hirdetés
bantalmazo-kapcsolat-abuzus-eroszak-agresszio2.jpg

"Miért szült neki, miért nem lépett le, ha verte?" - egy bántalmazó kapcsolat belülről

Sokan nem tudják, mit élnek át a bántalmazottak. Egy áldozat mondta el nekünk, hogyan működik a párkapcsolati erőszak.
Szegedi Éva, Illusztráció: Pixabay.hu - szmo.hu
2019. augusztus 27.


hirdetés

„Élete során minden ötödik nőt fizikailag is bántalmaz a partnere. Magyarországon évente 40-70 nő hal bele a bántalmazásba. A gyilkosságok sokszor megelőzhetők lennének, ha a bántalmazott nők és gyerekek megfelelő segítséget kapnának környezetüktől és az ellátórendszertől, ahová segítségért fordulnak” -írja bántalmazott nőket segítő Nane Egyesület tények és adatok alapján a családon belüli erőszakról.

Hetente legalább egy nő családon belüli erőszak következtében hal meg - a hírt mi is megírtuk.

Sokan nincsenek tisztában azzal, mit is jelent ez valójában, mit élnek át az áldozatok, mit tesz velük a bántalmazó és miért nehéz kilépni egy ilyen kapcsolatból. Ezért amikor bántalmazó kapcsolatban élő vagy bántalmazó kapcsolatból szabadult több gyermekes nők szerepelnek hírekben, rendszeresen megjelennek azok a hozzászólások, amelyekben azt kérdezik: „Miért nem hagyta ott a párját, ha verte?” „Minek szült neki, ha bántalmazta?” „Miért nem vált el tőle? Miért hagyta magát?”

„Gyakran olvasom én is a kommenteket, sőt, előfordul, hogy azok alapján olvasok el egy cikket. Megnézem, ki az, aki hozzászól és adja a „jótanácsokat” a bántalmazott nőnek” - mondja erről az egyik áldozat. „Akik nem éltek át hasonlót, nincsenek tisztában azzal, hogy a bántalmazást elszenvedők nem rendelkezhetnek szabadon a saját testük felett.”

hirdetés

Vagyis nem a bántalmazott nők döntik el, mikor kerül sor szexuális együttlétre, nem maguk dönthetnek arról, hogy lesz-e védekezés, és arról sem, hogy mennyi gyereket szülnek. Erről bántalmazójuk dönt. Helyettük.

Egy egykori áldozat mondta el név nélkül, mit élt át abban a párkapcsolatban, amelyről most már szerencsére múlt időben beszélhet.

– „Ott kell hagyni. El kell költözni. El kell válni.” Ezeket a tanácsokat én is megkaptam a rendőrtől, amikor a volt kapcsolatomban intézkedésre volt szükség.

Az egyik legnagyobb probléma az, hogy nem értik, miért nem lehet csak úgy otthagyni ilyenkor azt, aki bánt.

Mivel utánaolvastam, beszéltem más bántalmazottakkal, próbálok segíteni nekik, és össze is hasonlítjuk a hatóságok fellépését az egyes országokban,

úgy látom, hogy itt, Magyarországon mi, bántalmazott nők nem vagyunk biztonságban.

Nekem rendőr és ügyvéd is javasolta, hogy ne tegyek semmit, amíg együtt lakom a párommal, mert ha megtudja, hogy válni akarok, és el akarok költözni, még durvább lesz.

– Például mi válik durvábbá?

- A bántalmazott élete is veszélyben foroghat. Szakértők vizsgálták a bántalmazó kapcsolatok dinamikáját, és kockázatelemzéssel is felvázolható, mi történik egy ilyen kapcsolatban. A legnagyobb életveszélyben akkor vannak a nők, amikor elmenekülnek vagy el akarnak menni a bántalmazótól. A bántalmazást elkövetők ugyanis olyan személyiségtípusok, akik ezt nem tudják feldolgozni, az egójuk ezt nem bírja elviselni. Gyakran ilyenkor történik a gyilkosság.

A helyzet sokkal rosszabb a bántalmazott nő számára, ha gyerek, gyerekek is vannak a kapcsolatból, mert egyedül még csak-csak el lehet tűnni, de gyerekkel már nem. Az ember nem mer lépni, a hatóságtól segítséget kérni, mert egy távoltartás is esetleg csak 72 órán át tart. Segítséget is nehezen kér az ember, és nem is biztos, hogy kap. És ha elmegy a nő, érvénybe lép a kényszerláthatás. Sajnos a bántalmazó apa szerzett joga felülírja a nő és a gyermek biztonságos élethez való jogát.

