hirdetés
46733059_205551547001779_5051494736871817216_n.jpg

Mentális akadálymentesítésre várunk! – A Pető Intézettől Dél-Koreáig

Kati orvosi műhiba miatt szenvedett születésekor maradandó mozgásszervi sérüléseket. Sosem volt számára kérdés, hogy teljes, értelmes életet éljen.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2018. november 28.


hirdetés

Kati 1967-ben születtett Sátoraljaújhelyen. Édesanyja a sátoraljaújhelyi könyvtárban volt takarító. Óriási szerencsének tartja, hogy valaki felhívta a figyelmét a budapesti Pető Intézetre. Azt mondja, ott "állították lábra", tanították meg neki az alapvető funkcionális mozgásokat. Végül Pesten végezte el az iskoláit. Kezdetben egy "védett munkahelyen" dolgozott, akkoriban még voltak ilyenek. A Laborműszergyárban volt telefonos. Később a Motiváció Alapítványnál helyezkedett el.

- Milyen munkát kapott az alapítánynál?

Az volt a dolgom, hogy a bejövő sérült emberek problémáit megoldjam.

Volt egy ember, aki keszonbetegségben részlegesen lebénult, és a napóra volt a mániája. Írt egy könyvet erről, és kérte, hogy segítsünk neki kiadatni. Sikerült elérnem, hogy egyetemi tankönyv lett belőle.

Egy másiknak pedig olyan különleges betegsége volt, hogy leginkább déli gyümölcsöket ehetett. Akkor még létezett a Délker, és én el tudtam neki intézni, hogy nagyker áron vásárolhasson tőlük. De mi indítottuk el az első személyi segítő szolgálatot, megcsináltuk a Városkalauzt, amelyben összegyűjtöttük, hogy Budapest frekventált helyeire, éttermekbe, mozikba miként tud bejutni egy tolókocsis ember. Egyúttal próbáltuk arra felé terelni az érintetteket, hogy építkezzenek akadálymentesen. Mi indítottuk el az első szállító szolgáltatást, az első munkaközvetítő irodát megváltozott munkaképességűeknek. Szép lassan beszivárogtattuk ezeket a dolgokat a köztudatba. Emellett elvégeztem a közösségfejlesztési és művelődésszervezési tanfolyamot, és egyik alapító tagja voltam Péteri Ferenccel és Berek Péterrel a Civil Rádiónak.

hirdetés

- Közben családja is lett.

Igen, férjhez mentem, terhes lettem, 1998-ban megszületett a lányom, aki jelenleg egyetemre jár. Akkor megtapasztaltam az egészségügy empátia-hiányát. Sehol nem szoktam külön figyelmeztetni az embereket, hogy mozgássérült vagyok, de ha segítségre van szükségem, elmondom, hogy mit tegyenek. Hihetetlen tudatlansággal találkoztam, még arra sem figyeltek, hogy az állapotomnak megfelelő ágyat kapjak.

- Az egyik leggyakoribb probléma, amiről hallani lehet, az akadálymentesítés hiánya. Mennyire nehezíti meg ez az Ön mindennapjait?

- Előfordul például, hogy amikor egy új helyre megyek, és érdeklődöm, hogy van-e akadálymentesítés, rávágják, hogy igen, van lift, csak azt nem mondják meg, hogy a lifthez egy lépcsősor vezet... Egyáltalán, 2016-ban miért kell az akadálymentesítésen gondolkodni? Gyönyörűen le van írva az Országos Építésügyi Szabályzatban, hogy minek hogyan kellene kinézni ahhoz, hogy a mozgáskorlátozott, a vak, a siket normálisan tudjon egy épületet használni. Akkor miért nem tartják ezt be? Mellesleg az akadálymentesítés nemcsak nekünk lenne fontos, hanem a kismamáknak, de még az áruszállítóknak is...

- Nem tudnak ebben segíteni az érdekvédelmi szervezetek?

