hirdetés
Download.jpg

"Miattuk jobb ez a világ" – nyilvánosan köszönte meg a civilek segítségét a váci baleset sérültjeit ellátó mentős

Több száz ember lehetett a hatalmas kocsisorban, és csak hatan voltak hajlandóak segíteni. Nekik szól a Facebook-poszt.
Kép: MTI/Mihádák Zoltán - szmo.hu
2019. szeptember 08.


hirdetés

Ahogy korábban megírtuk: hárman meghaltak, amikor két autó összeütközött a 2-es főút Váchoz közeli szakaszán. A rendőrség közleménye szerint a baleset a főút 43. kilométerszelvényében történt.

Civilek hősiességéért és a segítségnyújtásért mondott köszönetet nyilvános Facebook-posztjában egy motoros mentős, aki részt vett a szombati tragikus kimenetelű baleset mentésében.

"Érkezéskor egy szörnyű balesetet találtam. 6 sérült volt, és voltunk hárman mentősök, így civileket kellet belevonnom a munkába, mert 2 embert kellet egyszerre újraéleszteni" – írja a mentős, aki hozzáteszi, hogy több száz ember lehetett a hatalmas kocsisorban, és csak hatan voltak hajlandóak segíteni neki.

"Miattuk volt esélye a sérülteknek. (...) Miattuk jobb ez a világ" – fogalmazott a mentős, aki posztjával háláját akarta kifejezni mindazoknak, akik segítették az életmentők munkáját.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
ll-junior-kisfia-temetese-mervai-mark-cimkep.jpg

Teljesen összetört L.L. Junior és volt párja a kisfiuk temetésén – hatalmas tömeg gyűlt össze a búcsúztatóra

A tragikus balesetben meghalt Dávidka édesanyja, Csilla ájulás közeli állapotba került.
Fotók: Mervai Márk - szmo.hu
2019. szeptember 06.



Pénteken tartják L.L. Junior és volt párja, Csilla elhunyt gyermekének búcsúztatását a budapesti Fiumei úti temetőben.

Az énekes az elsők között érkezett édesanyjával és jelenlegi kedvesével, Körtvélyesi Kingával a ravatalozó elé, ahol a gyászolók gyülekeztek.

A hétvégén tragikus balesetben meghalt Dávidkáról képeket vetítettek le egy nagy kivetítőn a szertartás megkezdése előtt. A ravatalozónál a virágoktól kezdve a koszorúkon lévő szalagokig minden fehér, a búcsúztatáson résztvevők pedig szintén fehérbe öltöztek erre a szomorú alkalomra LL Junior kérésére.

A gyászoló édesapa már korábban elmondta, hogy nyilvános temetésen szeretnének végső búcsút venni kisfiától, akit hófehér koporsóban, fehér lovak által húzott fehér hintóval viszik majd a sírhelyhez.

A búcsúszertartáson ott van többek közt Zámbó Árpy, Fásy Ádám és Gáspár Győző családja is. Az eseményen Mága Zoltán zenél, Kökény Attila énekel.

Dávidka édesanyja, Csilla érthetően rossz állapotban érkezett kisfia temetésére. Bár a szörnyű tragédia után egymásnak feszült a két szülő, LL Junior most támogatóan közelített volt párjához, vigasztalóan beszélt hozzá

- számolt be róla a Blikk.

Helyszínen lévő kollégánk azt mondta,

a gyászoló anya olyan rosszul lett, hogy kis híján elájult, le kellett ültetni és vizet adni neki, hogy összeszedje magát.

Fotósunk temetésen készült képeiért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
ll-junior-kisfia-temetese-mervai-mark-cimkep2.jpg

Néma csöndben búcsúztatta a tömeg L.L. Junior kisfiát a temetésen – videó a helyszínről

A kivetítőn számos képet vetítettek le Dávidkáról, miközben egy zongorista a háttérben szomorú zenét játszott.
Videó: Glacz Norbert, fotók: Mervai Márk - szmo.hu
2019. szeptember 06.