– Hogyan kezdődött az Ön párkapcsolatában a bántalmazás?

- Az elszeparálással: lassan leválasztott a barátaimról, a családomról, és elszigetelt tőlük. Közösségi ember vagyok, sok ismerősöm és barátom van, és a párom mindenkiről megmondta, miért sz@r. Nem ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. Amikor az ember szerelmes, vagy azt hiszi, hogy szerelmes, akkor ilyen esetekben nem inkább nem hívja meg magukhoz azt a barátját, akit nem bír a párja, hogy senkit se hozzon kellemetlen helyzetbe és elkerülje a konfliktust.

hirdetés

Az elszeparálás lényege, hogy ne legyenek a nőnek barátai, ne mászkáljon oda senki, a bántalmazónak ne kelljen viselkednie, és persze azért is, hogy ne legyen tanú a bántalmazásra.

A családtagok kiutálása következett, még az általa még nem ismert nővéremre is megjegyzéseket tett. Kötekedett, és úgy állította be, hogy mindenki hülye, csak ő a f@szagyerek. És azt vettem észre, hogy egyszer csak egyedül maradtam. A párom célja az volt, hogy egyedül ő rendelkezhessen felettem.

A következő az volt, hogy megütötte a nagyobbik gyerekemet valami mondvacsinált ürüggyel. Azért nem tudtam elmenni, mert még csecsemő volt a kisebbik gyermekem.

Ezt követően megpróbáltam a helyzetet megoldani, kezelni, kezdtem figyelni, a jeleket kutatni. De gyakran már akkor görcsbe rándult a gyomrom, ha hallottam, hogy hazajön. Ürügy ugyanis mindig akad a bántalmazásra: miért nincsen elmosva ez a tányér, ezt miért tetted oda, miért mégy oda… És arra is, hogy a bántalmazó belekössön a másikba: ha dolgozol, az a baj, ha nem akkor meg az, ha keveset dolgozol az a baj, ha sokat, akkor meg az.

És amikor a nő már elbizonytalanodott nyuszivá válik, akkor jön a szexuális és fizikai erőszak. Nálunk előfordult, hogy 15-20-szor is megütött egymás után, ököllel.

– Erre azt szokták mondani, hogy a nemi erőszakkal már a rendőrséghez fordulhatnak a bántalmazott nők.

– Borzasztó nehéz bizonyítani, hogy megerőszakolt a férjed. Az erőszakos együttlét egyébként nem csak azért történik meg, hogy a férfi teherbe ejtse a nőt akár akarata ellenére, hanem ezért is, mert

a bántalmazó nem ismeri az empátiát, nem érdekli, ha fáj a nőnek az együttlét, és az sem érdekli, ha a nő éppen nem akarja. Amikor megerőszakolja a nőt, csak az számít, hogy az ő szükségletei ki legyenek elégítve.

Sok tévhit kering a párkapcsolatokról. Ezek egyike a szexualitással kapcsolatos. Attól, hogy két ember házas vagy együtt él, még nem kell az egyiküknek mindig készen állnia, és nem azt jelenti, hogy a másikuk „előveheti bármikor, amikor a kedve tartja”, hanem ha a nő fáradt, nem kívánja a szexet, akkor normális esetben nem történik meg az együttlét.

A bántalmazó férfi igyekszik több területen is kizsákmányolni az áldozatát.

– Ez pontosan mit jelent?

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
tanar-pedagogia.jpg

A tanárok pokoljárása – három hónapot napköziztem, egy életre elég volt

Az ország egyik legjobb szakközépiskolájában egy diák megkéselt egy fizikatanárnőt, mert hármast adott neki. Azért írom meg a történetemet, hogy szolidaritásomat fejezzem ki a kollégával, és jelezzem: az eset, bár kirívó, szerintem tökéletesen leképezi a mai magyar közoktatásban uralkodó állapotokat. 
jh. Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. december 06.


hirdetés

A gyerek felemelte a széket – acél alapzatú, iszonyú súlyú székek vannak a suliban –, és teljes erőből bevágta az osztálytársai közé. A gyerekek megdermedtek, én sokkos állapotban odarohantam. A szék kábé tíz centire landolt az egyik diáktól, ha eltalálja, szerintem ott marad. Tizenegy évesekről van szó. 

