hirdetés
pizza-pixa-1000x667.jpg

Megtiltotta az igazgató, hogy pizzával jutalmazza meg a diákjait egy tanár

A tanár egy pizzapartit tartott volna az osztályának, amit nagyon vártak a gyerekek, de végül az igazgató lefújta. Nagy balhé lett belőle.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 21.


hirdetés

Nagy felháborodást keltett egy amerikai iskola igazgatója, azzal, hogy megtiltotta az egyik tanárnőnek, hogy pizzát adjon a gyerekeknek jutalmul a féléves munkájukért.

Az Iowa állambeli, Des Moines városában található Brody Középiskolában a tanárnő maga fizette a pizzákat, amiket kedden ettek volna meg közösen a gyerekekkel. Ki is szállították az ételt, nem sokkal később azonban az iskola igazgatója besétált az osztályterembe és kijelentette, hogy sosem engedte, hogy pizzapartit tartsanak a suliban.

Az egyik szülő beszámolója szerint Thomas Hoffmann elvette a gyerekektől a pizzájukat, majd a tanáriban kellett megvárniuk, amíg a szüleik értük jönnek. A történtek miatt a tanárnő elsírta magát, a gyerekek csalódottak voltak, a szülők pedig teljesen kiakadtak.

"A fiam napok óta izgatottan várta a pizzapartit, amit az osztálytársaival együtt kiérdemeltek a tanáruktól. (...) Most pedig elvették tőlük azt, amiért olyan keményen dolgoztak, és biztos vagyok benne, hogy a pizza is kárba ment. A tanár pedig könnyekben tört ki. Egyszerűen nem hiszem el"

- írta egy Facebook-bejegyzésben egy felháborodott apa.

hirdetés

Ezután a poszt alatt rengetegen kritizálták az iskolaigazgatót, sőt volt aki egyenesen a Grincshez hasonlította őt, amiért lefújta a gyerekek karácsonyi szünet előtti pizzázását. Voltak azonban olyanok is, akik azt írták, a tanárnőnek talán engedélyt kellett volna kérni, mielőtt ezt megszervezi, és akkor nem lett volna balhé belőle.

Hoffman igazgató végül kiadott egy közleményt, amiben azt írta, sajnálja, hogy le kellett mondani a pizzázást, de minden tanuló érdekében döntött így. Megérti, hogy a diákok csalódottak voltak, amiért elvették tőlük a pizzát, de ő fontosnak tartja az egyenlő bánásmódot, és mivel már sokszor vitatkoztak arról, hogy hogyan jutalmazhatják a tanulókat,

arra jutott, hogy vagy az iskola összes diákja kap valamit, vagy senki.

Végül bocsánatot kért azért, hogy ilyen szigorúan kellett eljárnia, de ragaszkodik a szabályokhoz.

"Sokan beszéltek arról, hogy másnap pizzát rendelnek az iskolába. Szívesen fogadunk minden felajánlást, hogy meglephessük mind a 700 tanulónkat a téli szünet előtti utolsó tanítási napon" - fűzte hozzá.

Forrás: Daily Mail, címkép: illusztráció (Pixabay9


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
tiktoktrend-copy.png

Ételfestéket isznak a tinik, hogy színeset pisiljenek az új TikTok trend miatt

Ez már a sokadik hasonló hullám a videómegosztón.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Az utóbbi időben sok megmagyarázhatatlan trendet láthattunk a tiniktől TikTokon, legyen szó a szemöldökük leborotválásáról, vagy épp a terhességi tesztben található tabletta lenyeléséről. De máris itt az új őrület: néhány felhasználó ételfestékkel próbálja elérni, hogy színes legyen a vizelete – írja a Mirror.

A hullámot a coltyy nevű felhasználó indította útjára, aki 10 napig kizárólag kék ételfestéket ivott.

Az első videóban elmagyarázta: „Mostantól csak és kizárólag kék ételfestéket fogok inni. Az alapján, amit a neten olvastam, az 5. nap környékén a pisim is kék színűvé válik.”

Nem meglepő módon az akció nem csak a vizelet elszíneződésével járt, hanem a fiú egész teste színessé változott, beleértve a száját, a fogait, bőrét és haját is, és saját bevallása szerint „hamarosan Hupikék törpike lesz belőle”.

Bár szerinte az ételfesték teljesen ártalmatlan, a TikTok mégis potenciálisan ártalmasnak nyilvánította a videót, ami miatt egy felugró ablak figyelmezteti a nézőket, hogy a videóban bemutatott tevékenység sérülésveszélyes lehet.

hirdetés

A fiú hatására egyre többen kezdenek bele az ételfesték-kihívásba, akik különböző színű festékekkel próbálkoznak a hatás elérése érdekében.

