hirdetés
idos.jpg

Miért nem lehet ma Magyarországon méltóságteljesen megöregedni?

Rengetegen vannak, akik becsülettel végigdolgozták az életüket, gyerekeket neveltek, de életük alkonyán a teljes kiszolgáltatottság vár rájuk. Vélemény.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. október 08.


hirdetés

86 év, 5 unoka, 2 dédunoka. Egy átdolgozott élet. Cukorbetegség, ennek következtében szemészeti problémák, nagyothallás, de teljesen ép tudat. Egy virágzó elme, amely a test börtönében ragad. Kertészkedne, de nagyon hamar elfárad, és fél, hogy esetleg megint elájul. Úgy, mint legutóbb. Látszólag ok nélkül. Nem volt semmi előjele. Csak megtörtént. Agyalapi törés. A kórházból paterolnák ki, ez már nem a traumatológia dolga, hiába vannak fájdalmai és képtelen jelen pillanatban az önellátásra.

Versenyfutás az idővel. Mi legyen? Hová vigyük? Kiszakíthatjuk-e otthonról?

Messze van, a ház, ahol egész életében élt, mindannyiunktól messze van, a napi munka mellett hetente néhány alkalommal tudjuk látogatni. Ez kevés.

Bűntudat gyötör mindenkit. Fontolgatjuk a lehetőségeket. A környéken alig néhány olyan otthon van, amely egyáltalán szóba jöhet – egyik sem önkormányzat által fenntartott intézmény. Egyébként azok sem lennének ám sokkal olcsóbbak, az intézményi térítési díjak eltérőek, de mindenütt jóval meghaladják a havi százezer forintot. Az átlagot meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket biztosító otthonok esetén ez az összeg jóval magasabb. Vagyis nagyjából havi százezerért, finomkodás nélkül, egy lepusztult elfekvőbe költözhetnek a nagyszülők.

A jobb helyeken még beugró adomány is van, ezek összege is változó. Van, ahol 500 ezer, de van, ahol 2 millió forint.

És ez még messze nem a plafon, találtam olyan, önkormányzati intézményt, ahol az egyágyas lakrészért 6 millió forintos beugrót kérnek.

Na már most, önmagában a térítési díj komoly fejtörést okozhat a családoknak, tekintettel arra, hogy a Magyar Államkincstár adatai szerint mintegy 532 ezer idős ember havonta 50 ezer és 99 999 forint közötti öregségi nyugdíjellátásban részesül. Szóval ők le is mondhatnak arról, hogy idős éveiket nyugodtan, biztonságban tölthessék el valamilyen otthonban.

809 ezer idős valamivel jobb helyzetben van, ők havonta 100 ezer és 149 999 forint közötti öregségi nyugdíjjal gazdálkodhatnak. Ebből már elvileg finanszírozni tudnak valamelyik állami otthonban egy ágyat. Illúzióink ne legyenek, ennyi pénzért nagyjából kórházi állapotokat kapunk, ami tudjuk, mit jelent. Az utóbbi években egyre több, a szociális otthonokban tapasztalható problémára derült fény. Szóval azt is alaposan meg kell fontolni, egyáltalán melyik intézmény jöhet szóba. A jobbakban – de a legrosszabbakban is – akár több éves a várólista. A térítési díjak mellett pedig kalkulálni kell a gyógyszerek költségeivel, és a zsebpénzzel is. Vagyis

alsó hangon nagyjából havi 200 ezer forintot kellene előteremteni, hogy a szeretett hozzátartozónk biztonságban, jó körülmények között élhesse le hátralévő életét.

Erre pedig az ő nyugdíjából nem telik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
abcug-svajc-magyar-prostitualtak-1000x563.jpg

470-et adott, és csak egy kicsit fojtogatott

Olyan magyar prostituáltak beszéltek életükről és munkájukról, akik a mélyszegénységből kerültek Svájcban a szexiparba. Többségük abban a reményben, hogy szebb jövőt biztosíthatnak maguknak és a családjuknak.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon, címkép: Flickr CC, Blemished Paradise - szmo.hu
2019. október 02.