Az volt az a pillanat, amikor elpattant bennem valami.

hirdetés

Igen, a pedagógiában zöldfülű voltam, a tanári diplomám ellenére húsz év "irodista" lét után úgy gondoltam, elvállalok egy napi négy órás napközit a belváros egyik elismert általános iskolájában. Meg néhány angol helyettesítést. Emellett lesz időm plusz munkákra, meg húsz év gürizés után az életemre. Legalábbis azt hittem. Senki sem értette a döntésemet, még az igazgató se, aki felvett. "Te teljesen meghülyültél?" – kérdezték volt és jelenlegi tanár barátaim. A tantestületben kedves, intelligens, de meglehetősen agyongyötört, a lelkes mosolyomat gyanakvóan felhúzott szemöldökkel konstatáló kollégák fogadtak. 

Ötödikeseket kaptam, tíz-tizenegy éveseket, többségében elég jól szituáltakat (jó mobiltelefonok, klassz táskák, sportcipők, tehát pénz láthatóan volt), összesen húszat. A különóráik miatt általában kevesebben maradtak, 13-15 gyerek volt állandóan a kezem alatt. A "mézeshetek" után (akkor sem voltak kisangyalok, de nem viselkedtek szélsőségesen, inkább puhatolóztak, aztán elkönyveltek "kedvesnek"), gyakorlatilag néhány nap alatt mutatták ki a foguk fehérjét. Nem mind. Körülbelül hatan voltak a keménymag.

Hirtelen azon kaptam magam, hogy amikor belépek a terembe, elszabadul (vagyis már javában tombol) a pokol. Székcsapkodás – csak úgy, neki a földnek, többször, elképesztő robajjal –, verekedés, egymás ütögetése, a táskák, tolltartók, vizeskulacsok padhoz, székhez, vagy a másikhoz vagdosása, "miafaszomozás", kurvaanyázás, a folyosón üvöltve randalírozás.

MINDENT megpróbáltam, ami csak az eszembe jutott, vagy amit a kollégák tanácsoltak. Szép szóval, szeretettel közeledtem feléjük, egyenként húsz perceket beszélgettem velük, hogy megértsem őket, a családi hátterüket, és kapcsolódni tudjunk egymáshoz. Gondoltam, nehéz nekik, túlterheltek, fáradtak, főleg délután, türelmesnek kell lenni velük. Segítettem nekik a leckében, vittem csokidrazsét, jutalmul, ha minden házit megcsináltak. Illatgyertyát gyújtottunk Advent előtt, filmet néztünk, cetliken megírhatták nekem a kis titkaikat, amelyeket aztán négyszemközt megbeszéltünk.

Amikor lehetett, kivittem őket a közeli játszótérre, tervezgettem, hogy elmegyünk majd karácsonyi vásárba. Mindez a normálisabb gyerekeknél működött (mert természetesen voltak, úgy hat-heten). A keménymagon viszont úgy futott át minden szeretet és jószándék, mint az őszi szél a tarlón. Irodalmi nyelven: le se szarták. Ment tovább az üvöltözés, csapkodás, dulakodás, trágárkodás, és persze amikor felelősségre vontam őket, a felháborodott tagadás és hazudozás (akkor is közölték, hogy nincs jogom megbüntetni őket, mert semmit sem csináltak, ha a szemem előtt történt a dolog).

Azt egyébként, hogy mihez "nincs jogom", többet hallottam a szájukból, mint eddigi életemben bárkitől.

Akkor egy nap leültem velük, és nagyon komoly lelkifröccsöt kaptak. Elmondtam, hogy elég volt a díbolásból, a néhány főkolompos tökrevágja a többiek idegeit, nem tudnak leckét írni, sőt az osztályteremben létezni sem, nem beszélve az én idegeimről. Közöltem: vége a jó világnak, innentől nincs játszótér, tanári beírás viszont van, aki meg nagyon túllő a célon, megy az igazgatóhoz. 

MÁSNAPIG tartott a lelkifröccs hatása. Akkor repült a vasszék. Az elkövető gyereket azonnal levittem az igazgatóhoz, a vezetőséggel meg közöltem, hogy mivel próbaidős vagyok, ha nem tesznek valamit, jövő héten már be se jövök. Volt ijedtség, a két legborzalmasabb kölköt az osztályfőnök délutánonként egy ideig el is vitte, kirakni ugyanis hivatalosan nem lehet őket a napköziből. És ekkor jöttek a kollégák, akik most már ki merték nyitni a szájukat. Megtudtam (persze négyszemközti, suttyomban folytatott beszélgetésekből), hogy: 

Az iskola egyik "nehéz" osztályát kaptam ki (több is van), akik miatt eddig négy tanár menekült el a suliból.

