hirdetés
Miért fontos az apa a gyerek életében?
Illés Hilda írása a 7köznapi pszichológia blogon, fotók: pixabay.com - szmo.hu
2019. április 09.


hirdetés

Az apa-gyermek kötődés

A kötődés kapcsán elsősorban az anyáról szoktunk szót ejteni, a vonatkozó kutatások is leginkább azt boncolgatják, hogy milyen az a korai anya-gyermek kapcsolat, az az anyai magatartás, amely által biztonságos kötődés alakul ki a gyermekben. Hozzáteszem,

ahhoz, hogy az anya megfelelően, empatikusan, szenzitíven tudjon figyelni és reagálni a csecsemője jelzéseire, sok minden más mellett a szűkebb és tágabb környezet támogatására is szüksége van, leginkább a párjáéra, az apáéra.

€Bowlby, a kötődéselmélet szülőatyja azt gondolta, hogy a csecsemő az elsődleges gondozóval, vagyis az anyával alakítja ki azt a kapcsolatot, amit ő kötődésnek nevezett. Az apáról is szólt ugyan, azt vallotta, hogy a gyermek az apjához is kialakít egyfajta kötődést, azonban az apa szerepét másodlagosnak tekintette, az első életévben azt az anya támogatásában látta.

Az apának a gyermek személyiségfejlődésben csak később, a kisgyermekkorban tulajdonított nagyobb szerepet.

Ekkor az apa az, aki támogatást nyújt a gyermeknek, hogy kilépjen a külvilágba, modellt nyújt ahhoz, hogy a különböző helyzetek megoldásában kompetens személlyé váljon.

A későbbi a kutatások bebizonyították, hogy a kisgyermekek már a második életévük elején speciális kötődést mutatnak az apjuk irányába,

a 18 hónapos gyermekek 75 %-a tiltakozott, ha az apjuk otthon kimenni készült a szobából. Egy másik, természetes helyzetben zajlott megfigyelés során az derült ki, hogy bár stresszhelyzetben a gyermekek először az anyjuknál keresnek menedéket. de ha csak az apa volt jelen, akkor ugyanúgy fordultak hozzá is, és a gyermekek egy része nyugodt helyzetben is inkább az apja közelségét kereste.

Az Idegen Helyzet eljárással folytatott vizsgálatok szintén azt támasztották alá, hogy a gyermek az apával is kialakít kötődési mintázatot, és sok esetben ez a mintázat eltérő attól, amely az anyával alakult ki, azonban nincs összefüggés az egyik és a másik szülővel kialakított kötődési stílus között. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy csakúgy, ahogy az anyával kialakult kötődési minta attól függ, hogyan kezelte gyermekét, így

az apához kötődés milyensége is az apai magatartás függvénye.

Addig azonban, míg az anya és a gyermek kötődési kapcsolatában kiemelt szerepe van az anyai szenzitivitásnak, az apai szenzitivitás az apa-gyermek kötődés minőségében nem játszik meghatározó szerepet.

Ami a kutatások alapján biztosan állítható, hogy a gyermek mind az anyával, mind az apával kötődést alakít ki, stresszhelyzetben mindkét szülő biztonságos menedékként és biztos bázisként szolgálhat, de míg az anyának a megnyugtatásban, addig az apának a felfedezés támogatásában van nagyobb szerepe. A neonatológiai kutatások kimutatták, hogy már az újszülött különbséget tesz az apa és az anya között szaguk, erejük, az általuk küldött érzelmi üzenetek alapján, máshogy mozog az apa kezében (egésztest reakciókkal) és az anya kezében (relaxáló, ellazuló izmokkal).

Genetika vagy szociális szerep?

€Ma is vitatott az a kérdés, hogy az apák genetikailag alkalmasak-e arra, hogy a korai szülő-gyermek kapcsolatban ugyanolyan szerepet töltsenek be, mint az anyák, vagyis, hogy biológiailag meghatározott-e az anyának a gondoskodó szerepe (a gyermek kihordását, a szülést, szoptatást nem ide értve, hisz az biztos, hogy biológiailag meghatározott), vagy pedig szociálisan hagyományozott. Az endokrinológiai kutatások a gondoskodó magatartást a női hormonműködéshez kötik, azt feltételezve, hogy a gyermek ellátása során termelődő oxytocin az érzelmi kötés biológia alapja. A férfiak és nők stresszhelyzetben megmutatkozó viselkedésbeli különbségeit is azzal magyarázzák, hogy az oxytocin a nőknél visszafogja a stresszreakciót, így míg a férfinél az üss vagy menekülj válasz a dominánsabb, addig a nőket erős ösztön vezeti arra, hogy gondoskodjanak és segítséget nyújtsanak, de az is, hogy szociális támogatást keressenek. Ezen irányzat szerint a gyermek védelme és a táplálása alapvető női ösztön.

