehézséget jelent. Lenéznek és ez megmérgezi az egész hátralévő életedet. Az esetek többségében nem fognak szemtől szembe, verbálisan vagy fizikailag bántani a falubeliek, de teljesen kiközösítenek. Az emberek kutyába se vesznek majd, levegőnek néznek. A városokban talán valamivel jobb a helyzet, de ez a berögzült szemlélet elszórtan ott is megtalálható.”

Ma már a tudományok és a technológia fejlődésének köszönhetően hozzájuk is elértek a mindenféle orvosi tesztek, amelyekkel könnyen megállapíthatóvá és bizonyíthatóvá vált, hogy sok esetben nem a nő hibája, hogy nem lehet gyereke, hanem a férje impotens. Ezt azonban a nép nagy része máig nem fogadja el, és továbbra is a nőket hibáztatják, mondván: biztos csak nem akartak eléggé teherbe esni.

„Ha egy nőnek bármi miatt nincs saját utódja, akkor rögtön elkezdődik a pletykálkodás, és kialakul a negatív megbélyegzés. A helyi szóbeszédben keresztnevük helyett „gyermektelen”, sőt „reménytelen” nőnek kezdik el hívni őket. Úgy tartják, a gyümölcstelen asszonyok erőtlenek, elveszettek a világban”

– mesélte Ama.

– Ha valakinek biológiailag nem lehet gyermeke, akkor kaphat bármilyen mentális segítséget, hogy feldolgozza ezt a traumát?

„Tudtommal erre kifejezetten nincs segítségnyújtás, hisz elég baj van így is az orvosi ellátással, de ha szerencsés az illető, és a családja nem veti meg, akkor rájuk tud támaszkodni ilyen esetben.”

Menekülés a megbélyegzés elől

A negatív beskatulyázás olykor olyan erőteljes kiközösítéshez vezethet, hogy sokan kénytelenek teljesen elszigetelődni korábbi közösségeiktől.

Ghána északi térségében gyakori eset, hogy az olyan nőkre, akiknek egy bizonyos kor után nem születik gyermekük, boszorkányként, a gonosz megtestesítőjeként kezdenek el tekinteni. Ehhez sokszor a törzsi vallás papjai is hozzájárulnak azzal, hogy felerősítik az emberekben azt a spirituális meggyőződést, mely szerint a meddőség a nő Isten iránti engedetlenségének eredménye. Erre pedig olyan megoldásokat tanácsolnak, mint a gyakori ima, bűnbánat, radikális esetben pedig a női nemi szerv megcsonkítása, mondván, hogy ez az út vezet az igazi megtisztuláshoz. (Sajnos azonban épphogy ez is eredményezhet meddőséget, számos egyéb fertőzést mellett.) Az ilyen és hasonló esetekben a nők sokszor úgynevezett „boszorkánytáborokba” költöznek, menedéket keresve az ítélkező tekintetek és a kínzás elől. Itt rajtuk kívül megtalálhatóak még mentális betegséggel küzdő emberek és olyan özvegyek is, akiket azzal vádolnak, hogy megölték a férjüket a vagyon megszerzése érdekében.

A szégyen elől menekülésnek létezhet más formája is. Beszélgetéseim során hallottam egy történetet egy ghánai nőről,

akinek egymás után több vetélése volt, idővel pedig már egyáltalán nem tudott teherbe esni. Neki abból a szempontból szerencséje volt, hogy – bár családja nem – de férje végig mellette állt és támogatta őt. Később – jó pár teszt elvégzése után - kiderült, hogy a férfinek sem voltak rendben a hímivarsejtjei.

Közösen döntöttek úgy, hogy együtt maradnak, és a megbélyegzésnek hátat fordítva kiköltöznek az USA-ba, ahol új életet tudtak kezdeni és nem kellett attól tartaniuk, hogy lenézik őket a gyermekek hiánya miatt.

