hirdetés
000001.jpg

Miért nem szeretik a fiatalok az operákat?

Az opera nálunk a sznobok és gazdagok műfaja volna? Erről is kérdeztük Ágoston László operaénekest, tanárt, menedzsert.
Írta: Petrovics Cs. - Címkép: Angeles Parrinello - szmo.hu
2015. március 15.


hirdetés

Miért azonosítják nálunk sokan az operát azzal, hogy egy molett hölgy - akit 20 perce leszúrtak - rendületlenül áriázik a színpadon? Miért olyan népszerűtlen ez a műfaj a fiatalok körében? Hogy lehet hozzájuk közelebb hozni, és vajon miként érhető el, hogy az operát ne a sznobok és gazdagok privilégiumának tartsák Magyarországon? Hogyan képes Magyaróvári Viktor duettet énekelni saját magával és mit jelent a Hertz-hallás? Egyebek mellett ezekről is beszélgettünk Ágoston Lászlóval, aki nem csak hivatásos operaénekes, hanem tanár, és menedzser is, emellett a Moltopera Társulat alapító-igazgatója.

Névjegy

Ágoston László énekművész, a Moltopera Társulat igazgatója, zenei menedzser. Már fiatalon elhatározta, hogy a Zeneakadémián tanul operaénekesnek, H. Németh Lujza (ének) és Széll Rita (szolfézs-zeneelmélet) tanítványaként készült a pályára. A művészeti képzés mellett párhuzamosan a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán tanult újságírás-marketing, PR szakpáron, ahova az elérhető maximális pontszámmal vették fel. 2008-ban elsőre sikerrel felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének tanszakára, ahol diplomájáig Sólyom-Nagy Sándor tanítványa volt. Részt vett Marton Éva workshopján és Polgár László kurzusán is.

Egyetemi tanulmányai befejeztével kezdett a Moltopera szervezésébe, azzal a céllal, hogy közelebb vigye az opera műfaját a fiatal korosztályhoz. Emellett fiatal tehetségeket is menedzsel; közülük Kayamar (Magyaróvári Viktor) több hazai és nemzetközi sikert ért el. A Moltopera kommunikációs sikerei nyomán került a Magyar Állami Operaház látókörébe, 2012 óta a legnagyobb magyar kulturális intézmény online marketing tanácsadója.

Forrás: Ágoston László honlapja

- Már kisgyerekként is tudta, hogy operaénekes szeretne lenni?

- Gyerekkoromban a színészkedéssel kacérkodtam, a mai napig színész lelkületű embernek tartom magam. Viszont mindig, mindenhol énekeltem, alkalmas és alkalmatlan helyeken egyaránt. Emlékszem, amikor ballagáskor elbúcsúztattak bennünket a gimnáziumban, az alattunk lévő évfolyam képviselője beszédében külön kiemelte, hogy "nem halljuk többet Ágoston Laci hangját, és a fiúk nem verik le a medencéjükkel a piszoárt, amikor belép a mosdóba és megszólal". De már tizenévesen is tudtam: annyi fantasztikus színészünk van, akik ha mondjuk Angliában születtek volna, most biztosan világhírűek lennének. Nem akartam a saját anyanyelvem csapdájába kerülni; egy nemzetközi karrierről álmodtam, ami nem ér véget Hegyeshalomnál.

agostonlaszlo13

- Mi volt az első sikerélménye a pályán?

- Életem első nyilvános sikere talán csak átvitt értelemben nevezhető nyilvánosnak, de nagyon büszke voltam rá. Tas községben történt meg velem az eset (ahol édesapám született), valamikor 17 éves koromban. Édesapám barátai megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, amire rávágtam, hogy operaénekes. Mondták, énekeljek valamit. Paul Robeson egyik dalára esett a választásom. Kitörő lelkesedéssel fogadták, máig bennem él annak a napnak az emléke. Első nagyobb szakmai sikerem az volt, amikor a Zeneakadémián – elsőévesként – Erdei Péter Alma Mater Kórusával énekeltem egy szólót. Egy kis nyúlfarknyi, semmilyen szóló volt, viszont a jelentéktelensége ellenére is sokat számított, az előadás után sorra gratuláltak a Zeneakadémia tanárai. Elmondhatatlanul felemelő érzés, amikor 1500 ember néz rád a Zeneakadémia nagytermében.

- Mégsem kizárólag az énekléssel foglalkozik.

- Így van. Egyrészt a Zeneakadémián végeztem magánénekesként, másrészt van egy PR-marketing diplomám is a BKF-ről. Ennek megfelelően tulajdonképpen egyszerre vagyok marketinges, társulatigazgató és jelenleg legkisebb részt operaénekes, de tanítani is szoktam.

agostonlaszlo18

- Miért éppen a PR és a marketing?

- Azt hiszem, a BKF egyik nyílt napján döntöttem el, hogy kommunikáció szakra fogok jelentkezni. Tetszett, hogy tulajdonképpen ez is előadóművészet. A marketingkommunikáció hasonlít arra a kommunikációra, amit az ember a színpadon művel, amikor a színpadról sugároz a közönség felé; egy sajtótájékoztató megrendezése pedig pont úgy kezdődik, mint amikor egy előadást hozol össze. Ugyanannak a részletességnek kell benne lennie, ugyanúgy meg kell tervezni és ugyanannyira tilos, hogy unalmas legyen. Persze benne volt a pakliban a félelem is, hogy nem bírok majd megélni a zenélésből, de emellett úgy éreztem, hogy nekem még vannak szabad vegyértékeim. Ezeket a vegyértékeket szerettem volna egy olyan területbe fektetni, ahol kamatoztathatom a kommunikációs – előadói – tehetségemet is. Olyan területre vágytam, ahol alkothatok és szórakoztathatom az embereket.

- Említette, hogy tanít is.

- Ez több dolgot foglal magába: van egy zenei edukációs programom a Moltopera berkein belül, amellyel az operát, illetve a komolyzenét próbálom bemutatni és megszerettetni a fiatalokkal. Ezen kívül előadásokra hívnak meg tanítani lassan két éve a BKF-en.

agostonlaszlo17
Mi az a Moltopera?

