hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Michael Jacksonnak már mindegy, hogy kiderült-e az igazság, az áldozatainak még nem
Ez a legfontosabb mondanivalója az új botrány-dokumentumfilmnek, a Michael Jackson pedofíliájáról szóló Leaving Neverlandnek. A négy órás film egy akkorára duzzadt, gennyes sebet fakaszt ki, amelyért egy bálvány ledőlése szerintem nem nagy ár. Vélemény.
Hargitay Judit. Fotók: Leaving Neverland/Facebook - szmo.hu
2019. március 11.


hirdetés

Előrebocsátom: a Leaving Neverlandet (magyarul Neverland elhagyása) az inkább ne nézze meg, aki tűzön-vízen át hinni akar Michael Jackson ártatlanságában. A kifejezetten megrázó film ugyanis a totális Jackson-gőzben élő, elvakult rajongókat is elbizonytalanítja, ebben biztos vagyok. Mindenkinek joga van azt hinni, amit akar, és azzal szembesülni, amivel akar.

Én megnéztem a két részes, négy órás filmet. Semmilyen előítéletem nem volt, sőt kifejezetten kedvelem Jacksont, mint popsztárt. De szemernyi kétségem sem maradt afelől, hogy amit a megszólaltatott két férfi, Wade Robson (36) és Jimmy Safechuck (41) – valamint a családtagjaik – elmeséltek, az igaz. És még csak nem is azért, AMIT elmeséltek, hanem AHOGY elmesélték, és amikkel a két sztorit a rendező alátámasztotta. Dan Reed – aki nem először nyúl a pedofil-témához – Jimmy és Wade visszafogott, mégis a látszólag aprónak tűnő részletek miatt hidegrázóan hiteles történetmesélését (de beszélnek az anyák, a testvérek, a mostani feleségek, sőt egyiküknél a nagymama is) olyan régi családi fotókkal, archív bejátszásokkal, backstage videókkal, home videókkal, telefonos üzenetrögzítő-felvételekkel, levelekkel és relikviákkal egészíti ki, hogy abból mindkét esetben tökéletesen összeáll a gyermekkori szexuális bántalmazás anatómiája.

Nagyon komoly kutatómunka eredménye ez a film, és épp az erős dokumentarista jelleg miatt egy józan ésszel gondolkodó embernek gyakorlatilag lehetetlen nem elhinni.

Jimmy Safechuck egy nagy sikerű Pepsi-reklám szereplőjeként, 8 évesen került Jackson látókörébe, és elmondása szerint körülbelül 15 éves koráig volt a popsztár szeretője. Wade Robsont becsvágyó édesanyja a fél családdal együtt Ausztráliából költöztette át Los Angelesbe Jackson kedvéért – természetesen azt hitte, a sztár “csak” a kisfiú karrierjét egyengeti, aki tehetséges táncos volt, és már öt évesen profi Jackson-imitátor. Őt hét éves korában rontotta meg. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ez a “viszony” is évekig tartott.

A két történet nem is a különbözőségeik, hanem a hasonlóságaik miatt döbbenetes (a két férfi tud egymásról, de nem tartották a kapcsolatot). A két sztorinak egyszerűen ugyanaz az íve. Adott egy elképesztően híres, akkoriban tomboló világőrülettel övezett, mesésen gazdag és óriási hatalmú popsztár, aki gyermeki magányát úgy próbálja enyhíteni, hogy kisgyerekes családokkal barátkozik. És adott két család – a film itt nem véletlenül az anyákra helyezi a hangsúlyt, az apák nem is jelennek meg, Wade apja azért, mert 2002-ben felakasztotta magát –, amelyek az átlagosnál jóval fogékonyabbak a hírnévre és a csillogásra. Elbódítja őket a showbiz világa, valamint Jackson neverlandi mesebirtoka, amely elmondásuk, és a filmben látható felvételek szerint is úgy nézett ki, mint egy gyerek-mennyország.

Michael Jackson és Jimmy Safechuck

Jackson teljes titokban, szinte észrevétlenül “ette be” magát ezeknek a családoknak az életébe. Jimmyékhez évekig rendszeresen eljárt – főként késő este, hogy ne tűnjön fel – velük vacsorázott, videózott, viccelődött. De ugyanezt tette Wade-ékkel is, bár ők ausztrálok voltak, így nehezebb volt, de két éven át naponta több órát beszélt velük telefonon, aztán vett nekik egy faxgépet (a 80-as évek végén vagyunk), és faxok százaival bombázta Wade-et. Még nézni is rossz volt az egymás után bevágott, elképesztő mennyiségű, kézzel írt faxot, amelyeket a kisfiúnak címzett, tele “I love you”-kal, ami az amerikai kultúrában barátok között is megszokott szófordulat, de...na ne már... Mindkét család egyértelműen családtagnak tekintette, az anyák saját fiukként szerették őt. És ekkor jött Neverland, meg a sztár Los Angeles-i lakása, a westwoodi “rejtekhely”, ahogy ő hívta.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:





