hirdetés
img1540096089049.jpg

"Miért tesztek lekvárt a tésztára? Mit jelent az, hogy körülbelül?" - itt élő légiós sportolókat kérdeztünk Magyarországról

A kanadai, amerikai, francia fiatal sportolók elmondták, külföldiként milyen nálunk az élet. Van közöttük, aki sportemberként sem érti, miért épül nálunk ennyi stadion.
Szabó Eszter riportja - szmo.hu
2018. október 22.


hirdetés

Él Magyarországon olyan Kaliforniából érkezett fiú, aki amerikai futball-edzőként dolgozik Budapesten, de van nálunk több kanadai hokis és több olyan francia kézilabdás lány, akik profi csapatokban játszanak. Annak jártunk utána, hogy a megkérdezett légiósok miért választották Magyarországot, és igyekeztünk megtudni, mi az ami fura, érdekes vagy meglepő nálunk a külföldi sportolók számára. Mindannyiukat arra kértük, hogy mondjanak el minden meglepő dolgot, amit itt tapasztaltak, ne udvariaskodjanak, mert szeretnénk tudni milyennek látnak minket, mert remélhetőleg nem vagyunk annyira sértődékenyek, hogy rossz néven vegyük az esetleges furcsaságainkat. Nagyon érdekes és sokszor meglepő válaszokat kaptunk!

Elsőként Julie Foggea-val beszélgettünk, aki Franciaországból érkezett az Érd kézilabdacsapatába. A 28 éves, korábbi Challange Kupa - és a Francia Liga kupagyőztes csapatának kapusa a történetéről azt mondja, hogy nagyon egyszerű: ismerte a magyar edzőt a korábbi játékok nyomán, és amikor úgy döntött hogy szívesen világot látna, a francia csapatok után egyszerűen felkereste a magyarokat, akik örömmel fogadták.

"Egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem! Szerettem volna új országokat megismerni, nyelveket tanulni és mielőtt idejöttem, nem sokat tudtam Magyarországról. Emiatt bevallom, egy kicsit aggódtam, hogy mennyire van jelen az országban a rasszizmus, de azt tapasztalom, hogy egyáltalán nem. Itt mindenki nagyon nagyon kedves velem, ha bemegyek egy boltba például, vagy bárhol máshol járok az emberek szívesen látnak, mosolygok rájuk és ők is rám.

A magyarok egyébként is nagyon kedvesek, és úgy tudnak szurkolni, hogy az egész egy őrült bulinak tűnik. Franciaországban is szuperek a szurkolók, de a szurkolás intenzitása itt hihetetlenül magas, amit mi is nagyon élvezünk" - meséli Julie, aki azt is elmondja: jól esik nekik, hogy a magyar szurkolók egy rossz meccs esetén is inkább biztatják és nem lehúzzák a csapatot.

Arra a kérdésre, hogy vajon van-e bármi, amihez még hosszú hónapok után sem tudott hozzászokni, Julie elmondja, hogy ő más ételekhez szokott Franciaországban.

hirdetés

"Nekem bőven elég lenne egy natúr hús és valamilyen saláta, itt pedig gyakori az olajos ragu és szósz, ami nekem idegen még - mondja a sportoló aki azt is kihangsúlyozta, hogy a magyar és francia játék között is van egy kevés különbség.

"A kézilabda nagyon nagyon kemény itt, Franciaországban bizonyos dolgokat már régen lefújtak volna a játékvezetők. Nemcsak a játék sokkal keményebb, hanem maguk a magyar játékosok is.

Egy magyar általában még akkor is szeretne küzdeni, hogy ha fájdalmai vannak, ami persze sem itthon sem külföldön nem szabad, csak máshol nincs is ilyen törekvés egy sportolónál. Ez is egy furcsa különbség" - mondja Julie.

A játékostól azt is igyekeztünk megtudni, hogy szerinte mi a legkülönlegesebb magyar szó, amire azt mondta, hogy a "körülbelül".

"A kapusedzőnk ezt gyakran használja, de bevallom nem tudom mit jelent, viszont nagyon viccesen hangzik" - mondja nevetve.

Amikor azt próbáltuk megtudni, hogy mi az, amihez nem tud hozzászokni nálunk, a sportoló azt mondta, hogy a közlekedés az, ami nálunk otthon jóval szabályosabb formában zajlik.

"Itt jóval bátrabbak az autóvezetők és csinálnak egy-két olyan dolgot, ami egy francia számára őrültségnek tűnik.

Ha van egy kis hely, ahol le tudjátok vágni a kanyarokat, vagy tudtok előzni, akkor azt megteszitek, mi otthon pedig inkább kivárjuk ezeket a közlekedési helyzeteket és rászánjuk azt a néhány percet.

Ez egy bevállalós dolog, de egy francia szemében teljesen hihetetlen manővernek tűnik" - meséli az Érd kapusa, akitől azt is megkérdeztük, hogy hogy következő szezonban marasztalják, akkor vajon itt marad-e. A francia lány azonnal rávágta, hogy természetesen marad, ha lehetősége lesz rá, mert nagyon szeret itt élni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mti-sved-modell.jpg

Mindenki a svéd modellre állt át az unióban, de csak Magyarország nem tesztel, és nem tájékoztat eléggé

Mindenhol a tesztelésen és a kontaktkutatáson van a hangsúly, hiszen ezzel lehet mozgásban tartani a gazdaságot,és minimalizálni a betegek és a súlyos esetek számát. Tavasszal mentünk a többség után, de most egyelőre látványosan mást csinálunk, bár mi sem zártunk be eddig, csak kísérletet tettünk rá.
Jásper Ferenc írása, fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Jessica Gow - szmo.hu
2020. szeptember 12.


hirdetés

Amikor kitört a járvány, és hirtelen lezárt minden uniós ország, írtunk egy ilyen cikket, amelyben azt állítottuk, ez nagyon-nagyon sokba fog kerülni. Sajnos, nem tévedtünk, és még nem is tudjuk, pontosan mennyibe.