Bár Zürich belvárosából kitiltották a prostituáltakat, és új zónákat hoztak létre, mégis tovább virágzik az illegális prostitúció a kerületben. Ezeken a helyeken a nők továbbra is teljesen ki vannak szolgáltatva a klienseiknek és a bordélytulajdonosoknak, miközben folyamatosan büntetik őket a város rendőrei. A kézzelfogható változás csak annyi, hogy a futtatók láthatóan nincsenek jelen a környéken. Egy tanulmány arra keresi a választ, hogyan szorulnak illegális prostitúcióba a magyar nők egy nyugat-európai városban, ahol legális a prostitúció.

Svájc legnagyobb városának hangulatát az utóbbi években nemcsak a Zürichi-tó és a belőle kilépő Limmat folyó, hanem a Kelet-Európából érkező, tömegesen prostituálódó nők képe is meghatározza. Zürich évek óta tele van magyar prostituáltakkal, akiknek az életéről az utóbbi években számos riport született. Dés Fanni 2015-ben és 2016-ban néhány hónapot töltött szociális munkásként a svájci városban, a munka során szerzett tapasztalatait pedig egy tanulmányban foglalta össze. Ebben többek között arra keresi a választ, hogyan szorulnak illegális prostitúcióba a magyar nők egy nyugat-európai városban, ahol egyébként legális a prostitúció.

A fő cél, hogy legyen egy házam berendezve

Dés tíz mélyinterjút készített magyar prostituáltakkal, akik a mélyszegénységből kerültek a szexiparba, többségük abban a reményben, hogy szebb jövőt biztosíthatnak maguknak és a családjuknak. Beszélt olyan mélyszegénységben élő nővel, aki magyarországi lakhatását akarta megalapozni a prostitúcióval. Az nő 29 éves volt az interjú idején, egy magyarországi kisvárosból érkezett, ő tartja el a férjét is, aki otthon él:

"Én bevallom őszintén, hogy én házat szerettem volna, ami soha nem sikerülne otthon. Hát az otthoni fizetésre hitelt nem ad a bank, és így végül is ez volt a fő cél, hogy legyen egy ház berendezve, és akkor utána hazamenni, normálisan élni, dolgozni, és akkor ha van egy házad, jól meg tudsz élni az otthoni fizetésből. Két éve dolgozom itt, előtte soha nem csináltam ilyet."

Ketten Budapestről, hatan kisebb magyar városokból, ketten pedig kelet-magyarországi aprófalvakból származtak. A nők tizenkilenc és harminc év közöttiek, többségük a korai húszas éveiben jár. Ketten rendelkeznek érettségivel (nekik van a legmagasabb iskolai végzettségük), az interjúalanyok fele vallja magát cigány származásúnak. A magyarok mellett egyre több nő érkezik Zürichbe Romániából és Bulgáriából is, vagyis egyre keletebbről és egyre szegényebb országokból.

Szexbeállók riasztógombbal

Svájcban 1942 óta lehet legálisan szexet árulni, a tiltás helyett igyekeznek minél biztonságosabb körülményeket teremteni az érintett nőknek. A tanulmány szerint azonban ez a modell nem számol azzal, hogy a Kelet-Európából érkező nők milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak.

Az önkormányzat által kijelölt türelmi zónában, a belvárosi Shilquai utcában 2013-ig lehetett legálisan szexhez jutni, illegálisan pedig a közelében található Langstrassén. Ezek az utcák az emberkereskedelem melegágyává váltak, számos kelet-európai nőt megtévesztéssel rángattak bele a prostitúcióba az őket sokszor közelről ismerő futtatók. (Korábban egy olyan nővel is beszélgettünk, akit a barátnője bedrogozott, és Svájcban ébredt fel.)