- Amikor szó volt a metró akadálymentesítéséről, a MEOSZ (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége) felvállalta volna ezt az ügyet: 250 szervezetnek küldött ki országosan levelet egy nagyszabású budapesti demonstráció érdekében, és mindössze öt szervezet válaszolt. Hogy félelemből, vagy nemtörödőmségből, nem tudom. Így hogyan képviseljük magunkat? Kétszáz évvel le vagyunk maradva, mert most már rég nem a rámpák kiépítésén kellene gondolkozni, hanem a mentális akadálymentesítésről.

- Ez egy remek kifejezés! Mit ért ezalatt pontosan?

Múltkor hallottam a tévében Vujity Tvrtkót, aki azt mondta: „A fogyatékosoknak külön világuk van”. Kérdem én, hol? Reggel felkelünk, ha van munkánk, elmegyünk dolgozni, este hazamegyünk, éljük családi életünket. Ezt kéne propagálni.

Amíg a köztudatban úgy beszélnek rólunk, mint „fogyatékos emberekről”, addig baj van. Ha erről a kifejezésről megkérdez 10 embert, 11 azt feleli rá, hogy „értelmi sérült.” Ez a rossz megrögződés él Magyarországon. Pedig mi ugyanazt a világot éljük, mint bárki más: mi is vagyunk dühösek, boldogok, szerelmesek.

Hogy nem tudunk ugyanúgy mozogni? Sokunknál orvosi műhiba az oka. Az orvosnak volt egy szar napja, én meg szívok egy életen át! Férjem ugyanígy járt. Imádom azokat a kollégákat, akik puszta létükkel azt sugallják, hogy bátran fel lehet bennünket vállalni. Azt kellene propagálni, hogy élünk, dolgozunk, és mi is betesszük az adóforintjainkat oda, ahová mindenki más.

- Mennyiben múlik a társadalmi megítélés az Önök hozzáállásán?

Sokban. Gyakori, hogy megszületik a gyerek, kiderül, hogy sérült, hogy anyuka elkezdi iszonyúan félteni, megcsinál helyette mindent. És a gyerek úgy nő fel, hogy őt sajnálni és állandóan segíteni kell, és nagyon sokan vannak közülünk, akik ezt az érzést közvetítik, és elvárják a szánalmat. Sajnos ők vannak többen. És persze zsigerből utálják a világot.

Az emberek abból ítélnek, amilyen esetet látnak. Nem mindegy, hogy olyan sérült emberrel találkoznak, aki csak siránkozik, vagy akivel esetleg szétröhögi az agyát... Tehát rajtunk is múlik, hogy mi milyen képet közvetítünk magunkról, a társadalmon pedig az, hogy mennyire befogadó. És nem utolsósorban azon, hogy mindezt hogyan tálalja a média.

Én azt is nagy bajnak tartom, hogy az orvostudomány ma már bravúrt csinál abból, hogy bármilyen betegnek született gyereket megmentsen. Én is anya vagyok, nagyon megharcoltam a gyerekemért, egy tragikusan végződött terhesség után. Ha az orvos tudja, hogy az a gyerek hallás-, látás -, vagy mozgássérült lesz, mert az agya nem fejlődött ki rendesen, miért menti meg? A szülei mellette lesznek 40-50 évig. És utána? Amikor mi elhatároztuk, hogy gyereket akarunk, első utunk dr. Czeizel Endréhez vezetett, pedig tudtuk, hogy az állapotunknak semmi köze a genetikához.

Szörnyű dolog egy gyereket elveszíteni, de senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy ilyen életet éljen.

És ma már egyre kevesebb lehetőség van a súlyosan sérült gyerekek fejlesztésére, egyre kevesebb az önfeláldozó pedagógus. Az én gyerekkoromban, a Mexikói úti általános iskolában volt egy tanár, aki reggel 7-től esti 7-ig velünk volt, és nem fordult elő, hogy másnapra nem javította ki a történelem-dolgozatokat, mert „nem ért rá”. Ez volt az élete. A tanáraink egyben szüleink is voltak, mert sokan 2-300 kilométerre kerültünk a családjainktól, tehát kellett valami mintát is mutatniuk nekünk. Ilyen háttérrel a legtöbben közülünk családot alapítottak, éljük világunkat, megvannak a magunk hobbijai, és munkaadóink sem karitatív jelleggel alkalmaznak minket.