Ahogy arról beszámoltunk, hatalmas tömeg gyűlt össze LL Junior tragikus balesetben meghalt kisfiának temetésén. Dávidkát a budapesti Fiumei úti temetőben helyezték végső nyugalomra, előtte pedig egy szertartáson emlékeztek meg róla.

A ravatalozónál a virágoktól kezdve a koszorúkon lévő szalagokig minden fehér volt, a búcsúztatáson résztvevők pedig szintén fehérbe öltöztek erre a szomorú alkalomra LL Junior kérésére.

A gyászoló édesapa már korábban elmondta, hogy hófehér koporsót és fehér lovak által húzott fehér hintót szeretne elhunyt gyermekének a temetésen.

A ravatalozó előtt elhelyezett fehér koporsó közvetlen közelében csak a család lehetett, a többi résztvevő és a sajtó képviselői pár méterrel hátrébb, kordonok mögül követhették a nyilvános búcsúztatást.

Videós kollégánk temetésen készült felvételéért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
ll-junior-kisfia-temetese-mervai-mark-10.jpg

Így hegedült Mága Zoltán L.L. Junior kisfiának temetésén

Mielőtt Dávidkát hófehér koporsójában a sírjához vitte volna a fehér lovak által húzott hintó, Mága Zoltán hegedűjátékkal, Kökény Attila pedig énekkel búcsúzott tőle.
Videó: Glacz Norbert - szmo.hu
2019. szeptember 06.



Ahogy arról beszámoltunk, hatalmas tömeg gyűlt össze LL Junior tragikus balesetben meghalt kisfiának temetésén. Dávidkát a budapesti Fiumei úti temetőben helyezték végső nyugalomra, előtte pedig egy szertartáson emlékeztek meg róla.

A ravatalozónál a virágoktól kezdve a koszorúkon lévő szalagokig minden fehér volt, a búcsúztatáson résztvevők pedig szintén fehérbe öltöztek erre a szomorú alkalomra LL Junior kérésére.

Videós kollégánk temetésen készült felvételéért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
parkolas-kritika-mentosok-video-omsz.jpg

Beszólt a mentősöknek egy férfi, hogy hová parkoltak - a mentős videóban válaszolt

50 percig küzdöttek egy beteg életéért, de elnézést kérnek, ha kellemetlenséget okoztak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 05.



"Ott a kijárat, ez a szerencsétlen csaj itt 25 perce vár arra, hogy ki tudjon menni"

- így kezdi a videóját egy férfi, aki az egyik közösségi oldalon osztotta meg a felvételt.

A videóban mutatta, hol állnak az autók és hol áll a mentő, és az is látszik, amint egy-egy kocsira mutat a felvételt készítő férfi.

Szerinte a mentőorvosnak nem oda kellett volna beállnia.

A felvételről az Országos Mentőszolgálat azt írta a Facebook-oldalán:

"A biztonságos betegmozgatás érdekében, minden előírást betartva parkolt annak a mentőorvosi kocsinak a vezetője, ami 3 méter távolságot hagyott a mentő mögött egy újraélesztés helyszínén.

Az esetet egy méltatlankodó lakó töltötte fel a közösségi oldalra, amivel bajtársaink az esti órákban szembesültek és azonnal reagáltak.

Az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk!"

A Mentőszolgálat munkatársa, aki a videóban mutatott helyre állt, szintén videóban válaszolt.

Elmondta többek között azt is, hogy 50 percig küzdöttek egy beteg életéért.

A teljes videót itt láthatjátok:

ÚJRAÉLESZTÉSHEZ ÉRKEZŐ MENTŐK PARKOLÁSÁT... - Országos Mentőszolgálat

ÚJRAÉLESZTÉSHEZ ÉRKEZŐ MENTŐK PARKOLÁSÁT KRITIZÁLTA EGY SZOMSZÉD A biztonságos betegmozgatás érdekében, minden előírást betartva parkolt annak a...


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x