Bár az ételfesték általában ártalmatlan kis mennyiségben, több kutatás is kapcsolatot fedezett fel bizonyos ételszínezékek és a hiperaktív figyelemzavar között. Egy ausztrál kísérlet keretein belül a résztvevő szülők 75%-a tapasztalt pozitív változást a gyermeke viselkedésében, miután eliminálták az étrendjükből ezeket az ételszínezékeket.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
fried-chicken-690039_1920-1000x667.jpg

A pincér azt hitte, szívatják, nem kapott asztalt az étteremben Csirke úr

Nem is gondolnánk, hogy egy csirkespecialitásokat kínáló étteremben milyen nehéz Chicken vezetéknévvel érvényesülni.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2020. február 18.


hirdetés

Majdnem éhen maradt Steven Chicken és társasága, miután a csirkeételeiről híres Nando’s étteremlánc egyik West Yorkshire-i üzletében azt hitte a pincér, hogy viccelnek, ezért nem adott nekik asztalt - írja a Mirror.

Steve többedmagával érkezett meg az étterembe, ahol épp nem volt szabad asztal. Mikor a pincér megkérdezte, szeretnének-e feliratkozni a várólistára, bólintottak, a férfi be is diktálta a nevét annak rendje és módja szerint. Már épp sorra kerültek volna, amikor látta, hogy a pincérnő furcsa arcot vág, és helyettük inkább a várólista következő tagjait szólítja. Chicken azt is látta, hogy a nő odamegy a munkatársaihoz, és felelősségre vonja őket.

Kiderült, hogy azt hitte, poénkodtak Steven Chicken nevével, és nem sejtette, hogy tényleg van egy ilyen nevű vendégük.

A félreértés tisztázása után természetesen elnézést kértek a férfitól, és biztosítottak számára asztalt.

A történetet maga Chicken osztotta meg Twitterén, és a gyors reakióidejéről híres Burger King azonnal le is csapta a magas labdát:

hirdetés

Azt üzenik a férfinak, hogy ha megváltoztattja Steven Whopperre a nevét, akkor állják a vacsoráját.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
hovirag-pixa.jpg

Több tízezer hóvirág nőtt egy család kertjében

A virágmező az új látványosság Vásárosnaményben.
Kép: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. február 18.


hirdetés

Vásárosnaménynek új látványossága van: több tízezer hóvirág kelt ki a Végh család kertjében. A helyiek a virágmező csodájára járnak, iskoláscsoportok is előszeretettel látogatnak.

A család tudatosan készül a szezonra, novembertől már nem is lépnek a kertnek azon részére, ahol a virágok nőnek, később pedig nem szedik le őket, hagyják, hadd pompázzanak addig, amíg el nem hervadnak.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
homo.jpg

Egymillió éve kihalt emberrokont fedeztek fel a DNS-e alapján

Sokáig fennmaradhatott, mert a vele való kereszteződés időpontját mindössze 50 ezer évvel ezelőttre teszik.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2020. február 17.


hirdetés

Genetikai nyomait azonosították egy egymillió évvel ezelőtt Nyugat-Afrikában élt emberszerű fajnak, amelyet felfedezői, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) antropológusai csak szellemnek neveznek, hiszen még soha nem bukkantak valódi maradványaira. Valódi maradványok helyett a kutatók DNS-darabjaikra a Nyugat-Afrikából származó élő emberek genomjában bukkantak.

A felfedezést ugyanaz a kutatócsoport tette, akik a neandervölgyi és a gyeniszovai ember genomjának szekvenálásában is szerepet vállaltak.

E fajok nagyjából 600 ezer évvel ezelőtt váltak le a modern ember fejlődési vonaláról, majd tőlünk függetlenül elvándoroltak Eurázsiába - írja a New York Times.

Ott kettéváltak, a gyeniszovaiak mentek keletre, a neandervölgyiek nyugatra. A Homo sapiens is megérkezett Európába, és itt keveredett mindkét rokon fajjal. Ennek megfelelően a neandervölgyi, illetve a gyeniszovai genom maradványai ma is megtalálhatók bizonyos népcsoportokban.

A UCLA kutatói a modern emberi, a neandervölgyi, illetve a gyeniszovai genomban rejlő változatosságot elemezték, amihez több különböző mai népesség génkészletét vették alapul. Úgy találták, hogy egyes nyugat-afrikai népcsoportok (például a nigériai jorubák, illetve a Sierra Leone-i mendék) genomjában vannak olyan részletek, amelyek egyetlen másik elemzett embercsoportéban sem találhatók meg.

hirdetés

Ez a faj egymillió éve vált le a H. sapiens, a neandervölgyi és a gyeniszovai ember fejlődési vonaláról. Viszont jó sokáig fennmaradhatott, mert a vele való kereszteződés időpontját mindössze 50 ezer évvel ezelőttre teszik.

"Ebből világossá vált számunkra, hogy [az emberi evolúció] nem volt olyan egyszerű történet" – nyilatkozta a New York Timesnak Sriram Sankararaman, a tanulmány egyik szerzője.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!