Miben más most a járvány, mint volt tavasszal?

Erre a kérdésre nagyon könnyű válaszolni: ami a vírust illeti, semmiben. De van néhány nagyon fontos különbség ugyanakkor, ami minket, uniós polgárokat illet Európában. Tanultunk a tavaszi hibáinkból, és tanultunk sokat a vírusról is. Ez nem jelenti azt, hogy mindent tudunk róla, és hogy ezzel a mindentudással felvértezve most már maximálisan kivédekezzük, és el fog tűnni. De sokkal többet tudunk már.

Tudjuk jól például, hogy ott óriásit hibáztunk, amikor pánikszerűen bezárkóztunk, és lezártuk a határokat, elvágtuk a gazdaság vérkeringését, bezártuk a boltokat, szolgáltatások mentek tönkre hetek alatt.

Csak épp akkor a kormányok félelme nagyobb volt a vírustól és a vírus keltette pániktól, mint a gazdasági-társadalmi racionalitás józansága. Jobban féltek attól, hogy jaj, a választók majd megbüntetnek, ha nem zárunk be, és inkább tönkrevágták a gazdaságot modellszámítások és a következmények felmérése nélkül. És ne mondja senki, hogy ez nem látszott, mert látszott innen is.

hirdetés

Ma ez nincs. Láthatóan sokkal nyugodtabb, sokkal felkészültebb országokat látunk, és a nyár folyamán megváltozott a közhangulat is.

Ha Orbán Viktorhoz annak az ominózus március 13-i pénteknek a délutánján megérkezett egy kutatás eredménye, hogy az emberek 70 százaléka azonnali iskolabezárást akar, akkor este bezárták az iskolákat. Nem Orbán volt ezzel egyedül így, majd minden uniós ország kb. pánikszerűen zárt be mindent, amit lehetett, eleinte a britek voltak kivételek, aztán a hollandok és a svédek. És nem volt mit Orbán szemére vetni, hisz láthatóan nem akart ő bezárni, megvárta, míg a németek, osztrákok is zárnak, és hát az a fránya közvélemény.

Ma ugyanennek a köznek a hangulata megfordult. Ma már legalább annyian vannak a szélsőséges vírustagadók, mint a szélsőséges vírusrettegők, de legalább annyian vannak, sőt szerintem többen, akik azt mondják, nem szabad mindent bezárni megint, mert még egy pár hónapos karantént nem visel el ez az ország, mint akik szerint legalább az iskolákat zárjuk be.

Sem a gazdaság, sem a társadalom, sem az egyes emberek mentálisan nem viselik már el.

Még egy átlagolasznak vagy spanyolnak is nehéz lenne eladni egy újabb lezárást, amikor brutálisat esett a gazdaságuk, és egekben a munkanélküliség, pedig ott azért volt nagyon sok drámai nap és rengeteg halálos áldozat. Hát akkor mit szóljon egy magyar, szlovák vagy cseh polgár, akiknek nem voltak koporsók az utcáin, sőt, nem is nagyon volt covidos ismerősük, sőt még az ismerős ismerőse se. És nálunk is bőven az uniós átlag felett zuhant a gazdaság, és a munkanélküliség is az egeket verdesi.

Az európai kormányok úgy döntöttek (láthatóan most már egységesen), hogy nem zárnak le, megpróbálják végigengedni a vírust ellenőrzötten a társadalmon. Odafigyelve a tavaszi hónapokban leginkább veszélyeztetett kórházi osztályokra, idős- és szociális otthonokra.

A krónikus betegekre, az elfekvőnek használt részlegekre, a sokszor infernális állapotban lévő öregotthonok lakóira, azokra, akiket nem sikerült megvédeni tavasszal. Mi, szerencsésebbek pedig viseljünk maszkot, tartsunk távolságot, mossunk és fertőtlenítsünk kezet, ez elég lesz. Meg ne jöjjön össze 500 embernél több, ha nem muszáj. (Persze nálunk egy Szuperkupa döntőjére muszáj 20 ezer is…)

Nahát, hogy ez ismerős valahonnan? Hm, mintha valakik ezt ajánlották volna a többi európai országnak? Hogy voltak oxfordi tudósok, akiknek a tanácsait aztán nem fogadta meg végül a brit kormány, és volt egy Hollandia, ahol még ma sem kötelező a maszkviselés sem, cserébe senki nem mászik bele a másik aurájába?

És hát a legfontosabb: ez lett végül a svéd modell.

Ők eleve nem értették, miért nem ezt csinálja mindenki, egyeztetve, ellenőrizve, sokat tesztelve, stb. És igen, sokan meghaltak ott is, és ők sem elégedettek ezzel, de ha látjuk, hogy ott is főként az előbb említett gócpontokban szedte az áldozatait a krónikus és idős betegek köréből a vírus, mint ahogy nálunk és minden nyugat-európai országban is, akkor még ijesztőbb a tavaszi pánikbezárás. Pláne, ha a mostani adataikat nézzük.