Törzsi tradíciók a gyermekvállalás terén – patrilineáris & matrilineáris közösségek

Mivel [a keresztény és iszlám vallás mellett] a különböző törzsi tradíciók még itt-ott elvétve jelen vannak Ghánában, a nők a vidéki területeken eltérő kihívásokkal néznek szembe, mint azok, akik a nagyobb városokban élnek.

Az ország északi régiójában nem elég, hogy az asszonyok minél több gyereket szüljenek, még az is fontos, hogy legyen köztük fiú, mert egyes helyeken az öröklés rendszere patrilineáris, vagyis férfiágon öröklődik minden. Ha a nő nem szül fiút, akkor a férjétől jóformán nem kap semmit, sem ő, sem leánygyermekei.

Az előzővel ellentétben az Akan régióban inkább a nőágon történő öröklés a jellemző. Persze ennek is megvannak a maga hátrányai. Az egyik gyakran elforduló negatívum például az, hogy a férfiak a matrilineáris rendszerben nem vigyáznak gyermekeikre, mivel nem is igazán tekintenek magukra apaként. Nem tartoznak a teherbe ejtett nő családjához, ezért inkább a leánytestvéreik gyermekeivel foglalkoznak, mintsem a sajátjukkal. Az itt élőknek nem fontos, hogy milyen nemű gyerekek születnek, házasság sem feltétlenül szükséges – sőt az embereket még az sem érdekli, hogy ki a gyerek apja. Egyedül az számít, hogy a nőnek legyenek gyermekei – minél több, annál jobb.

A fiatalok látásmódja

Bár még mindig piedesztálra van emelve az ghánai nők körében a családalapítás szerepe, a nagyobb városokban már megindult a fiatalabb generáció körében a gyermekvállalás újradefiniálása.

A 20-as éveikben járó nők már sokkal inkább törekednek arra, hogy szerelemből kössenek házasságot, és az utódok mennyisége helyett arra fókuszálnak, hogy megfelelő jövőt tudjanak biztosítani nekik, ha tehetik továbbtanulnak, így kezd kitolódni az első gyermeket váró kismamák életkora.

Accrában, az óceánpart közeli, Művészeti Központként is emlegetett piac kellős közepén, egy csapat fiatal nővel elegyedtem beszélgetésbe a gyermekvállalás témájában.

Fiatal lányok a Művészeti Központ bazárjában, színes gyöngysorokkal a csípőjükön

Őket is megkérdeztem arról, hogy szerintük akadnak-e Ghánában olyan nők, akik nem akarnak férjhez menni és gyerekeket vállalni, mert szeretnének helyette például karriert építeni.

„Önként nem szeretnének férjhez menni, miközben meglenne rá a lehetőségük?” – kérdeztek vissza csodálkozva. „Ghánában ilyet alig találni. Az anyák, a nagyanyák is nyomást gyakorolnak lányaikra, unokáikra, azzal, hogy meg kell házasodniuk, gyerekeket kell szülniük. Persze ez már nem olyan vészes, mint korábban. Az belefér, hogy valaki 4-5 évvel később szül, mint az átlag, mondjuk mert főiskolára megy, de hogy valaki önként ne vállaljon gyereket a munka miatt, az nem szokott előfordulni. A szingli élet is csak egy ideig szórakoztató, öregen már nem az.”

– Nincs olyan ismerősötök esetleg, akinek biológiailag nem lehetett gyereke?

„Nincsen, mert mi mind ezt viseljük és a barátaink is ezt hordják” – mondták, majd megmutatták nekem a csípőjükre akasztott mindenféle színekben pompázó gyöngysorokat, amelyeket termékenységük szimbólumául hordanak, jelzésként az általuk kiválasztott férfi felé.

„Ez felfogható egyfajta modern totemként, mely szerencsét hoz az ágyban és megáldd téged sok-sok kisbabával. Olyasmi, mint az Akua'ba [fából készült, rituális termékenységi baba]. Ha ezt hordod, biztos lehetsz benne, hogy könnyen teherbe esel.” – mesélték nekem kuncogva.

Doreen a bátyja boltjában

Egy kicsivel odébb, ugyanabban a bazárban egy 22 éves lánnyal társalogtam, aki jelenleg a bátyja boltját vezeti, közben pedig informatikusnak tanul.

