hirdetés
no-nadrag-pxhere.jpg

Megvan, miből fogy a legkevesebb a járvány kitörése óta Amerikában

Kissé furcsának tűnik, de jelen helyzetben érthető is.
Címkép: illusztráció (PxHere) - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

A koronavírus jelentősen megváltoztatta a mindennapjainkat: sok olyan dolgot vagy tevékenységet kell nélkülöznünk, ami eddig természetes volt számunkra, cserébe új élethelyzeteket kell megszoknunk. A vásárlási szokások is változnak világszerte: az emberek a járvány idején főleg élelmiszerekre és gyógyszerre költenek, valamint az otthoni időtöltéshez vesznek különböző termékeket.

Ahogy nálunk is, az Egyesült Államokban is sok ember kényszerült arra, hogy otthon maradt. Úgy tűnik, ez a mindennapi öltözködést is jelentősen befolyásolja, hiszen a legtöbben kényelmes ruhában szeretnek otthon lenni, az utcai és munkahelyre való ruhadarabok talán elő sem kerülnek most a szekrényből.

Az amerikai Walmartnál is észrevették, hogy jelentősen változtak a vásárlói szokások a ruhavásárlást tekintve a koronavírus miatt. Dan Bartlett, a vállalati ügyekért felelős alelnöke a Yahoo Finance-nek elmondta, hogy

a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi cégénél ugyanis jelentősen megnőtt a kereslet a különböző felsők iránt, viszont nadrágot egyre kevésbé akarnak venni az emberek.

hirdetés

Ez kissé meglepő lehet, de ha jobban belegondolunk, van rá magyarázat. Más országokhoz hasonlóan

Amerikában is rengetegen dolgoznak most otthonról a számítógépükön keresztül vagy máshogy, amihez nem kell úgy kiöltözni, mintha az ember a munkahelyére menne.

A vasalt nadrág helyett kényelmesebb a melegítőnadrág, a blézer vagy az ing helyett pedig elég egy egyszerű póló is.

A céges értekezletek és konferenciák is videóchaten (Skype, Zoom stb.) zajlanak, így a résztvevők általában derékmagasságig vagy mellmagasságig látszanak a kamerában. Ha a cég elvárja vagy a dolgozó igényli, akkor persze nem árt egy csinosabb felső, például ing. Azt azonban nem látja a főnök, hogy mit viselsz alul, így tulajdonképpen mindegy, hogy farmerben, szoknyában vagy akár pizsamanadrágban ülsz a kamera előtt.

Ez megmagyarázza, hogy miért nőtt meg a kereslet a felsők iránt, a nadrágokat pedig miért nem keresi senki.

Dan Bartlett szerint jelen helyzetben ez teljesen érthető, hiszen az emberek szép lassan elkezdenek alkalmazkodni az új élethelyzetükhöz, így a szokásaik is változnak, ami a vásárlásban is megmutatkozik.

Azt is elmondta, hogy a Walmartban most sokkal nagyobb az érdeklődés az otthoni kikapcsolódásra és szórakozásra alkalmas termékek iránt,

például sokan vesznek DVD-t, de ami ennél is meglepőbb, hogy a jégkrémpálcika is nagyon keresett lett, már több mint 30 milliót adtak el belőle.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
benjamin-combs-wuU_SSxDeS0-unsplash-1.jpg

Ezeket a kerti munkákat érdemes elvégezned júniusban

Ebben a hónapban nagy hangsúlyt kap a locsolás, metszés, ráadásul ez az utolsó lehetőség az évben elültetni a nyáron szüretelni kívánt zöldségeket is.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

A nyári napsütéses idő beköszöntével nem dőlhetünk hátra, főleg úgy, hogy júniusban is van mit tevékenykedni a kertünkben. Mivel egyre melegebb van, nagy hangsúlyt kap a locsolás, metszés, ráadásul ez az utolsó lehetőség az évben elültetni a nyáron szüretelni kívánt zöldségeket is. Ha a lenti ötleteinken kívül szeretnél még Otthoni tippekről olvasni, látogass el a Provident blogjára!

