hirdetés
tanarok-kerdesere-valasz-001.jpg

Megtiltanák a tanároknak, hogy a fizetésükről beszéljenek

A Székesfehérvári Tankerülethez tartozó iskolák pedagógusait titoktartási nyilatkozattal hallgattatnák el.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. október 09.


hirdetés

Amint arról korábban beszámoltunk, a Pedagógusok Szakszervezetének Ifjúsági Tagozata látványos kampánnyal hívta fel a közvélemény figyelmét az alacsony tanári fizetésekre.

A #mutasdafizud és a #mutasdmennyitkeresel címszavakkal fémjelzett akció keretében alulfizetett pedagógusok tömegei osztották meg közösségi oldalaikon, hogy mennyi bért kapnak hivatásukért.

Az átlag 140 és 170 ezer forint közé esett.

A Székesfehérvári Tankerülethez tartozó iskolák pedagógusainak ezzel szemben egyenesen megtiltanák, hogy fizetéseikről beszéljenek, még azután is, ha már megszűnt a jogviszonyuk - derült ki a Népszava birtokába került titoktartási nyilatkozatból.

hirdetés

A Pedagógusok Szakszervezetének Ifjúsági Tagozata szerint ez jogsértő lehet, mivel nem csak az iskolai problémákról való konszenzust gátolja, hanem a jogsegélyért a szakszervezethez fordulást is.

A Népszava úgy tudja, hogy a nyilatkozat aláíróinak vállalnia kell, hogy minden, feladatteljesítés közben tudomásukra jutott tényt, adatot, titokként kezelnek.

A tanárok tehát sem a diákok tanulmányaival kapcsolatban, sem a személyi juttatásakról nem adhatnak ki információkat.

Ha megszegik a nyilatkozatot, fegyelmi eljárást indítanak ellenük.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kuty.png

Fejszével törte be az autó ablakát, hogy kiszabadítsa a hőségben bent hagyott kutyát

A kutya gazdája shoppingolni ment közben a lányával.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Fejszével szabadított ki egy yorkshire terriert egy brit férfi, amikor meglátta, hogy a kutyát gazdái bent hagyták a tűző napon álló autóban a 34 fokos hőségben - írja a The Sun.

Az angliai Berkshire-ben történt esetről egy járókelő, Samantha Heaver készített videófelvételt, amelyen látszik, hogy a férfi egy fejszével ütlegeli az autó üvegét, amíg be nem szakadt, majd jól látszik, hogy egy halálra rémült és vélhetően kiszáradt kutya fekszik a hátsó ülésen. A közelben tartózkodott néhány rendőr, akiket a járókelők azonnal odaintettek. Ők vitték el az ebet az állatorvoshoz, aki megállapította, hogy nem esett komoly baja a hőségben.

A kutya tulajdonosa, egy nő lányával indult vásárolni, miközben az ebet az autóban hagyták.

45 percet töltöttek az üzletben, a kutya valószínűleg elpusztult volna a hőségben, ha a férfi nem szabadítja ki.

A járókelő szerint öt percet vártak, mielőtt a férfi kitörte az ablakot, hátha visszatér a gazda, ám a kutya érdekében nem vártak tovább, és betörték az ablakot. Miután az egész incidens lezajlott, és a kutya az állatorvoshoz került, 10 perccel később érkezett vissza a gazdája a lányával, a rendőrök egy figyelmeztetéssel engedték útjára.

hirdetés

A Facebookra feltöltött videó már 30 ezer megtekintés fölött jár, a dühös állatbarátok sorra adnak hangot annak, hogy mennyire veszélyes az autóban hagyni egy állatot, főleg a tikkasztó hőségben.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
ellenzeki-partok-valasztas-2022-kozos-jeloltek-mti-foto.jpg

Eldöntötték: közösen indul az ellenzék 2022-ben a Fidesz ellen, egy jelölt lesz mindenhol

A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei arról is megállapodtak, hogy az október 11-i időközi választáson egy jobbikos jelölt mögé állnak be.
Címkép: MTI/Bruzák Noémi - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Az ellenzéki pártok bejelentették, "meghallva a választóik akaratát, a mai napon megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre" - szúrta ki a 444.hu.

A közleményében azt írják, hogy

a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei már az első találkozón kinyilvánították azon szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a Fidesz-KNDP jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében.

A pártelnökök megállapodtak abban, hogy "az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik".

Az ellenzéki pártok vezetői döntöttek arról is, hogy

hirdetés

a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében közös összellenzéki jelöltet állítanak.

