hirdetés
sztomas-cikk-abcug-foto-vegh-laszlo-1000x667.jpg

Megváltás, hogy nem kell azon kattognia, hol van vécé

Mizsur András írása, Abcúg, Fotók: Végh László - szmo.hu
2019. augusztus 05.


hirdetés

Többen csodálkoztak, mennyire könnyedén viseli a betegséget és a sztómát, de ennél azért árnyaltabb a kép, neki is voltak mélypontjai. Hónapokon keresztül annyira rosszul volt, hogy csak úgy tudta elviselni a fájdalmakat, hogy jóformán egész nap aludt. “A családom és a barátaim nélkül sehol sem lennék.” Évekig alig tudott kimozdulni otthonról, ha nem volt szerencséje, félóránként kellett vécéznie: egy mozizás még belefért, de egy nagyobb kirándulás már nem.

Ez a probléma azzal oldódott meg, hogy tavasszal kivették a vastagbelét, mert attól féltek az orvosok, hogy elrákosodhat.

“Elkezdhettem újratervezni az életemet. Végre úgy tudok elmenni a barátaimmal, hogy nem kell azon kattognom, hogy hol van vécé ”

– mondta Bence, akinek nem is egy, hanem két sztómája van.

Részben betegségének tulajdonítja, hogy bár több egyetemet is elkezdett, végül egyet sem fejezett be. Sokszor stresszelt azon, hogy az órákon meghallják mások, amikor éppen ürül a sztóma. Elkezdett egy szakácsiskolát, de a betegség miatt azt is félbehagyta. “A TV Paprikát egész nap el tudtam nézni, úgy jegyzeteltem közben, mint az egyetemen soha. De milyen szakács az, aki nem kóstolhatja meg a saját ételét?” Crohn-betegként nem ehet bármit, de Bence ezt is lazábban kezeli. Simán megeszik egy jalapeñós hamburgert, pedig az elvileg tiltólistás. Állapota miatt évekig dolgozni sem nagyon tudott, a műtét óta viszont már van annyira jól, hogy kisebb munkákat elvállaljon.

Számára az tűnik a legnagyobb kérdésnek, hogy egy párkapcsolatban hogyan működne a szex sztómával: amióta megcsinálták nála a bélkihelyezést, senkije nem volt. Mostanában randizik egy lánnyal, de még nem tudja, hogyan mondja el neki.

Sztómával csajozni? Kizárt

Az Abcúg beszélt viszont olyan beteggel is, akinek mindennapos szenvedést jelent a sztóma. Benjámin szintén Crohn-beteg, tavaly nyár óta van ideiglenes sztómája. Gyerekkora óta betegeskedik, kilenc éve kivették a vastagbele nagy részét. Akkor három hónapig, a műtétből való felépülésig volt bélkihelyezése. Utána évekig jól volt, lediplomázott, eljárt szórakozni.

Néhány éve azonban kiújult a betegsége, tályogok alakultak ki a végbelénél, ezért megint sztómára volt szüksége. Emiatt visszaköltözött a szüleihez, akik a fővárostól messze, egy kis vidéki faluban laknak.

“Álmomban sem gondoltam volna, hogy 30 évesen otthon kell élnem. Dolgozni akartam, de közbeszólt a betegség”.

A sztómazsák ürítése és cserélése annyi macerával jár nála, hogy nem tud munkát vállalni mellette. Ha lenne is valamilyen irodai munkája, állandóan attól rettegne, hogy elenged a ragasztás, és elkezd szivárogni a tasak. Egy uniós pályázat keretében fél évig távmunkában tudott dolgozni a helyi önkormányzatnál, de miután kifutott a pályázat, nem talált másik állást.

Úgy érzi, mintha a sztóma miatt egy skatulyában élne, szórakozni sem jár el, barátaitól is elszigetelődött, mivel mind Budapesten élnek. “Csajozni? Nem, az kizárt.” Elmondása szerint gyakorlatilag egész nap otthon ül, unalmában elkezdett dohányozni. Egy ideig járt pszichológushoz, hogy feldolgozza ezeket a nehézségeket, de a szakember sem tudott segíteni rajta.