A Moltoperát Ágoston László alapította 2011-ben. Egy olyan, fiatal énekesekből és zenészekből álló társulatról van szó, amely a fiatalabb közönséget próbálja meghódítani - akár az olyan tinédzsereket is, akik nem különösebben rajonganak az operáért. "Az opera a sztereotípiák alapján az a műfaj, amiben

"
ha leszúrják a kövér, mozdulatlanul éneklő hölgyet, 20 perc után még mindig áriázik.

Szeretnénk lerombolni ezeket a felszínes előítéleteket azzal, hogy olyan darabokat hozunk létre, amelyek a fiataloknak is tetszenek – sok színészi játékkal, állva éneklés nélkül. Az a célunk, hogy ugyanolyan opció legyen elmenni szombat este az Operába, mint megnézni egy jó filmet a moziban, vagy két órát játszani kedvenc játékukkal Playstationön."

- Hogy zajlik egy ilyen edukációs program?

- Ezt nem színházi produkcióként kell elképzelni, hanem inkább egy drámapedagógiai alapokon nyugvó iskolai szemináriumként: élőzenével, videovetítéssel, interaktív részekkel. Fiatalos, vidám hangulatban zajlanak a programok. A Moltopera egyik legnagyobb előnye, hogy mi is fiatalok vagyunk, így számtalan olyan hivatkozással - például filmekkel, modern zenékkel és videojátékokkal - bolondítjuk meg az előadásainkat, amelyeket a tinédzserek is könnyebben fogadnak be. Erre egy 70 éves zenetudós nem biztos, hogy képes lenne. Azoknak is szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy az operát válasszák, akiknek ez a világ egyelőre "fehér folt". Nem meggyőzni szeretnénk a fiatalokat, hanem átadni nekik a tudást, amellyel értelmezhetik a műfajt. Olyan ez, mintha egy szép nyelvből tanítanánk meg nekik néhány szót, hogy ráérezzenek az ízére, vagy egy kulcsot adnánk a kezükbe, amellyel kinyithatnák az operához vezető ajtót. Nem csak Magyarországon, de külföldön is - többek között Németországban, Angliában és Olaszországban - nagy sikere van ennek a kezdeményezésnek.

Egy részlet a Moltopera edukációs programjának egyik foglalkozásából:

www.fotografie-mk.com

- Színházi előadásaik is vannak a Moltopera keretein belül. Milyen darabokat játszanak, és miben más egy ilyen produkció a "hagyományos" operához képest?

- Ezek hagyományos színpadi, de kifejezetten a fiataloknak szánt alkotások, amelyeket kevés énekessel, de sok színészi játékkal, kis, összevont zenekarral és mobil eszközökkel valósítunk meg. Egy szimfonikus zenekart 5-6 hangszerre redukálunk, kerüljük a kórusokat, illetve olyan díszleteket, jelmezeket használunk, amelyeket egyszerű szállítani és nem csak a nagy színházakban állják meg a helyüket. A következő évadban 12 előadásunk lesz az Operaházban: a Szökdelés a szerájból című Mozart-feldolgozással alsó tagozatos gyerkőcöket próbálunk megcélozni. A szokásosnál is bensőségesebb körülmények között, a közönségtől egy karnyújtásnyira fogunk játszani. Szinte a nézők között mozgunk majd az előadás folyamán. A lakatlan sziget pedig egy fiataloknak szánt vígopera, amely már bizonyított az előző évadban is.

A lakatlan sziget bemutatkozó videója

- Mennyire érzi sikeresnek a Moltoperát?

- Ha az eredményeket nézzük, egyértelműen sikeres. Nagy eredmény például, hogy magyar minta alapján megalakult a német testvérszervezetünk, a Moltopera Germany, Nils Matthiesen és Sebők Eszter vezetésével. Az első koncertünk a drezdai parlamentben volt és európai uniós forrásból tartottunk egy hosszabb iskolai programsorozatot Görlitz környékén is. 2014 másik nagy sikere, hogy először kaptunk lehetőséget önálló előadásokra az Operaházban, és a kritika egyöntetűen díjazta a premiert. Egyre több és egyre magasabb szintű helyen vesznek bennünket komolyan, de arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy énekeseink - akik a Moltoperánál kezdték a pályafutásukat – nívós, jó nevű helyekre tudtak továbblépni. Igazság szerint viszont a kisebb, kevésbé látványos, "mindennapi sikereket" talán még ezeknél is jelentősebbnek tartom. Mondok egy példát: volt egy iskolai előadásunk, ahol a Don Giovanniról beszéltem. A következő héten a tanár azzal fogadott, hogy nagyon jól sikerült az előadás, már csak azért is - újságolta lelkesen -, mert

"
az egyik lány Lady Gaga mellé letöltötte a Don Giovannit is a telefonjára.1

A Moltopera társulata - Fotó: Angeles Parrinello

- Nem túl nagy kihívás Németországban is fellépni? Hogy mást ne mondjak, a közönség is teljesen különböző, mint itt, Magyarországon.

- Igen, Németországnak tényleg teljesen más kulturális gyökerei vannak, ettől függetlenül mi a nagy kihívásokat szeretjük (nevet). Soha nem gondoltam volna például, hogy a mai drezdai gyerekek nem ismerik a Tom és Jerry című rajzfilmet. Hiába hivatkoztam rá, egyszerűen nem értették, hogy miről van szó. A popzenében is más előadók állnak náluk a slágerlisták élén, de egy komoly, helyben végzett kutatásunkból az is kiderült, hogy a fiatalok az operához is máshogy állnak hozzá, mint nálunk. Sok esetben mások az operához kapcsolódó nehézségek, előítéletek is. Például

"
Magyarországon az operát gyakran a sznobok és a gazdagok műfajaként tartják számon

az emberek. Ehhez képest Németországban, ahol jóval magasabb az átlagember jövedelme és életszínvonala, inkább az jelent problémát, hogy megszervezzék az eljutást a kisvárosi-falusi fiatalok számára a háromszáz(!) operaház valamelyikébe.

agoston-education2

- Próbálkozott már az operánál könnyedebb műfajokkal is?