Hasonló nézeteket vallanak az evolúciós pszichológusok, akik szerint az utódgondozás feminim jellege biológiailag determinált, melynek egyik oka az, hogy az anya személye kétségbevonhatatlan, míg az apáé nem, továbbá a férfi több millió hímivarsejtjével szemben a nő havonta csak egy petesejtet érlel, melyet egy biológiai program által szabályozottan véd. Ezzel szemben más kutatók úgy vélik, hogy az apák hormonszintje is megváltozik a gyermekük születésekor.

Némelyek szerint a férfiakba neveltetésükkor épül bele az, hogy természetüknél fogva alkalmatlanok vagy alkalmatlanabbak a gyermekről való gondoskodásra.

Nem eldöntött tehát még az a kérdés, hogy a szülői szerepek mennyire kőbe vésettek, nemhez kötöttek, felcserélhetőek-e, az apa anyaként viselkedve maradéktalanul eleget tud-e tenni a hagyományos női feladatoknak és fordítva, az anya el tudja-e látni a szocializáció apai feladatait. Az azonban biztos, hogy egy személy mind a két feladatkörnek nehezen tud egyszerre megfelelni.

Ma az apaság csakúgy, mint a család intézménye átalakulóban van.

Vannak családok, ahol még a tradicionális szerepek élnek, és van, ahol már egész másfajta családi munkamegosztás érvényesül. A gyermek életében azonban, bármilyen családmodellben is él, mindkét szülő fontos, mind az anyához, mind az apához kötődik. Ideális esetben a szülők egymást kiegészítve, szülői szerepükben egymást támogatva képesek megadni számára a biztonságot.

Hangsúlyozom az ideális szót, ugyanis sok dolog megtörténhet velünk az életünk során, így sajnos az is, hogy valamilyen tragédia folytán elveszítjük a párunkat, és egyedül maradunk egy-kettő-több kisgyermekkel. Vagy akár dönthetünk is úgy, hogy egyedül vállalunk gyermeket. Azonban hasznos lehet ilyen helyzetekben, hogy a hiányzó apaszerepet - ha nem is hiánytalanul -, de valaki, akár nagypapa, nagybácsi, barát, pedagógus, stb., betöltse a gyermek életében.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

KÖVESS MINKET:





hirdetés
Innen ismered fel az érzelmileg elérhetetlen embert – még mielőtt beleszeretsz
Egy kicsit már beleestél, de falakba ütközöl. Vergődsz, de nem tudsz szabadulni. Mert NEM ELÉRHETŐ. Elmondjuk, miből derül ki.
IHeartIntelligence. Fotó: Pexels - szmo.hu
2019. május 16.



Először csak titokzatosnak tűnik. Magába fordulónak. Nehezen mutatja ki az érzelmeit. Csak türelem kell, és megnyílik. Nos, a pszichológusok szerint nem. Sajnos vannak korai jelek, amelyek egyáltalán nem azt jelentik, hogy majd idővel minden jobb lesz. Hanem azt, hogy lelkileg soha nem lesz teljes értékű társ. Mert hiába érzed őt a nagy Ő-nek, érzelmileg áthatolhatatlan falak veszik körül. Íme a jelek.

1. Amikor már azt hiszed, minden tökéletes, hirtelen kihátrál

Egy érzelmileg elérhetetlen emberben épp az a rossz, hogy nem lehet vele egyről a kettőre jutni. Amikor végre közel kerültök egymáshoz, érzed végre a valódi intimitást, hirtelen lezár. Elég egy cinikus megjegyzés, pl. ha azt mondod neki, mennyire megnyugtat a közelsége, felnevet: “Na persze!”, vagy ami még bántóbb: “Blablabla!” Te pedig nem érted, miért ilyen kegyetlen, mit rontottál el.

Soha nem érzed, hogy eleget kaptál belőle, mindig úgy váltok el, hogy hiányérzeted van. Juttatott neked ugyan egy kis adagot, de ő maga kívülálló maradt.

