hirdetés
IMG_7803k-1000x667.jpg

Megrendítő fotókon a Hableány mentése az előkészületektől a kiemelésig

A tragikus balesetben elsüllyedt hajó roncsainak kiemelése hajnalban kezdődött és délutánig tartott. Fotósunk mindvégig a helyszínen volt.
Fotók: Mervai Márk - szmo.hu
2019. június 11.


hirdetés

Kedden hajnalban kezdték meg a Margit hídnál május 29-én elsüllyedt Hableány kiemelését, ami több szakaszban zajlott és egészen a délutáni órákig zajlott. A roncsot fokozatosan emelték ki a vízből. A mentést négy szakaszban hajtották végre: először a kapitányi hídig, majd a fedélzetig, utána pedig a vízvonalig emelték ki a hajót a Clark Ádám úszódaru segítségével, utolsó lépésként pedig elhelyezték az uszály fedélzetén.

Minden állomáson vizet szivattyúztak a hajótestből, illetve búvárok hatoltak be a jármű belsejébe, hogy akadálymentessé tegyék a hajótestet és elkezdték a holttestek keresését is. A mentés során négy holttestet emeltek ki a hajóból, azonosításuk folyamatban van, de valószínűleg köztük van a magyar kapitány és az a 6 éves dél-koreai kislány is, aki az édesanyjával és a nagyszüleivel utazott Magyarországra. A Hableányt a csepeli szabadkikötőbe szállították, itt szakemberek segítségével vizsgálják át a roncsot.

Fotósunk, Mervai Márk a helyszínről tudósított képekben:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
takahiro-taguchi-_SKIDRiIEtk-unsplash.jpg

Ez sokba fog kerülni: kötelező lesz az intelligens sebességszabályozó és az álmosságfigyelő az autókban

Az Európai Unióban az új modellekben már 2022 májusától be kell szerelni ezeket, 2024-től pedig az összes típusban kötelezőek lesznek.
Címlapkép: Unsplash - szmo.hu
2019. szeptember 20.



Az Európai Parlament idén áprilisban fogadta el az új rendelkezéseket.

Eszerint 2022-től minden új autóba be kell majd szerelni az intelligens sebességszabályzó rendszert, az indításgátló alkoholszonda előkészítését, a sofőr fáradékonyságát és figyelmetlenségét érzékelő figyelmeztető rendszereket, a fejlett vészfékezési rendszert, a vészhelyzetben működésbe lépő sávtartó rendszert, a tolatóradart, és az esemény-adatrögzítőt (azaz a fekete dobozt).

2024-től borsos kiadásokra készülhetnek a használautó-tulajdonosok is, akkortól ugyanis minden autóba be kell szerelni ezeket a rendszereket.

A javaslatot előkészítő EU-bizottság 2018 áprilisában közzétett jelentése szerint ezek az újítások 2030-ig akár 7000 ember életét is megmenthetik, és közel 40 ezerrel csökkenhet az autóbalesetekből származó súlyos sérülések száma.

Elżbieta Bieńkowska EU-biztos szerint az új intézkedések hatását csak a biztonsági öv bevezetéséhez lehet mérni. Ugyanígy vélekedik Oliver Carsten, a leeds-i egyetem közlekedésbiztonsági szakértője is, aki szerint az új technológiáknak köszönhetően fele annyian halhatnak meg az utakon.

Minden bizonnyal szükség van rájuk, hiszen a közelmúlt baleseti statisztikái meglehetősen riasztóak:

2017-ben 25.300 ember vesztette életét közúti balesetekben az Európai Unióban, a súlyos sebesültek száma pedig elérte a 135 ezret.

De vajon mi fel vagyunk-e készülve arra, hogy vezetésünk minden mozzanatát figyelje az autónk, és próbáljon nekünk segíteni?

A technológia a balesetek fő okából indul ki: a vezetők - akár szándékosan, akár figyelmetlenségből – nem tartják be a szabályokat.

Az intelligens sebességszabályzó önmagában becslések szerint 20 százalékkal csökkentheti a közúti balesetből származó halálesetek számát. A rendszer térkép és közlekedési táblák alapján figyelmezteti majd a sofőrt, ha túllépi a sebességkorlátot, de nem korlátozza a sebességet, vagyis bármikor kikapcsolhatjuk.