– Nem érzel nyomást a családod vagy a társadalom felől aziránt, hogy gyereket vállalj?

„Egyelőre még nem, mivel igyekszem a továbbtanulásra fókuszálni és ezt ők is elfogadták. Idővel persze szeretnék saját gyerekeket, de nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy ne tudjam őket eltartani. Hiszek az igaz szerelemben, és várok arra, hogy eljöjjön az a férfi, akinél majd azt érzem, hogy igen ő az, akitől gyerekeket szeretnék.”

– Tudod már, hogy hány csemetét szeretnél? Van valami, ami befolyásolja ezt?

„Hármat-négyet talán, de semmi sincs kőbe vésve. Ez függ majd attól is, hogy a leendő férjem mit szeretne. A bátyámnak van már két lánya, úgyhogy a szüleim már nagyon vágynak egy fiú unokára.

Ki tudja, lehet nekem előbb lesz fiam, mint neki, de ha lány lesz, ugyanúgy fogok neki örülni”

A riport elkészítését a Minority Rights Group International tette lehetővé.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
antall-Copy.jpg

Két dolgot mondott Antall József a halálos ágyán Orbán Viktornak

Az első szabadon választott miniszterelnök elsőszülött fia, Antall György beszélt édesapjáról a Válasz Online-nak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

Exkluzív interjút adott a Válasz Online-nak Antall György, az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József elsőszülött fia. Bár mint „titkos tanácsosaként” sok mindent látott és hallott, eddig mégsem beszélt édesapjáról.

Most a Válasz Online kérdéseire többek között arról beszélt, igaz-e, hogy Antall József halálos ágyán politikai örökösének tette meg Orbán Viktort. A politikus fia elmondta, hogy valójában két tanácsot adott az akkor még fiatal, ellenzéki vezetőnek.

"Ott álltam akkor édesapám kórházi ágya mellett, pontosan tudom, mi hangzott el azon a beszélgetésen.

Azt mondta neki: „ne felejtsd el, miért harcoltunk”, mármint az Ellenzéki Kerekasztal idején. Illetve Orbán Viktor lelkére kötötte, hogy vigyázzon a pártjára. Körülbelül ez volt a két üzenet"

- mondta el Antall György.

hirdetés

Az interjúban azt is elmesélte, hogy azért sem beszélt édesapjáról, mert ügyvédként olyan helyen dolgozik, ahol megkérték, legyen visszafogott a közéletben, és ez neki tökéletesen megfelelt.

Édesapjáról elmondta, hogy nem volt naiv, "csak éppen mélyen bízott az emberi értelemben: ha valamit értelmes szavakkal elmondunk, azt az emberek megértik és talán méltányolják. Megdöbbentette az értetlenség, de még inkább a rosszhiszeműség, amivel minden egyes tettét és szavát az akkori sajtó fogadta. Pedig hol voltunk még a közösségi médiától! Amíg létezett nyomtatott sajtó, s az emberek újságokban, meg könyvekben közölték gondolataikat, volt egy természetes szűrő, de ma már nincs semmi" - mondta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
patric_2-Copy.jpg

„Miért nem kereshetek annyit, hogy a hónap végén beleférjen az eper is?” – egy orvos keserű posztja

„Milyen érzés a magyar egészségügyben dolgozni orvosként? Május 17-én már kifogytam a fizetésemből” – írja Patric Lausch.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

A koronavírus-járvány újra felhívta a figyelmet az egészségügyben dolgozók helyzetére. Az orvosok, ápolók, szakdolgozók, takarítók és mindazok, akik a betegekkel foglalkoztak, emberfeletti munkát végeztek heteken át. Sokan a családjuktól távol, túlórázva végezték a dolgukat.

Sokan panaszkodtak a védőfelszerelések hiányára, majd a jövedelmük csökkenésére, és az utóbbi időben többen is arról számoltak be, hogy a megfeszített munka után kevesebb, vagy éppen alig több pénzt kaptak kézhez.

