hirdetés
jackparton_benparton_ikrek_northfoto.jpg

Megszakadt az anya szíve: 11 éves fiával végzett egy agydaganat, az ikertestvérénél leukémiát találtak nem sokkal utána

El sem akarta hinni az angol nő, hogy hetekkel az egyik fiú halála után a másikat is elveszítheti.
Fotó: Northfoto/Brain Tumour Research/SWNS - szmo.hu
2020. augusztus 25.


hirdetés

Amikor Jack Parton hátfájásra és fáradékonyságra kezdett panaszkodni, az orvosok eleinte azt hitték, hogy a gyász okozza a 12 éves kisfiú problémáit. Jack ugyanis néhány héttel korábban elvesztette agydaganatban szenvedő ikertestvérét, írja a Metro. Nem sokkal Ben temetése után azonban kiderült, hogy Jack leukémiában szenved.

A fiúk 51 éves anyukája szabályosan összeomlott a hírtől:

"Miután mindent végigcsináltunk Bennel, és még éppen az elvesztését gyászoltuk, igazi csapás volt két héttel a temetése után, hogy a testvére is a rákkal küzd"

- mondta megtörten Julie.

Benről még tavaly márciusban derült ki, hogy agydaganata van. Eleinte fájt a feje, később hányni kezdett, de Julie meg volt győződve arról, hogy csak valamilyen betegséget kapott el az iskolában. Amikor a panaszok nem múltak, egy közeli kórházban kivizsgálták, de ott is csak arra jutottak az orvosok, hogy enyhe gyomorfertőzése lehet a kisfiúnak. Napokkal később a tünetek elmúltak, hogy aztán rövid idő múlva kettőzött erővel térjenek vissza.

hirdetés

Április közepére Ben már szabad szemmel láthatóan is lefogyott, és nem tudta mozgatni a jobb karját. Ismét a sürgősségin kötöttek ki, de a diagnózis hasonló volt: a gyereknek egy kis gyomorfertőzéstől eltekintve kutya baja. Végül akkor derült ki, hogy valójában mi is történik az angliai Cannockban élő kisfiúval, amikor négy nap múlva összeesett. Ekkor utalták be CT-vizsgálatra, ahol azonnal kiderült, hogy tumor növekszik az agyában.

24 órán belül megműtötték, sikerült is eltávolítani a daganatot, de a család tisztában volt vele, hogy a diagnózis után csak a betegek 20 százaléka él öt évnél tovább.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koma.png

Videó: 15 éve kómában fekszik a szaúdi herceg, most felemelte a kezét

A férfi utoljára 5 éve mozdult meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 23.


hirdetés

Megdöbbentő videót tettek közzé Al-Waleed bin Khalid Al-Saud szaúdi hercegről: a 15 éve kómában fekvő férfi többször is felemelte a kezét - írja a Daily Mail.

A videót Noura bint Talal Al-Saud szaúdi hercegnő tette közzé Twitteren, már több mint 200 ezer megtekintésnél jár.

A felvételen látható, ahogy egy női hang köszön az eszméletlen férfinek, aki az ujjai mozgásával reagál. Mikor a nő azt mondja, hogy magasabbra, a férfi egészen felemeli a tenyerét, mintha integetne.

Khalid 2005 óta fekszik kómában, akkor szenvedett tragikus autóbalesetet, amely során agyvérzést kapott, és kómába esett. A férfi állapotában nem mutatkozott azóta semmilyen változás, utolsó dokumentált mozdulatait öt évvel ezelőtt jegyezték fel.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyito-Copy-1.jpg

Hősködésből megette a világ legcsípősebb mogyoróját, alaposan megjárta a brit férfi

Még másfél óra múlva is a földön fetrengett, kollégái már komolyan aggódtak érte.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 23.


hirdetés

Alaposan megjárta hősködését egy 38 éves brit munkás.

A kollégái vették rá, hogy megegyen egy zacskó mogyorót, melyről azt tartják, hogy a világ legerősebb, forgalomban lévő mogyorója.

Az esetről videót is készítettek, melyen jól látszik, hogy szinte pillanatok alatt "leteperte" az étel a férfit - írja a Daily Mail.

Scott Slater Leedsben él. Egyik kollégája mutatta meg neki és munkatársaiknak a mogyorót, amit interneten rendelt. A kis tasakban van a mogyoró, amely egy indiai, fűszeres szósszal készült. A leírás szerint a létező legcsípősebb fűszert használták fel hozzá.