Ezért nem hiszik el a rajongók, hogy Michael Jackson bűnös lenne
A rajongás természetéről gondolkodtunk, akárcsak a The Washington Post újságírója.
Szajki-Vörös Adél, forrás: The Washington Post, fotók: Twitter, YouTube - szmo.hu
2019. március 25.


hirdetés

Michael Jackson ártatlan, Michael Jackson bűnös - a rajongók, a Jackson ártalanságában hívők és a Neverland elhagyása főszereplőinek hitelt adók csaptak össze és fordulnak egymás ellen több hete világszerte. A jelenség kicsit a mindenkori választásokhoz hasonlítható: nincs köztes döntés, nincs kompromisszum, Jackson vagy pedofil volt, vagy nem. Ráadásul a párhuzam a jelenség döntési mechanizmusában is megmutatkozik, hiszen az átlagszavazó nem mélységeiben tájékozódva, információval gazdagon felvértezve húzza be az x-et, hanem sokszor érzelmi alapon. Ez természetes működés: emberek vagyunk, érzelmekkel, és emberekre szavazunk (akik nem mellesleg a jövőnkért dolgoznak. Vagy nem. Mindenesetre sokan közülük sikerrel az érzelmeinkre próbálnak hatni). Ugyanígy komoly érzelmekkel viszonyulunk egy sztárhoz, sőt, ebben az esetben a legnagyobb világsztárhoz, aki valaha létezett. Nem tudunk nem így viszonyulni hozzá, hiszen a művészete is erről szólt: érzelmekről énekelt és érzelmeket váltott ki. Emellett ellentmondásos figura volt egész életében, s ugyanilyen ellentmondásos ez a helyzet is, ami most kialakult a Neverland-dokumentumfilm bemutatásának utóéletében.

?????? ?????? on Twitter

Can I get an 'Amen' up in here?! #MJInnocent

A Washington Post a minap a rajongói tagadás jelenségével foglalkozott, azaz pontosabban azzal a jelenséggel, ami igazából magától értetődő: hogy Jackson rajongói tűzön-vízen keresztül kiállnak halott bálványuk mellett. Ha már a bálványimádás analógiánál tartunk, könnyen eszünkbe juthat a rajongókat elvakító bálvány. Talán ebben az esetben sem képesek meglátni bizonyos dolgokat a fényétől? A divergens gondolkodás nem a nagy többség jellemzője, talán ezért is logikus ez a reakció is: egy "szenttől" nem fogadható el, hogy noha a művészetében tiszta dolgokat alkotott, de otthon, a négy fal között talán valami mocskosat is művelt. Pedig Jimmy Safechuck és Wade Robson is ezt állítják a dokumentumfilmben: hogy Jacksonnak volt egy jó oldala is, és igenis, sokat adott a világnak.

Ráadásul állítólag Jackson maga is bántalmazás áldozata volt - ám a rajongók szerint ő itt áldozat, nem elkövető. Pedig a pszichológiai törvényszerűségek szerint bizony az áldozatból - esetünkben: gyermekkori bántalmazottból - gyakran válik elkövető... Ami nem kérdőjelezi meg az áldozati létét és a saját tragédiáját. Mert a magam részéről ebben az ügyben egyetlen dologgal kapcsolatban vagyok biztos - mással hogy is lehetnék? - : hogy Michael Jackson egy nagyon boldogtalan, tragikus figura volt. "Imádom a színpadot. Ott tudnék aludni a színpadon - mondta egy, a pályája csúcsán készült interjúban. - Mindig elszomorodom, amikor vége egy koncertnek." Az idézet magáért beszél: a művész csak az önfeledt flow-állapotban tudta megtapasztalni az örömet. Egy másik, a nyolcvanas évek elején készült interjúban Jackson arról beszélt, hogy "mostanában" kezd el ismerkedni a barátsággal. Mert addig nem voltak barátai. És bevallja, hogy az élet valódi dolgai nagyrészt - húszas éveiben járt - még mindig idegenek a számára. Hát mi ez, ha nem tragédia? De térjünk vissza a Washington Post cikkéhez.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:




Nem tudnak mit tenni a kórházak, ha a beteg nem fogadja el az ellátást
Mit tehet a kórház, ha a beteg súlyos fejsérüléssel távozik? A válasz korántsem egyértelmű: a jogszabályok szerint nincs joga megkérni a rendőrséget, hogy keresse meg és vitesse vissza az intézménybe.
Mizsur András cikke az Abcúgon - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

Az ehhez hasonló esetek mindennaposak a traumatológiákon, ilyenkor az orvosok megpróbálják meggyőzni a beteget, hogy maradjon bent a kórházban, de a gyakorlatban erre ritkán jut idejük. Tavaly holtan találták meg azt a férfit, aki néhány nappal korábban távozott a Merényi Gusztáv Kórházból. Az ügyben indított ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy nincs megfelelően szabályozva, mikor mondhatják ki egy betegről, hogy egészségügyi állapota miatt nem tud dönteni saját ellátásról.

