hirdetés
eq_ck.jpg

Milyen dolog érzékenynek lenni egy érzéketlen társadalomban?

Nincs könnyű dolga annak, aki a fogyasztói társadalom bűvkörében - amiben szinte minden a felszínességről szól -, túl magas érzelmi intelligenciával rendelkezik.
Szilvi írása a Lélekhatár blogon, Képek: Pexels - szmo.hu
2019. január 18.


hirdetés

A Lélekhatár blog neve megtévesztő is lehet akár, de a szerző ígéri, hogy nem lesz léleksimogató önámítás. Olykor meglehetősen nyers és szarkasztikus stílusával akár nagyképű ember benyomását is kelthetné, ám ez ne riasszon el benneteket, kedves olvasók!

A magad érzelmi intelligenciájú embereket nem az motiválja, ami másokat. Kismillió olyan dolgot vesz a lelkére, amit a környezete figyelemre sem méltat. Nem nevezném mindezt áldásnak. Vagy mégis? A bejegyzésből kiderül.

Nem tudja elviselni az igazságtalanságot

Pedig abból aztán van itt bőven. Egyáltalán nem motiválja sem a hatalomvágy, sem az előrejutás és egyáltalán nem érti, hogy az emberek miért bántják egymást. Átok ez, hisz semmi másról nem szól már a világ, mint tárgyi dolgok birtoklásáról, a saját egónk fényezéséről és a külvilág felé mutatott tökéletességről.

Egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező embernek így marha nehéz a dolga, például egy olyan munkahelyen, ahol vajmi kevés szükség van az olyan tulajdonságokra, mint az együttérzés vagy beleélés képessége.

Mindent a lelkére vesz

hirdetés

Olyan ez, mintha az egész világ ellene lenne, hisz lépten-nyomon bántások érik. Nem arról van szó, hogy gyenge, nem is arról, hogy hisztis (bár ezt sokkal könnyebb rásütni), hanem egyszerűen arról, hogy egy érzékeny ember másként éli meg a beszólásokat, az élcelődést és a szarkasztikus humornak álcázott negatív kritikákat.

Nem azért, mert neki semmi humora nincs, pusztán arról van szó, hogy még másokról lepörög egy-egy beszólás, ő nem tudja értelmezni ezeket. Mert ő maga nem ilyen.

Nyakába veszi mások gondjait is

Nála ebben az esetben sem úgy működnek a dolgok, mint a többieknél. Túl könnyedén felveszi a másik ember rezgéseit, ezáltal, nem csak meghallgatja a problémáikat, hanem rágódni is képes rajtuk.

Olykor teljesen tudat alatt, hisz néha még maga sincs tisztában vele, hogy mi okozza épp depressziós hangulatát, mikor a saját életében minden rendben van. Meg kell tanulnia úgy figyelni másokra, hogy, ha véget ért egy beszélgetés, akkor nem kattog tovább mások gondjain - mondja ezt, az a szerkesztő, aki maga is tulajdonosa ennek a flancos magas érzelmi intelligenciának.

Szélsőségekben élik az életüket

Csak fekete és fehér van. Nagyon fent és nagyon lent. Nincs hangzatos középút, meg egyensúly és nincs közönyösség sem. Nem tud csak félig szomorkodni vagy csak picikét örülni. Megzabolázhatatlanok az érzelmei, a szélsőségek embere. Mekkora áldás ez nem igaz? Ember legyen a talpán, aki kibírja mellettünk - puszi nekik innen is.

A magány a legjobb barátja

Nem, nem az a magány, amitől mindenki fél. Az a fajta egyedüllét ez, amire egy magas érzelmi intelligenciával rendelkező embernek éppúgy szüksége van, akár csak a levegőre. Olyan dolgokra fecsérli ilyenkor az idejét, mint önismeret, önfejlesztés, lélekgyógyítás, olvasás és fejlődés. A legtöbb embert egyenesen kitöri a frász mindettől.

Egy lépéssel mások előtt jár

Nem azért mert olyan nagyon okos, hanem mivel fentebb is említettem, az emberek általában szívesen regélnek neki az életükről, így szakavatott szemmel figyelheti, mások hogyan evickélnek az élet útvesztőjében. Általában látja előre, ha valaki a vesztébe rohan és bár jó lenne, de az emberek nem arról híresek, hogy hallgassanak másokra. Így csak kívülről szemlélheti, ahogy dugájukba dőlnek.

Ez csak akkor rendkívül súlyos teher, ha sok olyan ember veszi körül, akik nagyon különböznek tőle. Sajnos ők egyáltalán nem értik, mi a fészkes francról beszél egy empata.