Tom Varey - a kolléga - azt mesélte, hogy reggel páran megkóstolták már a mogyorót, de csak pár szemet. Annyira erős volt, hogy többet nem tudtak enni belőle. Ekkor kezdett el Slater hősködni, hogy ő mennyire bírja a csípőset, és minden további nélkül megeszik egy egész zacskónyi mogyorót. A munkatársai ezek után szaván fogták.

hirdetés

Ám a hősködő férfi alaposan megjárta, mert még 1,5 órával később is a földön fetrengett. A kollégái már azért aggódtak, hogy szívrohamot kap. Végül lassan összeszedte magát, még munkába is beállt, de időnként újra elkapta a roham.

Lapozz a videóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
trump-1000x649.png

TikTokos kihívás lett Trump kampánytáncából

Mindenki a Trump-táncot nyomja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 22.


hirdetés

Donald Trump tényleg mindent bevet az amerikai elnökválasztás hajrájában, és bár az Egyesült Államok épp a koronavírussal küzd, az elnök kampányrendezvényein rendszeresen táncra perdül a színpadon, és mindezt nagyon sajátos koreográfiával teszi. A mozdulatsorok rekordgyorsasággal mémesedtek, TikTokon pedig máris kihívás lett abból, hogy a felhasználók hogyan "ropják a Donaldot".

Az elnök október 13-án Pennsylvaniában perdült táncra először, méghozzá a Village People Y.M.C.A című számára, természetesen az internet azonnal tette a dolgát, főleg azt a szomorú tényt mémesítették, hogy miközben az országban naponta ezrek halnak meg, Trump az egyetlen, aki táncikál.

Az elnök azóta rendszert csinált a performanszból, és már több kampányrendezvényén is bemutatta a híres mozdulatokat, most pedig a TikTok is ráharapott a dologra: egy Julia Keith nevű felhasználó felvette, ahogy elutánozza Trump táncát, azt írva hozzá, hogy ez volt élete legnehezebb koreográfiája. A Y.M.C.A helyett azonban más számot választott, a Viva La Vida című Coldplay-szám és a Savage Swingjének remixére táncol.

@julia_keith_

##duet with @crisnate0 This just might be the hardest tik tok dance I’ve ever done ♬ Viva La Swing ps. tugboat_spenny is OG spinner - Mingaling 2.0

Az ötlet futótűzként szaladt végig a TikTokon, most már boldog-boldogtalan a Trump-táncot járja:

hirdetés

@kaleerogersbeauty

##duet with @crisnate0 basically just my normal dance moves haha ##trumpdance ##duet ##duetwithpresident ##trump ##HorrorTok ##DoItBold ##skatelife # ♬ Viva La Swing ps. tugboat_spenny is OG spinner - Mingaling 2.0

Nemcsak nők, de férfiak is:

@thedancingbuilder86

##duet with @crisnate0 ##trump ##danceoff ##trumpdance ##duet ##tiktokdance ##DOLLHOUSECHALLENGE ##xyzbca ##slippers ♬ Viva La Swing ps. tugboat_spenny is OG spinner - Mingaling 2.0

Sőt, "kacsaemberek" is:

@blueduckstuff

##duet with @crisnate0 ##trump ##biden ##blueduck2020 ##fyp ##trumpdance ♬ Viva La Swing ps. tugboat_spenny is OG spinner - Mingaling 2.0


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
niagara.jpg

Piros-fehér-zöld színekben pompázott a Niagara-vízesés október 23. tiszteletére

A kanadai és az amerikai oldalon is a magyar színekkel világították meg a vízesést.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Október 23. tiszteletére a Niagara-vízesés is magyar színekben pompázott. A kanadai oldalon a torontói főkonzul, Palkovits Valér kapcsolta fel a világítást, majd az amerikai oldalon Balla Sándor indította el a piros-fehér-zöld díszkivilágítást.

Palkovits Valér elmondta, hogy

"a nemzeti összetartozás évében, a nemzeti ünnepünk napján így tisztelgünk 1956 hősei előtt. Így emlékezünk meg azon – több mint harmincezer – honfitársunkról, akik a forradalom leverését követően elhagyni kényszerültek hazájukat és itt Kanadában találtak új otthonra".

Az összetartozás erejét kifejezve, Trianon 100. évfordulója alkalmából 100 szál virágot is bedobtak a vízbe - írja a 24.hu.

hirdetés

Lapozz a fotókért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!