- Mennyivel nehezebb az Önök számára a munkakeresés?

Amikor egy sérült ember munkát keres, nem azt nézi, hogy mennyit fog keresni, hanem hogy A-ból B-be el tud-e jutni. Vannak ugyan szállító szolgálatok, de állam bácsi folyamatosan csökkenti a támogatásokat, miközben óriási a leterheltségük. Amikor bejön az iskolakezdés, a gyerekeket hozzák-viszik, és ha valamelyikünk éppen befér, elviszik.

Magyarországon egyetlen munkahely sem tolerálja, hogyha nem tudok bemenni dolgozni, a távmunka pedig mínusz 1-en áll...

Nagyon kevés az olyan hely, ahol legfeljebb hetente egyszer kell bemenni egy értekezletre, hogy elmondják a teendőket, aztán lehet otthonról dolgozni. Ausztráliában a távolságok miatt sok helyen így működik az iskola is. Én a jelenlegi főállásomat egy állami vállalattól kaptam, oda hetente ötször el kell menni – 180-an vagyunk megváltozott munkaképességűek, de itt az akadálymentesítés példaértékű - míg a mellékállásomban egy nagy piackutató cégnél egyetlen egyszer voltam bent, amikor megállapodtunk a feltételekről. Ha valami sürgős dolog kell, küldenek egy sms-t, ha valami problémám van, megoldják. Volt persze olyan tapasztalatom is, hogy jelentkeztem távmunkára, a cégnél tartottak egy másfél órás „tanfolyamot”, közölték, hogy másnap hajnali 5-kor kezdeni kell, de amikor rákérdeztem, hogy mennyit fizetnek, azt felelték: „Ezen még gondolkodunk”. Akkor viszontlátásra...

Kati beszélgetésünk végén elmeséli még, hogy mostanában új szenvedélynek hódol: elhatározta, hogy megtanul koreai nyelven...

Mint mondja, az ehhez vezető lökést A korona hercege című sorozat jelentette számára. Tetszett neki a hagyományok, az ősök tisztelete, az emberek egymás iránti megbecsülése, és elkezdett a kelet-ázsiai ország történelméről olvasni, megismerte a mai Dél-Koreát, amely úgy vált erős, modern országgá, hogy nem dobta ki a múlt értékeit. Már az írás is elég jó megy neki. Azt is elárulta nekem, hogy imád sakkozni, és régebben rendszeresen nyert újságokban megjelent sakkfeladványokon. Mivel magam is évtizedek óta hódolok e királyi sportnak, alighanem hamarosan összemérjük erőinket...


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
csongor-cimkep.jpg

„El se tudom képzelni, mi minden kavaroghat a fejében”

Csongor 11 éves siketvak, mozgássérült kisfiú, nem lát, nem beszél és szinte egyáltalán nem is hall. Édesanyja elmesélte, milyenek a mindennapjaik.
Láng Dávid; fotók: Lampert Benedek - szmo.hu
2020. július 05.


hirdetés

„Gyerünk, előbb a bal kezedet, aztán a jobbat. Nagyon jó, most jöhetnek a lábak, ügyes vagy!”

Csongor épp a Pető-módszer szerinti konduktív gyakorlatokat végzi otthonában, amikor megérkezünk. Pedagógusa pont úgy beszél hozzá, mint bármelyik egészséges gyerekhez – ha nem tudnánk, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül a kisfiú, első ránézésre fel se tűnne.

Édesanyja, Gabriella 25 hetes terhes volt, amikor HELLP-szindrómával kórházba került. Ez olyan súlyos állapotot idézett elő a szervezetében, hogy császármetszéssel meg kellett születnie a babának, különben veszélybe került volna mindkettőjük élete.

Így jött a világra 2009 júliusában Csongor, szüleinek első gyermekeként, mindössze 630 grammal. Hónapokig gépi lélegeztetésre szorult, kétnapos korában pedig agyvérzést kapott, ami végképp megpecsételte a sorsát.

