hirdetés
gyori-iskolai-keseles-harmas-dolgozat-miatt-1.jpg

Megszólalt az igazgató: példás, kitűnő tanuló volt a tanárát megkéselő diák

Osztálytársai szerint már korábban is magánál hordta a kést a 17 éves fiú.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2019. december 06.


hirdetés

Mi is megírtuk: egy győri középiskolában

egy 17 éves fiú megkéselt egy 51 éves tanárnőt.

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az eset után elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, megfigyelés alatt van. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell.

Az első hírek szerint a fiú azután támadt a tanárára, miután az hármast adott a dolgozatára. Ezután a fiú a tanári székben ülve várta meg a kiérkező rendőröket.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lazar-janos-feljelentette-a-teniszszovetseg-volt-elnoket.jpg

Lázár János feljelentést tesz a teniszszövetség volt főtitkára ellen

Az MTSZ egyben Richter Attila visszahívását kezdeményezi a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) és a Tennis Europe nemzetközi szervezetek tisztségviselői és bizottsági posztjairól.
MTI - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke, Lázár János haladéktalanul büntető feljelentést tesz Richter Attila volt főtitkár ellen.

Az MTSZ honlapján olvasható, hogy a döntés az elnökségi ülésen született.

"Az elnök haladéktalanul büntető feljelentést tesz Richter Attila volt főtitkár ellen, mert elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX-IMG LLC céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére, egyben kéri a hatóságot, hogy vizsgálja meg a Business Networks International Ltd. és az Emotion Gmbh cégekkel ugyancsak Richter Attila volt főtitkár által kötött ügyleteket is"

- áll a határozatban.

Az MTSZ egyben Richter Attila visszahívását kezdeményezi a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) és a Tennis Europe nemzetközi szervezetek tisztségviselői és bizottsági posztjairól.

hirdetés

Az ügy előzményeként többek között május 13-án öt elnökségi tag lemondott tisztségéről. Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt egy teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség. Ezt februárban - Richter Attila akkori főtitkár lemondása után - rendelte el az elnökség.

Egy független pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, melynek eredményeképpen az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.

Márky Jenő, a Római Teniszakadémia (RTA) vezetője és a júniusi - 2014 óta Bukarestben zajló - salakpályás verseny jogtulajdonosa február elején kijelentette, Richter Attila a felelős azért, hogy meghiúsult a február közepére tervezett magyarországi női torna megrendezése.

A szövetség júliusi rendkívül tisztújító közgyűlésén Lázár Jánost választotta meg elnöknek.

Az új elnökség arról is határozott, hogy a szövetség pénzügyi konszolidációját legkésőbb 2020. december 31-ig meg kívánja valósítani, és e folyamatnak a kormánnyal történő egyeztetése tekintetében megbízza a szövetség elnökét.

Az elnökség a MOB olimpiai tagozatának tagsági képviseletéből visszahívja Szűcs Lajos volt elnököt és Juhász Gábort, és jelöli Lázár Jánost és Schmitt Grétát.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
koronavirus-nincs-ujabb-halalos-aldozat-augusztus-14.jpg

Koronavírus: 40 fővel nőtt a fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt Magyarországon

7707-en vannak hatósági házi karanténban.
MTI, Fotó: Koronavirus.gov.hu - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Negyvennel, 4853-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon; nincs újabb elhunyt - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

A kormányzati portálon azt írták: a koronavírus-fertőzés miatt elhunytak száma változatlanul 607, 3590-en pedig már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 656. Az aktív fertőzöttek 31 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 43 százaléka budapesti.

Kórházban 64 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen.

hirdetés

Az oldal adatai szerint 7707-en vannak hatósági házi karanténban.

A mintavételek száma 372 687.

Kiemelték: a járvány továbbra is jelen van, és több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség továbbra is érvényben van.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
vihar-balaton-rostasy-szabo-mihaly.jpg

Zivatarokra figyelmeztetnek szinte az egész országban, felhőszakadás miatt is riasztást adtak ki

Több megyében várható nagyobb zuhé, de marad a meleg idő.
Fotó: Rostásy Szabó Mihály - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Továbbra is marad a nyári idő, de már kevésbé lesz kánikula, többfelé záporok, zivatarok hűtik majd le a levegőt - derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Pénteken már több felhő lesz az égen, kezdetben elsősorban a Dunántúl keleti felén és a Duna-Tisza közén fordulhatnak elő futó záporok, zivatarok, majd napközben több tájegységünkön is kialakulhat átmeneti jelleggel zápor, zivatar.

Felhőkép

Helyenként élénk lehet a légmozgás, de zivatarok környezetében erős, viharos lökésekre is számítani kell. Napközben 25-32 fokot mérhetünk, de a zivatarokat követően visszaeshet a hőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatarveszély miatt Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye kivételével minden más megyére elsőfokú riasztást adott ki. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében felhőszakadásra is figyelmeztetnek, ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-nél is több csapadék hullhat.

hirdetés

Hőtérkép

Szombaton a napos időszakok mellett többfelé, kisebb eséllyel keleten alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A szél helyenként megélénkülhet, zivatarok idején erős, viharos is lehet. A csúcshőmérséklet 24 és 31 fok között alakul.

Vasárnap is kialakulhatnak helyenként záporok, zivatarok a napos időszakok mellett. A szél csak zivatarok környezetében támadhat fel. Helyenként párás, ködös lehet a hajnal. Délután 25-31 fokot mérhetünk.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
muller-cecilia-allamalapito-szent-istvan-dijat-kap.jpg

Újabb elismerés Müller Cecíliának: Államalapító Szent István-emlékérmet kap

„Emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége tette erre méltóvá” – indokolták.
MTI, Fotó: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost - jelentették be a civil elismerés kuratóriumának tagjai pénteken Székesfehérváron.

Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke elmondta: a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, hogy olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak.

Örömét fejezte ki, hogy Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is a város legértékesebb civil díjaként említette az elismerést, ami Spányi Antal szerint azt jelenti, hogy a város vezetői is a Szent István-i értékrendet tartják követendőnek.

Az idei díjazottnak, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a népegészségügy érdekében végzett munkája joggal váltott ki elismerést az egész magyar társadalomban - hangsúlyozta a kuratórium elnöke.

hirdetés

Példaértékűnek nevezte a tisztifőorvosnak a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását, valamint azt is kiemelte, hogy 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa elhárításának irányítását is ő végezte regionális tisztifőorvosként.

Müller Cecíliát emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége egyaránt méltóvá tette az Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetésre - jelentette ki Spányi Antal.

Csurgai Horváth József, a városi levéltár igazgatója elmondta: már tizenhetedszer adják át a rangos civil elismerést, amelyet legutóbb, tavaly Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság nyugalmazott perjele kapott.

Müller Cecíliát a kuratórium tagjai idén egyhangúlag javasolták a díjra.

Az elismerést kedden adják át Székesfehérváron.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!