hirdetés
bolt3-1.jpg

Megrohanták a hazai boltokat a vásárlók, több helyen üresek a tartós élelmiszerek polcai

Több patikában is azt mondták, hogy a maszkokat elkapkodták és hiába rendelnek, nem kapnak újabbakat.
Fotók: Rózsahegyi Titusz - szmo.hu
2020. február 26.


hirdetés

Európában is terjed a koronavírus, és a határainktól nem messze is több fertőzöttről adtak hírt, többek között Ausztriában is ápolnak betegeket. Igazolt magyar fertőzött is van, egyikük az óceánjárón, a másikuk utazása során kapta el a tüdőgyulladásos megbetegedést.

Mint arról mi is hírt adtunk, egy észak-olaszországi utazásról hazatért diákcsoport már karanténban van Budapesten, és Egerben a szintén az olasz fertőzési gócpontból visszatért vízilabdázók miatt zárták le az egri uszodát.

Az egyre közelgő járvány miatt idehaza is aggódnak az emberek, legalábbis ez derült ki több kollégáink és olvasóink helyzetjelentéséből.

Míg kedden napközben kevéssé volt látható, de szerdán már egyre több helyről jelezték, hogy a nagy szupermarketekben és élelmiszerboltokban számos tartós fogyasztási cikk elfogyott, hiába töltik fel a polcokat áruval.

hirdetés

A liszt, rizs, konzervek, olaj, ecet, cukor, ásványvíz és hasonló hosszan tárolható élelmiszerből szűkös volt már délutánra a választék, de volt olyan hely, ahol már reggel elkapkodták ezeket az áruféleségeket. Egy eladó szerint "háborús" helyzet van, ahogy töltik ezeket az árukat, úgy tűnik el egy pillanat alatt.

Budapesten és az agglomeráció néhány településén a Tesco, az Auchan, Aldi, Spar és a Lidl boltokban járt olvasók is ezt jelezték,

többen képeket is küldtek róla (az alábbiak Budapesten a Fogarasi úti Tescoban, a 19. kerületi Auchanban, valamint a Mogyoródi úti Lidlben készültek szerdán délután).

Az általunk vagy olvasóink által bejárt patikákban kifogyott a maszk,

az ott dolgozók szerint keveset is kaptak, és azt már rég elkapkodták. Volt olyan hely, ahol egy vevő csak tíz darabot kaphatott, de így is csak öt vásárlónak jutott a készletből. Azóta pedig hiába rendelik, beszerezhetetlen. Egy másik helyen hasonlóan nyilatkoztak, hozzátéve, hogy a drágább fajtából néha kapnak, de egyre drágább az is.

Megkérdeztük a fent említett üzletláncokat, valóban van-e náluk készlethiány, amennyiben érdemben reagálnak, frissítjük a cikket.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gulyas-gergely.jpg

Kijárási korlátozás: bejelentést ígért Gulyás Gergely

Az ATV kérdezte a kancelláriaminisztert a Karmelita udvarán a mai sajtótájékoztató után.
Fotó: MTI - szmo.hu
2020. április 08.


hirdetés

A Karmelita kolostor kertjében a kormányülés után közös sajtótájékoztatót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere és Szita Károly Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

Gulyás Gergely közölte: a kormány partnerként tekint az önkormányzatokra, felismeri a jelentőségüket. Mindenkitől komoly áldozatokat vár el a járvány, ami nem hetekig, hanem hónapokig velünk lesz. Mint mondta, konstruktív megbeszélésen vannak túl, a kormány pedig készen áll a további együttműködésre is.

A sajtótájékoztatón még nem derült ki, hogy mi lesz a kijárási korlátozással, meghosszabbítják-e az ünnepek előtt, esetleg szigorodik-e.

Karácsony Gergely bejelentette: azt képviselte a kormányülésen, hogy a jelenlegi kijárási korlátozó intézkedéseket még egy hónapig fenn kell tartani, ennyivel meg kellene hosszabbítani.

hirdetés

Hozzátette: ebben a kérdésben a végső szót a kormánynak kell kimondani.

Szita Károly szintén a kijárási korlátozás fenntartásáról beszélt. Mint elmondta, a megyei jogú városok polgármesterei egyetértenek a további korlátozásokkal, egyesek még szigorítást is javasolnának, különösen azért, mert a jelek szerint a jó idő beálltával a kezdeti fegyelem kissé enyhül a lakosság körében.

Meghosszabbítják a kijárási korlátozást? - ezt az ATV kérdezte a kancelláriaminisztertől a Karmelita udvarán a mai sajtótájékoztató után. Gulyás Gergely annyit mondott, hogy lesz bejelentés.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
sweden-stockholm-klarabergsgatan-25-29-city.jpg

Durván felgyorsult a halálozások száma Svédországban – bevezetik-e ők is a korlátozó intézkedéseket?

Továbbra sincsenek napirenden az Európában szinte mindenütt bevezetett karanténkorlátozások, de az elmúlt napok számai aggodalomra adnak okot.
Fotó:Piqsels - szmo.hu
2020. április 08.


hirdetés

Láthatóan felgyorsult a koronavírus miatti halálozások száma Svédországban. Keddi hivatalos adatok szerint 7200 megbetegedést regisztráltak és 477 halottat, szerdán reggel viszont már 7693 esetet és 591 halottat mutattak a statisztikák.

Eddig elsősorban a legsebezhetőbbek, az idősek védelmére koncentráltak a svéd egészségügyi hatóságok, de ettől függetlenül az élet szinte zavartalanul folyik, a munkahelyektől az éttermekig, és az iskolákban is folyik a tanítás a 16 éven aluliak számára.