"Próbálok pozitív dolgokkal foglalkozni, de sztómával egyszerűen nincs jövőkép. El sem tudod képzelni, mekkora kincs, hogy a fenekeden keresztül szarsz."

Ősszel derül ki, mikor zárhatják be a sztómát. Ha nem javul az állapota, vagyis nem gyógyulnak be a tályogok, előfordulhat, hogy véglegesítik. “Bele se merek gondolni, mi lenne akkor. Az vállalhatatlan lenne, így nem lehet létezni, csak vegetálok.”


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vekerdy-1.jpg

Vekerdy Tamás talán utolsó interjúja: „Ver minket az Isten, mert választott népe vagyunk”

A Szombat című lapba készült alig pár hete, és halála előtt három nappal hagyta jóvá – vagyis helyette már a felesége.
Várnai Pál cikke a Szombat című folyóiratban - szmo.hu
2019. október 10.



Az alábbi beszélgetés Vekerdy Tamással néhány hete készült, és három nappal ezelőtt – az akkor már nagyon legyengült interjúalany helyett – a felesége küldte vissza a javított változatot. Könnyen lehet, hogy a szerdán elhunyt író, pszichológus életében ez volt az utolsó interjú.

Nemrég egy étkezdében egy asszonnyal beszélgettem, és kamasz unokáját látva megemlítettem, hogy épp a napokban láttam Vekerdy Tamást a tévében. „Imádom Vekerdyt” – mondta az asszony, “annyira ért a gyerekekhez.” Honnan ért Ön annyira a gyerekekhez?

Első válaszom az, persze, hogy fogalmam sincs. A második pedig az, hogy van nálunk egy ilyen családi örökség. Nagyon sok óvónő, tanár, gyógypedagógus, gyámügyi jogász volt a családomban. Van egy olyan emlékem is, hogy Steiner Béla, zseniális gyermekorvosunk egyszer megérkezett hozzám, amikor 40 fokos lázzal, kanyaróban feküdtem.

Leült mellém, roppant elegánsan és frissen mosott kezével megfogta a pulzusom. Tüstént jobban lettem. Ebből látszott nekem, hogy ő egy varázsló. Akkor határoztam el, 4-5 éves koromban, hogy én is varázsló, én is gyerekorvos akarok lenni.

A mostani oktatásról sokszor elmondta, megírta a véleményét. Gyakran hangsúlyozza, hogy az oktatásnak védeni kell a gyerekek túlterhelésétől, a lexikális megközelítéstől, mert a tények hamar elfelejtődnek. Nagy súlyt helyez az érzelmi intelligenciára való nevelésre, a kreativitásra. Voltaképpen milyen iskolát szeretne?

A világ érdekes, az ember érdekes. Nem igaz, hogy halálosan unalmas és szorongató kell, legyen a világgal való találkozásunk. Amikor a gyerek találkozik a felnőttel, a tanítóval vagy a szülővel, annak boldog egymásra ismerésnek kéne lennie, ahol rácsodálkozunk együtt a világ nyilvánvaló titkaira, ahogyan Goethe szokta volt mondani.

Hogy hol tűnik el a világ érdekessége, ezt nagyon nehéz megragadni. Mindjárt maga a szó, kötelező, jelzi, hogy itt eltűnőben van, ami érdekes. Mert, ami kötelező olvasmány, az nem tetszhet. Érzelmi részvétel nélkül nincs hatékony tanulás, mondja ki 1996-ban az agykutatás, és hiába hívják fel erre a figyelmet kutatók, mint például Freund Tamás és mások, ezt mindmáig nem hisszük el nekik. Érdeklődés, öröm nélkül nincs hatékony tanulás. Sajnos csak a kényszerben hiszünk.