Később ennek következtében vízfejűség alakult ki nála, emiatt egy úgynevezett shunt-műtéten is át kellett esnie. Sokáig kérdéses volt, túléli-e egyáltalán, de végül novemberben hazaengedték a kórházból.

hirdetés

„Akkor még alig tudtunk valamit arról, pontosan milyen következményei lesznek az extrém koraszülöttségnek. Az világos volt, hogy a központi idegrendszere sérült, az viszont nem, mennyire. Ahogy az sem, rehabilitációval milyen eredményt tudunk elérni. Az orvosok mindenesetre bíztattak bennünket, hogy ne adjuk fel a reményt”

– meséli az édesanya.

A problémák fokozatosan jöttek elő, azonban egy ideig betudták őket a kisfiú éretlenségének, hiszen normális esetben október közepén kellett volna megszületnie, így novemberben a korrigált korát tekintve olyan volt, mint egy egyhónapos csecsemő.

Egyik kontrollvizsgálatról a másikra jártak, az egyik ilyen során derült ki, hogy Csongor teljesen megvakult, fényre sem reagál.

„Óriási csapásként éltük meg, a korábbi orvosi vélemények alapján nem számítottunk rá”

– idézi fel Gabriella. A rossz hírek pedig ezután is sorra követték egymást.

A kisfiúval mindig történt valami, rengeteget volt kórházban. Több shunt műtéten esett át, epilepsziája is kialakult, ortopédiai és szemműtéte is volt. Mindezek mellett rendszeres gyógypedagógiai- és mozgásfejlesztésben részesült, például Katona torna, Dévény-torna, TSMT. Amíg a testvérei meg nem születtek, többször is vitték Erdélybe Vojta-terápiára (ez egy direkt koraszülötteknek kifejlesztett módszer), manapság pedig heti 3-4 alkalommal jár hozzá a már említett konduktor.

Bár az objektív, műszeres vizsgálatok azt is megállapították, hogy egyáltalán nem hall, a valóságban ennél valamivel jobb a helyzet. Apukáját, nagyapját viszonylag jól felismeri a hangjuk alapján, akkor is elkezdi keresni őket, ha csak pár szót mondanak neki. Bizonyos szavakat is felismer, például hinta, vége, eszünk. A különféle sípoló és csörgő játékait is érzékeli, a női hangok viszont nagyobb kihívást jelentenek számára.

Szavakat formálni nem tud, de két éve új hallókészüléket kapott, és tavaly valószínűleg ennek köszönhetően elkezdett hangokat kiadni. Ezek leginkább azoknak a gyerekeknek a gügyögésére hasonlítanak, akik még nem tudnak beszélni.

Az evéssel is nagyon sok problémája volt, végül egy speciális terápiával sikerült orvosolni a dolgot nagyjából négy éves korára, amikor elkezdett óvodába járni. Bár a fogai rendben vannak, és elméletben képes rágásra, szinte kizárólag csak pépes ételeket eszik.

Ha unatkozni kezd, megindul előre

Gabriella számára egyértelmű volt Csongor születése után, hogy most a kisfiú korai fejlesztése az első, így évekig fel se merült, hogy visszamenjen dolgozni. Később pedig jött a két kisebb testvér, illetve a fogyatékkal élő gyerekekkel egyébként is egészen 10 éves korukig otthon lehet maradni.

Ez tavaly telt le, azonban már nem vették vissza korábbi munkahelyére. Bízik benne, hogy egyszer majd újra el tud helyezkedni, de a lehetőségei nem túl biztatóak, hiszen a kisfiú folyamatos felügyeletet igényel.

„Rendkívül aktív gyerek, állandóan le kell őt foglalni, olyan szinte soha nem fordul elő, hogy hosszabb ideig elvan magában. Ha unatkozni kezd, megindul előre, olyankor nagyon résen kell lenni, nehogy nekimenjen valaminek, vagy leverjen valamit”

– magyarázza.

Csongor rendszeresen szétdobálja a játékait, ezt többnyire nem dühből, csak szórakozásból teszi. Nagyon keresi az ingereket is: sokszor előfordul, hogy kíváncsiságból, figyelemfelkeltés céljából vagy akár mérgében fájdalmat próbál okozni magának, például az ágya szélébe ütögeti a fejét. Emiatt sem lehet őt magára hagyni szinte egy pillanatra sem.