Cserjék és sövények

Ha még nem vágtad vissza a kertedben növekvő cserjék, bokrok ágait, akkor ez az utolsó lehetőség, amikor még megteheted. Fontos, hogy ezt a lépést ne felejtsük el, mivel a növények így tudnak a fejlődni - ebben az időszakban növekednek a leggyorsabban. Ide tartoznak például a rózsák is - ha nem metszük meg őket, azt "hiszik" vége a szezonnak és nem borulnak virágba, nem növesztenek új hajtásokat, vagy legalábbis csak nagyon keveset. Ezzel szemben, ha visszavágjuk az ágakat, felpezsdül a növényünk és azon "dolgozik" majd, hogy minél több új levelet és ágat hozzon.

Gyümölcsök és zöldségek

Most kell elültetni a tököket is, hiszen pont így hoznak majd terméseket Halloween-ra. Mivel elmúltak már a talajmenti fagyok is, még most el lehet ültetni a paradicsomot, paprikát, padlizsánt, cukkinit és a burgonyát is - ha még nem tettük meg. De utolsó lehetőség elültetni még a zöldborsót, édeskömény, hónapos retket, céklát, uborkát, karalábét, fejes salátát, petrezselymet is.

hirdetés

Ha előző hónapokban ügyesek voltunk, most lehet betakarítani a szamóca és a cseresznye termését. A szakemberek két tanácsot adnak erre a hónapra: az egyik az, hogy a lehullot gyümölcsöket mindenképp távolítsuk el a növény közeléből. Erre azért van szükség, mert így elkerülhetjük, hogy a növény valamilyen gombás betegséget kapjon el. A másik tanács az, hogy mulcsozzuk a fák törzse körül a talajt. Ez azt jelenti, hogy akár a kertünkben levágott fűvel körbeterítjük a fa alatti területet, hogy az jobban tárolja a nedvességet.

Mivel az időjárás egyre melegebb, ne feledkezzünk meg a rendszeres öntözésről sem, ami a palánták növekedéséhet elengedhetetlen. Ha tehetjük, napi kétszer locsoljuk meg az elültetett növényeket.

Szobanövények

Ilyenkor már nem kell számítani fagyokra, nem lesz olyan hideg idő, ami ártana a növényeidnek. Ha van erkélyed vagy teraszod, érdemes kipakolni a szobanövényeket. Amit mindenképp szem előtt kell tartani, az az, hogy árnyékos, félárnyékos helyre helyezzük csak őket, mivel a legtöbb szobanövény nem viseli jól a tűző napot. Nyári szezonban kéthetente érdemes tápoldatozni őket, valamint a kint hagyott növények locsolásáról sem szabad megfeledkezni.

Mikor és mit érdemes még csinálni?

A szekemberek szerint érdemes a kora reggeli vagy késő délutáni órákban elvégezni a kerti munkákat. A frissen elültetett palántákat rendszeresen öntözzük meg, mive napközben nagy lehet a hőség. Ne felejtsük el a komposztálást sem - ezt egész nyáron folyamatosan végezhetjük.

Érdemes megvizsgálni a fejlett növények levelét is, tápanyaghiányukat itt jelzik a legjobban - de azért sem árt átvizsgálni őket, mert ilyenkor már javában megjelennek a kártevők. Megmenthetjük növényeinket, ha időben észleljük a problémát. Vizsgáld meg a növények leveleinek mind a két oldalát is, mivel sokszor a zöld levelek fonákán jelennek meg a lárvák és peték.

Ajánlott két-háromhetente "rendet tenni" a kertünkben: gereblyézni és kigyomlálni az ágyásokat. Ez nem csak a növényeknek, de nekünk is jót tehet. Az utóbbi időben rendszeresen esett az eső, így a fű is magasra nőtt a kertekben, így most ajánlott egy napsütéses napot megcsípni és rövidre nyírni a pázsitot.

További Otthoni Tippekért látogass el a Provident blogjára!

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
dragon-Copy.jpg

Feltűnt? Nem csak a két űrhajós utazott a SpaceX Crew Dragon fedélzetén

Az asztronauták mellett egy világkedvenccé vált kis állat is utazott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Történelmi pillanatoknak lehettünk szemtanúi a múlt héten. Magyar idő szerint szombaton, este fél tíz körül indult útnak Floridából a SpaceX űrhajója a NASA két veterán asztronautájával a fedélzetén. Közel 19 órával a start után pedig újabb sikert könyvelhet el a SpaceX és a NASA. A Crew Dragon ugyanis sikeresen megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra.