Minden szaktanárral meggyűlt a bajuk, sorra hívják be a szülőket, mert az órák állandó fegyelmezéssel telnek, gyakorlatilag képtelenség tanítani őket. 

Az alsós délutános tanárukat "idegileg teljesen tönkrevágták a rohadt kis gecik, a tanév végén már többet sírt, mint nem" (ezt most szó szerint idéztem egy évtizedek óta a pályán lévő, egyébként a gyerekekért élő-haló tanárnőtől).

Az angoltanáruk akkor mondott fel, amikor az egyik gyerek szülei bejöttek, és megfenyegették.

Az alsós tanítónőjüket az egyik lány anyukája fogadóórán le "b...szatlan k...rvázta". 

Az osztály éltanulójának, akit "szabad szellemben" nevelnek jól szituált, értelmiségi szülei, egyszer olyan uzsonnát csomagolt az édesanyja, ami nem ízlett neki. Erre írt az uzsonnás dobozába egy cetlit az anyjának, a következő szöveggel: "Rohadj meg." Ezt az akkori délutános tanáruk mesélte, aki szerint a szülők részéről végül semmilyen következménye nem lett a dolognak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
gyor.jpg

„Egy mentálisan beteg ember szúrt meg egy másik embert” – az iskolai késelés margójára

Tegnap egy diák késsel többször megszúrta tanárát. Az eset értelemszerűen nagy visszhangot váltott ki, de nem biztos, hogy a megfelelő problémáról folyik a diskurzus – és szinte biztosan nem a megfelelő stílusban. Vélemény.
Malinovszki András; fotó: MTI/Krizsán Csaba - szmo.hu
2019. december 06.


hirdetés

A cikket az eset éjjelén írom. Bár megfogadtam, hogy nem fogom a témával kapcsolatos kommenteket olvasni, a véleményem megírásához kizárólag a hírekre hagyatkozom, akaratomon kívül megláttam néhány hozzászólást. Nem lettem vidám.

Azt már most tudom, hogy pénteken számtalan cikk és magazin fog az üggyel foglalkozni. Nem kezdek bele, de tippjeim arra is lennének, kik milyen következtetéseket vonnak majd le az esetből. Reggeli műsorok hüledeznek majd, hogy "hova jutottunk", és dühös hallgatói üzenetek kívánják majd az elkövető vérét. Sok helyütt elő fog kerülni a "hol élünk, ha egy hármasért is késel egy diák" vagy a "nem normális, hogy ma az iskolákban a gyerekeknek már mindent lehet" toposz. Pedig ez egyáltalán nem releváns.

Az ügy publikus részeit ismerve az én olvasatomban

hirdetés

nem "egy diák" szúrt meg "egy tanárt", hanem egy mentálisan beteg ember egy másik embert.

"Ebből majd tanul" - mondta a fiú. Vigyorogva ült a tanári székben. Nyugodtan várta a rendőröket. Rossz és ijesztő ilyen mondatokat olvasni, de arra rávilágít, hogy itt nem olyan esetről van szó, amit általánosítások puffogtatásával el lehet intézni. Bár jártam pszichológiai előadásokra egyetemen, mégsem vállalkoznék a szűkös információk alapján egy "profil" felvázolására. Annyit azonban biztosan állíthatunk, hogy

itt valamiféle súlyos pszichikai probléma áll az ügy hátterében, ami teljesen más megvilágításba helyezi a történetet.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az ügyről és annak tanulságairól ne kellene beszélni, de üdvös volna nem a "mai fiatalokra" és az "ide vezető túl megengedő nevelés"-re fogni a dolgot. András azért szúrta meg a tanárát, mert konfliktusa volt vele (nem elhanyagolható, bár jelen írásban ki nem bontandó részlet, hogy nem csak neki, hanem az egész osztálynak), könnyű áldozatnak számított. Előre jelezte osztálytársainak, hogy ha hármast kap a dolgozatára, megöli tanárát. Nem a legrosszabb, elégtelen jegyet mondta, hanem a sok diák számára kifejezetten megváltásnak számító közepest. A viszonylag jó tanuló diáknál ez persze rossznak is tűnhet, de ahhoz kevés, hogy emiatt ölni akarjon. Az ügy teljes részleteinek ismerete nélkül meg merem kockáztatni, hogy András akár pontosan tudhatta, hogy a dolgozat valószínűleg éppen hármas lesz, ezért nevezte meg ezt az osztályzatot oknak. Könnyen lehet, hogy ha nem most, akkor később teszi meg, ha nem a tanárát szúrja le, megteszi ezt a boltban rosszul visszaadó boltossal, a buszon rászóló ellenőrrel, neadjisten valamelyik rokonával.