Orvosnál, vizsgálatokra várva is gyakran elveszti a türelmét, ilyenkor leginkább a csörgő, zörgő, rezgő játékokkal lehet megnyugtatni.

Sok kézjelet eleve az ő számára találtak ki

Már egészen fiatalon a Vakodába jártak vele korai fejlesztésre, majd óvodába is oda került. Itt pozitív tapasztalatokat szereztek, külön gyógypedagógus foglalkozott a látás-, hallás- és mozgásfejlesztéssel, tehát minden sérülését lefedték.

Az óvoda után az iskola következett ugyanott, bár a halmozottan sérült vak gyerekek esetében valójában nem sokban különbözik egymástól a kettő. Sajnos azóta a Vakodában is erőteljesen érezhető a szakemberhiány – teszi hozzá Gabriella. A gyógypedagógusok, mozgásfejlesztő pedagógusok és asszisztensek is egyre kevesebben vannak, ami sok nehézséget okoz az ott dolgozóknak, a szülőknek és legfőképp az oda járó gyerekeknek.

A kommunikációra külön hangsúlyt fektetnek, de nagyon nehéz dolguk van, hiszen Csongor a születése óta siketvak, így korábbi emlékeire sem hagyatkozhat.

Mint a többi érzékszervi sérült ember, ő is a megmaradt érzékszerveire próbál támaszkodni: nagyrészt tapintás és szaglás alapján tájékozódik.

Fontos támpont még a napirend, illetve a különböző események fix sorrendje, például az itthoni torna esetén az egymás után jövő gyakorlatok, amit Csongor kiválóan ismer.

Hogy ő is képes legyen közölni a gondolatait, kézjelekkel próbálnak kapcsolatot teremteni vele, ezek közül sokat eleve neki találtak ki, illetve van olyan is, amit ő maga alakított ki.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
abuzált-gyerek.jpg

„42 évesen is cipelem a 6 éves koromban szerzett mocskos emlékeimet - egy életre megmérgeztek azok a férfiak, akik a gyermekekre indulnak be”

Gyermekkorában molesztált egykori áldozat írta le a véleményét Kaleta Gábor ügyéről.
Fotó: Ulrike Mai/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Gabi 42 éves. 6 éves volt, mikor először használták ki szexuálisan. Hosszú út vezetett odáig, hogy talpra álljon, ebben a terápia segített neki.

Úgy érezte, Kaleta Gábor ügye mellett nem mehet el szó nélkül. Erről szóló írását az engedélyével, változtatás nélkül közöljük.

A volt perui nagykövet nevét szándékosan írta kis betűvel.

***

Van ez a kaleta gábor, volt perui nagykövet bácsink, akiről bár egy évig titkolták nagy hazafiaink, de mégis csak kibukott, hogy találtak nála 19 ezer azaz T I Z E N K I L E N C E Z E R gyermekpornográf fotót...ehhez a lényhez jár egy ügyvéd, azzal a két betűvel a neve előtt (dr), aki bizony abuzált gyermekek családtagjainak is ad jogi tanácsadást...khm khm...khmm...

hirdetés

Érted, van egy gáborunk aki - nem tudom elengedni a számot - 19 ezer fotót, anyagot gyűjtött össze gyermekekről... Végülis van az a pénz amiért bevállalta a védelmét, és sikerrel is jártak, mármint számukra sikerrel... Mert azért közben gáborunk lefogyott, a kis családja hű meg ha, anyukáját zaklatják... Jahhh, szegény... szegény keresztény lélek... Mert bizony még ezt is felhozták védelmében, hogy keresztény... Kapott egy kis felfüggesztettet, meg egy kis aprópénzes bírságot, amit csikkzsebből kidob a bácsi, és köszöni szépen a bíróság döntését...

Áldozat vagyok... Ez a poszt, hangsúlyozom, nem rólam szól, de így tudom mégis csak átadni a gondolataimat, hogy hátha eljut olyanokhoz is, akik eddig nem érezték a gyermekkori szexuális bántalmazás súlyát... Mert akár egy fotó is az... Egy fotó is több mint sok...