Visszatekintve az iskoláimra, egynek azért nagyon örülök, hogy rengeteg verset kellett kívülről fújnunk. „Nyelvében él a nemzet”.

Igen, a nyelv tesz bennünket valakivé, azon a helyen, ahol élünk. Ha tetszik, a nyelv tesz bennünket magyarrá, a nyelv tesz zsidóvá. A nyelvnek van egy sajátos hordozó géniusza, amely beavat minket a világnak olyan titkaiba, amelyekhez különben nem jutnánk hozzá. És ilyen értelemben a verseket inkább zenének tekinteném. Mert a vers érzelmileg megragadó, magával sodró, művészi élmény. És minden művészi élmény mélyen hat ránk.

Ön nem hisz az osztályozásban. Hogyan lehet másképpen felmérni egy tanuló felkészültségét?

Hogy miért rossz az osztályzás? Mert akkor nem az a fontos, hogy milyen az a kristály, milyen illata van a növénynek, milyen simogató az állat prémje, hanem, hogy hányasra felelsz belőle holnap. Nincs a világról, a vele való összefüggésünkről érzelemmel átjárt élményünk. Az osztályzás elterel a világtól.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
vekerdy-tamas-nekrolog.jpg

Felfoghatatlan Vekerdy Tamás halála, és az, amit veszítettünk vele

Valóságos fáklyaként világítottak a szavai olyan helyzetekben, amikor azt éreztük, hogy sötét erdőben járunk, és nem találjuk a kivezető utat.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. október 09.



Évtizedeken át olvastam a Nők Lapját, még gyermekkoromban szoktam rá, mert a nagymamám járatta a magazint.

Hosszú, hosszú éveken keresztül azzal kezdtem az olvasást, hogy odalapoztam, ahol Vekerdy Tamás rovata volt. Olvasói levelekre válaszolt minden egyes héten, és a maga utánozhatatlan stílusával adta a gyakorlatias, józan tanácsait egy-egy élethelyzetre és nevelési problémára.

Imádtam Vekerdy írásait.

Még akkor is, ha nem értettem vele mindenben egyet.

És most Vekerdy Tamás meghalt - ahogy a Facebook-oldalán írták, csendben elment...

Szerettem azt, ahogyan megközelített egy témát, azt, ahogyan a gyerekekről – és a szüleikről – beszélt, ahogyan egy-egy kérdéshez hozzáállt. Soha nem éreztem nyomasztónak, fullasztónak azt, amit megfogalmazott.

Ranschburg Jenővel együtt Vekerdy Tamás is a huszadik század forradalmára volt abban az értelemben, hogy ő is szakított azokkal az irányzatokkal, amelyek a gyermek fegyelmezésére helyezték a hangsúlyt.

Igen, forradalminak számítottak azok a gondolatok, hogy nem a tanulás mennyisége számít, nem az, hogy miből kap jelest a gyerek, hogy népszerű és kemény követelményeket támasztó, egyetemre felkészítő „versenyistállók” nem valók mindenkinek, hogy a távolabbi, jó nevű iskola helyett lehet, hogy jobb a gyereknek, ha a közelből sétálhat haza órák után, és hogy egy ember életében nem az a legnagyobb siker, ha kitűnő a bizonyítványa. Hogy ne nyomjuk el a kicsik egyéniségét és kreativitását.

És forradalminak számított ez gondolat is Vekerdytől: „Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni. Tudom, félünk, hogy nem fog "érvényesülni" az életben. De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy "érvényesülni"? Kit irigyelünk? Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni, amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha?”

De kiemelhetném azt is, amit a kamaszkorról és a fiatalokról megfogalmazott: Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen – amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességűnek is bélyegezhetik.”

Ittam Vekerdy szavait. Később, amikor egy ideig tanítottam, illetve amikor megszülettek a testvérem gyermekei, majd az én kislányom, óriási hasznát vettem annak, amit tőle tanultam. Mert Vekerdy Tamástól rengeteget tanultam, pusztán abból, hogy rendszeresen olvastam a publikációit, a vele készült interjúkat, és hallgattam az előadásait.