Innentől véleményem szerint

a "hogy történhet ilyesmi?" kérdés nem csak a késelőre, hanem a körülötte lévőkre, ha úgy tetszik a rendszerre is vonatkozik.

Hogyan lehet az, hogy bár többen lobbanékonynak tartották, nem tudni róla, hogy szakember látta volna? Hogy többen is megerősítették, tudtak arról, hogy 12 centiméteres pengéjű késsel jár (kifejezetten jó hírűnek számító) iskolájába, mégsem szólt róla senki senkinek? Vajon nem arról van-e szó, hogy akik tudtak vagy akartak volna tenni valamit, nem volt hova fordulniuk? Az érintett iskola honlapja meglehetősen szűkszavú a dolgozókról szóló adatokkal kapcsolatban, így nem tudjuk, hogy az intézményben dolgozik-e például iskolapszichológus. Nem tudjuk, hogy ha a diáknak (minden jel szerint) komoly problémái lehettek, vajon azokkal fordulhatott-e megfelelő szakemberhez.

Azt egy korábbi tanulmányból viszont tudjuk, hogy a világban elfogadott sztenderd szerint egy országban 1000-4000 diákra kellene egy iskolapszichológusnak jutnia, és azt is, hogy bár Magyarországon a rendszer sajátosságai miatt csak közelítő becsléseket tudunk, ennek a számnak a töredéke jellemzi az iskolapszichológusi ellátottságot. A Magyar Narancs két évvel ezelőtti riportja pedig bemutatja, hogy a meglévő szakemberek milyen nehéz körülmények között, mennyire lehetetlen helyzetben végzik napi munkájukat. Ha mindenáron kérdéseket szeretnénk feltenni, szerintem e problémák okainak feltárásával kéne kezdenünk.

Az elkövetőt természetesen semmi nem menti fel tettének következménye alól: bűnt követett el, amiért a büntetését meg fogja kapni. Azonban azért, hogy ez megtörténhetett, talán nem ő az egyetlen felelős. Magam is hasonló korú diákok között dolgozom, korábbi pályafutásom során gyermekotthoni nevelőként vettem már ki kést is fiatal kezéből. Tudom, hogy nem normális és elfogadható állapot ez. Azonban

érettnek tűnő felnőtt emberek kommentjeiben egy mentálisan beteg fiatal meglincselésének, agyonverésének vágyát olvasni legalább ennyire nem normális.

Talán ha ilyenkor egy mély levegőt vennénk, vagy akár egy lépést hátralépnénk, bölcsebben ki tudnánk találni, mi legyen a teendő, hogy minél ritkábban fordulhasson elő, hogy segítségre szoruló ember segítség híján szélsőséges tettekre vetemedjen.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
no-depi.jpg

A kimeneküléssel nincs vége, az ex terrorja folytatódik a kapcsolat után

Hogyan lehet mégis megszabadulni a bántalmazó kapcsolatból? Az egyik áldozat mondta el.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. november 28.


hirdetés

Nemrég Orosz Bernadett ügyéről beszélgettem egy korábbi interjúalanyommal, aki maga is bántalmazást szenvedett el és végül megszabadult ettől a kapcsolattól. Beszélgetőpartnerem említette, hogy az erőszak nem ér véget azzal, ha egy nő kilép a bántalmazó kapcsolatból és otthagyja a bántalmazóját, hanem még évekig folytatódik.

Hogyan nyúlnak az agresszorok az áldozatuk után? És miként lehet megszabadulni egy ilyen kapcsolatból? Erről beszélgettünk.

- Azt mondta legutóbb, hogy a bántalmazó arra törekszik, hogy bosszút álljon az áldozaton, ha az ki mer lépni a kapcsolatból.

hirdetés

- Így van, a bántalmazó célja az áldozat önbizalmának letörése újra meg újra. Különösen, ha a közös gyerekek vagy más miatt még találkozniuk kell, ezek általában addig a zsarolások eszközei már az együttélés alatt is (vagyon, gyerek).