- Nem volt még hozzá elég bátorságom, de egyszer mindenképpen ki szeretném magam próbálni. Úgy érzem, a könnyűzene egyelőre nem az én műfajom, egyszerűen nem illene hozzám a dolog. Nem hangi, hanem lelki adottság kérdése. Ez olyan mintha egy Forma 1-es versenyzőt próbálnál rávenni arra, hogy próbálja ki a ralit. Egyébként minden zenén, így a könnyűzenén belül is két kategória van: a jó muzsika, illetve a rossz. A jó dalok azok, amelyek nem múlnak el benned nyomtalanul és hozzáadnak valami rejtélyes, megfoghatatlan dolgot az életedhez. Az előbbi szekcióból – ha összeszedném magam – egyszer szívesen előadnék néhány számot.

Egyébként réges-régen a trubadúrok szimplán kiálltak egy szál lanttal a kezükben, és elénekelték a saját megzenésített verseiket. Az idő múlásával egyre kevésbé volt fontos a szöveg, sokkal inkább a dallamot tekintették értékesnek az emberek. Ma megint kezdünk visszatérti oda, hogy újra a szöveg a fontos. Egy szál gitárral pengetjük a dalainkat, és nők milliói lesznek szerelmesek ezek hallatán. Újra visszakerültünk az elejére a világ körforgásában.

- Ön szerint miért nem szereti a fiatalabb korosztály a komolyzenét, azon belül is az operát?

- Mert nem ismerik. Amit nem ismer az ember – amihez nincs meg a kulcsa, amivel nem tud mit kezdeni –, azt soha nem fogja megszeretni.

"
Pedig nem nagy dolog rákapni az opera ízére, nem kell kijárni hozzá a Zeneakadémiát.

Csak valahol meg kell, hogy csapjon a mozdony füstje: akit megcsapott, érdekelni fogja, belejön és kutatni kezd utána. Amíg ez nincs meg, addig az opera egymásra halmozott hangok tömkelege csupán. Az előítéleteknek általánosságban az a lényege, hogy egyszerűsítés révén minél kevesebbet kelljen gondolkodnia és a világ impulzusaiból minél kevesebbre kelljen választ adnia az embereknek. Nekünk azonban, akik a színpadon állunk, nem szabad tovább erősítenünk ezeket a már amúgy is meglévő sztereotípiákat. Ha a az operába először látogató fiatal mozdulatlanul éneklő, hiteltelen énekeseket lát és az előzetes félelme-feltételezése bebizonyosodik - na ebben a pillanatban vesztettük el egy életre mint közönségünket.

- Folyamatosan keresi a tehetséges, fiatal művészeket. Hogy válhat valakiből operaénekes?

- Igen, szerencsére állandóan kerülnek elő új, érdekes, igazán nagyszerű hangok. A könnyűzenében ott kezdődik az énekes, hogy van egy kiváló hangi adottságod és van valamennyi hallásod, nem vagy hamis. Ezzel szemben egy operaénekes évtizedeket tanul, értenie kell a kottát, tudnia kell színészkedni, és kiváló színpadi jelenléttel is kell rendelkeznie. Nem utolsó sorban erősítés nélkül kell bezengenie az 1500-2000 fős befogadó teret, miközben egy szimfonikus zenekar játszik előtte. Ezért szoktam mondani, hogy

"
az operaénekesek a modern kor gésái

egyszerre 7-8 dologra kell figyelniük a színpadon. Van egy nagyon jó videó arról, amikor Pavarotti – egy első osztályú operaénekes – Bryan Adamsszel közösen énekel, aki pedig egy első osztályú könnyűzenész. A felvételből azonban gyorsan kiderül, hogy mi a különbség a két – saját területén nagyszerű - énekes között. Távol álljon tőlem, hogy ezzel Bryan Adams érdemeit kisebbítsem, főleg 80 millió eladott lemez után, de az iskolákban ez a videó mindig segít, hogy elmagyarázzam, mi a különbség a két műfaj mélysége között.

Bryan Adams és Luciano Pavarotti duettje:

agostonlaszlo16
Kayamar, az öt és fél oktávos csoda

Magyaróvári Viktor, művésznevén Kayamar 2011-ben került először a média kereszttüzébe annak kapcsán, hogy megnyerte a T-Mobile zeneszerzőversenyét. Amikor megkérdezték tőle, ki énekelte fel a mélybasszustól a szopránig megszólaló kórust, mindenki meglepetésére azt válaszolta: "Én. Egyedül."

Kayamar különleges hangterjedelme az öt és fél oktávot is meghaladja - és egyben a világ egyik legmélyebb basszusának számít. Az abszolútnál is tökéletesebb, úgynevezett Hertz-hallása van, ráadásul egyedülálló zenei rögtönzőképessége is segíti abban, hogy számítógépes utómunkálatok nélkül énekeljen a saját hangján, több sávban.

A magyar fiatalember - aki egyébként még nincs 30 éves - több nyelven is alkot. Sok darabját magyarul, a bemutatkozó demó CD-jét egy holland költő (Robert Keder) szövegeit alapul véve angolul, a Kayamar Vorti Virgo (innen ered a művészneve is) utazásairól szóló zenei eposzát pedig egy kitalált nyelven, a "kamiramin" írta. A kamirami leginkább a Gyűrűk ura tündenyelvéhez hasonlítható, amelynek teljes szókincsét és nyelvtanát ő maga találta ki. Kayamar 2014-ben elnyerte a rangos angliai verseny, a Noise Festival egyik díját is.

noise-festival-certificate

- Van egy csodálatos felfedezettje, Magyaróvári Viktor, művésznevén Kayamar. Hogy talált rá és hogyan lett a menedzsere?

- Viktorral a Zeneakadémián találkoztam először, és 2010. december 24-én kezdtük el a közös munkát. Már azelőtt is rengeteg nagyszerű darabot írt – fantasztikus zeneszerző -, amelyeket saját maga több szólamban fel is énekelt, konkrét cél nélkül, csak úgy "a vakvilágba". Ezen a bizonyos napon elküldött az egyik közös baráti körünknek egy karácsonyi dalt, ami annyira megfogott, hogy csak ennyit tudtam tőle kérdezni a válaszlevélben: "Viktor, van már menedzsered?". Így kezdődött a mi kis pályafutásunk, december 24-én, Szenteste.

rlwetkelr

- Mi az, ami annyira megfogta Viktorban, illetve a zenéjében?