És ezeken a fotókon undorító beteg dolgok voltak, olyan dolgok amikre csak egy beteg embernek áll fel a cerkája, és r..szol, miközben a felesége éppen édesdeden mellette alszik... Vagy, mivel nemtelen a bántalmazói szerep, bizony nők is lehetnek ilyen sérültek, lelhetik örömüket e normális embereknek felfoghatatlan, visszataszító, elfogadhatatlan helyzetekben.

42 múltam... 6-7 éves lehettem, amikor az első abúzusomat átéltem, legalábbis amire emlékszem mai napig kristálytisztán, és amit felnőtt férfi követett el ellenem...

Épp elkezdtem az első osztályt... Majd ezt követte újabb és újabb eset...

Van egy beteg pedofil, aki a gyermekekben leli örömét, tudatában van e betegségének vagy nem, de örömforrás ez számára... És van a gyermek, aki sajnos, mint ez esetben is, hol van??? Nincs, megkockáztatom, a 19 ezer fotó akár több ezer gyermekről is készülhetett, és a töredékének ha kiderül a kilétük, senki nem foglalkozik velük, vagy csak nagyon kevés szakember... Szóval van a gyermek, aki áldozat.

Gábor most kapott egy pár százezres büntetést, és a fotók számai alapján egyértelmű, hogy továbbra is ki fogja élni beteg hajlamait...Éli tovább életét, jó szegénykém lefogyott, meg kicsit rossz most neki, de tudjuk milyen a nép, minden csoda három napig tart...Ezt is elfeledik, és nem soká pózolhat is kedvenc nyaralóhelyén szeretteivel...Zsebében a telóján újabb pornós anyaggal...

42 évesen is cipelem a 6 éves koromban szerzett mocskos fertő emlékeimet... Meg a többit. Gábor, Csaba, tisztelt bíróság, mindenki, aki részt vett ez ügyben, és közrejátszott abban, hogy ez az ember ennyivel megússza, annyira szívesen találkoznék veletek. Meg azokkal a törvényhozókkal, akik ennyire adnak lehetőséget...

Rengeteg év terápia után is szívesen megmutatnám, hogy bizonyos illatok, helyzetek vagy érintések mit váltanak ki a testemben... Mert bizony szerencsétlen testem emlékszik... Higgyétek el nem sajnáltatom magam, szeretem az életem, de a testem sem felejt, és ezt felülírni, kigyomlálni, a sérelmeit, fájdalmait nem tudom, hogy elég lesz-e az egész életem rá...

Hangsúlyozom jól vagyok, de egy életre megmérgeztek azok az én esetemben férfiak, akik a gyermekekre indulnak be...

A ma kiszabott pénzbírság, egy éves terápiámra talán elég, és még így sem úgy és annyit járok amennyit szeretnék, és tegyem össze a kezem, hogy van módom és lehetőségem terápiára járni, és megtaláltam azt a szakembert, akivel tudok együtt hatékonyan dolgozni... És nagy betűkkel hangsúlyozom én még a szerencsésebbek közé tartozom, mert időben felismertem, hogy segítségre szorulok, és rengeteg buktató után sem adtam fel, hogy megfelelő segítséggel tudjak dolgozni a gyógyulásomon...

Tudjátok vannak barátaim...Fiúk, lányok...Akik gyermekkorukban szintén átéltek hasonló traumákat...Van, aki nekem nyílt meg életében először, közel 30 év hallgatást törve meg ezzel... Mert az egy dolog, hogy ha kell, én nyíltan elmondom, miket éltem át, mert már tudom, hogy ezt nem nekem kell szégyellni, de a legtöbb áldozat nem jut el eddig.

A legtöbb áldozat egy életre elcsúszik...Drog, prostitúció, alkohol, gyógyszerfüggőség, vagy ő is bántalmazó lesz, vagy egyszer csak öngyilkos lesz jelek nélkül, mert nem tudja megtörni a csendet, nem tud beszélni a sérelmeiről, és egyszer csak feladja, megrogy e fájdalom alatt, és inkább a halált választja.