(Még abból is tanultam, amikor magamban vitatkoztam vele egy-egy kérdésről, például a kétnyelvűségről, pontosabban a gyerekek kétnyelvűvé, többnyelvűvé neveléséről, vagy arról, hogy ugyan miért tanácsolja az anyáknak, hogy hagyják a csudába a vasalást, miért nem a férfiak vasalnak.)

De nem csak én fordultam hozzá, az írásaihoz, a tanácsaihoz, ha úgy éreztem, sötét erdőben járok, és nem találom a kivezető utat.

Generációk nőttek fel a tanácsain.

Generációk nyúlnak az általa alkotott szakirodalomhoz, ha egy-egy helyzetben segítségre vagy biztatásra szorulnak.

Felfogjuk a maga valójában, hogy halálával kit és mit veszítettünk el?


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
NB6.png

Egy magyar, aki a Föld legextrémebb hegyvidékein kutatja a klímaváltozás hatásait

Nagy Balázs szerint ha az emberiség túl akarja élni, arra kell felkészülni, hogy ez a krízis jóval tovább tart majd, mint egy háború. Igényeinknek, szokásainknak, a világhoz való hozzáállásunknak is meg kell változnia.
Göbölyös N. László - fotók: dr.Nagy Balázs - szmo.hu
2019. október 10.



Képes lesz-e az emberiség évtizedeken át szembeszállni az éghajlat szélsőségeivel? Hová vezet a hőmérséklet és a tengerszint folyamatos emelkedése? Ezek a fő témái Túléljük a klímakatasztrófát? című science show-nak, amelyet október 17-én tartanak a budapesti Mesterek és Módszertanok Házában. Az est egyik előadója Dr. Nagy Balázs klímakutató, a Földgömb magazin főszerkesztője. Vele beszélgettünk a klímaváltozás néhány gyakori, ellentmondásos kérdéséről.

- Az elmúlt évszázadban az emberiség folyton „túlélt” valamit: két világháborút, hidegháborút, lágereket, rendszereket. De nekem úgy tűnik, hogy ezekből a túlélésekből nem tanultunk semmit. Valamit túléltünk, aztán minden megy tovább...

- Ez egy másfajta, még ki nem próbált túlélési helyzet. Nyilvánvaló, ha az emberiség túl akarja élni, arra kell felkészülni, hogy ezúttal egy hosszabb periódusú krízisről van szó, mint például egy háború esetében. Az Ön által említett krízisek többnyire néhány éves stresszt jelentettek, a mostaniak viszont vélhetően hosszabb távúak és az is nagyon kérdéses, hogy miként tudunk hozzájuk alkalmazkodni.

Egy politikai vagy háborús katasztrófához az emberek, ha nagy nehézségek árán is, de tudtak alkalmazkodni. Kérdés, hogy miként éljük meg azokat, amelyek emberöltőkön keresztül nyomást jelentenek.

- Rengeteg megközelítése van napjaink klímaváltozásának, nem könnyű a tudományos és különböző érdekeltségű érvek, ellenérvek között eligazodni. Ön szerint mik a valós veszélyek és mik azok, amelyek inkább csak riogatások?

- A nagyon rövid távú folyamatok háttere egyáltalán nem biztos, hogy az éghajlatváltozáshoz kapcsolódik. A legjobb példa erre az árvizek kérdése. Bármikor, bárhol árvíz pusztít, azonnal rásütik, hogy a klímaváltozás miatt vannak. És ez eltakarja azt, hogy egy árvíznek lehet teljesen más oka is. Tény, hogy a klímaváltozás miatt nagyon nagy árvízszint-növekedések lehetnek, de nemcsak ezért.

Amit biztosan látunk - mert műszerekkel mért adatok állnak a rendelkezésünkre - hogy a klímaváltozás hatására változik a környezet, a Föld nagy részéről fogy a jég, emelkedik a tengerszint.