- Mindig is különc volt, soha sem félt használni a különleges képességeit (nevet). A hallása az abszolútnál is precízebb, úgynevezett Hertz-hallás, a hangterjedelme több, mint öt és fél oktáv, és elképesztő könnyedséggel szerez zenét. Ezzel sokáig senki nem tudott mit kezdeni, még a Zeneakadémián sem. Mondok egy példát: épp Kodály Psalmus Hungaricusát énekeltük, amelyben a világ egyik legmélyebb – ha nem a legmélyebb – basszusszólama van leírva. Megkérdezte a karmester, hogy ki az, aki ki tudja énekelni a jelenlévők közül azt a bizonyos kontra A hangot. Erre Viktor feltette a kezét a tenorból, hogy "majd én". A karmester odahívta őt szünetben egy zongorához, Viktor pedig ott helyben be is mutatta a kontra A-t. A karmester annyit tudott mondani erre: "Nagyon érdekes". Aztán a koncerten, a moszkvai nagyteremben Viktor basszusa töltötte be a termet, a legmagasabb szólamban. Azzal sem lehet mit kezdeni, amikor egy alkalommal ültünk fönt a karzaton, kórus voltunk az egyik darabban. Egyszer csak

megkérdezik Viktortól, hogy 440, vagy 444 hertzre vannak hangolva a hangszerek. Erre ő visszakérdez: "Melyik hangszer?" – mivel ő hallja az egyébként csak gépekkel mérhető különbségeket is.

Ezek azok a dolgok, amelyek kívülről nézve csodásak, egyúttal egy kicsit "ufóvá" is teszik az embert, mert túl vannak a megszokott értelmezési tartományunkon.

- Viktor elég sokféle műfajban otthon van, ráadásul komponál is. Ön minek nevezné: operaénekesnek? Vagy inkább énekes-zeneszerzőnek?

- Ugyan ő is tanult klasszikus hangképzést, de operaénekesnek semmiképpen sem nevezném. Ő egy... nos, ez is egy nagy probléma, mert nem igazán lehet behatárolni, hogy Viktor mi is valójában. Akárhová próbálom őt elvinni, mindenki azt kérdezi, hogy "Ó, ez nagyon jó – de akkor ez most könnyűzene? Komolyzene?". A szokásos dobozokba Viktort lehetetlenség beletuszkolni, így inkább lemondanak róla, minthogy közelebbről is megismerjék. Ő eleve nem is énekes elsősorban, hanem zeneszerző, és nem csak komolyzenész, hanem könnyűzenész is. Azt tudom mondani, hogy Magyaróvári Viktor a Kayamar. Ez a művészneve, de egyben egy műfajt is takar. Lehet szeretni vagy nem szeretni - de ehhez előbb meg kell hallgatni.

11072221_939054892771565_104312335_n

- Mit üzenne azoknak a tehetséges fiataloknak, akik eljátszanak a gondolattal, hogy erre a pályára lépnek?

- A marketing alapvetése: találd meg, hogy te mitől vagy egyedi. Én a magam részéről a Moltopera vezetésében, a menedzsmentben és az ifjúsági programokban találtam magamra - és ez nem jelent „művészi megalkuvást”, akármit is mondjanak rá a többiek.

Nem szabad, hogy mások - akár a kritikusok, akár a pályatársak - hangja elnyomja a saját, belülről jövő hangodat.

Ha agyondicsérnek, elhiszed, hogy jó vagy és mindent kisujjból akarsz megoldani. Ha a negatív kritikák vannak túlsúlyban, elhiszed, hogy nem vagy elég jó és megkeseredsz, feladod a pályát. Pedig a közönség szavak nélkül is sugároz - valós - értékítéletet, és az a bizonyos belső hang mindig őszintén és igazán mondja meg, hogy mennyit ér, amit csinálsz.

Ha érdekes volt az interjú, nyomj egy lájkot!


KÖVESS MINKET:





hirdetés
drogfuggok-szabadulas-rehab-abcug-5.jpg

'Ahogy kihúztam a tűt, szebb lett a világ' - drogfüggők mondták el, milyen szabadulni a pokolból

A ritka sikerek közé tartozik Béci és Béla története: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel.
Mizsur András, Fotó: Végh László, Forrás: Abcúg - szmo.hu
2019. augusztus 13.



Az előítéletek és a rendszerszintű problémák miatt a rossz szociális helyzetben lévő drogfüggők nehezen jutnak ellátáshoz: félnek, ha kiderül a droghasználat, rájuk hívják a rendőrséget vagy a gyámügy elveszi a gyereküket.

Rehabból alig néhány működik az országban, az alacsonyküszöbű szolgáltatásokból még nagyobb hiány van. Az olcsó és könnyen beszerezhető dizájner szerek térnyerése óta még nagyobb szükségük lenne segítségre.

A ritka sikertörténetek közé tartozik Béci és Béla: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel, családjuk majdnem elhagyta őket, egyikük a börtönt is megjárta - írja az Abcúg. A lap riportját teljes terjedelmében közöljük.

Turró Béla, azaz Béci Miskolc Hideg sornak nevezett részén él. Zűrös családból származik, apja alkoholista volt, rendszeresen megverte. “Hamar belenevelődtem az agresszív életbe” – mesélte a roma férfi. Az iskolában sokat verekedett, a legtöbb helyről kirúgták. Ahogy idősebb lett, elkezdett kimaradozni otthonról, szipuzott, lopott, kocsikat tört fel.

Burai Bélával a református egyház fenntartásában működő ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban találkoztunk. Néhány hónapja volt hátra a terápia végéig, októberben került be a rehabra. Részben kényszerből, a gyámügy elvette volna a gyerekeit, ha nem áll le az anyagozással. A 26 éves srác Recsken, a cigánytelep szélén nőtt fel. Nagyszülei nevelték fel, apjáék még csecsemőkorában lemondtak róla.