A választás október 11-én lesz, és többek közt az is függ tőle, hogy megmarad-e a Fidesz kétharmados többsége. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Fidesz Koncz Zsófiát, a július 10-én motorbalesetben elhunyt képviselő, Koncz Ferenc lányát indítja majd az időközi parlamenti képviselői választáson


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-rekord-fertozottek-szama-horvatorszag-mti-epa-foto.jpg

Koronavírus: új rekordot döntött a fertőzöttek száma Horvátországban

Szerdán 180-nal nőtt a fertőzöttek száma Horvátországban. De több ország is jelezte Zágrábnak, hogy koronavírusosan térnek haza onnan fiatalok.
MTI, Címkép: MTI/EPA/Antonio Bat - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Horvátországban ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára.

Horvátországban a testület jelentése szerint szerdán 180-nal nőtt, és elérte az 6050-et az eddig megfertőzöttek száma. Egy új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 161-re emelkedett. A betegek közül 115-en vannak kórházban, közülük tízen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 811.

A legtöbb új esetet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, a Pag szigeti Zrcen, Vodicen és Makarskában, új eseteket regisztráltak ugyanakkor Vir szigetén is.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 29-cel 2332-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Új halálesetet nem regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 129 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze 19-en vannak kórházban, közülük kettőt ápolnak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 193 fő.

Szlovéniában harmadik napja nő az új esetek száma. A behurcolt fertőzések többsége Horvátországból származik.

hirdetés

Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó szakbizottságának vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: javasolni fogja a kabinetnek, hogy szigorítson a határátlépési feltételeken, és a Horvátországból érkezők számára rendeljen el kéthetes karantént, valamint tegye kötelezővé a PCR-tesztet.

Jelko Kacin kormányszóvivő a POP-TV-nek adott szerda esti nyilatkozatában elmondta: a horvát adatokhoz az onnan behurcolt eseteket is hozzá kellene adni.

Horvátország sokkal kevesebb tesztet végez, mint Szlovénia. Ezenkívül a turisták nem bíznak a horvát egészségügyi ellátási rendszerben, ezért inkább hazautaznak - mondta.

Bár a szlovén állampolgárok nagy része felelősségteljesen viselkedik, a Horvátországból érkező adatok aggodalomra adnak okot - hangsúlyozta.

Több ország, köztük Ausztria, Olaszország, Csehország és Szlovénia is jelezte Zágrábnak, hogy több fiatal tért vissza úgy a horvátországi nyaralásáról, hogy megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal.

Csütörtöktől Olaszország is szigorított a beutazási feltételeken: a Horvátországból érkezők számára kötelezővé tette a koronavírus-tesztet, amely nem lehet régebbi 72 óránál, vagy a beutazás után 48 órán belül PCR-tesztet kell végezni Olaszországban, ez alól nem képeznek kivételt az olasz állampolgárok sem. A rendelet az átutazókra nem vonatkozik.

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, hogy újraindítsa gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vihar-masodfoku-riasztas.jpg

Másodfokú riasztást adtak ki a Dunántúlra a zivatarok miatt: jégeső és viharos szél is jöhet

Az érintett területeken a következő órákban kárt okozó széllel, villámlással, jégesővel kísért heves zivatarok várhatók.
MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. augusztus 13.


hirdetés

Zivatarveszély miatt több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki csütörtökön kora este az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban kárt okozó széllel, villámlással, jégesővel kísért heves zivatarok várhatók.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint még csütörtökön további

másodfokú riasztásokat adhatnak ki Vas, Zala és Somogy megyében.

Security Check Required

null

hirdetés

Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna és Veszprém megyében.

Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Azt írták: előbb az Alpokalján, Kisalföldön megjelenő zivatarok csütörtökön késő estétől már a Dunántúl nagyobb részére is átterjedhetnek. Este kisebb eséllyel az Északi-középhegység térségében is előfordulhat zivatar.

A zivatarokhoz helyenként (30 milliméter körüli, de akár 40-50 milliméternél is több csapadékkal) felhőszakadás, jégeső és viharos (60-80 kilométer/óra körüli) szél társulhat. Főként a késő esti órákban délnyugaton, nyugaton olyan heves zivatarok is lehetnek, amelyeknél a széllökések a 80 kilométer/órát is meghaladhatják.

Pénteken az északkeleti területeket leszámítva több helyen fordulhat elő zivatar, azonban északkeleten sem teljesen kizárt - tették hozzá. Korábban a meteorológiai szolgálat országos, középtávú előrejelzésében azt közölte: pénteken és szombaton országszerte, míg vasárnap szórványosan várható csapadék.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!