Na, eddig kész rémálom, nem igaz? Szerencsékre ez az érzelmeskedés nem csak negatív hozományokkal rendelkezik, hanem

számos pozitív folyamánya is van annak, ha valakinek fejlett az érzelmi intelligenciája:

* Ilyen például az, hogy kiválóan ismerjük önmagunkat és jó az emberismeretünk is.

* Nagy szókincs áll rendelkezésünkre, nem kell habognunk, mikor próbáljuk kifejezni az érzelmeinket.

* Kíváncsiak vagyunk a körülöttünk lévő világra, bátran állunk a változások elé.

* Merünk nemet mondani és értünk a hatékony kikapcsolódáshoz is. Örülünk annak, amink van és szívesen adunk belőle másoknak is.

Megítélésünk fejlődésnek indult, hisz most már egyre több platformon hangsúlyozzák, hogy az agykapacitásunk pallérozása mellett, nem árt időt szakítani az érzelmi intelligencia fejlesztésére is, hisz rendkívül hasznos dologról beszélünk. Még akkor is, ha sokak szerint ez csak rinyálás, picsogás, hisztizés meg hasonlók.

Ez nem egy felvett szokás. Ez velünk született adottság, amin nem tudunk változtatni. De talán már nem is akarunk.

A Lélekhatár blogon véleményező, szókimondó, multipotenciális vegyesbazárra számíthattok, érzékeny lelkülettel megspékelve. Akkor is, ha ma a csorda nélkül járni, egyáltalán nem divat.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kutyatartas_ck.jpg

„Aki kutyát tart, az sosincs egyedül” – A kutyatartás 12 előnye

Akinek van, vagy volt már valaha kutyája, az tudja, hogy kutya és gazdi között olyan szoros szövetségről van szó, amelyet csak azok értenek meg, akik megtapasztalják. A kívülállók pedig sokszor csodálkozva nézik a kutyatulajdonosokat, hogy hogyan tudnak úgy rajongani négylábú társukért, mint mások egy-egy kétlábú barátért.
Frank-Bozóki Eszter írása a 7köznapi pszichológia blogon, Fotók: Pixabay - szmo.hu
2020. január 15.


hirdetés

Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

A pszichológusok is igazolták, hogy a gazdik háziállatuk iránt érzett kötődése ugyanolyan erős kötelék, mint amit egyesek embertársaik iránt éreznek. Logikusan következik, hogy az érzelmi nyereség, amit egy emberi kapcsolat adhat, egy négylábú társsal való kapcsolatban is megjelenhet.

Nem véletlen, hogy akinek egyszer volt kutyája vagy macskája, az annak elvesztése után gyakran rövid időn belül magához vesz egy újabb szőrős barátot. Ezek a kapcsolatok ugyanis létfontosságúvá válnak az évek során, és komoly űrt hagynak maguk után.

A magyarázat egyértelmű. Kutyatartókat vizsgálva azt találták, hogy kevésbé depressziósak, aktívabb életet élnek, és nem gyötri őket annyira a magány, mint a háziállatot nem tartókat. Úgy tűnik tehát, hogy az állattartás testre és lélekre is pozitív hatással van. Lássuk tehát, miért éri meg megosztani otthonunkat egy négylábú társsal:

1. Ki a szabadba!

Bizonyára mindannyian ismerjük azt az érzést, hogy egyszerűen nincs kedvünk kikelni az ágyból, és legjobb lenne néhány napot a négy fal között tölteni. A felelős kutyatartó ezt nem teheti meg, és ennek hála, sokkal több időt tölt el levegőn, nyáron több napsugár éri, aminek következtében több D-vitamin is termelődik szervezetében. A D vitamin segít a mentális és fizikai egészség fenttartásában, véd a rák, a depresszió és érrendszeri megbetegedések ellen. Ezen túl a kutyatartók jellemzően több időt töltenek a természetben, ahol mentálisan is fel tudnak töltődni, nagyobb eséllyel képesek megnyugodni a zajos hétköznapokban.

hirdetés

2. Aktívabb élet

A kedvencekkel való hosszas séták és játékok fizikailag is átmozgatják a kutyatartókat. A fizikai jóllét - túl egészségvédő hatásán - az önbecsülésre is pozitív hatással van. Aki erősnek érzi magát, magabiztosabban is viselkedik. A kutatások azt mutatják, hogy a kutyatartók nyugodtabbak, alacsonyabb a vérnyomásuk, és a koleszterinszintjük is ritkábban magas, ami szintén az aktívabb életnek köszönhető.