A vidéki szegregátumokat járva ritkán találkozni sikertörténetekkel, amikor valakinek sikerült leállnia az drogokkal, Béci és Béla története viszont ilyen.

Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ

Béci még tizenöt éves sem volt, amikor megházasodott, gyereke lett. Egy családi veszekedésből kifolyólag feleségének rokonai csúnyán megverték, erre négyüket megkéselte, tettéért kilenc év börtönre ítélték.

“Addigra megéltem annyi rosszat, mint más egész életében soha. A rendes élethez viszont hülye voltam: hogyan kell gyereket nevelni, működtetni egy házasságot. Mentem bele ugyanabba az életbe, amit apámtól láttam”.

Kigyúrva, tele tetoválásokkal hagyta el a börtönt 2005-ben. Diszkókban kidobóként kezdett el dolgozni, gyorsan nevet szerzett magának az éjszakai életben. Ekkor találkozott először kábítószerekkel: főleg speedet és ecstasyt szedett, hogy munka közben ne legyen fáradt. A nyugtatókra még a börtönben szokott rá, a napjai azzal indultak, hogy a kávé mellett bedobott néhány szem Rivotrilt.

Négy év múlva újra börtönbe került, de mire kijött, megváltoztak a drogfogyasztási szokások: megjelentek a dizájner szerek és az intravénás használók. “Láttam, hogy belőtték maguknak. Gondoltam, fú, ez ennyire jó?” Szabadulása után összeveszett feleségével, annyira megbántottnak érezte magát, hogy kipróbálta, milyen ha belövi magát. “Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ, minden szebb lett”. Onnantól mindig talált indokot, hogy szúrjon: a nehéz gyerekkor vagy a börtönben töltött évek ugyanúgy ürügy lehetett. Azzal áltatta magát, hogy ameddig nem maga veszi az anyagot, és más lövi be neki, addig nem lehet baj. Ez a pont is gyorsan eljött, akkor elkezdődött az igazi lejtmenet. “Van, aki bánatában drogozik, és van, aki örömében. Ő meg tud állni, sajnos én nem ez voltam.”

Már nem kellettek a barátok és a bulik ahhoz, hogy drogozzon: naponta 3-4 alkalommal szúrta magát, főleg kristályal és a zenének nevezett szintetikus szerrel. Bármit eladott, csak anyaghoz jusson. Teste tele lett sebekkel, bedrogozva késsel vagy üvegszilánkokkal vagdosta magát. Volt, hogy beletörte a tűt a karjába. Barátai elfordultak tőle, ha meglátták az utcán beállva, inkább átmentek a túloldalra. Szervezetét is megviselte a rendszeres drogfogyasztás: gondok voltak a szívével, tüdőembóliája lett. “Volt sok felismerésem, hogy le kéne már állni.”

Nem sok jóra számíthat egy drogos

A Bécihez hasonló hátrányos helyzetű drogfüggők nehezen jutnak egészségügyi és szociális ellátáshoz, pedig még nagyobb szükségük lenne a segítségre. A legszegényebbek legfeljebb a háziorvosig jutnak el, nekik viszont nincs megfelelő szaktudásuk a probléma kezeléséhez, de az is kérdéses, van-e egyáltalán helyben állandó orvos.

Szociális munkással ritkán találkoznak, az pedig még ritkább, hogy eljussanak egy drogambulanciára. Ebben szerepet játszik az is, hogy bizalmatlanok az intézményekkel, például a családsegítővel szemben. Részint az előítéletek miatt (kevésbé kapnak megfelelő tájékoztatást az orvosnál, amit tovább nehezít az alacsony iskolázottság), másrészt félnek, ha kiderül a drogozás, rájuk hívják a rendőrőket vagy elveszíthetik gyereküket.

“Aki drogosként kerül be az ellátórendszerbe, nem sok jóra számíthat”

– mondta Csák Róbert szociológus, a Magyar Addiktológiai Társaság vidéki szegregátumokban élő szerhasználók helyzetével foglalkozó kutatásának egyik szerzője. (Bár Burai Bélát a gyerekek elvesztésének lehetősége motiválta a változásra, de ettől még nem tekinthető rendszerszintű válasznak a problémára, hiszen előfordul, hogy valakinek elsőre nem sikerült a leállás.)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
sztomas-cikk-abcug-foto-vegh-laszlo-1000x667.jpg

Megváltás, hogy nem kell azon kattognia, hol van vécé

Magyarországon több ezer daganatos vagy gyulladásos bélbetegségben szenvedő ember él sztómával. Sokan szégyellik ezt, mert mások azt hiszik, a sztómának szaga van, nem higiénikus. Pedig ez egyáltalán nem igaz.
Mizsur András írása, Abcúg, Fotók: Végh László - szmo.hu
2019. augusztus 05.



Nemrég az Egyenlő Bánásmód Hatóság meg is bírságolt egy gyógyfürdőt, amiért jogtalanul kiparancsolták bélkihelyezéssel élő vendégüket a medencéből. Vannak betegek, akik traumaként élik meg a sztómát, mivel megváltozik a testképük, párjuk elfordulhat tőlük. Mások viszont megváltásnak tekintik az évekig tartó betegeskedés után.

Becslések szerint Magyarországon körülbelül 13-15 ezren élnek sztómával. Ők azok a betegek, akiknél a bélszakasz bizonyos részét műtéti úton a hasfalon kívülre vezették, így az ürülék az oldalukra erősített, speciálisan kialakított műanyag zsákba távozik. Sok minden indokolhatja a sztóma kialakítását: baleset, valamilyen daganatos megbetegedés (vastag-, végbél- és vékonybélrák) vagy gyulladásos bélbetegség (például Crohn-betegség és colitis).