Én magam is voltam e mederben is, tudom mi zajlott le bennem, és nagyon is átérzem azok fájdalmát akik legvégső elkeseredettségükben öngyilkosak lesznek...Gábor asszisztált a beteg örömforrásával több ezer gyermek egy életre tönkretételéhez...Egy ÉLETRE tönkretett több ezer gyermeket...És kicsenget pár százezret és viszlát...Majd visszajönnek a leadott kilók, és él tovább mint Marci hevesen...Jól van ez így...

Mindeközben gyermekek lelkei halnak meg...Miközben gyermekek vesztik el hitüket egy egész életre...Miközben olyan fizikai és lelki fájdalmakat kénytelenek átélni, amire nincsenek megfelelő szavak, és mindezt teszik velük olyan beteg elmék, akik tisztában vannak vele, hogy szinte több joguk van, mint egy áldozatnak...Mert tisztában van azzal, hogy az áldozatban főleg egy gyermekben olyan traumát vált ki, hogy évekig évtizedekig is hallgatni fog...

És védjük óvjuk családjainkat, és szüljetek gyerekeket...

És van akik szerint jól van ez így...Nem tudnék tükörbe nézni azok helyében, akik asszisztáltak ebben az ügyben...Meg akármelyik másik hasonló ügyben...

Mi kell még vajon, hogy változás történjen?? Mi kell, hogy végre elinduljon valami? Hogy egy áldozatot ne alázzanak meg a rendőrségen, hogy megfelelő szakemberek foglalkozzanak az áldozattal, hogy azonnal kiemeljék őket a bántalmazói körből, hogy joga legyen az áldozatnak, hogy végre ember számba vegyenek minket.

Élni szeretnénk csak, semmi többet, csak élni, békében, nyugodtan, úgy ahogyan emberhez méltó... Biztonságra szeretetre vágyunk, semmi másra...De ez országunkban jelen pillanatban LEHETETLEN!! Kivitelezhetetlen...

Sír a lelkem...Űr van bent, kiégés, és óriási kérdőjelek...És tudom, pár nap egy két hét, és jön az újabb ügy, és akkor sem fog történni semmi sem...

És tudjátok mi a szomorú? Soha nem lehet tudni, melyik gyermek a következő... Soha nem tudhatod... Soha...

Fájok, ordítok, és a tehetetlenség megöl, nem magam miatt, hanem azok miatt a gyermekek miatt, akiknek nem biztos, hogy lesz annyi erejük, mint ami nekem volt...

Drága lelkek, nem vagytok egyedül, és szívből kívánom gyógyulásotokat, lelketek gyógyulását... Ne adjátok fel kérlek... Per pillanat, jelen törvényeink alapján mást nem tudok nektek mondani!! Merjetek segítséget kérni, beszélni róla, és menni addig, amíg nem találjátok meg azt a szerető közeget, támogató szakembert, aki mellett érzelmi biztonságban tudtok gyógyulni. Nem lesz könnyű, de nem adhatjátok fel... Egy gábor-féle nem győzhet le minket... UGYE NEM??


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kaleta-gabor-1.jpg

Pedofil? Még mit nem, ő csak nézegette a gyermekekről készült pornográf felvételeket!

A gyerekek meg, akiknek a képeire élvezkedett, ugye, kit érdekelnek. Vélemény.
K.U.D. - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Szegény férfi! 30 kilót fogyott, annyira megviselte ez az ügy. 30 kilót. Nagyjából ennyi egy 2 éves kislány (elvileg az átlagos testsúlyt úgy lehet kiszámolni, ha az éveket megszorozzuk kettővel és hozzáadunk 8-at) és egy 5 éves kisfiú testsúlya összesen. Ennyit fogyott ez az ügyvédje szerint mintaértékű jogászéletet élő, hazáját szolgáló, mélyen vallásos ember, aki egyébként mindent beismert a bíróságon. Kaleta Gábor volt perui nagykövetről van szó, akinek a számítógépén több mint 19 ezer, gyerekkorúról készített pornográf képet foglaltak le.

