hirdetés
magyar-erettsegi-2019-1000x563.jpg

Megvannak az idei magyarérettségi megoldásai

Már nyilvánosak a feladatlapok és a megoldókulcs is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 06.


hirdetés

Hétfőn országszerte a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatótnak az idei érettségik. A diákok emelt és középszinten atnak számot tudásukról.

Az érettségi vizsgákat május 3. és június 28. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, azok lebonyolításában 3149 vizsgabizottság működik közre. Az írásbeliket május 3. és 24., az emelt szintű szóbeliket június 5. és 13., a középszintű szóbeliket pedig június 17. és 28. között tartják.

Az érettségizők közül mintegy 71 400 végzős középiskolás ebben az időszakban tesz vizsgát hagyományos értelemben.

Rajtuk kívül - élve az érettségi vizsgarendszer lehetőségeivel - mintegy 39 700-an tesznek majd le legalább egy tárgyból valamilyen típusú vizsgát. A jelentkezők összesen várhatóan csaknem 395 ezer vizsgát tesznek le: mintegy 43 300-at emelt szinten, 351 700-at pedig középszinten.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a szövegértési feladatnál a játékkal kapcsolatos szöveget kellett értelmezniük a vizsgázóknak. Egy szaktanár szerint ez a feladatsor nehezebb volt, mint a tavalyi. Az érvelésnél szinkronizált filmekről írhattak a diákok, a hivatalos levélben pedig egy régészeti leletről kellett szólnia a szövegnek. A műelemzésnél sokak örömére novellát is választhattak az érettségizők, az összehasonlító elemzésnél pedig József Attila és Radnóti Miklós egy-egy költeményét kellett értelmezniük.

Az Eduline-on már megjelentek a középszintű magyarérettségi feladatlapjai és a nem hivatalos, szaktanár által kidolgozott megoldások is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
egerszolat-arviz-dronvideok-1000x563.jpg

Durva drónvideó: szinte teljesen elöntötte Egerszólátot az árvíz

Házakba, kertekbe is betört a víz a hevesi faluban, ahol a polgármester szerint tíz éve nem okozott ekkora gondot vihar.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 23.



Elképesztő mennyiségű eső esett vasárnap Egerszóláton, annyira, hogy a falu nagy részén csak hömpölyög a víz.

A viharos időjárás több települést is elmosott Heves megyében. A megyei katasztrófavédelmi sajtószóvivő a heol.hu-nak elmondta, hogy délután 14 óráig legalább 35 helyről érkezett bejelentés a vihar miatt, többek közt Egerszólátról, Sirokról és Bükkszékről is.

Az egri Szépasszonyvölgy egyes részein az utcán folyt a hirtelen leesett sok esővíz, az autók is csak nagyon lassan tudtak haladni.

Az özönvízszerű esőzés annyira nem kímélte Egerszólátot, hogy a település utcái szinte teljesen víz alá kerültek.

Az EgAir Productions drónfotókat és videókat készítő csapat látványos légi felvételeket is készített, amelyeken jól látható, hogy a sáros víz ellepte a falu nagy részét.

A drónfelvételekért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kutatas-hableany-aldozatok-foto-policehu-1000x667.jpg

A hajóbaleset újabb áldozata kerülhetett elő a Dunából Csepelen?

Magyar és dél-koreai sajtóértesülések is arról számolnak be, hogy holttestet találtak a tragédia helyszínétől 30 kilométerre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 23.



Újabb holttest került elő a Dunából - értesültek magyar és koreai hírportálok is.

A 168 óra megbízható forrás alapján azt írja,

a május 29-i dunai hajóbaleset újabb áldozatának holttestét találták meg vasárnap reggel Csepelen.

A portál megkereste az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatát, egyelőre nem reagáltak az értesülésre.

A South Korea Herald nevű dél-koreai oldal arról számolt be, hogy

szombaton éjjel 10.08-kor egy helyi horgász bukkanhatott rá a holttestre, amely valószínűleg a Hableány hajó egyik dél-korai áldozatáé lehet. Egy, a dél-koreai kormány által megbízott csapat jelentése szerint 30 kilométerre a baleset helyszínétől került elő a holttest, amelyet jelenleg is azonosítanak, így még nem lehet tudni, hogy valóban a Hableány balesete során elhunyt egyik utas lehet-e.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
eso-ozonviz-vihar-arviz-1000x583.jpg

Tatán 24 óra alatt 73 mm eső esett, Kátolyon lakhatatlanná váltak a házak - a fél országot elöntötte az özönvíz

Több települést is elmosott a hirtelen lezúduló eső, Heves és Baranya megyében a legnagyobb a kár.
MTI - szmo.hu
2019. június 23.



Az intenzív esőzés következtében több megyében is településeket öntött el a víz - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti Híradójában.

A hírműsor beszámolója szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt olyan település, Borsodbóta, amelyet meg sem lehetett közelíteni.

Heves és Baranya megyében a legnagyobb a kár. A Heves megyei Egerszóláton udvarokba, pincékbe, házakba is betört a víz, több családnak el kellett hagynia otthonát. A Baranya megyei Kátolyon több tízmillió forint a kár, vannak házak, amelyek lakhatatlanná váltak.

Fejős Ádám meteorológus a Híradóban azt mondta:

Tatán 24 óra alatt 73 milliméter eső esett, a havi átlag fele.

Többfelé is mértek jelentős mennyiségű csapadékot, például Solton és Erdőteleken 66 milliméter, míg Szentkirályszabadján 64 milliméter eső esett egy nap alatt.

A meteorológus hozzátette: lassan mérséklődik a csapadék intenzitása. A következő 3-4 napban szárazabb idő várható.

Még több árvízról készült videóért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
iskola-tanulas-diakok-mti-foto-1000x525.jpg

Tragikus a magyar szakközepesek teljesítménye – megvannak a 2018-as kompetenciamérés eredményei

Kiderült az is, az ország melyik területein teljesítettek a legjobban a diákok.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 23.



Továbbra sem lett jobb a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok matematikai és szövegértési készsége, de nem is romlott a teljesítményük az előző évekhez képest - derül ki a 2018-as kompetenciamérés szombaton nyilvánosságra hozott eredményeiből.

Tavaly összesen 267 449 hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diák adott számot tudásáról egy matematikai és egy szövegértési teszt során.

Az Eduline azt írja,

a matematikai felmérés átlageredményei, minden évfolyamon szinte teljesen megegyeznek a tavalyi értékekkel, míg nyolcadikos és a tizedikes diákok szövegértési eredményi kicsivel jobbak a tavalyinál, azonban a hatodikosok teljesítménye valamivel romlott.

„Enyhe ingadozásokat láthatunk a szövegértés és a matematika területén is, amelyek évfolyamonként különböző irányban mutatnak kismértékű eltérést” - írja az Oktatási Hivatal elemzésében.

Az is kiderült, az ország mely területein sikerültek a legjobban, illetve a leggyengébben a tesztek. Az előző évekhez hasonlóan továbbra is

elsősorban a budapesti, nyugat-dunántúli és a közép-magyarországi régió teljesít jobban, az észak-magyarországi és az észak-alföldi régi pedig lemaradásban van. Az is látszik, hogy a községekben élő tanulóknak vannak gyengébb eredményei, míg a Budapesten és a megyeszékhelyek élőknek a legjobb.

Az előző évekhez hasonlóan a szakközépiskolások - korábbi szakiskolások - eredményei a legelszomorítóbbak. Az elemzés szerint különösen a 10. évfolyamos, szakképzésben tanulók teljesítménye aggasztó.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x