Nem vagy steril

A bélkivezetéssel élő emberek önsegítő szervezete, a Magyar ILCO Szövetség ifjúsági felelőse, Sasvári Ilona maga is sztómaviselő, Crohn-betegség miatt több mint 20 éve él bélkihelyezéssel. Szerinte sokan szégyellik és titkolják, hogy sztómával élnek, mivel a társadalom szinte semmit sem tud arról, mit jelent ez, sokan azt hiszik, hogy a székletgyűjtő zsáknak szaga van, nem higiénikus. Jól illusztrálja ezt egy nyár elején megjelent hír: az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) jogerősen elmeszelte az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőt, amiért még 2017-ben az egyik fürdőző panaszára kitessékelték a medencéből sztómás vendégüket.

A fürdő közegészségügyi-higiénés és esztétikai szempontokkal indokolta a szolgáltatás megtagadását, a hatóság azonban megállapította, hogy a sztómazsák nem jelent egészségügyi kockázatot, a betegnek ugyanannyi joga volt fürdőzni, mint bármelyik másik, egészséges társának.

Az ILCO Szövetségnél olyan esetekről is tudnak, amikor a munkáltató a sztóma miatt utasította el a jelentkezőt, mondván, “nem vagy steril”. Főleg a kereskedelemben és a vendéglátásban szokott előfordulni az efféle diszkrimináció, számolt be tapasztalatairól Sasvári Ilona, de pont a szégyenérzet miatt ritka, hogy panaszt tegyenek a hatóságoknál. (Az EBH tájékoztatása szerint az agárdi volt az egyetlen eset, amikor sztómabeteg panasszal fordult hozzájuk.)

Régen valóban kezdetlegesek voltak a sztómás segédeszközök, szinte lehetetlen volt velük kimozdulni otthonról. Az elmúlt két évtizedben azonban hatalmas fejlődésen mentek keresztül, aminek köszönhetően a sztómabetegek ma már teljes életet élhetnek: a zsákok teljesen sterilek, lehet velük sportolni, fürdeni, magyarázta Sasvári Ilona.

Külföldön már találni arra példákat, hogy valaki büszkén vállalja a sztómáját. 2014-ben egy 23 éves brit modell, Bethany Townsend posztolt a Facebookra egy képet, amin bikiniben fekszik a napágyon, hasán a sztómazsákkal. A kép hatalmas sajtóvisszhangot kapott, később többen követték a példáját. A Twitteren és az Instagramon több ezer hasonló képet találni GetYourBellyOut hashtaggel.

Trauma vagy megváltás

A betegek egy része mégis traumaként éli meg, ha sztómája lesz, hiszen elveszíti irányítását a test4 felett, megváltozik a testképe. Sasvári Ilonát is sokk-ként érte a dolog, nem tudta, mire számíthat. Van, aki végül sosem tudja elfogadni, hogy bélkihelyezéssel kell élnie, más gyorsan túlteszi magát ezen.

Rengeteg múlik a hozzátartozók támogatásán is, Sasvári Ilonát például a sztóma miatt hagyta el akkori élettársa. “Minden összeomlott akkor, újra kellett építenem magam.” Az ILCO klubok azért jöttek létre, hogy segítsék a betegek rehabilitációját: a csoportos beszélgetésen kívül kirándulásokat, fürdőzéseket szerveznek nekik, nyáron pedig sztómával élő gyerekeket és fiatalokat táboroztatnak. (Országszerte összesen 38 ILCO Klub működik.)

A feldolgozás folyamatában fontos szerepük van a sztómaterápiás nővéreknek is. A műtét utáni első hetekben ők segítenek a betegeknek elsajátítani a sztóma használatát: hogyan kell megfelelően felhelyezni és kiüríteni a zsákot. Éva sztómaterápiás nővérként dolgozik az egyik legnagyobb fővárosi kórházban, 20 éve dolgozik ezen a területen. Feladatának tekinti, hogy a betegek lelkével is foglalkozzon, biztatja őket, hogy menjenek közösségbe, tanácsokat ad nekik, hogyan öltözködjenek, hogy a ruha alatt ne látszódjon a zsák.

Azután is kapcsolatban marad betegeivel, hogy már elhagyták a kórházat, bármikor felhívhatják, ha kérdésük van. Éva az egyetlen erre kiképzett nővér az intézményben, havonta körülbelül 100 beteget lát el, közülük sokan új betegek. Ebből is látszik, hogy komoly hiány van a sztómaterápiás nővérekből, nem minden kórházban van speciálisan képzett dolgozó. Bár évről évre nő a sztómabetegek száma, mégsincs államilag szervezett sztómaterápiás továbbképzés.

Rácz Rita, a Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete (MCCBE) társelnöke szerint az orvostudomány fejlődésével egyre kevesebb betegnél elkerülhetetlen a gyulladt bélszakasz eltávolítása, így sztómára sincs feltétlenül szükségük. Van, hogy megelőzés vagy a problémás bélszakasz pihentetése miatt kerül sor ideiglenes sztóma kialakítására, de az is előfordul, hogy a beteg maga kéri a bélkihelyezést, mert már nem bírja elviselni a fájdalmakat. “Nekik megváltás lehet a sztóma”.

A gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegek helyzete azért is nehéz, mert életük végéig kezelésre szorulhatnak. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a gyulladásos bélbetegségek gyógyíthatatlanok, legfeljebb tünetmentesség érhető el. Csak találgatják, hogy mi válthatja ki ezeket: az orvosok a stresszre, genetikai hajlamra, a túlzott antiboitikum-használatra és az élelmiszerekben található mesterséges tápanyagokra gyanakodnak. (Magyarországon 45-50 ezren szenvednek gyulladásos bélbetegségben, egyre több a kiskorú beteg, már csecsemőkorban is előfordulhat.)

Nem kell azon kattogni, hol van vécé

A 28 éves Kapitány Bence azok közé tartozik, akik megváltásként élték meg a sztómát. Hónapokig félrekezelték, mire 2009-ben diagnosztizálták nála a Crohn-betegséget. A gyógyszerek nem használtak, éveken keresztül folyamatos fájdalmai és görcsei voltak, ezért, hogy a gyulladt vastagbele gyógyulhasson, hét éve megkapta első, akkor még ideiglenesnek szánt sztómáját. Egyáltalán nem élte meg traumaként, a korábbi fájdalom sokkal jobban megviselte.