Elhagyott esernyő Zürich vigalmi negyedében, a Langstrassén. - Forrás: Tobi Gaulke, Flickr CC

2013-ban a város megpróbált javítani a prostitúcióban élő nők helyzetén, a Sihlquai utcában betiltották a prostitúciót. A szervezett bűnözés láthatóvá tétele érdekében pedig létrehozták a város szélén a Strichplatzot, két másik zónával együtt. Az új zónák célja, hogy javítsanak a prostituáltak helyzetén, ne legyenek kitéve a rendőri razziáknak, jobban meg tudják védeni őket a klienseiktől és a stricijüktől, illetve, hogy kiszorítsák a város központjából a prostitúciót. Az úgynevezett szexbeállók a Strichplatzon leginkább garázsokra emlékeztetnek, csak nincs rajtuk ajtó: a használók autóval érkeznek, minden beállóban van egy riasztógomb is, amit a lányok vészhelyzetben használhatnak. A prostituáltaknak szociális munkások nyújtanak segítséget, a nők pedig napijeggyel fizetik be az adót az automatákban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Prince_Harry_and_Ms._Markle_visit_Catalyst_Inc_41014635231_cropped.jpg

„Meghant már jobban utáljuk, mint a trippert” – Harryék nekimentek a brit bulvársajtónak, sokan a királyság végét vizionálják

Hogyan juss el a közimádattól a közutálatig másfél év alatt? Legalábbis a bulvársajtóban. A sussexi hercegi pár, úgy tűnik, ismeri a receptet: költsd az adófizetők pénzét esztelenül, magánrepülőzz, rejtegesd a kisbabádat, majd sértődj meg, és pereld be a sajtót. Vélemény.
Hargitay Judit - szmo.hu
2019. október 05.



Ha valaki mostanában végigfutotta a brit lapok vezető híreit, különös tekintettel a tízezerszám (!) ömlő kommentekre, kételkedni kezd abban, hogy valóban a Brexit-e az angolok legnagyobb baja. Nekem legalábbis úgy tűnik, mintha a valódi bibi a sussexi hercegi pár – azaz Harry herceg és Meghan hercegné – lenne. Mintha az Egyesült Királyságban felgyülemlett összes frusztráció és keserű szájíz egyetlen hatalmas köpéssé csomósodva zúdulna rá a másfél éve még imádattal tutujgatott álomszerelmesekre.

A címben idézett komment a Daily Mail című, tekintélyes bulvárlap egyik olvasói hozzászólása, és bár kétségtelenül csak egy kiragadott példa, nem általános ez a hangnem, a még kommenteléskor is igen visszafogottnak tekinthető britektől ez annyira sarkos vélemény, amelytől a Buckingham Palota sokat látott píárosai is joggal kapnak a szívükhöz. 

A fent említett Daily Mailt egyébként Harry herceg a napokban perelte be, mert a lap a herceg szerint jogtalanul hozta nyilvánosságra felesége, Meghan kézzel írt, szívhez szóló levelét elidegenedett édesapjához, Thomas Markle-hoz. Ezután két másik lapra, a The Sunra és a Daily Mirrorra zúdította rá az ügyvédeit, egy illegális telefon-lehallgatás miatt, amely a feltételezések szerint nem most, hanem 15-20 éve történhetett.

A herceg emellett egy éles hangú közleményt is kiadott, amelyben azzal vádolta a sajtót, hogy előbb édesanyját, Diana hercegnőt veszítette el az újságírók zaklatása miatt, most pedig "azt kell látnom, hogy a feleségem is ugyanezen befolyásos erők áldozatává válik."