2. Az érzéseid nem befolyásolják a cselekedeteit

Mivel a saját érzelmi világát sem tudja kezelni, ezért a tiédet is képtelen empátiával szemlélni. Egyszerűen nem fogja fel, hogy bizonyos cselekedeteivel, mondataival milyen fájdalmat okoz neked. Egy darabig nagyon cuki, aztán hirtelen flörtölni kezd mással, esetleg ghostingol, vagy beszól egy olyat, hogy csak pislogsz. Mondjuk egy szerelmes éjszaka után, egy átlagos beszélgetésben odaveti neked: “De hát még csak pár hónapja ismerlek, köztünk nincs semmi!” Ez részéről persze védekezés, de neked tőrdöfés a szívbe. Nem érti, nem érdekli. És sajnos soha nem is fogja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
„A fiam exe nem engedi hozzám a kislány unokámat, mert szerinte nem jó neki, ha egy öregemberrel van”
Ezt írta egy 58 éves nagyapa a The Sun párterapeutájának. Nagyon hiányzik neki a kislány, tanácsot kért, mit tegyen.
The Sun - szmo.hu
2019. május 16.



Az 58 éves, brit férfi végső elkeseredésében kért tanácsot. "A fiam összejött egy lánnyal, és született egy kisunokám. Kislány, most négy éves. Bár a fiam rengeteget volt vele, szerintem nagyon jó apa, a kapcsolata a barátnőjével mégis tönkrement, szakítottak. Az ex-menyem (bár nem házasodtak össze, de akkor is van egy közös gyerekük) külön költözött, és azóta gyakorlatilag ő szabja meg, hogy én és a feleségem mikor láthatjuk a kislányt. A feleségemmel már mi is régen elváltunk, de jóban vagyunk, és nagyon sokat vigyáztunk a kicsire, hiszen az unokánk.

Most viszont az anyja egyfolytában kifogásokat talál ki, hogy ne kelljen áthoznia hozzám a kislányt, mert szerinte "nem tesz jót neki", ha egy ilyen öregemberrel van. Nem értem, 58 éves vagyok, ő meg harmincegynéhány, ez nem érv.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Őrültnek bélyegezték a követelőző vőlegényt, miután öccse kitálalt nonszensz esküvői szabályairól
A menyasszony helyett ezúttal a vőlegény lett elviselhetetlenül hisztis - végül testvére talán el sem megy a nagy napra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 18.



Ha az esküvők témaköre jön szóba, az emberek lelki szemei előtt sokkal hamarabb jelenik meg egy aggodalmaskodó, hisztis, vagy díváskodó menyasszony képe, mint egy hasonló vőlegényé.

Sőt, a leendő férjek a maguk részéről gyakran el is lopódzkodnak az esküvői előkészületek stresszes kavalkádja elől. Vagy legalábbis olyan álarcot öltenek, ami azt sugallja, hogy ők kevésbé veszik drámaian a menyegző előtti tennivalók okozta nyomást.

Persze az ember számára fontos, hogy a nagy napon minden rendben menjen, de azért az mégis meglepő, amikor a vőlegény válik parancsolgató, követelődző hisztérikává. Egy Redditen elmesélt történet szerint azonban van rá példa.

A 28 éves leendő férjet őrültnek is bélyegezték az olvasók, miután öccse kitálalt kissé túlzásba eső esküvői igényeiről.

A testvér kapott egy listát, melyen a vőlegény többek között arra kéri, hogy szedjen fel néhány kilót, festesse át a haját és ne hozza el szerelmét a ceremóniára. A srác jelenleg ott tart, hogy talán el sem megy a menyegzőre.

"A bátyám május végén házasodik. Először is, mindez a 15. születésnapomra esik. Ezt nem is kommentáltam. De az ember, teljesen beleőrül a szervezésbe. Még a menyasszonya sem aggódik ennyit."

Ha kíváncsi vagy a listára, amit a vőlegény írt a testvérének és a kommentelők véleményére, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Miért nem emlékszik az álmaira néhány ember, és mit lehet tenni ez ellen?
Az ok az alvási ciklusok összetett rendszerében keresendő.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 17.



Ha egy gyermekkori álmomat kellene felidéznem, akár egy 20 évvel ezelőtti éjszaka gyümölcsét is részletről részletre le tudnám festeni lelki szemeim előtt.

Persze nem mindegyik álmot, de biztos, hogy van egy-két olyan darab. Arra pedig kifejezetten emlékszem, hogy gyermekkorban álmodni szinte olyan volt, mintha filmet néznék a fejemben, amit aztán másnap mindenféle nehézség nélkül visszaidézhetek.

Akkor hogy lehet az, hogy például a tegnap éjszaka álomképei közül egyáltalán semmire sem emlékszem? Egy üres, fehér oldal a fejemben az egész.

Noha a biológia azt sugallja, hogy minden valószínűség szerint álmodtam, miután felébredtem, az egész szertefoszlott.