Mondok egy másik fura, de talán mégis értelmezhető adatot. A KSH szerint az első 7 hónapban 4 ezerrel csökkent tavalyhoz képest az elhunytak száma. Ebben benne volt az enyhébb influenzajárvány (amibe eddig is ezrek haltak bele minden évben, csak ez eddig senkit nem érdekelt), de a különös az, hogy júniusban és júliusban is nagyot csökkent a halálozások száma. Hát ez meg hogy lehet? Élünk a gyanúperrel, hogy valószínűleg az áll a dolgok mögött, hogy kitakarították rendesen a kórházakat meg az idősotthonokat, sosem látott tisztaság és sokszori fertőtlenítés lehet mindenhol. És hát nem véletlen ürítették ki a kórházakat sem tavasszal, nem, nem megölni akarták a betegeket. Dehogyis. Épp ellenkezőleg. Mindenki tudta, hogy Magyarországon bizony a kórházak voltak a gócpontjai a fertőzésnek…

Tehát most a kormányok csendben és suttyomban a svéd modellre álltak át, sokat tesztelve, kontaktokat kutatva, egészségügyet felkészítve a várható következményekre. És elkezdődik a tanév is szépen sorban mindenhol. Igyekeznek mindenkit maximálisan tájékoztatni, jóval kisebb már a rettegés, a félelem. És jóval nagyobb az átérzett személyes felelősség.

A kormányok sokkal jobban tartanak azoknak a haragjától, akik nem viselnék el a bezárást, mint a vírustól továbbra is rettegőkétől, egyszerűen azért, mert az utóbbiak jóval kevesebben vannak, és még kevesebben lesznek, ha elveszti még pár millió ember a munkahelyét. Az emberek többsége azt várja a kormányától, hogy védje meg a betegeket és az időseket, teszteljen sokat, szűrje ki a fertőzötteket, de mindezt úgy, hogy ne omoljon össze a gazdaság, és ne szűnjenek meg a munkahelyek. Ezért cserébe a legtöbben hajlandóak maszkot viselni, távolságot tartani, kezet mosni. Ne higgyük, hogy csak a Fidesz-kormány mér folyamatosan.

Ami viszont tényleg hazai specifikum, az a továbbra is teljesen kaotikus, esetleges és akárhonnan nézzük, átláthatatlan és ezért totálisan értelmetlennek tűnő tesztelés (bár a magasabb esetszámok azt mutatják, hogy sokkal több van nominálisan, mint tavasszal, de ez az iskolanyitással is összefügghet), valamint a tájékoztatás és a korrekt információk szinte teljes hiánya. Hadd ne hozzak példákat Észak- és Nyugat-Európából, felesleges. A britek legújabb célja az, hogy ha akarja, minden ember minden reggel meg tudja nézni, hogy fertőzött-e vagy sem. Ehhez képest ma Magyarországon 30 ezer forint egy PCR-teszt, és még csak most gondolkodtak el azon, hogy hatósági árasítani kellene… Majd ha lesz olyan mérés, amely szerint az emberek tömegesen ingyen akarják teszteltetni magukat, akkor bizonyára másnap lesz ingyenes teszt is.

Mindazonáltal persze Magyarország és az Orbán-kormány is felkészültebb, mint tavasszal, nincs pánik, bár azért szeptember elsején sikerült – egyedül az unióban - lezárni a határokat, jól rá is koppintottak a németek, osztrákok a fejünkre, hogy ezt azért nem kéne. Fel is puhult az egész rögvest, bár az őszi-téli turistaszezont így is kicsinálja.

Sokkal több információja van a kormánynak, mint pár hónapja, csak az a kár, hogy ezeket jórészt megtartja magának, és nem osztja meg az állampolgáraival.

Nem az Operatív Törzs hiányzik, hisz ki figyelt már rájuk pár hét után, hanem a megnyugtató és okos információosztás, a lehető legtöbb emberhez eljutó tájékoztatás. Pedig erre nálunk a rendszerváltás óta nem látott arzenállal rendelkeznek. Ennek aztán következménye a vírustagadók számának ugrásszerű terjedése, és nehéz úgy maszkviselésre meg minden másra rábírni az embereket, ha március óta összevissza hadoválnak a kormányban és környékén. Meg időnként az ellenzékben is.

Persze nem mindenki beszél zöldségeket. Ha az ember nem bogarászik utána, nem hallgatja meg időnként a független sajtóban Szlávik Jánost például, azt gondolná, hogy megint kinyíltak a pokol kapui, és most aztán megint óriási második vagy hányadik hullám jön, és mindmeghalunk. Holott például az infektológus is jó ötletnek tartja az iskolák kinyitását, ha másért nem, azért, hogy megtudjuk, hogy terjed a fiatalok körében a vírus, mert erről eddig kevés tudomásunk volt. És hogy a másodlagos adatok egyáltalán nem olyan szörnyűek, nyugalom van, oda kell figyelni, tesztelni és kontaktot kutatni.

Ja, hogy pont az iskolanyitást nem sikerült kellő információval és tájékoztatással megoldani, hogy senkinek gőze nincs arról, hogy most akkor milyen protokoll is van, ha lett egy covidos gyerek az osztályban? Nem, nem kell lezárni az egész várost, mint a kínaiak, résen kell lenni, teszt, kontaktkutatás, mondja az infektológus.

Ja, hogy pont ezt nem csináljuk, vagy nem kellő mennyiségben? Hogy még az államtitkár is összevissza beszél, ha megkérdezik teszt és kontaktkutatás ügyben?

Mert mi vagyunk Európa punkjai, nálunk értelmezhetetlenebb információk már csak Szerbia és Fehéroroszország felől jönnek, de hát gondolom, csak nem ők a minta, meg ők el vannak foglalva fontosabb dolgokkal is, mint a járvány…

Most azt ne is feszegessük, mert egy másik cikket is megtöltene, hogy miképp kezeltük mi a gazdasági válság pusztítását, meg, hogy mennyi zsé ment el lélegeztetőgépekre (biztos vagyok benne, hogy több, mint értelmes gazdaságtámogatásra), hogy a britek csak az éttermek túlélésének támogatására annyit vagy többet költöttek, mint mi munkahelymegőrzésre összesen. Csak az éttermek, ok? Hogy mennyire alulbecsülte a kormány (és pláne az MNB) a várható zuhanást, miközben mindenki azt mondta, és ma is mondja, hogy 2008 semmi nem volt ehhez képest…

Na de mi lesz ősszel és télen?

