hirdetés
borkai-zsolt-1-1000x565.jpg

Megvonnák Borkai Zsolttól az olimpiai életjáradékot

A Párbeszéd szerint aki közszereplőként a magyar sportot és az olimpikonokat képviseli, „nem mehet el prostituáltakkal, nem orgiázhat”.
MTI - szmo.hu
2019. október 10.


hirdetés

A Párbeszéd a magyar és a horvát hatóságoknál is feljelentést tesz a Borkai-ügyben. A párt frakcióvezetője egyúttal kezdeményezi a Magyar Olimpiai Bizottságnál, hogy vonják meg a győri polgármester olimpiai bajnoki járadékát.

Szabó Tímea csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészséghez fordulnak, mert a sajtóban feltárt ügyek alapján felmerül a gyanú, hogy a győri polgármester környezetéhez tartozó emberek törvénytelen pénzügyi ügyleteket hajtottak végre.

A hatóságok hallgassák ki Borkai Zsoltot és az összes olyan szereplőt, akik ezekben az ügyletekben érintettek lehetnek!

- követelte.

A Párbeszéd társelnöke bejelentette, a horvát hatóságokat is megkeresik annak, az interneten közzétett videónak az alapján, amelyen Borkai Zsolt és két másik férfi három fiatal nővel folytat szexuális aktust egy horvátországi hajón. Szabó Tímea hangsúlyozta, Horvátországban büntetik a prostitúciót.

A Párbeszéd felkéri az Európai Csalás Elleni Hivatalt (OLAF), hogy vizsgálja meg, betartották-e az EU-s jogszabályokat akkor, amikor a videón szereplő egyik nő vállalkozása három millió forint uniós támogatást kapott.

Az ellenzéki párt

a győri önkormányzatot arra kéri, vizsgálja meg, hogy Borkai Zsolt polgármesteri fizetése és olimpiai bajnoki életjáradéka elegendő-e arra, hogy a politikus "ezt a luxuséletmódot finanszírozza, hogy a Maldív-szigetekre utazzon, hogy horvátországi, több milliós luxusnyaralásokat finanszírozzon".

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vajna-timea-orokseg.jpg

Vajna Tímea a 31. leggazdagabb magyar lett, megelőzi Tiborcz Istvánt

123 milliárdot örökölt férjétől, miután az eredeti végrendelet eltűnt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 11.



Korábban mi is megírtuk: eltűnt Andy Vajna eredeti végrendelete, így hatalmas vagyona özvegyére, Vajna Tímeára száll.

Az övé lett egy 37,3 milliárd forintot érő cég, és a kezébe került többek között három bankszámla, műkincsek és egy Bentley is.

Vajna 2018. március 7-én megírta végrendeletét, azonban eredeti példánya „nem volt fellelhető”, csak fénymásolat, ezért a közjegyző nem tudta figyelembe venni a hagyatéki eljárás során.

A végrehajtóként kijelölt személy az öröklés rendjét nem vitatta. Vajna Tímeának „házastársi vagyonközösségi igénye nem volt”, de az „őt megillető hagyatékra igényt tartott, a törvényes öröklés rendje szerint”.

Azzal együtt, hogy a tekintélyes hagyaték mellett tartozások is vannak, Vajna Tímea lehet most a 31. leggazdagabb magyar 123 millió dolláros vagyonával. A HVG ezt a Napi.hu leggazdagabb magyarokat felsoroló listájának adatainak alapján következtette ki. Ha így van,

gazdagabb még Orbán Viktor vejénél, Tiborcz Istvánnál is.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
szijjarto-cimkep.jpg

Szijjártó elismerte: tényleg blokkolták az Erdogannak szóló EU-s nyilatkozatot

A dokumentumot, amiben felszólították Törökországot az észak-szíriai katonai műveletek befejezésére, végül csak az EU külügyi főképviselőjének nyilatkozataként fogadták el.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 11.



Korábban elterjedt a hír, miszerint Magyarország megvétózta az Erdogan részére küldendő EU-s figyelmeztetést az észak-szíriai hadműveletek veszélyeit illetően. Szerda estére végül mégis elfogadtak egy nyilatkozatot, amelyben felszólították Törökországot a katonai műveletek befejezésére.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert ezzel kapcsolatban is kérdezte a HVG.

"Volt egy nagy vita, hogy az Európai Uniónak kell-e nyilatkozatot kiadnia ebben a kérdésben. (…) Én azt gondolom, nem kellett volna"

- nyilatkozta a politikus. Azt is mondta: szerinte az EU a globális politikai hitelességét nagyon sokszor amortizálja azzal, hogy "azt gondolják Brüsszelben egyesek, hogy nekünk mindenben véleményt kell nyilvánítani".