A bántalmazás a kényszerláthatásokkal folytatódik - be nem bizonyított bűncselekmények esetén ugyanis, ami gyakori a családon belüli erőszak esetekben, a hatóság az általános rend szerint megítéli a láthatást, ami általában rosszul sül el, a gyermek hátrányára. Ilyenkor jön a gyermekek befolyásolása, az érzelmi zsarolás, a lelki terror, a folyamatos kötekedés, a minősíthetetlen viselkedés a másikkal szemben. „Mit adtál már megint a gyerekre?” „Miért így néz ki?” „Azért nem akar velem jönni, mert ellenem beszéled!”

Az önbizalom letörésének eszköze a verbális bántalmazás, az anya megalázása, lehülyézése a gyerek vagy gyerekek előtt, illetve az, hogy a bántalmazó a gyerekekből akar minél több információt kiszedni, amit aztán megpróbál felhasználni az áldozata ellen.

Láttam már olyat, hogy az apa, amikor ment a gyerekért az óvodába, lefényképezte a kicsi cipőjét, majd ment a gyámügyre panaszkodni az anyára, azzal, hogy „sáros a gyerek cipője”. Ez abszurd, és a hatóságot is arra kényszeríti, hogy ne érdemi munkát végezzen, mert a gyámügynek erre reagálnia kell valamilyen módon. Ha behívják az anyát, akkor annak megint a hivatalba kell járkálnia, ha bevonják az óvodát, akkor tőlük is jelentéseket kérnek stb. sokszor arra játszva, hogy az ex megtörjön, visszamenjen, vagy épp összeomoljon.

- Tapasztalatai szerint mit szoktak még megtenni a bántalmazók a volt párjukkal?

- Akár a nő munkahelyére is elmennek, és ott megpróbálják ellehetetleníteni. Van, aki a vállalkozó feleségét feljelenti a NAV-nál, hátha ki tud vele tolni.

Ha közös vagyon is van, a válóper évekig eltarthat. Ha feljelentést tesz az anya zaklatásért, és a zaklatás bebizonyosodik, akkor a zaklató legfeljebb pénzbüntetést vagy felfüggesztett büntetést kap. És az sajnos nem számít zaklatásnak, ha bemegy a nő munkahelyére a férj és hazudozik róla.

Ráadásul a bántalmazók kifelé a szép arcukat, a jobbik formájukat mutatják, a teátrális nagy szerelmet. Amikor az áldozat panaszkodik, akkor a környezetében élők nem hisznek neki, megkérdőjelezik az igazát, ráfogják, hogy túloz, hogy biztosan hisztis, illetve őt hibáztatják a történtekért. Ez mind azért, hogy az áldozatot elbizonytalanítsák.

Ezt erősíti az intézményi árulás, amikor a bántalmazót védik és tetteit palástolják a hivatalok. Nem hiszik el, amit tett, mert olyan megnyerő tud lenni a rendszerint nárcisztikus személyiségű bántalmazó, és beveszik a meséjét. Legalábbis az elején. De mivel egy eljárás hónapokat, éveket vesz igénybe, addigra az áldozatban újra meg van forgatva a kés. És vegyük észre, ez kihat a gyermekre is, akit ő 24 órában ellát. És akkor megkérdezhetjük tőle: tényleg ennyire szereti a gyermekét?

A családon belüli erőszakkal az is a gond, hogy a négy fal között történik, nehéz a bizonyítása. Kirendelnek egy szakértőt, és ő azt mondja, hogy a gyerek áldozat konfabulál, az áldozat pedig befolyásolja a gyereket.

- Akkor mi a teendő, hogyan lehet segíteni az áldozatoknak?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
ovono-cimkep.jpg

Idén már nem óvónőként kezdtem a szeptembert

Az óvónők egyre kevésbé bírják a szakemberhiány miatt rájuk szakadó munkamennyiséget, miközben egyre kevesebb fejlesztő munkát tudnak végezni a gyerekekkel.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon, címkép: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. december 02.


hirdetés

Az egyik pályaelhagyó óvónő minden nap csak a szerencsében bízott, hogy ne történjen nagyobb baj, miközben egyedül volt 25 gyerekkel. Sokaknak az elmúlt években megnőtt, felesleges adminisztrációs terhekből lett elege, illetve abból, hogy pályakezdőként szinte lehetetlen megélni a fizetésből. Szabadságuk szinte csak papíron létezik, a túlórák pedig még azon sem, az már csak hab a tortán, hogy még lázasan is dolgozniuk kell, mert nincs, aki helyettesítsen. Mindezekért cserébe pedig úgy érzik, hogy egyáltalán nincsenek megbecsülve.