Patric Lausch is hosszú évek óta dolgozik a magyar egészségügyben, most aneszteziológusként, de mentőzött és számos hazai és külföldi kórházban is dolgozott már.

A közösségi oldalán most arról írt, hogy kétgyerekes édesapaként bizony a hónap közepén már nagyon számolnia kell a pénzt. Legutóbb azzal szembesült, hogy többnapos szolgálat után végre eljuthatott a piacra, de az epret már nem tudta megvenni, mert a fizetéséből nem telik rá.

hirdetés

A bejegyzését az engedélyével közöljük:

"Milyen érzés a magyar egészségügyben dolgozni orvosként? Május 17-én már kifogytam a fizetésemből, csak azóta minden nap dolgoztam. Ma - 2 hét után - volt időm elmenni a piacra. Láttam ezeket a zamatos epreket, de nem tudtam venni belőle, mert nem volt miből.

Pedig csorgott a nyálam és nagyon ettem volna pár szem epret. A szörnyű az, hogy nem is 1-én kapok fizut, hanem 5-e körül. Ezért még 2 hét amíg tudok venni epret, remélem még lesz.

Miért? Miért kell 200 óráért hazavinnem 226.000 forint fizetést? Miért nem kereshetek annyit, hogy a hónap végén beleférjen az eper is? Miért?

Kíváncsi vagyok, hogy ezek a miniszterek sem esznek epret a hónap végén egy hosszú 2 hetes, folyamatos munka után?

És ígérnek nekem egyszeri bruttó 500.000 forintot? Köszi. Lehet, hogy akkor valami kis pluszt fogok tudni csinálni a 2 gyerekemnek nyáron, de akkor sem fogok tudni jövő májusban a hónap végén epret venni. És az az ígért 20% fizetésemelés? Hát érdekes módon, eddig minden fizetésemelésnél valahogy kevesebb pénzt utaltak át. Ezért attól tartok, hogy a fizetésemelés után havonta törleszteni fogom azt az egyszeri bruttó 500.000 forintot, ha havonta megint kevesebbet fogok hazavinni.

Ez így jó? Ezért tapsoltatok? Szép volt, de inkább vittem volna haza egy fél kiló epret a piacról!

Nem az eper miatt írtam. Élhető bérezést szeretnék az egészségügyben dolgozóknak.

Valahogy a 'hülye' bruttó 500.000 forint miatt hirtelen eltűnt ez a téma. És valószínűleg azért is adják, nem azért hogy a munkánkat jutalmazzák!"

Patric Lausch a közösségi oldalán gyakran mesél az orvosi munkájáról. Bemutatja a helyeket, ahová a hivatása viszi. Mesél a kollégákról, és megosztja élményeit a külföldi kórházakban, mentősöknél tapasztaltakról. Vallja, hogy övé a világ legjobb munkája. Édesapaként két kisfiát is arra neveli, hogy megértsék maguk körül a világot, legyenek segítőkészek, de bátrak is.

Fotó forrása: Patric Lausch Facebook-oldala

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kepatmeretezes_hu_IMG_4981-1000x750.jpg

„Idő kell, hogy begyógyuljanak a sebek” – hazaértek a luxushajók magyar rabjai

Elvette a kedvüket a visszatéréstől a tengeren töltött karantén és a sok hitegetés, mikor és hogyan jöhetnek haza. A világon összesen több tízezren ragadtak hajókon, négyen öngyilkosok lettek.
Belicza Bea - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

Két hete beszéltem először Stana Alexandra Erikával. Táncos partnerével, szerelmével, Köcse Györggyel együtt épp új hajóra szálltak Miami közelében, annak reményében, hogy indulhatnak végre haza a járvány miatti káoszból.

"Az a terv, hogy ezzel az öreg hajóval elmegyünk Angliába és onnan repülővel haza. Kicsit félünk, mert a Karib térségben élőket nagyobb, erősebb hajókkal viszik, minket meg egy több mint két hetes útra egy olyan hajóval, ami kisebb szélben sem tudott kikötni"

– kezdte Alexandra.