In Tembisa, Johannesburg, today The Duke and Duchess visited to meet young entrepreneurs at the YES hub - a hive for creativity and social enterprise. Their visit was an amazing tour of the ingenuity and opportunity - seeing businesses that varied from food to essential sanitary products for local women. During their visit, they were able to sample food from 'Chef Mish' - a local masterchef winner - which he makes at the site as part of his catering business and cafe. They then joined YES community members to take part in training and tests that will help them gain skills and find work. On the third stop today, entrepreneur Moss showed The Duke and Duchess the organic produce he's growing in the township with aquaponics - supplying local restaurants. And finally, The Duke and Duchess met the women behind the amazing Blossom Care Solutions - who are making 80,000 sanitary pads every month for women in their community. They are 100% compostable, and provide an essential low-cost product for women and girls. The Duchess has long campaigned on this issue and wrote in Time magazine in 2017, saying: "In communities all over the globe, young girls' potential is being squandered because we are too shy to talk about the most natural thing in the world. To that I say: we need to push the conversation, mobilize policy making surrounding menstrual health initiatives, support organizations who foster girls' education from the ground up, and within our own homes, we need to rise above our puritanical bashfulness when it comes to talking about menstruation." * See our previous post to see The Dukes speech #RoyalVisitSouthAfrica Photo ©️ PA images

294.5k Likes, 1,744 Comments - The Duke and Duchess of Sussex (@sussexroyal) on Instagram: "In Tembisa, Johannesburg, today The Duke and Duchess visited to meet young entrepreneurs at the..."

Harry kirohanását, majd a sajtóorgánumok egészpályás letámadását – amely sokak szerint azért is érthetetlen, mert épp a sussexiek PR- és médiavisszhang-szempontból teljes sikernek mondható, tíznapos, dél-afrikai látogatásának utolsó napjaiban történt – nehéz máshogy értelmezni, mint személyes hadüzenetként a brit közvélemény azon részének, amely nem szimpatizál (eléggé) Meghan hercegnével. A britek szemlátomást le is fagytak a dologtól, majd – legalábbis a kommentszekciókban és a közösségi oldalakon – olyan ellentámadásba lendültek, amitől alighanem Erzsébet királynő is kénytelen lesz beszedni néhány fejfájáscsillapítót.

De mi is történt valójában? Hogy jutottunk idáig? Nem úgy volt, hogy Harry, az imádnivaló, vörös kis herceg, a királyi család magasan legnépszerűbb tagja egy gospel-zengéstől hangos, multikulti show-esküvőn oltár elé vezette választottját, a bájos, amerikai színésznőt, akit még a királynő kutyái is rögtön megszerettek (ami ugye nagy szó)? Aztán szinte pillanatok alatt jött a gólyahír, a Nagy Babavárás, majd Archie világra jövetele, amelyet maga a sugárzó apuka, az izgatottan topogó Harry jelentett be?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tasiroland.jpg

„Ez semmivel se különb annál, mintha a saját anyámat adnám el” – interjú a favágóval, aki nem vág ki több fát

Tasi Rolandot annyira gyötörte a lelkiismerete a munkája miatt, hogy elhatározta: mostantól minden megbízóját megpróbálja inkább lebeszélni a fakivágásról.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. október 03.



Óriási sebességgel terjed a Facebookon az eddig favágóként dolgozó Tasi Roland posztja, melyben arról ír: miután legutóbbi megbízója felkérte, hogy vágjon ki egy gyönyörű platánt a péceli vasútállomáson, a munka teljesítése helyett inkább elkezdett érvelni a fa megmentése mellett.

„Felejtsd el azt a hazugságot, hogy kicsi vagy, és nem számít mit teszel. MERT IGENIS SZÁMÍT” – írja a posztban, ami alig 18 órával a közzététele után már 10 ezer reakcióhoz és 8 ezer megosztáshoz közelít. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

– Hogy jutottál el addig, hogy favágóként nem vágsz ki több fát? Mennyire volt hosszú folyamat?

– Eléggé. Rengeteg fát kivágtam, egészen hatalmasakat is, és mivel energetikai gyógyászattal, illetve jógával is foglalkozom, egyre nagyobb terhet rakott rám a saját tetteim súlya.