A bíróságon ez az ember, aki amikor épp nem kiskorú gyermekek pornográf felvételeit nézegetve fantáziált és szerzett örömet magának, rendszeresen gyakorolja a hitét, szóval a bíróságon hangsúlyozta, végtelenül megviselte az ügy a családját, a szülei ismeretlen számról kapnak telefonokat, a céget is zaklatják, ahol munkát kapott. Szegény. Bűnös ugyan, elismeri, na de mégis.

Egy év felfüggesztett börtönbüntetés és 540 ezer forintos pénzbüntetés. Ennyi. Persze, az ítélet még nem jogerős, de ne legyenek senkinek sem illúziói: egy ilyen jóravaló keresztény hazafi nem fog rács mögé kerülni. Persze, azt elismeri, hogy 19 ezer kiskorúról készült képet tárolt a gépén, de hát mi ezzel a probléma? Nem érti. Hát nem csinált ő semmi rosszat, mégis, hogy bánnak most vele? Meghurcolják. Tönkremennek az idegei. A családját is bántják. Mikor ő csak kiskorúakról készült erotikus felvételeket töltött le a gépére.

Az ő jogai. Az elkövetőé. Megint. Persze. Mint Magyarországon szinte mindig.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
osztalyterem2.jpg

Jocó bácsi: Semmilyen feltétel nem adott a 9 órás iskolakezdéshez

A népszerű töritanár szerint más-más okból, de se a kisebb, se a nagyobb diákok nem járnának jól a főváros tervével. Két másik pedagógust is megkérdeztünk.
Láng Dávid; illusztráció: PxHere - szmo.hu
2020. június 30.


hirdetés

Mint azt megírtuk, csúsztatott iskolakezdésben gondolkodik a fővárosi önkormányzat a következő tanévkezdéstől, ez is egy óvintézkedés lenne a járvány várható második hulláma ellen.

Közleményükben azt írják, a reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként közép- és felsőoktatásban tanuló.

A BKK számításai szerint a lépcsőzetes kezdés esetén 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken.

Azért, hogy ősztől se alakulhasson ki zsúfoltság a közösségi közlekedésben, a BKK és a budapesti városvezetés azt javasolja az oktatási intézményeknek, hogy csúsztassák el a reggeli kezdést 9 órára.

hirdetés

Erről már elkezdték az egyeztetéseket a BKK, az EMMI, a KLIK, 10 budapesti tankerület, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, valamint több másik érintett szervezet bevonásával.

Mi most tanárok véleményére voltunk kíváncsiak.

"A kérdés nagyon összetett, külön kellene választani életkorilag, de egyik korcsoport számára sem lenne előnye"

– mondta el a Szeretlek Magyarország kérdésére Balatoni József, azaz Jocó bácsi.

Szerinte az alsósok esetében a fő problémát az jelenti, hogy a szülőknek be kell érniük dolgozni. Így mindenképp kellene ügyeletet biztosítani a jelenlegi rend szerint, igazi előnye pedig csak azok számára lenne a változtatásnak, akik később kezdik a munkát, vagy nem dolgoznak.

A gimnazisták számára, akiket már nem kell kísérgetni, ugyan csábító lehet, hogy tovább aludhatnak, náluk viszont a már most is hatalmas óraterhelés jelenti a problémát. Egy középiskolás diák így is délután 3-4-ig bent van az iskolában, egy órás csúsztatás esetén 4-5 körül végeznének.

Jocó bácsi úgy véli, a tervnek egyedül akkor lehet realitása, ha az óraterheket is csökkentik, ami jelenleg nem reális. Az új Nemzeti Alaptantervben sincs szó ilyesmiről, vagy legalábbis csak minimális mértékben.

Ezért hiába tartja alapvetően jónak az ötletet, szerinte a gyakorlatban semmilyen feltétel nem adott hozzá.

Hasonló véleményen van két másik pedagógus is, akik a nevük elhallgatásával nyilatkoztak nekünk. Egyikük egy fővárosi gimnáziumban tanít. Neki személy szerint jól jönne, mivel az agglomerációból jár be, és a reggeli csúcsforgalom miatt fél 5-kor kell kelnie.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!