hirdetés
csemer-boggie.jpg

Megszületett Boggie kislánya - meghitt anya-baba képen mutatta be a kicsit

Nagyon szép nevet kapott az énekesnő második gyermeke, aki igencsak sok hajjal jött világra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 25.


hirdetés

Megszületett Csemer Boglárka második gyermeke. Az énekesnő közösségi oldalán jelentette be az örömhírt egy meghitt fotóval.

Boggie-nak már van egy gyermeke, aki 2016 decemberében született, egy nappal szilveszter előtt. A kislányt Lenkének nevezték el férjével.

Tavaly decemberben pedig elárulta, hogy újra anyai örömök elé néz. Később azt is elmondta, hogy második gyermeke is kislány lesz.

Alig egy hete még ezt a fotót posztolta magáról Instagram-oldalán. Itt már igencsak nagy volt a pocakja.

38.hét Most már én se vagyok annyira mozgékony, mint múlt héten. Kezdenek az alvások is nehézkesek lenni. Szóval egyértelműen közeledik a nagy nap. Izgulok. Ingadozik a hangulatom, de még mindig pörgök. Pakolgatok, vasalok, főzőcskézek, pályázatot írok, videót vágok. Úgy érzem mindennel végeznem kell, mielőtt megérkezik a kis tesó.?‍♀️? ( NNNNNORMÁLIS???) Szeretnék őszinte lenni a nő társaimhoz. A várandósság elején elhatároztam, hogy 10 kg-nál többet nem fogok hízni. Egy darabig ment is, aztán a második trimeszterben megszaladt a mérleg. Pedig nem ettem hülyeségeket, majdnem mindennap tornázok (még most is), fitt vagyok és jól érzem magam a bőrömben. Nem vagyok táplálkozás szakértő, de az biztos, hogy rengeteget számít a genetika, a testmagasság és hiába sulykolnak sokan sok mindent, minden szervezet máshogy reagál a várandósságra. Egy csomó hormonális dolog felborul. Én már annak örülök, hogy ezalatt a várandósságom alatt nem volt terhességi cukorbetegségem.?? Szóval legyetek magatokkal megértőek, örüljetek az egészségeteknek és a kisbabátoknak. Ez a legfontosabb. ?? A test meg csak egy test. Tegye szépen a dolgát és majd visszaalakul, ha vissza akarjuk alakítani. Most 16 kg-nál tartok. Ez van. Az élet szép. Élvezzétek. #38hét #közeledikanagynap #szeresdmagad

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.

hirdetés

Most pedig bejelentette, hogy megérkezett az újabb családtag, sőt képet is mutatott róla.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mti-epres.jpg

Megható posztban köszöntötte születésnapján Benedek Tibort Epres Panni

A két hashtag mindent elárul a modell és az elhunyt vízilabdázó szerelméről.
MTI Fotó: Bugány János - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Ma lenne 48 éves az egy hónapja elhunyt Benedek Tibor. A háromszoros olimpiai és világbajnok vízilabdázót az Instagramon köszöntötte fel felesége. Epres Panni először posztolt férje halála óta.

A szívszaggató bejegyzésben megköszöni az elmúlt hetek támogatását, de a legmaghatóbb rész mégis a két hashtag, amit a tengerparton sétáló Benedek Tibor képe alá írt:

#drágaszülinaposom #benedeknévagyok


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
pecsi.ildiko.gyasz_.jpg

Összeomlott a gyásztól Pécsi Ildikó

Férje, az olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajos vasárnap hunyt el.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy 76 esztendős korában meghalt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó, Pécsi Ildikó férje.

A színésznő mindig "Édesjó" Lajosomként emlegette a legendás futballistát, aki évek óta harcolt betegségével. A Ripost most arról ír, hogy férje halála után Pécsi Ildikót teljesen összetörte a gyász.

A lap kereste az özvegyet, de telefonját egy hölgy vette fel.

"Ildikó néni most nincs abban az állapotban, hogy bármit is képes legyen mondani. Kérem a megértésüket, hiszen hatalmas veszteség érte őt és az egész családot"

hirdetés

- mondta a hölgy a lapnak.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
rtl-barbie.jpg

Barbie babává szeretné műttetni magát a ValóVilág egykori játékosa?

De nem akar túlzásba esni...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 11.


hirdetés

VV Vivien testén már számos beavatkozást végeztek, de azt mondja, hogy nem akar túlzásba esni. Egy ötgyerekes anyuka viszont már 100 műtéten túl van és imádja a plasztikázást. Mi a határ? A Fókusz kérdezte az egykori valóságshow-szereplőt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
radics-gigi-kommentelok.jpg

Beszóltak a kommentelők Radics Giginek, amiért ingyen cuccokat kapott egy márkától

Többen is kérdőre vonták az énekesnőt, volt, akinek ő maga válaszolt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 12.


hirdetés

Nagy meglepetés érte nemrég Radics Gigit. Egy márkától ugyanis egy nagy bőrápolási csomagot kapott, amiről aztán később egy sponzorált posztban az Instagram-oldalán is beszámolt.

"Nagy meglepetés ért a napokban, amikor a futár átadott nekem egy hatalmas dobozt, amiben ezek a csodálatos termékek voltak. Egy ideje őket használom, de nem számítottam ennyi ajándékra! Egyébként is fontos számomra a bőrápolás, de a terhességem alatt még jobban odafigyelek arra, hogy természetesebb kozmetikumokat használjak. Többek között kaptam egy nagyon szuper striák elleni olajat, ami megvédi a kirepedéstől a pocakomat. Köszönöm,hogy megkönnyítitek a mindennapokat!"

- fogalmazott a posztban az énekesnő.

A kommentelők közül azonban nem mindenkinek tetszett ennyire Gigi posztja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!