A fedélzeten Robert Behnken és Douglas Hurley veterán asztronauták mellett egy világkedvenccé vált kis állat is utazott. A plüss dinoszaurusszal már az első közvetítésnél feltűnt, majd később is láthattuk a kabinban lebegve.

A játékfigura azonnal belopta magát a nézők szívébe.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pasztor_hajo1.jpg

20 millió forintot érő hajót talált egy skót pásztor, a gyártó cég neki ajándékozta

Mikor a parton észrevette, inkább roncsnak látszott, de hazavitte, megtisztította, és jelentette, hogy mire bukkant. A Poca még egy plusz kiegészítőt is küldött a becsületes megtalálónak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 02.


hirdetés

Meglepő dolgot talált egy évvel ezelőtt a skóciai Mull szigeten élő pásztor a vízparton.

Miközben juhait legeltette, észrevett egy algával benőtt, iszappal fedett hajót. A partra sodródott hajó elsőre roncsnak látszott,

de ő értesítette a parti őrséget, majd hazaszállította a vízi járművet.

A 43 éves Rhoda Munro otthon nekiállt, hogy a 25 láb (7,62 méter) hosszúságú hajót megtisztítsa. Maga is meglepődhetett, mikor a sok szennyeződés alól előkerült egy értékes darab - írta meg a Daily Record című skót bulvárlap.

Kiderült, hogy egy nagy teherhajóról esett korábban a tengerbe a dán Poca cég által készített hajó, melyet Grönlandra szállítottak éppen.

hirdetés

A biztosító viszont megtérítette a hajós cégnek a kárt, így

a Poca ajándékba adta az 50 ezer fontot (20 millió forint) érő, megtalált hajót a pásztornak. Ráadásnak még egy 700 eurós (240 ezer forint) A-keretet is küldenek neki. Ezen vannak a navigációs fények, így Rhodának egy motort kell csak vennie hozzá.

A hajó három tonnát is képes szállítani, így a pásztor nemcsak hajókázhat vele, hanem a juhok szállítására is használhatja majd.

Forrás: 24.hu Címkép forrása: Rhoda R Munro, Facebook

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
miraclebaby.jpg

Négyszer próbálták rábeszélni az abortuszra, de hiába – teljesen egészséges gyermeket szült a brit anya

Nem sok esélyt adtak a fiatal nőnek, hogy első gyermeke életben marad, ő mégis vállalta a kockázatot, és neki lett igaza.
Címkép: Kimberley James / SWNS (Northfoto) - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

A 24 éves worchesteri Kimberly James-nek négyszer is felajánlották az orvosok, hogy vetesse el magzatát. Már a 12 hetes ultrahangon felfedezték, hogy a megfogant kislány magzati folyadékgyülemben szenved, amely 10%-os körülivé teszi a túlélési rátát.

Később egy másik vizsgálat tarkóödémát állapított meg, amely abnormális kinövéseket okoz a nyakon vagy a fejen, és ez egyéb születési rendellenességeket is okozhat.

Az állatorvosi ápolónő képesítésű Kimberley azonban hallani sem akart az abortuszról, eltökélt szándéka maradt világra hozni a gyermekét, és hite meghozta jutalmát. Május 9-én, 13 órás vajúdás után köszönthették férjével, a 29 esztendős egészségügyi dolgozó Nick-kel a 3340 grammos Penelopét a worchestershire-i kórházban és négy nap múlva haza is engedték őket.

Az orvosoknak is leesett az álla, mert a baba teljesen egészségesen született meg, életveszélyesnek hitt rendellenességei eltűntek. Mint kiderült, a magzati folyadékgyülem már 16 hetes korában eltűnt, a tarkóödéma pedig négy héttel később szívódott fel.

Ilyen esettel Kimberly orvosai még nem találkoztak, és egyelőre fogalmuk sincsen, hogy mi okozta ezeket az elváltozásokat és miért tűntek el – írta a Sun

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!