"Óriási megkönnyebbülés volt, hogy végre nem fáj a hasam. Inkább élek életem végéig sztómával, mint azokkal a görcsökkel."

Nem csinál titkot a betegségéből, Instagramjára is posztolt már képeket a sztómájáról, de még sosem kapott bántó kommenteket.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tizezrekert-visznek-bevasarolni-az-uzsoras-soforok-abcug.jpg

Tízezrekért viszik bevásárolni a kiszolgáltatott embereket az uzsorás sofőrök

Súlyos pénzekbe kerülhet egy fuvar azoknak a szegényeknek, akik a legkisebb falvakból a városba akarnak eljutni.
Forrás: Zsilák Szilvia/Abcúg, Fotó: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. augusztus 07.



Súlyos pénzekbe kerülhet egy fuvar azoknak a szegényeknek, akik a legkisebb falvakból a városba akarnak eljutni.

Egy sofőrködő uzsorás a benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számol, az üzlet pedig annyira jól megy, hogy van, aki meg is tud élni belőle

- írja az Abcúg.

"Ezt nehezebb tetten érni, mint a pénzbeli uzsorát, raádásul sok helyen már nem is lehet enélkül megszervezni az életet, így a rendőrség is szemet huny felette. Az igazán szemfüles uzsorások szerszámmal, csokimikulással és gyerekgyógyszerrel is ügyeskednek."

Az Abcúg cikkét változtatás nélkül közöljük.

Az Ormánságban láttam, hogy irreálisan sokat kérnek el azoktól, akik a faluból a városba akarnak eljutni bevásárolni. 15 ezer forintba kerül egy fuvar, miközben a benzinköltség háromezer forint körül mozog. Ez már nevezhető uzsorának, még akkor is, ha a sofőr fáradságát is beleszámítjuk

– mondja Béres Tibor, a kirekesztett csoportok támogatásával, roma integrációval foglalkozó Autonómia Alapítvány programfelelőse. Az uzsoráról a legtöbb embernek a pénzbeli uzsora jut eszébe, vagyis amikor valaki aránytalan kamatra ad kölcsön, kihasználva a másik ember szorult helyzetét. Béres szerint a rendőri intézkedések elérték, hogy ez az “1.0-ás uzsora” valamelyest háttérbe szoruljon, és felváltsa az “uzsora 2.0”, ami már nem pénzbeli, hanem természetbeni szolgáltatásokra épül.

Ezt a jelenséget eltorzított reciprocitásnak nevezik, ami akkor áll fenn, ha az egyik fél kiszolgáltatottsága miatt az egészséges kölcsönösség eltorzul, és irreálisan sokat kell fizetni egy szolgáltatásért. “Magyarországon jó dolguk van az uzsorásoknak, hiszen kiveszőben van a társadalmi szolidaritás, és hiányoznak azok a szociális intézmények, amelyek ezt pótolni tudnák. Minden mélyszegény és kiszolgáltatott faluban lehet találkozni a természetbeni uzsorával. Ennek az élelmiszer-uzsora mellett az egyik leggyakoribb formája a be nem jelentett, túlárazott, üzletszerűen végzett falusi sofőrszolgáltatás” – mondja Béres.

A benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számolnak

Körbekérdeztünk más, hátrányos helyzetű térségekben működő civil szervezeteknél is, találkoztak-e már hasonló jelenséggel. Kiderült, hogy az ilyen, uzsora jellegű kocsikáztatás nemcsak az Ormánságban fordul elő.

“Mindezt a szükség és a szegénység hozza magával, hiszen ami kell, annak felbecsülhetetlen ára van” – mondja az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány vezetője, Tóth Ákos. A túlárazott fuvarozással a fesztiválozók is szembesülnek, amikor ezer forint helyett négyezret fizetnek ki a taxiért, a falvakban ugyanez a helyzet, “csak sokkal keservesebb és kiszolgáltatottabb körülmények között”. Tóth látott már olyat, hogy egy autó igen drágán, 5-8 ezer forintért vitt el valakit a városba, miközben a benzin csak 700 forintba került volna.

“A benzinköltség háromszorosával számolhatunk, persze, ha többen is össze tudják szervezni az utat, akkor ez többfelé oszlik” – mondja L. Ritók Nóra, a Hajdú-Bihar megyében működő, szegénységben élőkkel foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány vezetője. “Ha valakinek van egy autója a faluban, és ilyen szolgáltatást nyújt a többieknek, azzal megélhetést adó jövedelemre tesz szert”.

Fuvarozó uzsorás nélkül meg sem lehet szervezni az életet

Többen a bevásárláshoz veszik igénybe ezt a szolgáltatást, mivel sok faluban nem működik bolt, helyben pedig egyáltalán nem, vagy csak többszörös áron juthatnának alapvető élelmiszerekhez. Máskor krízishelyzet miatt van rá szükség,

“sok faluban nincs gyógyszertár, se orvos, így ha a gyerekre rátör a lázgörcs, akkor egy anyukának nincs sok más választása”

– mondja Tóth Ákos.

Erről a fuvaroztatásról is mindenki tud a falvakban, de ahol a szolgáltatások hiányosak, ott már nem lehet megszervezni az életet ezek nélkül, ezért mindenki elnézi. Ameddig valaki ezt nem viszi túlzásba, addig nincs gondja belőle

– mondja L. Ritók Nóra. A baj tehát az, hogy nincs nagyon más alternatíva: egy néhány száz fős faluba, ami még távol is esik a fő közlekedési útvonalaktól, nem éri meg több buszjáratot bevezetni. Ahhoz, hogy például egy Hajdú-Bihar megyei, szegénységben élő, kisgyerekes nő eljusson Debrecenbe egy felülvizsgálatra, többször át kell szállnia, és a csatlakozásokra is sokat kell várnia, gyerekkel ezt sokan nem vállalják be.

Helyi busz közeledik az úton Bánszállás-telep mellett, Ózd külterületén, 2014-ben. Fotó: Magócsi Márton

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
mamahotel-fiatalok-onallosag.jpg

„Azért laktam együtt a szüleimmel, mert nem volt más választásom” – egy mamahoteles fiatal érvei

Istvánnak már huszonévesen saját vállalkozása és lakása volt. Aztán beütött a krach, és vissza kellett költöznie a szülői házba. Elmesélte, mi történt pontosan.
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 16.