Akkora szobát kaptak, hogy a négy nagy bőrönddel nem fértek be, de Alexandra harcos típus, ha kell, és másnapra elintézte, hogy nagyobb szobát kapjanak.

Ezen a hajón vannak most a kanadaiak is. Őket is át akarják vinni Amerikából Angliába, mert az volt az egyetlen ország, ahonnan repülni lehetett.

hirdetés

Bulival kezdődött a rabság

Alexandráék a Royal Caribbean-nek dolgoztak, a Rhapsody of the Seas nevű, 3000 fős hajón. Az elmúlt egy hónapot is még ezen a hajón töltötték, de utasok nélkül.

Fotó: David Montenegro

Március 14-én szállt le minden vendég, akkor leállt a hajózás mindenütt. A több száz fős személyzet még maradt, és kellemes is volt az első időszak, mint ahogy Szilasi Szilvi, kaszinós mesélte korábban a Royal másik hajójáról.

Alexandráék is élvezték ezt az időt, felléptek a dolgozók előtt is, és igazából ekkor még buli volt. Míg Szilviéknél 156 koronavírusos volt és hárman meg is haltak, ezen a hajón csak egy koronagyanús embert találtak. A biztonság kedvéért azért itt is elrendelték a kabin-karantént. Enni is a szobában kaptak és naponta kétszer hőmérőzték őket.

"Igyekeztek elviselhetőbbé tenni nekünk ezt az időt, így kiosztották a vendégkabinokat. Persze így is volt, aki ablaktalan szobában töltötte a 18 napot. A hazautazás dátumait folyamatosan tologatták, lemondtak járatokat. Nem tudom, hogy csak hitegettek vagy tényleg nehéz volt a szervezés. Nagy érzelmi hullámvasút volt."

A pletykák szerint a munkaadó eleinte arra számított, hogy egy hónapon belül újra fogadhatják a vendégeket.

Szobakarantén 18 napig, Fotó: Stana Alexandra Erika

A luxushajón töltött karanténra sokan gondolják, hogy az nem olyan rossz. A fiatal, aktív Alexandráéknak azonban a semmittevés gyötrő volt:

"Nem edzhettünk, nem futhattunk, semmit nem csinálhattunk. Sírógörcsöm volt a kabinba zárva, úgy éreztem, nem kapok levegőt. Menekülni akartam. Volt, hogy estig nem kaptunk kaját, vizet. Nyomasztó volt. Hetek óta nem voltunk szárazföldön. Azt éreztették az emberrel, mintha mi lennénk a vírushordozók."

A szobafogság alatt az agyat és a testet is próbálták karbantartani, Fotó: Stana Alexandra Erika

A bizonytalanság csak nehezítette a helyzetüket. Napról napra változott a terv, melyik nemzetiség mikor indulhat haza. A konzulátus sem tudott akkoriban segíteni. A hajós cég próbálta a lehető legolcsóbban megúszni a személyzet hazaszállítását, de a járvány idején ez nagyon nehéznek bizonyult, mert alig volt repülő, össze kellett gyűjteni a különböző nemzetiségűeket.

Ijesztő volt azt hallani, hogy az indonéz személyzetet Barbadosról akarták hazaszállítani repülővel, de a reptéren voltak, amikor törölték a járatukat. Mivel elhagyták a hajót, amikor visszajöttek, azonnal kezdhették újra a két hét karantént.

Öngyilkosságok a káoszban

Alexandra úgy tudja,

90 ezer dolgozó rekedt a hajókon, köztük 150 magyar.

Nem nyugtatta meg az egyre feszültebb embereket az sem, hogy

pár napon belül 4 öngyilkosról hallottak különböző hajókról. Előbb egy lengyel villanyszerelő, aztán egy magyar kirándulásszervező, egy ukrán lány és végül egy kínai fiú is. Azt senki nem tudta, mi volt az ok, de azt sejtették, hogy van, aki nem bírja ezt a terhelést.