Az Emmi szerint évente jellemzően 1300-1500 hallgató fejezi be a tanulmányait óvodapedagógia szakon, tehát nincs baj a nyugdíjba vonulók utánpótlásával. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerint sincs pedagógushiány, a sok álláshirdetés sem jelent feltétlenül szakemberhiányt, “gondoljunk bele: a pedagógus is költözik, családot alapít, és életének számos változása indokolhatja, hogy intézményt vált”.

hirdetés

Teljesen máshogy látja a helyzetet a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), “csúsztatás ilyet mondani, nagyon nagy az óvodapedagógus hiány, és ez csak évről évre nő. Nemcsak a PSZ szerint van hiány, hanem a szakmában aktívan dolgozók szerint is, akik a saját bőrükön érzik ezt” – mondja Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke. Az óvodapedagógusok hiánya miatt több intézményt törvénytelen helyzetbe kényszerítenek. Mivel nem tudják biztosítani, hogy az előírtak szerint két óvónő dolgozzon egy csoporttal, sok óvodában délután pedagógia asszisztensek vigyáznak a gyerekekre.

A nyugdíjaskorú óvodapedagógusok menekülnek a munkából

A Pedagógusok Szakszervezete szerint az óvodapedagógusok társadalma egyre inkább elöregszik, az elkövetkezendő öt évben az aktív óvodapedagógusok egyharmada megy nyugdíjba (ez az adat egy, a képzésben részt vevő oktatási intézmény felmérésén alapul). A szakemberhiány egy részét azzal fedhetnék el, hogy nyugdíjasokat foglalkoztatnak tovább, azonban a pályán töltött negyven év után óvónő legyen a talpán, aki visszamegy dolgozni.

“A nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatása csak tűzoltásra alkalmas, hosszú távon nem oldja meg a problémát. A másik tény pedig, hogy a 40 évet lelkiismeretesen, erős hivatástudattal ledolgozó kolléganők elfáradtak, fizikailag és mentálisan egyaránt, nem szívesen maradnak tovább a pályán” – mondja Verba Attiláné.

Az óvodapedagógusokat előbb érte el a nők negyven év jogosultsági idővel igényelhető kedvezményes nyugdíjkorhatára, mint az általános, vagy a középiskolában dolgozó tanárokat. Negyven évvel ezelőtt még voltak óvónőképző szakközépiskolák és gimnáziumok, így középfokú végzettséggel, már 18 évesen is el lehetett helyezkedni a pályán. A felsőfokú végzettséget pedig az óvónők nagy része munka mellett szerezte meg – mondja Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Az óvodapedagógusok fele az első öt évben elhagyja a pályát

A problémát az is tetézi, hogy a pályakezdők évek óta nem érkeznek elegen, ráadásul rengeteg a pályaelhagyó, mert a megalázóan alacsony fizetés, a rengeteg feladat, a folyamatosan növekvő, végeláthatatlan dokumentációs terhek arra sarkallják őket, hogy váltsanak. “A pályaelhagyók dupla, gyakran tripla fizetésért, ráadásul sokkal kevesebb felelősséggel járó munkahelyre mennek” – mondja Verba Attiláné. A pedagógusok fizetését az országosan egységes pedagógus bértábla határozza meg. A pályakezdő óvodapedagógusok legalább három évet “gyakornok” kategóriában töltenek, amely idő alatt nettó 130 ezer forintos fizetést kapnak. (Emlékeztetőül, Budapesten a kiadó lakások átlagos bérleti díja idén októberben 160 ezer forint volt).

Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy az óvodapedagógusok milyen arányban hagyják ott a pályát a diploma megszerzése után.

Csak a pedagógusokra lebontott adatokkal tudok szolgálni a pályaelhagyással kapcsolatban, az óvódapedagógusokra vonatkozó adatok nem ismertek. A központosított rendszerben működő állami iskolákkal szemben az óvodák önkormányzati fenntartásúak, a Magyarországon működő körülbelül háromezer óvoda adatait pedig tudomásom szerint nem összesítették, így nagyon nehéz ezekhez hozzájutni– mondja Szűcs Tamás.