Valószínűleg egy uniószerte alkalmazott húzd meg-ereszd meg politika, esetleg hosszabb téli iskolai szünettel, de a gazdaság nem fog leállni. A válság ma már jobban pusztít, mint a vírus, és jövőre is fog, mert ez az év már kuka, ahogy be is árazta a piac.

Azt sem tudjuk még, mi lesz, ha a szeptembertől (már most is) megjelenő egyéb vírusok, amelyek sorban követik egymást, a coviddal együtt hogy viselkednek (ezért sem jó becsukni az iskolakapukat). Akinek gyereke van, tudja, hogy képesek áprilisig, ha nem is folyamatosan, de igen sokszor betegek lenni, nátha, köhögés, láz, vagy ezek kombinációi, hogy a hányós-fosós vírusokról ne is beszéljünk. És ott van az influenza, ami decembertől jön, és orvos legyen a talpán, aki meg tudja majd különböztetni (pláne telefonon) a gyerekeknél a koronavírustól. És nem tudjuk, hogy a szülők, tanárok, akik szintén el-elkapták eddig ezeket, de rá se rántottak, mert hát „egy náthával nem megyek betegre”, ők hogy viselkednek majd, de hogy többségük nem akar és nem is tud otthon maradni home-schoolingozni a gyerekkel, az biztos.

A kormányok tudják, hogy ebből a gazdasági válságból már nem fognak jól kijönni, nem akarnak még egy vírusválságot a nyakukba, még egy durva zuhanással. Óvatosak lesznek. Legalábbis a többség. A többieknek meg lesz futballmeccs.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
jocobacsi.jpg

Jocó bácsi: „Tesztelik végre a beteg, lázas gyerekeket, tanárokat, vagy csak menjen haza, és #maradjotthon?”

Több kérdése is van a kihirdetett kötelező iskolai lázmérés kapcsán. 'És ez nem negatív hozzáállás, nem panaszkodás. Szimplán gyakorlatias, reális kérdések. Semmi más' - írja Balatoni József pedagógus.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 12.


hirdetés

Jocó bácsi már több posztban is foglalkozott az idei iskolakezdéssel, a koronavírus-kezeléssel, az oktatással és a pedagógusokra háruló feladatokkal.

Most az egyre jobban terjedő koronavírus-fertőzés miatt elrendelt hőmérőzés kapcsán írta meg a véleményét a közösségi oldalán.

"A miniszterelnök úr az Operatív Törzzsel közösen döntött ma arról, hogy október 1-től kötelező a lázmérés az iskolába lépéskor reggel.

Természetesen elfogadom, hisz valahogy szűrni kell a betegeket, védeni kell az egészségeseket. Csak halkan mondom, pár napja azt adta utasításba a tankerület, hogy nem lehet lázat mérni. Akkor most hogy is van ez?

hirdetés

De ezért még lenne még néhány kérdésem...

1. Ki fogja reggel a közel 500, de máshol akár 1500 diákot meglázmérni?

2. Amíg a lázmérés zajlik, addig mindenki kint fog állni, végeláthatatlan sorokban, másfél méterre egymástól?

3. Mivel is fogják mérni? Az iskolák többsége kapott egy, azaz EGY darab érintkezés nélküli homlokhőmérőt, ami azért nem a legmegbízhatóbb szerkezet...

4. Mi lesz azzal a gyerekkel, aki lázas? Haza kell küldeni? El kell különíteni?

5. Ha haza kell küldeni, és a szülő nem tud érte jönni, akkor mi lesz a gyerekkel? Hisz be nem engedhetjük.

6. Aki mér, annak ugye közel kell mennie. Kap védőruhát? Vagy minden nap más ember kerül 500-1500 diákkal kapcsolatba?

7. Tesztelik végre a beteg, lázas gyerekeket, tanárokat, vagy csak menjen haza, és #maradjotthon?

8. Nekem van jogom lázat mérni? Egyáltalán lehet úgy lázat mérni, hogy azt mások látják?

9. A melegebb hőjű gyereket ki kell emelnünk a többiek szeme láttára? Van erre jogunk? Nem fogják utána rossz szemmel nézni az adott gyereket a többiek?

Lehetne egyszer úgy meghozni egy rendelkezést, hogy

- megvannak hozzá a megfelelő feltételek (eszköz, ember)

- reálisan megvalósítható legyen

- részletesen ki van dolgozva az is, mi történik ha

- nem nekünk kell kitalálni mit és hogyan???

De most komolyan.

És ez nem negatív hozzáállás, nem panaszkodás. Szimplán gyakorlatias, reális kérdések. Semmi más.

Security Check Required

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
woman-in-white-long-sleeve-jacket-shopping-for-fruits-3962291_b-1000x710-2.jpg

Tényleg nyugati szintre drágultunk? Megnéztük a skóciai élelmiszerárakat és ledöbbentünk

Megkértem egy barátnőmet, aki hat éve Skóciában él, fotózzon le pár alap dolgot bevásárláskor, árcédulával. Aztán megnéztük ugyanezeket itthon. Persze ez csak szemezgetés. De azért...
Hargitay Judit. Címkép: Pexels - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Szerintem nincs ma ember Magyarországon – hacsak nem valami áldott buborékban él –, aki ne szembesülne nap, mint nap a (fogalmazzuk finoman) megszokottnál jóval nagyobb iramban emelkedő árakkal. Most az alapvető élelmiszerekről, háztartási "kellékekről" beszélek, amelyek nélkül nem lehet meglenni, ha van járvány, ha nincs. Tehát szó sincs luxusról.