3. Erősebb immunrendszer

Bár ez az érv ellentmondásosnak tűnhet, de a kutya mellett felnővő gyerekekre kevésbé jellemző az allergia és az asztma. Az allergia levertséget és alvási zavarokat okozhat, ami komoly hatással lehet a mentális egészségre és az életvezetésre.

4. Kevesebb stressz

Kedvencünk dédelgetése ránk is kedvező hatással van. Szőrének puha tapintása, lassú ritmikus légzése megnyugtatóan hat, és oxytocint szabadít fel, ami köztudottan stresszcsökkentő hatású, és amelynek köszönhetően csökken a vérnyomás és a kortizol nevű stresszhormon termelése.

5. Fókusz a jelenre

Annak ellenére, hogy házikedvencünk sokszor elvonja a figyelmünket, mégis a jelenben tart, segít az itt és most-ra koncentrálni. A jelen átélése megóv a múlton és jövőn való szorongástól, és segít, hogy minden pillanatot a maga teljességében éljünk át.

6. Kevesebb magány

Jól belátható, hogy aki kutyát tart, az sosincs egyedül. Lehet, hogy csak hallgatjuk kedvencünk szuszogását, de mégsincs nyomasztó csend körülöttünk. Ráadásul a kedvencek sokszor rendkívül intuitívan akkor bújnak hozzánk leginkább, amikor a legjobban szükségünk van rájuk. Mintha éreznék, hogy gazdájuk mellett a helyük.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
stressz_ck2.jpeg

Fáradt vagyok, de azt sem tudom, mitől – az érzelmi kimerültség

Amikor hosszantartó stressznek vagyunk kitéve, egyszer csak úgy érezzük, mintha energiánk végére értünk volna. A 7köznapi pszichológia blog szerzője magyarázatot ad a miértekre és segít a megoldásban.
M. Steinbach Annamária írása a 7köznapi pszichológia blogon, Fotók: Pixabay, Pexels - szmo.hu
2020. január 13.


hirdetés

Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része, és mindenkire tartozik.

Este alig bírunk ébren maradni, reggel pedig a leghangosabb ébresztőórát is képes lennénk átaludni. Mégis, ezt a fajta fáradtságot csak nagyon ritkán hozzuk összefüggésbe a bennünk zajló lelki folyamatokkal. Holott, a tartós stressz igen komoly kimerültséghez vezet.

Ahogy az a kimerültség szóban tökéletesen benne van,

érzelmi energiaháztartásunk is véges.

A folyamatos, kontrollálhatatlan stresszhatások úgy hatnak az érzelmi egyensúlyra, mint a fizikai kimerülés, ami egy olyan futónál jelentkezik, aki mindenféle energiapótlás nélkül próbál megtenni napi szinten óriási távokat. A lélek ugyanúgy képes a kimerülésre, mint a test, csak kicsit másképp.

Mind a magánéletben, mind a munkahelyen kerülhetünk olyan helyzetbe, amelyből nem látunk rövid távon kiutat. Talán mindannyiunknak volt olyan időszaka, amikor önhibáján kívül a feszültséggel teli, stresszes események csak úgy megtörténtek velünk.

hirdetés

Mert a stressz nem jelent alapvetően szomorúságot, hiszen a nagy megterhelések sokszor az élet boldog időszakaival képesek keveredni (pl. babavárás).

Eleinte még bírjuk a terhelést, aztán nem sokkal később a stressz okozta fáradtságtól még mosolyogni sincs elég erőnk. Ilyenkor fontos egy dolgot komolyan tudatosítanunk magunkban, hogy a helyzet, amiben vagyunk, káros. És emiatt két lehetőségünk van:

1.

Megoldjuk a stresszkeltő helyzetet, pl. tisztázzuk a konfliktusainkat a főnökünkkel, szülőkkel, testvérekkel.

Lapozz a többiért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
madareteteo_narancsbol_ck.jpg

Menő madáretető kifacsart narancsból

Ilyenkor télen akár életmentő is lehet. Mutatjuk, hogy készítheted el.
R. Fonyó Barbara írása a Mom With Five blogon - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

A téli madáretetés az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy

a gyerekeinkhez közel hozzuk a természetet, akkor is ha éppenséggel (nagy)városban élünk és felnyissuk a szemüket a másokról való gondoskodás fontosságára anélkül, hogy ezt túlságosan szájbarágós módon tennénk.