Egy ponton túl pedig egyszerűen már nem tudtam elviselni, hogy ekkora kárt okozzak a természetnek pusztán a megélhetésemért. A saját anyámat se adnám el azért, mert jó pénzt fizetnek érte, és eljutottam addig, hogy ez semmivel se különb annál.

– Korábban milyen gyakran fordult elő, hogy olyan munkát vállaltál el, ahol a fa menthető lett volna?

– Nagyon gyakran, főleg abban az időszakban, amikor még alkalmazott voltam. Most már két éve egyéni vállalkozóként dolgozom, mert szerettem volna a saját döntéseimért én magam felelni. Nem függök igazából senkitől, és ennek a szabadságnak a tudatában alakult ki, hogy nemet tudjak mondani megbízásokra.

– Mondasz pár példát olyan munkákra, amit mai fejjel már biztosan visszautasítanál?

– Gyakorlatilag mindegyik fa. Egyiket se kellett volna kivágni. Lakott területen mindenki az épített környezetet helyezi előtérbe, nem gondolják át, hogy ha mondjuk egy nagy fa mellé építkeznek, annak a gyökere elkezdi felnyomni az alapzatot, megrepeszteni a falakat. Ilyenkor egyből a kivágás mellett döntenek, pedig jellemzően a fa volt ott előbb.

A másik nagyon jellemző példa pedig a zöldfelületek elhanyagolása. Teljesen átgondolatlanul, nem megfelelő helyekre ültetnek fákat, amikkel aztán nem foglalkoznak. Így aztán egyszer csak azt veszik észre, hogy kinőtt egy erdő mondjuk a néninél a hátsó kertben. Amit persze ki kell vágni. Bár törvény mondja ki a fapótlási kötelezettséget, ez alól a legtöbben próbálnak kibújni, hiszen energia- és pénzigényes.

– Mi a helyzet a menthetetlen, beteg fákkal?

– Ez fontos kérdés, számítottam is rá. Nyilván egy csettintéssel nem lehet megváltoztatni azt az imént kifejtett szemléletet, amiben élünk, nincsenek is ilyen utópisztikus elképzeléseim. Szóval persze, épített környezetben a veszélyes, vagy beteg fákat ki kell vágni. De nagyon fontos a törvényi keretek mielőbbi letisztázása.

A II. és XII. kerületben például már drónos rendszerrel figyelik a fákat, és ha illegális kivágást észlelnek, kőkeményen mennek a százezres, vagy akár milliós bírságok.

Nyilván én se azt akarom, hogy bírságoljuk meg a nénit, aki fél, hogy rádől a fenyőfa, hanem azt, hogy ha mindenképp ki kell vágni, a pótlás anyagi vonzatába ne rokkanjanak bele az emberek. Tehát mondjuk lehessen pályázni támogatásra.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

– A fakitermelésre viszont egy egész iparág is épül, elég ha csak a bútorgyártást nézzük. Hogyan lehetne ezt fenntarthatóvá tenni?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kristof-nimrod-eroszakmentes-elet-2.jpg

Steiner Kristóf: „Azzal árthatunk a legtöbbet, ha szándékosan vagyunk bántóak”

A sokakat foglalkoztató veganizmusról, a környezeti ártalmakról, a tudatos emberi életről és a lelki-fizikai ártalom csökkentéséről beszélgettünk.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. szeptember 30.



Steiner Kristóffal kapcsolatban a többségnek az jut először az eszébe, hogy vegán. Másodszorra rendszerint az, hogy vegán szakácskönyveket is kiadott.

Arra lehet, hogy kevesebben figyeltek fel, hogy Steiner Kristófot sokat foglalkoztatja környezetszennyezés, a bennünket körülvevő élőlényekkel való bánásmód, és az, hogy miképp lehet erőszakmentesen élni és kommunikálni. Szerelmével, Nimrod Dagannal pedig nemrég egy kis görög szigetre költözött, ahol – Kristóf posztjaiból úgy tűnik – a boldogság egy egészen új dimenzióját tapasztalták meg mindketten.