Amikor másfél éve meglátogattam a barátnőmet Skóciában, már akkor feltűnt, hogy az egyik legismertebb és legolcsóbb üzletlánctól házhoz rendelt nagybevásárlás-pakkban (ott megszokott a netes nagybevásárlás) szinte teljesen a magyarországival megegyező árú élelmiszereket láttam.

Kíváncsi lettem, hogy is áll ez most. A barátnőm ezen a héten, egész pontosan szeptember 16-án, szerdán küldte át az alábbi fotókat. Én és két kollégám tegnap és ma reggel készítettük itthon a többit.

Elvárás volt, hogy a lehető legolcsóbb termékeket keressük meg, egy-két kivétellel, ahol a minőség felülírta az árat (márkanevet nem írok, de körülbelül mindenki ismeri az üzletláncokat, amelyekben a képek készültek). Az árakat a Magyar Nemzeti Bank mai középárfolyamán számoltuk át angol fontból (395 forint).

Ez persze nem reprezentatív felmérés, inkább csak szemezgetés, de azért sokatmondó. Először is kell hozzá néhány alapadat.

hirdetés

Skóciában a minimálbér 8,72 font óránként, tehát 3444 forint. Ha felszorozzuk egy havi átlagos munkaidőre, 551 ezer forintot kapunk.

Egy háromszobás (1 nappali, két háló, külön konyha, fürdőszoba) lakás Glasgow egyik szép, zöld elővárosában havi 600 fontot visz el, ez 237 ezer forint. Ebben benne van a bérleti díj, az önkormányzati adó (amely tartalmazza a korlátlan vízhasználat díját), valamint a többi rezsi.

A márciusban kezdődő COVID-kijárási korlátozások miatt ott is többen megszorultak, elvesztették az állásukat, félmunkaidőre küldték őket, a magánvállakozók bevétele is kiesett. Ők mind, valamint a főiskolai, egyetemi hallgatók is egyéni megítélés szerint, de havonta átlag több száz fontra rúgó (mondjuk 300 font az körülbelül 120 ezer forint) keresetkiegészítést, vagyis tulajdonképpen ingyen adományt kaptak az államtól. A múlt hónap végéig még biztos kapták, a többit a jövő dönti el.

És akkor nézzünk most néhány árat.

15 darabos tojás – 1,18 font, azaz 466 forint. Itthon 10 darabos tojás – 549 forint.

1.

2.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-bodpeter-scaled.jpg

Bod Péter Ákos: a kormány takarékosan és logikátlanul kezelte a válságot, de még mindig nem késő megtámogatni a munkájukat elvesztőket

A volt miniszter és jegybankelnök beszélt a járványról, a gazdasági válságról, arról, hogy a magyar kormány és az unió hogyan reagált a gazdaság összezuhanására.
Jásper Ferenc interjúja - MTI Fotó: Soós Lajos - szmo.hu
2020. szeptember 12.


hirdetés

Névjegy

Bod Péter Ákos közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora. 1990 és 1991 között országgyűlési képviselő, majd 1994-ig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Orbán Viktor első kormányfősége idején a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadójaként működött közre, később pedig az MDF külső gazdaságpolitikai tanácsadója lett. Gyakran bírálta az MSZP-SZDSZ kormányok költségvetési politikáját. A 2006-os országgyűlési választások két fordulója között Orbán Viktor Fidesz-elnök őt ajánlotta az MDF-nek közös miniszterelnök-jelöltnek. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem professzora. Tagja a volt miniszterekből és államtitkárokból verbuválódott V21 csoportnak.

– Ön azt nyilatkozta, hogy furcsán kezelte az Orbán-kormány a járvány nyomán berobbanó válságot. 2020 előtt lehetett unortodox eszközöket alkalmazni, mert pénzbőség, növekedés volt világszerte, most viszont olyan válság van, amellyel ez a kormány még nem kellett, hogy szembenézzen. Mitől furcsa a válságkezelés nálunk?

–  A mai viszonyok megítéléséhez valóban érdemes visszatekinteni a mögöttünk hagyott időszakra. A 2010 előtti két évtizedben tizenkét évig szocialista-szabaddemokrata kormányok voltak hatalmon, és bár neoliberális szóhasználattal éltek, de mondhatjuk, hogy különösen 2002-től populista gazdaságpolitikát alkalmaztak: pénzosztogatással, költségvetési hiánnyal, a munkanélküliség tolerálásával, várva a külföldi működőtőkét, majd az uniós pénzbőséget.

2010-ben hatalomra került az a politikai erő, amely szerint ez nem volt jó, és ebben igaza volt. Ám ezután a szükséges korrekciók hamar átváltottak egy szűk kör gazdasági érdekeinek szisztematikus érvényesítésébe, nagyrészt az EU pénzéből. Ne feledjük, a 2010-es politikai fordulat nem sokkal a pénzügyi világválság után jött, amelynek során megtört az addigi gazdasági ortodoxia, és mindenfelé sok rendhagyó megoldást láthattunk, így az Orbán-kormány szokatlan intézkedései is elmentek a válság utáni zavaros időszakban, amikor az egész piacgazdasági világkép megrendült.