Miért is van ez? És hogy lehet, hogy néhány ember egyáltalán, soha nem emlékszik az álmaira, vagy csupán nagyon felületesen?

A válaszokat egy friss kutatás szerint az alvási ciklusok bonyolult rendszerében kell keresnünk.

Tehát ha emlékszünk, ha nem, mindegyik opció alvó testünk és a tudatalattink biológiájában gyökerezik.

Amikor álomra hajtjuk a fejünket, lényegében "befizejtük" az agyunkat egy hullámvasútra.

Az alvás ugyanis sokkal bonyolultabb, mint ahogy régebben gondoltuk. Ahelyett, hogy az eszméletlenség fennsíkjára érkeznénk, majd onnan távoznánk, pihenő agyunk mentális állapotok hullámvasútján megy keresztül, és az egyes részek mentális aktivitással rendelkeznek.

Az álmok születését általában a REM nevezetű fázissal hozzák összefüggésbe. Ezt deszinkronizált alvásnak is nevezik, mivel az ébrenlét néhány jelét produkálhatjuk közben.

A REM-alvás során a légzés szabálytalanabb, gyorsabb és kevésbé mély, viszont az izomtónus átmenetileg megszűnik. A szemek gyors mozgást végeznek, a végtagok izmai átmenetileg képtelenek a mozgásra.

A vizsgálatok szerint ekkor az agynak azok a területei aktívak, amelyek a tanulásban, a gondolkodásban, a dolgok megszervezésében vesznek részt. Az agy arra használja ezt az időt, hogy az éberen gyűjtött információkat feldolgozza, elraktározva azt, ami az egyén hasznára válik és eldobva, amire nincs szüksége.

A REM-állapot alatt az agyunk kulcsfontosságú részeibe extra adag vér áramlik: az agykéregbe, ami tartalommal tölti meg álmainkat, és a limbikus rendszerbe, amely az érzelmi állapotunkat dolgozza fel. Miközben ebben az álom-barát állapotban vagyunk, ezek heves elektromos tevékenységet folytatnak. A frontális lebenyek azonban - amelyek kritikus képességeinket irányítják - csendesek.

Ez azt jelenti, hogy gyakran vakon elfogadjuk, bármi is történjék álmaink nonszensz narratíváiban, amíg fel nem ébredünk.

"A probléma az, hogy minél zavarosabb a kép, annál nehezebb megragadni. Azokra az álmokra, amelyek világosabb szerkezettel rendelkeznek, sokkal könnyebb emlékezni"

- fejtette ki Deidre Barrett pszichológia professzor és szerző.

De van egy kémiai komponens, amely elengedhetetlen annak biztosításához, hogy az álomképek megmaradjanak: a noradrenalin.

A noradrenalin egy, a pozitív izgalmi állapotért felelős hormon, amely a testet és az elmét cselekvésre sarkallja, a szintje pedig alacsonyabb a mély alvás során.

Francesca Siclari, a Lausanne Egyetemi Kórház alváskutatója szerint nem véletlen az, hogy az ébrenlétünk és alvó állapotunk között egyértelmű különbségek vannak.

"Valószínűleg az egy jó dolog, hogy az álombéli életünk és az ébrenléti életünk teljesen más. Szerintem ha minden részletre pontosan úgy emlékeznél, ahogy az ébrenléted során, előbb-utóbb elkezdenéd összekeverni, hogy mi az, ami valóság, és mi az, ami álom"

- mondja.

Azt állítja, hogy az alvászavarokban, például narkolepsziában szenvedő emberek számára nehézséget okozhat az ébrenléti és az alvó életük közötti különbség észrevétele, és ettől összezavarodhatnak és szégyenérzet telepedhet rájuk.

"Vannak olyanok is, akik túl jól emlékeznek álmaikra, és ténylegesen elkezdik exportálni ezeket az emlékeket a napjukba."

Nem véletlen az sem, hogy azok az álmaink, amelyekre a leginkább emlékszünk, az alvási ciklusunk bizonyos időszakaiból származnak, ezeket pedig az alvó testünkben áthaladó vegyi anyagok befolyásolják.

"Általában leginkább a REM-alvásában álmodunk élénken, vagyis amikor a noradrenalin szintje alacsony az agyban"

- magyarázza.

Lehet, hogy a felébredésünk előtti pillanatban még álmodunk - de a reggeli rutinunk áll majd az emlékezés útjába. Gyakran egy ébresztőórára riadunk fel, ami egy tüske a noradrenalin szintünknek. Ezáltal nehezebben tudjuk visszaidézni álmainkat.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x