Ráadásul egy jó szabadtéri programmal is szolgálhatunk nekik azokon a napokon, amikor amúgy ki se dugnák az orrukat a lakásból, mert hát mégiscsak tél van. Hideg, fagyos, csúszós, ködös, borongós, brrrr…

Nekem a madáretetés a gyerekkorom része volt. Vidéken laktunk, a házunkhoz nagy kert tartozott, ami csak úgy burjánzott a növényektől. Ami pedig vonzotta a legkülönfélébb állatokat a madaraktól a ragadozó kisállatokig. És nem csak nyáron. Hanem télen is jöttek és kopogtattak. Mert hozzá voltak szokva, hogy ebben a kertben mindig szívesen látott vendégek. Legyen szó az év bármely szakáról.

hirdetés

És tényleg azok voltak.

A nagyszüleim, majd később a szüleim is mindig gondoskodtak a hozzánk betérő állatokról. És ez a szokás áthagyományozódott rám is.

Szívesen is csináltam, mert egyrészt jó mulatság volt madáretetőt készíteni, másrészt jó érzés volt látni, hogy milyen kevés is elég ahhoz, hogy valakivel jót tegyél, valakit boldognak/elégedettnek láss.

Aztán jött egy nagy kihagyás, amikor a fővárosba költöztem. Az első pár évben nem olyan házakban és környéken laktam, majd laktunk később Férjjel, ahol egyáltalán felmerülhetett volna – akár ötlet szintjén is – egy madáretetőnek a kihelyezése.

Utána következett a mostani lakásunk meg a környék és pluszban sorban érkeztek a gyerekek. Ez a három összetevő pedig újra beindította a régi szokásokat. Hogy télen madarakat etetünk. És madáretetőt csinálunk. És ha nem is találunk helyet neki az erkélyünkön – mert azért az veszélyes terep madáretetés szempontjából: egyrészt tekintettel kell lenni a szomszédainkra, másrészt olyan madarak is odaszokhatnak, amiknek annyira nem örül egy városlakó (i.e.: galambok) – és még a közös kert is necces, az elkészült műveket mindig szívesen fogadják az ovinkba, sulinkba és a közeli parkokban is ki lehet tenni őket.

Többféle madáretetőt is készítettünk már az évek során, de az ember mindig próbálkozik újdonságokkal, hogy még véletlenül se merüljön fel az abbahagyás gondolata a gyerekekben csak azért, mert mindig ugyanazt készítjük és az olyan uuuuncsiiiii. Volt már újrahasznosított alapanyagokra épülő projektünk, de használtunk már gyümölcsöt is kiindulási alapként.

A legújabb tervünkhöz ismét a gyümölcsök adták az alapot. Ennek pedig igen egyszerű oka volt:

a téli szünetben kezdődő nátha ütötte fel a fejét a gyerekek között, amely ellen a legjobb védekezés szerintem a frissen préselt narancslé némi citrommal elegyítve.

Amit persze nemcsak a beteg fogyaszt szívesen. Hanem mindenki más is. Aminek nyomán viszont mérhetetlen mennyiségű kifacsart narancs- és citromhéj halmozódik fel a konyhámban. És amiket nem nagyon van szívem kidobni. Többféle módon szoktam őket hasznosítani (karácsonyi füzér, illatosító), de hogy madáretetőt is lehet belőle készíteni, arra csak most döbbentem rá.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
pacsirta_bagoly3.jpeg

Teszt: mikor kreatív a későn fekvő bagoly és a koránkelő pacsirta?

Bizonyos időpontokban kreatívabbak, gyorsabbak, hatékonyabbak vagyunk, máskor pedig tompábbak és lassúbbak. Hogy mikor, az a kronotípusunktól erősen függ, vagyis attól, hogy inkább későn fekvő bagoly típusúak vagyunk vagy korán kelő pacsirta... esetleg egy harmadik madár.
Szlafkai Éva írása a Szikra magazinblogon, Képek: Pixabay - szmo.hu
2020. január 12.


hirdetés

A Szikra magazinblog gondolatébresztő cikkekkel inspiráló, szemléletformáló magazin azoknak, akiket hajt a kíváncsi tudásvágy.

A szikrák célja, hogy más nézőpontból is megvilágítsák a lehetőségeket, pozitív realista módon felrázzanak és kreatív szemléletre inspiráljanak, amely egy másfajta nézőpontot kíván. Kíváncsit...