Nekem most a hallgatóimat meg kell győznöm arról, hogy a piacgazdaság igenis képes a működésre, a korrekcióra, az alkalmazkodásra. Mert ők 2008 után a válságban nőttek fel, abban szocializálódtak.

hirdetés

A válság nyomán születtek nálunk azok az intézkedések, amelyeket nemcsak az orbáni kurzus kritikusai, hanem annak hirdetői is unortodoxnak mondanak. A magánnyugdíjpénztárak államosítása, a hatósági árszabályozás kiterjesztése, a verseny korlátozása, az extrém mértékű állami centralizálás, a nyugati pénzek elfogadása és a keletre kacsintgatás: ez mind veszélyes és a magyar modernizációt kockáztató lépés, de a gazdasági növekedést rövid és középtávon nem fojtotta le. Ugyanis a világgazdaság, Európa, és benne hazánk az évtized elejétől 2019 végéig kegyelmi időszakot élt át: mérséklődő olajárak, erős nemzetközi kereslet, alacsony kamatok, a mi térségükben soha nem látott méretű pénzügyi támogatás az EU-tól. Ilyen körülmények között a piacgazdasági normákat fokozatosan félretevő, a versenygazdaság hajtóerejét kiiktató, erősen centralizáló államkapitalizmus felé csúszott el Magyarország; ez a modell európai viszonyok között hosszútávon nem tartható, ám a makrogazdasági számokban a bajok csak részben mutatkoztak meg 2020-ig.   

– Mert a számok jók?

– A magyar gazdasági növekedés ingadozó, hiszen 2009 után 2012-ben is volt recesszió, és amikor az EU-pénzek beáramlása technikai okok miatt fél évre leállt, rögtön gyenge lett a 2016-is év. De az európai átlagot némileg meghaladja egy évtizedes távon a magyar adat. Ami nem csoda: amikor dől az uniós pénz, az megtolja az aggregált keresletet, nőnek a jövedelmek.

Ez a pénzbőség függetlenítette a kormányt a külső tényezőktől, hiszen a külső mérleg javult, nem kellett a tőkepiachoz vagy a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulni. A 2020-ig tartó időszakban a lakosság tehetősebb ötödében érezhető jövedelemnövekedés ment végbe, annak minden politikai hozamaival együtt a kormányra nézve.

De a társadalom alsó rétegei nagyobbrészt kimaradtak ebből az egykulcsos személyi jövedelemadózás, a fogyasztási adók meredek megemelése, a családi pótlék fokozatos értékvesztése nyomán. Őket a külvilágtól, a menekültektől való félelem felkorbácsolásával, a kormánytól függő biztonságérzetük hamis mítoszával pacifikálták. A dolog idáig működött is: akik egyébként morognának vagy kritikusak lennének, inkább várakozással fordulnak a kormány felé. 

– Elmúlt a kegyelmi időszak. Amúgy is vártunk egy válságot, nem?

– Igen, vártunk, de persze nem ilyet. 2019 végén, és az idei év legelején rengetegszer megkérdezték, hogy mikor jön és mit hoz a válság. Akkor azonban csak a 2010 és 2019 közötti hosszú és rendkívül kedvező konjunktúra szinte törvényszerű végéről, és egy korrekciós szakaszról volt szó. Világjárványra nem lehetett gondolni, az csak februárban vált mindent felülíró tényezővé Ázsiában, Nyugat-Európában. Így jutottunk el a jelenhez.

A járvány egyébként aktivizálta a kormányokat, sok helyen a törvényhozás erős eszközöket adott a kormányok kezébe. Európában 2020 márciusában a védekezési pánik jelei is látszottak, és ijesztő nemzeti megoldások is teret nyertek: leállítottak gyógyszerkivitelt, konzultáció nélkül lezártak határokat, megsértve uniós jogot. Erre egyébként – és ezt is el kell mondani – kis időn belül szerencsére újabb fordulat állt be az európai felfogásban, legfőképpen a német és francia tandem hatására, és nyárra már más szelek fújtak. Talán ráeszméltek, hogy milyen káros és távlat nélküli irány az európai viszonyok között az „első a szuverenitás” ideológiája.

– Mitől volt ijesztő márciusban, ahogy a járványra reagáltak a bezárkózó kormányok?

– Engem meglepett és aggodalommal töltött el a reflex: a határzár, a kivitel megtiltása, hiszen a több évtized összecsiszolódása utáni Unió lényege kérdőjeleződött meg a politikai pánikban.

De talán a beálló gazdasági visszaesés és számos nemzetgazdaság hirtelen pénzügyi zavara egyfajta vakcinaként hatott, mindenesetre nyárra a németek, franciák, skandinávok rádöbbentek, hogy jaj, mit tettünk. A krízist most már másképp kezelik.

Most csak az izgága és gyenge kormányok zárnak le határt belső egyeztetés és a külső konzultáció nélkül: ez a magyar eset. Az Orbán-kormány ismét szembement a formálódó uniós gyakorlattal, és ez a gyengeség jele. Pedig valójában most lépünk be egy zivatarzónába, hiszen míg a februári európai járványhullám késve és tompítva érte el a térséget és benne hazánkat, most valóban ideért a pandémia, annak súlyos egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásaival. Ezeket most próbáljuk értelmezni. Az első félév gazdasági, társadalmi folyamataiból semmiképp sem lehet trendszerűen levezetni a következő hónapok várható fejleményeit. 

– Mi a helyzet a kormány kommunikációjával? Az előrejelzések hónapról hónapra változtak, a jegybank egészen különös, 3 százalékos növekedésétől lefelé… 

– A túlfűtött, uniós pénzekkel és a hazai költekezéssel, olcsó hitelekkel felpumpált üzleti konjunktúra még kitartott 2020 első negyedévében, így a kezdeti adatok nem jelezték a baj súlyosságát.

Hogy a kormány és a Nemzeti Bank vezetői is elhitték-e, hogy minket majd nem is érint gazdaságilag keményen a járvány, azt nem tudom, de valóban, a beszélgetésünk idejéig nem tett közzé olyan előrejelzést a jegybank, amely reagálna a valóságra.