Ő úgy látja a konkrét ügyet, hogy Törökországban van négymillió menekült, akik kapcsán a törökök azon dolgoznak, hogy visszatérhessenek a hazájukba. Szerinte globálisan nézve a migrációs politikának épp ezt a célt kell szolgálnia.

Azt is elismerte, hogy tényleg blokkolták a nyilatkozatot,

a végén pedig úgy egyeztek bele, hogy a dokumentum az EU külügyi főképviselőjének a nyilatkozata lett.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kapitany-cimkep.jpg

Kiderült: a Viking kapitánya mégsem törölt adatokat a telefonjáról a tragédia után

Az első szakértői vélemény tévedett, fegyelmi eljárás indul.
MTI, címkép: Mónus Márton - szmo.hu
2019. október 11.



A Hableány-ügyben megküldte az ügyiratokat a nyomozó hatóság a VI. és VII. kerületi ügyészségnek csütörtökön - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok. A Viking Sigyn ukrán kapitányát vízi közlekedés - halálos tömegszerencsétlenséget okozó - gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsították meg.

A fővárosi főügyész közlése szerint a nyomozó hatóság csütörtökön biztosította az ügyiratok megismerését az arra jogosultaknak, és az iratokat az érdemi ügyészi döntés meghozatala céljából átadta a VI. és VII. kerületi ügyészségnek.

Az ügyben korábban igazságügyi szakértői vélemény állapította meg, hogy a gyanúsított telefonjáról a baleset időpontját követően adattörlés történt.

A telefon további vizsgálata érdekében másik szakértőt is kirendeltek. Az újabb szakvéleményt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda értékelte-elemezte. A rendőrség ez alapján - pár nappal ezelőtt - jelentésében megállapította, hogy

az első szakértő a véleményében tévesen állapította meg az adattörlést.

A történtek miatt a fővárosi főügyész az Igazságügyi Szakértői Kamaránál fegyelmi eljárást kezdeményezett.

A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a gyanúsított letartóztatásának egyik oka, a szökés-elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, ezért a 30 napon belül elkészítendő vádiratában a kényszerintézkedés fenntartását fogja indítványozni.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lackner-csaba.png

„A fizetésének a 60-70 százalékát leszeded ”- strómanokról, lenyúlásról beszélnek kispesti MSZP-sek a hangfelvételeken

A Magyar Nemzet által közzétet hanganyagokon Lackner Csaba azt is részletezi, hogyan lehet a leggyorsabban kitenni az önkormányzati lakások bérlőit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 11.



A Magyar Nemzet cikksorozatban írt XIX. kerületi szocialista politikusokról kiszivárgott hangfelvételekről, amik főleg Lackner Csabától származnak a lap szerint. A hangfelvételeken a politikus más politikusokról, azok ügyeiről, mutyikról és fenyegetésekről is beszél. Többek között a kerület vagyonkezelő vezetőjéről, Kránitz Krisztián szocialista kerületi képviselőről és Gajda Péter polgármesterről is mond kompromittáló dolgokat.

A lap pénteken közölte a sorozat utolsó részét. A felvételen, amiről írnak, Lackner Csaba egyebek mellett arról beszél, hogyan lehet sokat keresni európai parlamenti politikusként.

"A tanácsadói kört azt mindig úgy csinálják, hogy ugye sajnos ez a szocialista pártra igaz, hogy neked van mondjuk EP-képviselőként lehetőséged négy embert alkalmazni. Erre alkalmazod jó drágán, és majd berakod a strómanokat, akiknek a fizetésének a 60-70 százalékát leszeded"

- hangzik el.

Lackner egy beszélgetésben azt is részletezi, hogyan kerülnek ki önkormányzati lakásokból bérlők, egy Attila utcához közeli telekről beszélve.

"Érdekes, az arab meg akarta venni azt a telket, és pikk-pakk ki lettek b...va az emberek."

És hogyan történik mindez? Miután kétszer felajánlják ugyanazt a kategóriájú lakást, és ha a másodikat sem fogadják el,

"azt lehet mondani, hogy az ön bérleti joga a 17 millió forintos ingatlan helyett ér hét és felet. Itt a hét és fél, átutaljuk az ön bankszámlájára, viszontlátásra, aztán menjen a f...ba".

Gajda Péter, a XIX. kerületi szocialista polgármester csütörtökön a Népszavának nyilatkozott röviden, és azt állította, hogy eddig még nem sikerült Lacknerrel beszélnie az ügyről.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!