hirdetés
ursula-von-der-leyen-mti-foto-1000x666.jpg

Megválasztották Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének

Szorosabb lett a szavazás, mint ahogy várták.
MTI, Címkép: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2019. július 16.


hirdetés

Az Európai Parlamentben 383 támogatták és 327 ellenezték Ursula von der Leyen megválasztását, 23-an pedig tartózkodtak.

Így meglehetősen szoros eredménnyel, de megválasztották az Európai Bizottság élére az első női elnököt.

"Megkezdődik a munka egy erős és egységes Európai Unió megteremtése érdekében, a belső harcok helyett a közös kihívások leküzdésére kell összepontosítani" - mondta Ursula von der Leyen a megválasztása után.

Szerinte a belé vetett bizalommal az Európai Parlament képviselői hitet tettek egy "egységes, kelettől-nyugatig, déltől-északig terjedő Európa" mellett.

A volt német védelmi miniszter október 31-e után veszi át az Európai Bizottság vezetését Jean-Claude Junckertől.

Az Európai Parlament plenáris ülésén délelőtt hosszabban is beszélt terveiről.

Azt mondta, az egészséges bolygó igénye jelenti "az előttünk álló legnagyobb kihívást és a legnagyobb felelősségünket". Az eddigieknél is radikálisabb kibocsátáscsökkentést javasolt, 2030-ig 50-55 százalékos mérséklést.

Azt mondta, hogy 100 napon belül bemutatja új javaslatát az európai zöld programról és egy európai éghajlatváltozási jogszabályról.

Az Európai Beruházási Bankot részlegesen „klímabankká" alakítaná, és egy évtized alatt egy billió eurónyi befektetést nyújtana fenntartható európai beruházásokra.

Beszélt arról is, hogy új megállapodásnak kell létrejönnie a bevándorlás és menekültügy terén.

A közös határvédelmi erő, a Frontex munkatársainak számát már 2027-re tízezer fősre növelné. A feladatból szerinte az európai szolidaritás elvéből kiindulva mindegyik tagállamnak tisztességes részt kell vállalnia.

Ursula von der Leyen kijelentette azt is, hogy biztosítani fogja a nemek közötti teljes egyenlőséget az uniós biztosok testületében, amely így fele részben nőkből, fele részben férfiakból fog állni.

Azt mondta, mindent meg szeretne tenni az európai minimálbér bevezetése érdekében, ez ugyanis minden teljes munkaidőben dolgozó ember számára méltóságteljes életet garantálna.

A szakszervezetekkel együttműködve általános keretrendszer kialakításán kell dolgozni - hangoztatta.

"Számomra a legfontosabb, hogy Európa erős és egységes legyen. Aki Európát gyengíteni, megosztani akarja, meg akarja fosztani az értékeitől, az ellen nagyon keményen fogok harcolni"

- jelentette ki Ursula von der Leyen, röviddel azelőtt, hogy megválasztották.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
villanyrendor.jpg

Megtámadták és kirabolták a miskolci rendőrkapitány-helyettest

Még múlt szombaton éjjel, a város egyik legforgalmasabb és legjobban bekamerázott csomópontjánál, a villanyrendőrnél.
Címkép: Wikipedia - szmo.hu
2019. augusztus 22.



Az Index információi szerint

megtámadták és kirabolták a Miskolci Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettesét.

A lap azt írja, az incidens

még múlt szombaton éjjel történt a város egyik legforgalmasabb és legjobban bekamerázott csomópontjánál, a villanyrendőrnél.

A helyszínre éjjel negyed kettő körül mentőket is hívtak, de

végül senkit nem szállítottak kórházba.

Mire kiértek, a környéket ellepték a rendőrök.

Az információt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya megerősítette. Hozzátették: a rendőrök

a feltételezett elkövetőket elfogták és eljárást indítottak ellenük.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
sziami-ikerpar-mutet.jpg

A sziámi ikerpár eddig kritikus állapotú tagja kinyitotta a szemét

Rukaya sokáig volt altatásban a műtét után, nagyon megviselte a speciális vírusos láz. 19 nap elteltével lett jobban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



A Dakkában szétválasztott bangladesi sziámi ikrek mindkét tagja stabil állapotban van - közölte a Cselekvés Alapítvány szerda este az MTI-vel.

Az augusztus elsején elkezdett maratoni, 33 órás végső szétválasztó műtét után 19 nappal

az eddig altatásban lévő Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét.