Mi is írtunk arról, hogy egyre több fiatal marad a szüleivel már dolgozó emberként vagy a felsőoktatási tanulmányai elvégzése után is. Van, aki még harmincas éveiben is a mamahotel lakója.

Ez egyáltalán nem új és nem is egyedülálló jelenség, nekem már az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején arról panaszkodtak az olasz ismerősök, hogy sok fiatal nem tud elköltözni otthonról a magas lakbérek és ingatlanárak miatt és egyáltalán nem ritka, hogy harmincas fiatalok otthonról mennek férjhez vagy nősülnek meg. Akadt olyan olasz ismerősöm is, aki nem is akart elköltözni otthonról, jó érezte magát az édesanyjával, és egyáltalán nem találta furcsának, hogy miután vacsorázni visz egy lányt, a randi után megy haza a mamához.

Itthon is tapasztaltam hasonlót. Csak a jelenség mértéke volt más, mint most. Jelenleg a fiatal felnőttek több mint egyharmada képtelen elköltözni otthonról.

A KSH statisztikái szerint 1990 óta folyamatosan nő a mamahotelben ragadt fiatalok arány a társadalomban. 1990-ben még 459 ezer 20-39 év közötti fiatal felnőtt élt a szüleivel. 2001-re a számuk már 819 ezerre nőtt. 1990-ben a fiatal felnőttek 16 százaléka, a 2011-es népszámláláskor a fiatal felnőttek 31 százaléka élt még mindig a szüleivel.

Az Eurostat májusi adataiból pedig az derült ki, hogy a 18 és 34 év közötti magyarok 42,2 százaléka lakik még otthon, átlagosan 27 éves korukban költöznek el a szülőktől, és főleg a fiúk ragadnak otthon.

Pedig sokan nem így tervezik. Tinédzser korukban arra készülnek, hogy az érettségi után vagy szakmát tanulnak vagy egyetemre mennek, és ha megvan a papír, dolgozni kezdenek, és legkésőbb akkor dobbantanak otthonról.

„Ember tervez” - mondja erről István, aki 18 évesen szintén úgy képzelte, hogy 30 évesen családja, saját lakása, autója, biztos megélhetése lesz. Ehelyett harmincas éveiben még mindig a szüleivel pecózott.

A története azzal kezdődött, hogy az érettségi után dolgozni kezdett, egyre több pénzt keresett, albérletbe költözött. Később saját lakáshoz jutott, és a munkája mellett vállalkozást is indított egy ismerősével. Úgy tűnt, övé az élet.

Aztán beütött a krach: az üzlettársa kiürítette a vállalkozásuk bankszámláját és eltűnt, állítólag külföldre ment. Az üzlettárs adósságokat is hagyott maga után, ezeket István csak úgy tudta kifizetni, hogy eladta a lakását. A baj pedig nem jár egyedül: a munkáját is elveszítette, és mivel éppen akkor egyedülálló volt, nem volt hová mennie. Visszaköltözött a szüleihez.

"A legnehezebb az önállóság feladása volt. Az hogy valakitől függök" - mondta arról, hogyan élte meg a visszaköltözést.

"Az volt a szörnyű, hogy 18-19 évesen már egyszer elköltöztem, kialakítottam a saját életemet, és ennek vége szakadt. Újra a szüleimhez kellett alkalmazkodni, nem volt pénzem, nem voltak lehetőségeim, kiszolgáltatottnak éreztem magam."

Hogyan teltek István napjai? Megpróbált a napi rutinba belefolyni, hogy ez elterelje a figyelmét. Segített a ház körül, ő is végezte a házimunka rá eső részét. Amikor megkérdeztem, miért nem ment el dolgozni, miért nem keresett akár olyasmit is, amihez nem volt képesítése, elmondta, hogy a szülei egy kis faluban laktak, eléggé elszigetelve, és a környéken nemigen akadt munka. Ha nagy ritkán hallott valamilyen helyi álláslehetőségről, és jelentkezett, elutasították, mondván, abban a munkakörben még nem dolgozott. Betanítani pedig nem akarták.

Ördögi körbe került: nem kapott semmilyen munkát, ezért nem volt pénze, így esélye sem arra, hogy egy kis pénzt gyűjtsön ahhoz, hogy nagyobb városba menjen, és végre újra az eredeti szakmájában dolgozzon.

Szórakozni, bulizni sem járt sehova abban az időben, ehhez sem kedve, sem pénze nem volt, na meg a kis faluban olyan hely sem akadt a kocsmán kívül, ahová elmehetett volna. Barátnője sem volt, a kis faluban ismerkedésre sem nyílt lehetősége. Az internet volt az egyetlen erősebb kapocs a régi élete és az új között. Azt mondja, olyan volt, mint egy ablak a civilizációra.

"Miután kényszerből kerültem újra haza, a szüleimhez,

számomra a mamahotel szó elég ellentmondásos. A kifejezésben ott a hotel szó, ami azt sugallja: olyan hely, ahol kinyalják az ember s.ggét és bármit megtehet. Ahol kényelmesen ellébecolhat.

Ahol ágyba kapja a reggelit, ahol szobaszerviz van, mosnak, főznek rá, gondoskodnak róla. De ez egyáltalán nem ilyen, aki volt már hasonló helyzetben, mint én, az nagyon jól tudja.

Ezért egyrészt az én esetemre magamtól nem is mondanám, hogy visszamentem a mamahotelbe. Másrészt úgy látom, hogy az embereknek a mamahotel szó hallatán nincsenek is reális fogalmai arról, milyen is ez a helyzet valójában."

A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy a szülei elfogadták a helyzetet, nem noszogatták, nem piszkálták, nem sürgették - ha már segíteni nem tudtak anyagilag vagy munkalehetőségekkel.

"Annyi haszna volt az egésznek, hogy rájöttem, mennyire jó fejek a szüleim, és megtudhattam, bármi történik velem, mindig számíthatok rájuk."


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x