A kormányszervek is kezdetben nyilvánvalóan túl optimista számokat közöltek, főként országon belül. Pedig sorra jöttek a kutatóhelyek, a nemzetközi intézetek előrejelzései tavasszal, és abban mínusz 3 és mínusz 7 százalékos GDP-adatok álltak 2020-ra. Egyébként állami szerv áprilisban kért elemzést az egyetemünktől; mi akkor 5% körüli GDP-csökkenést prognosztizáltunk idénre, az akkori első negyedéves adatok és a gazdasági sokkok történelmileg ismert lefutásai alapján. A második negyedéves adatok sokkolták a magyar társadalmat, hiszen a megelőző év hasonló időszakhoz képest csaknem 14 (!) százalékkal csökkent a GDP – ez messze a legrosszabb adat a visegrádiak térségében.

A járványhelyzet romlása, valamint a kormány védekezési politikájának a hibái miatt ma már erre az évre valószínűleg nagyobb visszaesés jönne ki a modelljeinkből.

De vissza a kommunikációhoz: a politikusok állandó öndicsérete mellett a pénzügyminisztérium hivatalos közlései jelentős késéssel ugyan, de mindig a valóság irányába módosították a várható helyzetet leíró számokat. Ennyi késés egy kormányszervnél még belefér az elfogadható kategóriába. A Nemzeti Bank eddigi kommunikációja viszont teljesen érthetetlen, az éves gazdasági teljesítményre vonatkozó hivatalos száma még mindig a pozitív tartományban van. A gazdaság szereplőinek ez nem jó, hiszen irreális állami prognózisra nem lehet, nem szabad üzleti tervet építeni. Ráolvasással nem kúrálhatja a jegybank az érintett iparágak súlyos bajait. Aki a jegybankon belül más véleményt képviselt az idei év várható lefutásáról, az elvesztette az állását. De talán felülkerekedik a józan ész. 

– A járvánnyal kapcsolatos kommunikációval sem elégedett?

– A hatóságok közlései erősen hiányosak és ellentmondásosak voltak, holott a nagyfokú bizonytalanság mellett az emberek nagyon is várják a tájékoztatást. Tavasszal, amikor talán nem volt elég maszk az országban, lekicsinyelve szólt a hivatalosság a maszkviselésről, és a közszereplők látványosan kerülték a használatát, viszont nyugodtan szorongatták egymás kezét.

Amikor nem volt elég teszt-kapacitás, amint ma sincs, akkor teljesen értelmetlenül tagadták a rendszeres tesztelés hasznosságát. Rengeteg improvizálást látok a politikai szférában. Jött az üzenet, hogy a tengert látni kell, menjünk nyugodtan az Adriára nyaralni. Amikor a nyaralók már hazajöttek, beleértve a hatalmi elitet, akkor hirtelen kiderült, hogy a járvány nagyfokú elterjedtsége miatt nem volt ajánlott az Adria.

És akkor most nem is említem a tragikomikus erőfeszítést, amellyel a futballszurkolók és vadászok szabad jövés-menése mellett érvelnek, miközben a gazdaságot roppantmód sújtó szeptemberi határzárral tízezrek munkavégzését, ügyeinek intézését nehezítették meg.

 

– A válságkezelést hogy látja? Ahogy látom, Európában aki tudott, sok pénzt pumpált a gazdaságba, a lehető legtöbbeket átmenteni a válságon, főleg azokat, akiket a leginkább sújtotta. Nálunk kissé szűkmarkú volt ez a támogatás.

– A nyugat-európai, amerikai reflexiók mögött az a felfogás és tapasztalat állt, hogy a járvány egyszerre okoz kínálati sokkot, majd keresleti válságot, amelyet nyomán egy bizonytalan időre rengeteg ember elveszti a munkahelyét, jövedelmét. A nyugati felfogás szerint a kínálati válságot, tehát például bizonyos alkatrészek kimaradását, vagy néhány határ ideiglenes lezárása miatti termeléskiesést meg tudja oldani a piac, nem kell a vállalatok helyett az államnak cselekednie.

Viszont arra az időre, amíg a piaci szereplők megtalálják a megoldásokat, – és meg is találták, Kurzarbeit és más munkaerőpiaci eszközök révén – segíteni, hogy a cégek legfőbb tőkéje, nevezetesen a munkaerőállománya, ne sérüljön, ne essen szét, összetartható legyen addigra, amíg a termelés újraindulhat.

Tehát az államok inkább a keresleti válságot enyhítik, még az elég kapitalista Egyesült Államokban is csekkel küldött a republikánus központi kormány a lakosságnak, hogy a nehéz átállási időszakban ne essen vissza kényszerűségből a fogyasztás. A magyar kormány valamiért bizalmatlan a piacgazdasággal, a versennyel és a vállalkozásokkal szemben. Jogászkormány, mondhatnám, szinte mindenki jogász. A reflexeik, neveltetésük és a sajátos világképük szerint „majd az állam megoldja”. Ebből viszont rendre bürokratikus megoldások jöttek ki.

Ahelyett, hogy azonnal átvették volna a németek jól bevált állásmegőrző támogatását, megemelték volna a családi pótlékot, és meghosszabbították volna az álláskeresési támogatás idejét, bonyolult munkahelymegtartó eljárást dolgoztak ki elég lassan, amiről roppant gyorsan kiderült, hogy a valóságban alig lehet felhasználni, így sok cégnél inkább elküldték az embereket, vagy szabadságot vetettek ki velük, vagy részállásba tették őket.