A hajós személyzetet felkészítik, mit tehetnek társaikkal, ha látják, hogy depressziósok, de Alexandra szerint ez itt nem segít.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
levi-saunders-unsplash-1000x667.jpg

„Félek, aggódom, kiszolgáltatottnak és üldözöttnek érzem magam” – egy transznemű magyar nő a törvénymódosításról

Megszavazta a parlament a nemváltást ellehetetlenítő törvényt. A férfiként született Dóri elmesélte, mit érez most.
K.U.D./A címlapkép illusztráció: Levi Saunders /Unsplash - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

Képzeljük el, mit éreznénk, ha törvény születne arról, hogy holnaptól egy számunkra idegen, önmagunkkal nem azonos néven kellene élnünk a mindennapokat. A személyinkben nem az a keresztnév szerepelne, amit magunkénak érzünk, amelyen a szeretteink, ismerőseink, barátaink szólítanak, hanem egy idegenül csengő név. Ági helyett például Tamás, vagy Levente helyett Diána.

Képzeljük el azt a szituációt, amikor a postán egy küldemény átvételekor igazolni kellene magunkat, de hiába áll ott egy férfi, a személyi igazolványban női név szerepelne, vagy épp fordítva. Valószínűleg mindenki el tudja képzelni a postai alkalmazott értetlenségét, hogy mégis hogy lehet ez? Mit éreznénk? Zavarban lennénk? Dühösek lennénk? Szégyellnénk magunkat?

Május 19-én az országgyűlés fideszes kétharmada megszavazta azt a salátatörvényt, amelynek 33. paragrafusa törvényben tiltja meg a transznemű embereknek a nemük jogi elismertetését.

Az anyakönyvi nyilvántartásokban a "nem"-et felváltja a "születési nem", amit nem lehet megváltoztatni a személyi okmányokban sem. Ma körülbelül harmincezer transznemű él Magyarországon, akik közül sokaknak mostantól esélyük sincs a nem-és névváltoztatásra.

Gergely Dóra Viktória összes iratán, már az anyakönyvi kivonatán is nőként szerepel. 2012-ben kapta meg a nem- és névváltoztatási kérelmének pozitív elbírálásáról szóló papírt. Most azonban aggódik, az új törvény nem érinti-e őt is, nem lesz-e az törvény visszamenő hatállyal is érvényes.

hirdetés

"Persze, félek, aggódom, kiszolgáltatottnak és üldözöttnek érzem magam"

– mondta a Szeretlek Magyarországnak. Megjegyezte, az utóbbi években, egészen pontosan 2018 nyarától az Emberi Erőforrások Minisztériuma felfüggesztette a nem- és névváltoztatásra irányuló kérelmek elbírálását, vagyis jó ideje ellehetetlenítik a transznemű magyarokat.

"Megsértik az önrendelkezés jogát, szembemennek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, Magyarországon lábbal tiporják az alapvető emberi jogokat"

– mondta Dóri dühösen, hozzátéve, mintha az lenne a cél, hogy senki se lógjon ki a sorból, mindenki feleljen meg a kormány által preferált keresztény heteroszexuális emberképnek.

"Ez itt barbárfölde, ahol a józan észt kispadra ültették" – mondta, hozzátéve, hogy

amennyiben egy nemi átmeneten részben átesett személyre (aki például hormonkezelésen vett részt) rákényszerítenek a sajátjának tekintett nemmel nem egyező személyes okmányokat, az konkrétan a hétköznapi életét lehetetleníti el.

"Konkrétan megvádolhatnak személyes okmánnyal való visszaéléssel. Rád hívhatják a rendőrt, mert amikor bemutatod a személyidet, más kép, más név szerepel azon, mint aki a személyit kérő illető előtt áll" – hívta fel a figyelmet arra, milyen következményei lehetnek annak, ha valaki nem változtathat nevet és nemet.

Ugyanis a személyes iratokban feltüntetett nem és név az élet szinte minden területére hatással van: egy állásinterjún, egy banki ügyintézés során, de még egy üzletben is, ahol bankkártyával fizetünk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!