Mi elsősorban konkrét földi környezeti átalakulásokkal, például a jégmennyiség csökkenésével foglalkozunk, és látjuk, hogy ilyen változások a múltban is lezajlottak. Azt azonban jelenleg senki nem tudja megmondani, hogy a mai folyamatokban pontosan mekkora mértékű az ember szerepe.

- Ön számos klímaexpedíciónak volt tagja.

- Elsősorban az ember által nagyon kevéssé érintett helyszíneken dolgozunk. Éppen azért, hogy lássuk: emberi hatástól távol fekvő tájakon is megtörténik-e az, ami máshol. Ezeknek a folyamatoknak lehetnek teljesen természetes okai is, az emberi beavatkozásra akkor derül fény, amikor az adatokat elemezzük: vajon olyan-e a változások lefutása, mint évszázadokkal ezelőtt, vagy nem? Egy árvíz esetében például közvetlenül látjuk az ember szerepét abból, hogy milyen gátak készültek, milyen feltöltődések zajlanak. A klímaváltozásnál ez sokkal bonyolultabb.

- Merre járt legutóbb?

- Több mint tíz éve dolgozunk az Andokban, ebben az évben is több hónapot töltöttem az ottani, száraz magashegységekben. A Föld legextrémebb hegyvidékein kutatunk, amelyek hidegek, szárazak, szelesek, ráadásul a magas hegyek felszínén nincs jég, viszont vannak örökfagyott területek, amelyek elkezdtek felolvadni. Mi ezt a felolvadást mérjük. Ennek alapján lehet megállapítani, hogy milyen vízbázis-változások történtek és történnek a jövőben egy-egy területen. Az egy teljesen más kérdés, hogy az ember mennyire aknázza ki, vagy mennyire hagyja békén ezt a vizet, mi elsősorban a klímaváltozás hatására bekövetkezett folyamatok működését igyekszünk tisztázni.

- Mennyire érintik ezek a folyamatok Magyarországot? Azt érezzük, hogy felborult a megszokott négy évszak, iszonyú hőhullámokat élünk át nyáron, tucatjával jelennek meg eddig soha nem látott rovarok…

- Valóban, akkor látjuk ezeket a folyamatokat, amikor a bőrünkig hatolnak, amikor például egyre hosszabbak és gyakoribbak a hőhullámok. Azért persze az ember emlékezete erősen átalakítja a múltat. Mindenki úgy gondol a gyerekkorára, hogy mekkora hó volt, akkor még igazi telek voltak... De ha adatszerűen megnézzük, ez nem biztos, hogy igaz. A klasszikus példát Vissy Károly meteorológus adta jó pár éve, amikor végigvette a 20. század teleit és megállapította, hogy országosan összesen hét fehér karácsony volt – de tulajdonképpen mindenki többre emlékezik.

Azt viszont helyesen érezzük, hogy kiszámíthatatlanabb az időjárás, hogy a nyarak és a telek is szélsőségesebben alakulnak.

Ebből sok minden következik, például az árhullámok levonulásának gyakorisága és magassága vagy éppen az aszályok előfordulása, egy erdő összetételének átalakulása évtizedes távlatban, de az is, hogy egy kórokozó hogyan jelenik meg és meddig van itt, hogy miként terjedhetnek el bizonyos rovarfajok, szúnyogok felénk. Igen, melegszik a klímánk, de ebből nem arra kell következtetni, hogy nemsokára Szicília lesz Magyarországból, hanem sokkal inkább egy kontinentális hatásokkal, a szélsőségek növekedésével vegyes melegedésre számíthatunk.

Például a telek kiszámíthatatlanul hidegek lehetnek, de el is maradhatnak. A nyarak viharokkal szaggatottak lehetnek, de egyre több hőhullámot hoznak.

Az ilyen, szélsőségekkel teli helyzetekre kell készülni, illetve mindazokra, amik ezekkel párosulhatnak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!