A veganizmusról, a környezeti ártalmakról, a tudatos emberi életről, a lelki-fizikai ártalom csökkentéséről beszélgettünk.

– Nem tűnik naivitásnak az erőszakmentes élet?

– Csak annyira, mint az az állítás, hogy ember és ember élhet békében, vagy hogy létezik tökéletes házasság. Ezek valamilyen szinten illúziók, viszont ez nem azt jelenti, hogy fel kellene adnunk, le kellene mondanunk róla.

Mint ahogyan a mesék végén is mindig győz a jó, függetlenül attól, hogy az elmúlt évezredek alatt többszörösen bebizonyosodott, hogy a jó és a rossz folyamatosan jelen van mindenben, és nincsen sem vége, sem eleje, hanem ez egy ciklikus dolog. De ettől még a gyerekeknek nem kell azt mondanunk, hogy nem lehet jó vége a mesének.

– Te magad hogyan próbálsz az erőszakmentes életre törekedni?

– Sokféleképpen, a legalapvetőbb az, hogy 11 éve növényi alapú az étrendem. Az évek múlásával a veganizmus kiteljesedett: már nem viselek állati bőrt, nem alszom tollpárnán. Ennek nyilván sok aspektusa van. De azzal is tisztában vagyok, hogy olyan világban élek, amelyben egymillió kompromisszumot kell kötni: A-ból B-be autóval vagy repülővel jutok el, és hiába viszek textilzsákot mindenhova, előbb-utóbb lesz olyan, hogy azt kell mondanom, hogy most vagy szomjan halok, vagy megveszem azt a műanyag palackos vizet, ami ott van előttem.

Szerintem fontos, hogy az ember amellett, hogy erőszakmentes életre törekszik, azért ne bolonduljon bele.

A mindennapi módszerem arra, hogy erőszakmentesen éljek, a hétköznapi kommunikáció. Igyekszem türelmesen és erőszakmentesen kommunikálni olyan helyzetekben is, ha elveszíteném a türelmemet – hozzáteszem, ez nem mindig sikerül.

– Rész vettél ezzel kapcsolatos tréningen, képzésen, vagy belülről jött?

– Az élet tréningezett az asszertív kommunikációra, erről nem tudtam semmit. Csakhogy pont azért, mert nem működött mindig ennyire olajozottan a békés kommunikáció, és sokat szenvedtem attól a rombolástól, amit az agresszív kommunikáció végzett, úgy döntöttem, hogy számomra csak ez lehet az út. És ha valaki ezt hosszú távon az életemben nem tudja tartani velem szemben, akkor – nem az ítélkezés miatt, hanem önvédelemből - én inkább hátralépek.

– Az erőszakmentességhez vezető út elején, amikor vegán lettél, hogyan kezdődött a folyamat?

– Az étrendemben egyik napról a másikra tértem át a növényire, ráadásul nagy húsevő voltam, a sajtokat is imádtam. Eleinte még viseltem bőrt és nem ellenőriztem azt sem, hogy az általam használt kozmetikumokhoz végeztek-e állatkísérleteket. A döntést kizárólag az állatok miatt hoztam meg, azért, mert nem tudom támogatni a hétköznapi döntéseimmel ezt az iparágat, ami ilyen embertelenül használja az állatokat. Ezt annyira nehezen viseltem, hogy az ösztönös reakcióm erre az volt, hogy egyik napról a másikra vegán lettem.

– Gyakran tapasztalom azt, hogy ha valaki belevág a gyökeres életmódváltásba a műanyagmentességtől a hús csökkentéséig, akkor egy idő után lemondóan sóhajt, hogy „ez nehéz”, „nekem úgysem fog menni”.