Ha most eszedbe jut három ismerősöd, az egyik közülük biztosan teljesen máskor hatékony, mint ti hárman. Esetleg ő akkor van elemében, amikor te már lefekvéshez készülődsz, és ő már elkészült a legfontosabb feladataival, amikor te még az első kávédat szürcsölöd. Mi okozza az eltérő ritmust és hogyan tudnánk meglovagolni a saját hullámainkat, hogy mindig annak megfelelően teljesítsünk, ahogy a biológiai ritmusunk megkívánja? A válasz a kronotípusunkban keresendő.

Pacsirta és bagoly – avagy személyiségünk madarai

Van az úgynevezett cirkadián ritmusunk, vagyis a biológiai óránk, amely működésének megfelelően az ember bizonyos tevékenységeit hajlamos rendszeres időpontokban végezni.

Ennek a vizsgálatával foglalkozó résztudomány neve a kronobiológia, és innen ered a kronotípus elnevezés, amely az egyén preferenciáját jelenti, hogy mikorra szereti időzíteni az alvását és az ébrenléti aktivitását. Mindezt madárnyelven tudjuk könnyedén beazonosítani az embereknél, így született a pacsirta és a bagoly elnevezés a két véglettípusra.

hirdetés
Pacsirta

Vannak a korai pacsirták, vagyis a reggeli kronotípusú emberek, akik korán kelnek, nagyon aktívak reggel, fizikai és szellemi teljesítőképességük ilyenkor a legnagyobb, ám késő délutántól már nem igazán hatékonyak. Ha a népszerű Big Five személyiségvonásokat nézzük – amit ebben a cikkben te is letesztelhetsz -, a pacsirták inkább introvertáltak, barátságosak, érzelmileg stabilabbak, kitartóak, lelkiismeretesek, vidámak.

Bagoly

Ezzel szemben vannak a késői baglyok, akik nehezen kelnek fel reggel, délelőtt még nem igazán aktívak, hosszabb a délelőtti magukra találásuk, ők inkább délután kezdenek aktívak lenni, és a teljesítményük este a legmagasabb, így későn fekszenek le. A Big Five szerint nyitottabbak és extrovertáltabbak a pacsirtáknál, jóval élménykeresőbbek, impulzívabbak, élménykeresők. Kiváló a munkamemóriájuk és kreatívabbak pacsirta társaiknál.

Ha megnézzük a híres emberek napi rutinjait, láthatjuk, hogy más-más időpontban voltak alkotókedvükben, máskor pihentek, vagy épp koncentráltak fontos feladatokra. Balzac például hajnalban és délelőtt volt kreatív lendületben, ám Mozart naponta többször is, kis szakaszokban. Kafka csak éjszaka, míg Kant csak kora reggel 1 órát. Edisont sem igazán lehetett megtalálni a laborjában délelőtt, éjfél körül viszont annál inkább.

Minden embernek más a maga rutinja, amikor hatékonyan tud működni, ezért is olyan rossz a “kilenctőlötig” munkaidő. Korán sem biztos, hogy akkor vagyunk a legproduktívabbak. A vállalati, oktatási, hivatali szférát az emberek 75-80%-ra szabták akik pacsirták vagy a harmadik típusba tartoznak, szegény baglyok megszívták… kivéve, ha nem szabadúszók.

Ilyen egy napunk: felívelés-hullámvölgy-hullámhegy

Rengeteg tanulmány, kutatás arra a következtetésre jutott, hogy mindannyian három szakaszt élünk át egy nap: egy felfelé ívelőt, egy hanyatlót és ismét egy emelkedőt. A pacsirták és a harmadik madarak ebben a sorrendben, a baglyok pedig fordított sorrendben.

Én mindig azt gondoltam magamról, hogy bagoly vagyok. Sokszor dolgozom 22:00 körülig vagy tovább, és reggel nehezen tudok felkelni 08:00 előtt, valamint elég hosszú a reggeli ráhangolódásom. 10:00 előtt ritkán vágok bele nagyobb volumenű munkákba – bár az utóbbi hetekben igyekszem 23:00-ig ágyba kerülni és 7:00-kor kelni, egész jól megy. Viszont a fontosabb döntést igénylő teendőket mindig délelőtt végzem el, az alkotómunka délutánra, estére tevődik, és ahogy a lenti táblázatot nézem, ez pont egybevág a cirkadián ritmusommal.

Aham! Felismerés. Daniel H. Pink Mikor című könyvét olvasva jöttem rá, hogy nem is bagoly vagyok, hanem egy harmadik madár. Mindjárt elmesélem, illetve te is meg tudod állapítani majd a saját kronotípusodat, de előtte még egy kis infó.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!