A magyar költségvetés állásmegőrzésre nem fizetett eddig sokat. Erre még azt lehetne mondani, hogy a kormányunk takarékos. Ugyanakkor óriási hitelkereteket nyitottak meg, fejlesztésre és cégfelvásárlásra. Ez a gazdaság megvédésének szemszögéből nézve teljesen logikátlan. Ma a cégek ugyanis a bankoktól kapnának hitelt; hitelkeret van bőven, a bankok utána dobják a pénzt a növekedni képes cégeknek! De tudnak-e növekedni? Lesz-e keresletük?

Egyébként még mindig nem késő megtámogatni a munkájukat elvesztőket, a töredék időben foglalkoztatottakat. A bizonytalan munkaügyi adatokból nem látszik világosan a válság mélysége, és azzal kell sajnos számolnunk, hogy sokan vannak ellátatlan helyzetben, hiszen hogyan tudnának 90 nap alatt elhelyezkedni ennyire bizonytalan üzleti környezetben.

Az állami munkahelytámogatás nem kidobott pénz, hanem befektetés a termelőképesség fenntartásába. Ha visszatér a kereslet, akkor a gazdasági élet kitermeli az állami ráfordítást.  

– Kire számíthat ma egy gazdasági szereplő, amikor a következő hónapjait vagy évét tervezi?

– Magára, meg talán a hasonló helyzetűekre.

A magyar polgár és vállalkozó megszokta, mert többször megélte, hogy ami felülről jön, az nem úgy van, de mindenképpen fenntartással kezelendő. A világnak ezen a felén elég gyakori emiatt, hogy az emberek egyéni alkalmazkodási pályát követnek.

Láthattuk az előző válság idején is, hogy munkahelyet, szakmát váltottak az emberek, a tulajdonosok átstrukturálták a vállalkozásokat, mert nem bíztak az állami instrukciókban. Ugyanakkor arra is látni példát a világban, hogy amikor a központi hatalom elfeledkezik az emberekről, azok alulról kezdenek szerveződni. Például Belaruszban, ahol egy fuvolatanárnő bukkant fel, és lett kényszerűségből az utcán tiltakozó ellenzék egyik első embere. A belorusz nők az utcán vannak, szembe szállva rohamrendőrökkel. Szerencsés esetben a társadalom meg tudja magát szervezni békésen és hatékonyan.

– Hogy látja, hova fut ki a válság? Ha tanult az unió a válságból, ez majd a kohézió vagy a szétesés felé nyomja az EU-t?

– Az a felismerés, hogy az EU-ban egymásért felelősek vagyunk, márpedig a közös pénzügyi mentőalap ezt fejezi ki, nem teljesen új. Történt hasonló, – noha kényszerből – a görögök esetén 2010-ben, vagy amikor az európai központi bank, az ECB, olasz és spanyol államkötvényeket vásárolt, mikor nem volt ezekre piaci kereslet. Ám az a gyakorlat szembement az akkori joganyaggal, de legalábbis a szürkezónában volt. Most viszont itt a 7 éves költségvetés, és mellé téve a pénzügyi mentőalap terve. Ez utóbbi alapvetően Dél-Európa miatt történt, de a mentőalap mindenkinek jó, aki válságba zuhan.

Ám mind a hétéves pénzügyi keret, mind a mentőcsomag esetében igaz, hogy a nagy és gazdag országok aránytalanul nagy költségeket vállalnak, és ott a közvélemény nem fog elfogadni lazaságot.

Korábban talán nem minden visszaélés érte el a nettó befizető országok társadalmának ingerküszöböt. A görögök azonban roppant sokba kerültek a 2010-es évek elején, és ez sok érzelmet felkorbácsolt akkor.

A lengyel és a magyar jogbizonytalanság, a néhány országban létező, köztük a cseh és a magyar korrupció elfogadhatatlan azoknak, akik a számla zömét fizetik.

A mentőalap és ezzel a számla ráadásul igen nagy, az új tagországok is olyan sokat kaphatnak belőle, amit akárcsak néhány hónapja a legprogresszívebb (értsd: legbaloldalibb) körök és szolidaritás-pártolók sem mertek remélni. Az alap hosszú lejáratából következik, hogy ez nem konjunkturális kérdés, a visszafizetéséhez az európai közösség belső harmóniát fent kell tartani.

Ha a magyar kormány az uniós pénzek eddig szabad, szabados elköltéséhez jobban ragaszkodik, mint hazánk alapvető nemzeti érdekeihez, akkor sok kárt tud tenni az európai integrációban, de még többet a jövőnk ellen.

És ezzel kezdtük beszélgetésünket: a kelet-nyugat közötti pávatánc, a piacgazdasági normákkal szembe menő újra-centralizálás – teljes biztossággal kimondható – zsákutcás politizálás. Eddig is csak igen sajátos okok miatt volt folytatható. 2020 azonban sok mindenben választóvonal. A válságnak lehet olyan hatása, hogy – és én ebben optimista vagyok – a poszt-covid időszak rákényszeríti a politikai szereplőket a stratégiai döntésekre. Rengeteg ma a bizonytalanság a világban a járványon kívül is.

Nem tudjuk, mi lesz az amerikai választás eredménye és annak következménye, nem tudjuk, mi lesz Kínával, az európai és amerikai választásokba való orosz beavatkozásokkal, nem látható világosan, mit hoz a technológiai fejlődés, és milyen biztonsági kockázatokkal és társadalmi veszélyekkel jár az egyébként ígéretes új ipari forradalom.

Ezekben a zavaros időkben az európai egység még fontosabbá válik. A különutak, Sonderwegek egyre kockázatosabbak lesznek. A görögöknek is 30 évig sok mindent elnéztek, aztán nem lett olyan szép a vége. Legyen ez tanulság a mai magyar kormánynak, és az ellenzékben levő szervezeteknek, mozgalmaknak.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!