– A szokásrendszereink rabjai vagyunk minden szinten. Egyrészt nehézséget jelent, amikor találkozunk egy olyan filozófiával, amit nem ismertünk, mert azonnal azt feltételezzük, hogy ha az nem olyan, mint a miénk, akkor mi rosszul csinálunk valamit, és ez rendkívül ijesztő egy ember számára. Másrészt pedig hiába ijesztő, a legtöbben nem a változást választják, hanem inkább azt mondják: „Én az évek alatt felépítettem magam ebben a típusú gondolkodásban, és ha ezt most elkezdem lerombolni, akkor mi marad belőlem?”

Az emberek elfelejtik, hogy folyamatosan változunk – hála az égnek.

Ha kötöttem volna az ebet a karóhoz a személyiségem minden egyes pontján, amikor először éreztem úgy, hogy én már jó ember vagyok, akkor a közelében sem lehetnék annak, ahol most tartok.

– Miért, most hol vagy?

– Szerencsére egy nagyon békés helyen. Évek óta egyre békésebb az életem, és az elmúlt 5 év számomra döbbenetes, csodálatos, valóban rakétaszerű felívelést jelentett sok szinten: a szerelemben, az emberiségbe és a világba vetett hitemben, a munkáimban. Abban, hogy a szenvedélyemet, a főzést, a bolygó oltalmazását és az emberi kommunikációt tulajdonképpen észrevétlenül a hivatásommá tudtam tenni, és eggyé tudtam formálni az úgynevezett munkát és az úgynevezett magánéletet.

Az elmúlt hetek pedig arról szóltak, hogy fizikailag is megváltoztattuk az életterünket és Görögországba költöztünk, egy kicsi szigetre. És bár hihetetlenül izgalmas most Budapesten lenni, mert imádom, annyira jól érezzük magunkat kint, hogy csak az a tudat, hogy ott vár ránk, amikor visszamegyünk, euforikus boldogsággal tölt el.

– És ha valaki azt mondja, hogy ezt mindenki engedheti meg magának, nem mindenki térhet vissza egy ilyen kis édenbe?

– Csak azért nem mindenki teheti meg, mert a felelősségeink ugyanúgy dobozba zárnak bennünket, mint a félelmeink. Az igazság az, hogy mindenki meghozhat mindenféle döntést, csak nyilván lesznek emberek, akik ítélkeznek e felett, és ha olyan döntéseket hozol, ami mások számára megmagyarázhatatlannak tűnnek, azt mondják majd: felelőtlen, önző ember vagy.

Mindig az Órák című film jut eszembe, és benne Laura Brown, a boldogtalan háziasszony, aki elhagyja a férjét és a kisfiát, és új életet kezd, és sok évvel később azt mondja: „Azt gondolják a emberek hogy egy szörny vagyok, azért, mert elhagytam a családomat. De egy választásom volt, az, hogy a halált vagy az életet válasszam, és én az életet választottam.”

Kik vagyunk mi, hogy eldöntsük bárki helyett, hogy mit tegyen? Senki nem kötelezheti a másikat arra, hogy belehaljon valamibe vagy egy kiszáradt, élettelen emberi csontvázzá váljon.

Bárki tanulhat például nyelveket, ehhez nem kell méregdrága tanfolyamokat fizetni, elég, ha kinyitjuk a fülünket, felmegyünk a netre, keresünk egy angol nyelvű könyvet. Bárki kitapasztalhatja, mi az, amiben tehetséges, mi az, amit élvez.

Mindig azt szoktam mondani, hogy ha minden becsődöl, elmegyek nyilvános parkokba kertésznek, mert az is imádnám, ha virágokat ültethetnék, és ez olyan munka, amit akár a New York-i Central Parkban, egy milliomos hátsókertjében vagy egy folyóparti kiskertben is végezhetek, és ez is boldogsággal tölt el.

Ha egy kicsit nyitva tartjuk a boldogság különféle ajtóit, amelyek mind más irányba vezetnek, de mind lehetséges boldogság felé, akkor ez a szabadság mindenki számára elérhető.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x