Tavaly márciusban egy férfi részegen megszédült és beverte a fejét. A mentők koponyasérülésekkel szállították be a Merényi Gusztáv Kórházba, ahonnan másnap reggel távozott. Mivel a betegnek koponyaűri vérzése volt, ami több napos megfigyelést igényelt volna, a kórház értesítette a rendőrséget az eltűnésről, és kérte a férfi visszaszállítását. A kezelőorvos elmondása szerint a betegnek elvonási tünetei voltak, de nem minősítette egyértelműen ön- és közveszélyesnek. A rendőrség megkezdte a férfi keresését, de nem adott ki körözést.

Végül néhány nappal később holtan találták rá Bicskén.

Első olvasatra egyértelműnek tűnik az ügy: figyelembe véve a beteg sérülésének súlyosságát és az elvonási tüneteket, gondolhatnánk, hogy a kórház helyesen járt el, amikor értesítette a rendőrséget. Ezzel szemben az ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy a kórháznak nem volt joga erre, sőt, a jogszabályok szerint semmit sem kellett volna tennie. 2014-ben ugyanis kikerült az egészségügyi törvényből, hogy a kórház értesítheti a rendőrséget, ha a beteg bejelentés nélkül hagyta el az intézményt és állapota ezt indokolja. „Az viszont előtte sem volt benne a törvényben, hogy fel lehet kérni a rendőrséget, hogy hozza vissza a beteget, márpedig a kórház ezt tette, egyértelműen jogellenesen. Ha ilyet meg lehetne tenni, az nagyon súlyos szabadságjog-korlátozás lenne” – magyarázta Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa. Az egészségügyi törvény szerint a kórházak kizárólag fertőző betegségekkel összefüggő esetekben (például járványügyi vizsgálat, járványügyi megfigyelés) kezdeményezhetik valakinek az előállítását, ez esetben viszont nem erről volt szó.

Ha kapott volna gyógyszert, talán bent marad

Betegjogi szakértők egyetértettek abban, hogy nehéz jó gyakorlati megoldást találni arra, hogy cselekvőképtelen betegeket ne hagyják el a kórházat – példaként a karszalagot említették, ami részben megkönnyítheti a személyzet dolgát. De az egyértelmű, hogy nem lehet őket lekötözni vagy lenyugtatózni csak azért, hogy bent maradjanak. Felvetődik a kérdés, feladata-e az államnak, hogy megvédje az ember életét, akár akarata ellenére is? Asbóth Márton szerint a válasz egyértelműen nem, mert ez túlzott beavatkozás lenne az ember magánszférájába.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:





Külföldre vágynak a szomolyai fiatalok
Saját készítésű videóban mondják el a Borsod megyei faluban élő roma fiatalok, hogyan képzelik el az életüket tíz év múlva: külföldön dolgoznak, családjuk van és sokat keresnek.
Mizsur András írása, Abcúg - szmo.hu
2019. március 25.


hirdetés

A nyolc perces kisfilmből az is kiderül, mennyire kiszolgáltatottnak érzik magukat a magyarországi jelenben. A videó elkészítésében a Parforum Részvételi Kutató Műhely segítette a gyerekeket, korábbi projektjükben helyi roma nők beszéltek arról, milyen tapasztalatuk van az egészségügyről.

A Parforum Részvételi Kutató Műhely projektjében 14-18 éves roma fiatalok vettek részt a Borsod megyei Szomolyáról. Az volt a cél, hogy a részvételi művészet módszereivel dolgozzanak fel egy témát, ennek végeredménye lett a nyolc perces kisfilm. A téma tehát – a fiatalok jövőképe – adott volt, az viszont teljes mértékben rájuk volt bízva, hogyan valósítják meg ezt, mondta Horváth Kata társadalomkutató, a British Council támogatásával megvalósuló projekt vezetője. A videókészítés előtt szociodrámás foglalkozásokat is tartottak nekik, ezek során derült ki, hogy már fiatalon mennyire foglalkoztatja őket a kiszolgáltatottság érzése.

Egy korábbi projekt miatt esett a szervezők választása a borsodi falura: akkor szomolyai roma nők készítettek színházi előadást arról, hogy milyen tapasztalataik vannak az egészségügyről. (Erről az Abcúg korában ebben a cikkében írt.) Így kerültek kapcsolatba a Szomaro nevű helyi roma szervezettel, most is ők segítettek résztvevőket toborozni a videós elkészítéséhez. Máshol más témával és korosztállyal indítottak hasonló projektet; Lucfalván meseíráson keresztül dolgozták fel a gyerekekkel, hogy mit jelent számukra a félelem és a bátorság, míg Nyíregyházán fiatal felnőttek az adósság témáját járták körbe.

Horváth Kata szerint annak ellenére, hogy csupán négy hétvégét ölelt fel a program, a fiataloknak mégis fontos tapasztalat lehetett, hogy közösen értékes dolgot tudnak létrehozni. Másrészt sokat tanulhattak a videókészítésről: hogyan néz ki egy forgatás, hogyan kell megvágni egy videót – ebben a Zöldpók Alapítvány stábja volt segítségükre.

Ha kíváncsi vagy a videóra is, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:





Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x