A pályaelhagyás azonban a PDSZ elnöke szerint az óvodapedagógusoknál is jelentős, a diplomával rendelkező pedagógusok több mint fele a pályaelhagyás mellett dönt az első öt évben.

Az óvodapedagógusokra nagyjából ugyanazok a tendenciák érvényesek, mint a tanárok esetében. A 100 diákból körülbelül 40 nem szerez diplomát, a 60 pályakezdőkből körülbelül 20-an egy-két éven belül búcsút intenek a szakmának, további 15-20 % pedig 5-6 éven belül lesz pályaelhagyó. Végül tehát 100 diáknak körülbelül csak a negyede marad hosszabb ideig a pályán – mondja Szűcs Tamás.

Azt sem tudni pontosan, hogy hány óvodapedagógus hiányzik

hirdetés

A KSH 2018-as adatai szerint az óvodapedagógusok létszáma 31,3 ezer fő, 160 fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Azt nem tudni pontosan, hogy mennyi óvodapedagógus hiányzik a rendszerből. A külsős szemek a nyilvánosan meghirdetett álláshelyeket látják, ami a Közigállás.hu oldalon követhető nyomon. A Közszféra Állásportálján augusztus elején több mint 800 álláshirdetés szerepelt (egy álláshirdetésen belül előfordult, hogy több óvónőt is kerestek).

Ne gondoljuk, hogy a szakemberhiány csak a vidéket érinti, Budapesten és Pest megyében találták a legtöbb betöltetlen állást. Ha megnézzük a novemberi állapotot, akkor jelenleg 330 hirdetést találunk az oldalon.

Azonban valószínűsíthető, hogy ezeknél a számoknál jóval magasabb a szakemberhiány. Amikor a tanárok esetében az Index megnézte az augusztus 30-i állapotot a portálon, akkor még több mint 200 tanítót és szaktanárt kerestek a tankerületek. Azonban a birtokukba jutott augusztus végi klikes adatok szerint jóval magasabb, 4325 volt a betöltetlen álláshelyek száma. Arról nem is beszélve, hogy a tankerületek különböző cselekkel elfedhetik a pedagógushiányt.

Hülyét csinálsz magadból a szülők előtt, ahogy a papírokkal szaladgálsz

Az óvodában teljesen ellehetetlenítik a munkát, és ettől már nem éreztem jól magam, mindezt egy nagyon alacsony fizetésért, miközben diplomával és nyelvvizsgával egy multinál sokkal többet lehet keresni. A diploma megszerzése után három évet dolgoztam a szakmában, azonban idén már nem óvónőként kezdtem a szeptembert – mondja Anikó.

Főként azért döntött a pályaelhagyás mellett, mert a ránehezedő pluszmunka miatt nem tudott annyi érdemi időt tölteni a gyerekekkel, mint amennyit szeretett volna. A pedagógiai munkától rengeteg idejét elvette a papírmunka, minden reggel egyesével vadászta le a szülőket, hogy odaadja a számlákat, és aláírassa velük az aktuális papírokat. “Szinte már hülyét csinálsz magadból a szülők előtt, ahogy a papírokkal szaladgálsz utánuk”. Anikó mindaddig nem is szeretne visszamenni óvónőnek, amíg “valami csoda folytán” rendszerszinten nem történik valami változás.

Szabadsága is csak papíron létezett, a túlórák pedig még azon sem

Az óvodákban egy gyerekcsoport ellátását egy délelőttös és egy délutános óvodapedagógus, valamint egy, a csoportban dolgozó dajka látja el. Azonban a való világban a dadusból is nagy hiány van, így ha a reggeliztetésnél kiömlik a kakaó a gyerek ruhájára, akkor azt az óvónő oldja meg. Mosdóztatnia is neki kellett, amit szintén szeret csinálni, de ez nem az óvodapedagógus feladata, és elveszi az időt és az energiát a pedagógiai munkájától. Mindennek az lett az eredményre, hogy mire Anikó végre odaért, hogy azt csinálják, amit aznapra eltervezett, addigra elszaladt az idő, még akkor is, ha megpróbálta a legoptimálisabban megszervezni a reggeleket. A 25 fős gyereklétszámmal, – mivel nem voltak nagyon problémás gyerekek a csoportban – , nem volt gondja, ha nem lett volna ez a rengeteg minden más dolog rásózva. “Nem volt megterhelő a gyerekeket fejleszteni, bárcsak több idő lett volna, hogy velük foglalkozhassak” – mondja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!