Mindössze annyi szigorítás történt, hogy a korábbi 500 helyett 50 főben maximálták az összejövetelek létszámát, de a közösségi távolságtartás és az utazások korlátozása megmaradt ajánlás-szinten  - írta a Business Insider.

Bár a legfrissebb adatok szerint Stockholm forgalma a szokásosnál 70%-kal kisebb, a lakosság okostelefonjainak helymeghatározó adatai arról árulkodnak, hogy a nyilvános helyek most is zsúfoltak.

Stefan Löfven svéd miniszterelnök az ország legnagyobb lapjában, a Dagens Nyheterben szombaton megjelent nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy bár a koronavírus lassabban terjed, mint számos más országban, ez nem azt jelenti, hogy elkerülhetik annak legrosszabb hatásait.

hirdetés

„A járványgörbe ellaposításának stratégiáját választottuk, hogy ne teremtsünk olyan helyzetet, amellyel egészségügyi rendszerünk valószínűleg nem tudna megbirkózni. De ez egyben azt is jelenti, hogy több, intenzív kezelésre szoruló betegünk és jelentősen több halottunk is lesz. Ezrekben számolhatjuk majd a halottakat” – mondta a kormányfő.

Bár nem kizárt, hogy a halottak számának drasztikus emelkedésével a svéd parlament is meghozza a szigorú rendszabályokat, Löften még most sem tartja elhibázottnak a járványkezelő stratégiát. Ugyancsak védelmébe vette ezt a megközelítést Anders Tegnell, a kormány járványügyi főszakértője, aki szerint már megtették a legfontosabb lépéseket azzal, hogy felszólítottak mindenkit, hogy maradjon otthon, ha betegnek érzi magát, és aki tud, dolgozzon otthonról. Ezenkívül biztosították az idősebb polgárok védelmét.

Tengell szerint el lehet rendelni bezárásokat, gyülekezési és utazási megszorításokat, de igazából az a leghatásosabb, ha mindenki betartja az alapvető viselkedési normákat.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
tesco-aruhaz-kivul-tescomagyarorszag.jpg

Létszámkorlátozást vezet be áruházaiban a Tesco csütörtöktől

A vásárlószámot egy applikáció segítségével követik majd a bejáratnál.
Fotó: Tesco Magyarország - szmo.hu
2020. április 08.


hirdetés

Létszám limitet vezet be áruházaiban a Tesco vásárlói és munkatársai védelmében - közölte a cég a honlapján.

A Tesco az elmúlt hetekben számos olyan intézkedést vezetett be, melyek célja a vásárlók és munkatársak egészségének védelme, valamint annak biztosítása, hogy az áruházakban mindenki megtarthassa a biztonságos fizikai távolságot másoktól.

A biztonságot növelő intézkedések újabb elemeként az áruházlánc

csütörtöktől az összes magyarországi áruházában limitálja, hogy egy időben hány vásárló tartózkodhat egyszerre egy adott áruházban. Az egyes áruházakban már ma is működő intézkedés szerint egy időben az áruház alapterületéhez képest annyi ember tartózkodhat bent, ahány biztonságosan be tudja tartani a 2 méter távolságot egymás között. A pontos létszám így áruházanként változó.

A vásárlószámot egy applikáció segítségével az üzletek bejáratánál a Tesco munkatársai követik és ellenőrzik. A vásárlók – a más szolgáltatóknál, mint például gyógyszertáraknál, postáknál már bevált gyakorlatot követve – minden esetben az épületen kívül fognak sorban állni, a biztonságos távolság megtartásával.

hirdetés

Azon áruházaknál, ahol több bejárat is van, csak egyet lehet majd használni, így a belső üzletsorral is rendelkező áruházak esetében az épületben tartózkodók létszáma lesz a mérvadó.

Az új intézkedés a 65 éven felettiek védelme érdekében a nekik fenntartott vásárlási időszakra is vonatkozik: 9 és 12 óra között az áruházlánc munkatársai mind a létszámot, mind az életkort ellenőrzik.

A Tesco követi a hatóságok ajánlásait, a fizikai távolságtartást elősegítő, valamint a vásárlók és munkatársak biztonságát szolgáló intézkedések listája a vállalat weboldalán olvasható. A húsvét közeledtével várhatóan növekvő vásárlószám fényében a Tesco kéri a vásárlókat, kövessék ezeket a tanácsokat és előírásokat, lehetőség szerint egyedül érkezzenek vásárolni, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban legyen - írták a közleményben.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
orban-viktor-bejelentes-mti-fischer-zoltan.jpg

Csütörtökön jelenti be Orbán Viktor, meghosszabbítják-e a kijárási korlátozást

Várhatóan délután közli majd a miniszterelnök a kormány további lépéseit.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán - szmo.hu
2020. április 08.


hirdetés

Csütörtökön derül ki, milyen további lépéseket tesz a kormány a koronavírus elleni védekezés jegyében.

Kovács Zoltán kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalán egy videóüzenetben közölte, hogy

Orbán Viktor szerdán még további egyeztetéseket tart, csütörtökön pedig az operatív törzs ülése után járványügyi szakértőkkel egyeztet, és ezt követően, délután jelenti be a vírus elleni védekezés további lépéseit.

Security Check Required

null

hirdetés

Szerdán a Karmelita kolostor kertjében a kormányülés után közös sajtótájékoztatót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere és Szita Károly Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

A sajtótájékoztatón nem derült ki, hogy mi lesz a kijárási korlátozással, meghosszabbítják-e az ünnepek előtt, esetleg szigorodik-e. De Karácsony Gergely és Szita Károly is a kijárási korlátozás fenntartását javasolta.

Gulyás Gergely szerdán azt ígérte, lesz bejelentés az ügyben.


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!