Ikertestvérét, Rabeyát - aki két hete tért magához, és azóta egész mondatokban beszél és szájon át eszik - édesanyjuk már ölbe is veheti.

A speciális vírusos láz után - amelyen mindkét gyermek átesett, és Rukaya állapotát néhány nappal ezelőtt kritikussá tette - már mindkettejük állapota stabil.

Azt írták:

Rabeya és Rukaya állapotából előreláthatólag három-hat hét múlva lehet hosszú távú következtetéseket levonni.

A fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét a bangladesi Dakkában.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
amazonas-cimkep.png

Olyan brutálisan ég az Amazonas vidéke, hogy már az űrből is jól látszik

Rekordszámú erdőtűz sújtja a térséget. Instagramon terjed a #prayforamazonia hashtag, fotók és videók ezrei mutatják meg a szörnyű állapotokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Korábban mi is megírtuk, hogy rekordszámú erdőtüzet észleltek az Amazonas vidékén. Csütörtök óta a műholdak 9507 új erőtüzet figyeltek meg Brazíliában, többségüket a világ legnagyobb esőerdőjének otthont adó területen.

Az idén észlelt 72 843 erdőtűz 83 százalékkal több, mint amennyit 2018 azonos időszakában jegyeztek fel, és a legmagasabb szám 2013 óta.

Roraima északi szövetségi államot sötét füst borítja. Az állam déli részén már szükségállapotot hirdettek, és fővárosában, Manausban környezetvédelmi riadókészültséget rendeltek el augusztus 9-én a tüzek miatt.

Az erdőtüzek nem ritkák a száraz időszakban, de a gazdák szándékosan is felgyújtanak erdőterületeket, hogy illegálisan irtsák a fát legelők létrehozása céljából.

Az erdőtüzek számának példátlan növekedését azóta észlelték, hogy januárban hivatalába lépett Jair Bolsonaro új köztársasági elnök, aki meghirdette az Amazonas vidékének mezőgazdasági és bányászati célú fejlesztését.

A most zajló extrém tűzről a NASA is készített felvételeket, igaz, még korábban: augusztus 11 és 13 között. Azóta sajnos nem lett kisebb a probléma.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
summer-2391348_1920.jpg

A szeptember is „nyári hónap” lesz? – Két hetet csúszik a kánikula, ez már biztos

'Augusztus 20. után vége a nyárnak' - él a köztudatban, azonban a klímaváltozás közbeszól.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. augusztus 22.



Népi megfigyelés és természettudományos magyarázat is alátámasztotta azt az állítást, miszerint augusztus 20. után a nyár "lehúzza a rolót", érkezik a lehűlés és az esők, ezért a strandolós programok ideje leáldozott - esetleg majd a vénasszonyok nyarán reménykedhetünk egy kis klasszik jó időben.

Az elmúlt egy-két évtizedben azonban megváltozott ez a tendencia - a 24.hu Molnár László meteorológust, a Kiderül.hu munkatársát kérdezte a részletekről.

"Június 21., vagyis a nyári napforduló után az északi féltekén egyre csökken a napsugarak beesési szöge, így napról napra kevésbé képesek felmelegíteni a felszínt. Csakhogy addigra az óceánok és a szárazföldek hatalmas hőtöbbletet raktároztak már el, amit elkezdenek kisugározni:

Ez a kibocsátott hő jó két hónapig pótolja a gyengülő napsugárzást, sőt tovább növeli a hőmérsékletet, ennek köszönhetően tart a nyár augusztus végéig"

– magyarázta a szakértő.

És, hogy mi is a nyárzárónak vagy szezonzárónak is hívott időjárási jelenség oka?

Általában augusztus 20. környékén a kontinensek és a tengerek fajhője "elfogy", nem képes tovább kompenzálni, megkezdődik a lehűlés - ezt többnyire egy hidegfront tartósítja, ami a nyugat-keleti áramlással amúgy is 7-10 naponta érkezik térségünkbe: az augusztus végi markáns hidegfrontok után a rendszerben már nincs energia az újbóli jelentős felmelegedéshez.

Ugyanakkor a klímaváltozás folyamata nyomán a Föld évi átlaghőmérséklete már most egy Celsius-fokkal meghaladja az ipari forradalom előtti szintet, ami óriási változások melegágya.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x