A sávtartó rendszer kamerával követi az útburkolati jeleket, és ki tudja igazítani a kormányzást.

Az indításgátló alkoholszonda a vezető leheletét méri, és megakadályozza gépkocsi elindítását, ha véralkoholszintje túl magas. Európában a közúti halálesetek egynegyedét az alkohol okozza, és egy ilyen eszköz akár 95%-kal hatékonyabb lehet a rendszeres ittas vezetés megelőzésében, mint a különböző büntetések. Igaz, egyelőre csak az indításgátló alkoholszonda előkészítését teszik kötelezővé, vagyis nem magának a szondának a használatát.

Az álmosság- és figyelemmérő rendszer szemkövető technológiát alkalmaz majd, és ha a sofőr túl gyakran hunyja le a szemét, figyelmezteti, hogy álljon meg és pihenjen. Az elmúlt két évben minden ötödik európai vezetővel előfordult, hogy elaludt a volánnál, és ez az esetek 7%-ában szerencsétlenséghez vezetett.

Ugyanakkor a sebességszabályozóhoz hasonlóan egyik rendszernek sem célja, hogy teljes egészében ellenőrzésük alá vonják a járművet. A vezetők ki is kapcsolhatják, vagy adott esetben felülbírálhatják őket

– írja a New Scientist

Vezetőt segítő rendszerek bizonyos kocsikban már most is működnek. Például sok autóban használnak automata fékezőrendszert, amely lassít, ha az autó túl közel megy valamihez. Jessica Cicchino, az IIHS amerikai közlekedés-biztonsági kutatóintézet munkatársa a rendőri jelentéseket vizsgálva összehasonlította az ilyen eszközökkel ellátott kocsik baleseti rátáját azokéval, amelyekben nincsenek.

Megállapította, hogy az automata fékezőrendszerrel felszerelt autósok közül fele annyian rohannak bele az előttük álló vagy haladó autóba. Az útburkolati jelzőkre figyelmeztető rendszerrel felszerelt kocsiknál pedig 86%-kal csökkent a halálos balesetek száma.

Persze mint minden új technológia esetében, ezúttal is akadnak bőven aggodalmak is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
telenoros-cimkep.jpg

Új tulajdonosa lesz a Telenornak, a neve is megváltozhat

Beszállhat az állam. Változhat a cég arculata, márkaneve is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 20.



A HWSW értesülései szerint tulajdonosváltás lesz a Telenornál, és napokon belül be is jelenthetik. A portál szerint ez névváltással is jár majd.

A Telenor Magyarország jelenlegi kizárólagos tulaja a cseh PPF befektetői csoport.

Most a magyar állam 25 százalékos tulajdonrészt szerezhet a cégnél.

A cég tavaly júliusban került a Telenor norvég anyacégétől jelenlegi tulajdonosához.

A cseh PPF befektetői csoport az egynegyed tulajdonrészt nem közvetlenül az államnak, hanem az állami kézben lévő Antenna Hungáriának adná, illetve adta el

- írják a cikkben. Azt is hozzáteszik, hogy a tulajdonszerzés még az idei utolsó negyedévben megtörténhet.

Az új tulajdonos beszállását követően változhat a Telenor arculata, márkaneve is, erről azonban még nincsenek információk.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
imelda.jpg

Trópusi vihar tombol Houstonban: több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki

A tagállam 13 megyéjét katasztrófa sújtotta területnek nyilvánították az Imelda nevezetű vihar pusztítása nyomán.
MTI - szmo.hu
2019. szeptember 20.



Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston városából, amelyet az Imelda nevű trópusi vihar sújt.

Greg Abbott texasi kormányzó a déli tagállam 13 megyéjét katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította és ezeken a helyeken kötelező kiürítést rendelt el csütörtökön, miután a trópusi vihar szerda óta az állam déli részein tombol.

A vihar erős széllökésekkel, heves esőzésekkel és áradásokkal érkezett Texas déli partvidékéhez.

Több országutat le kellett zárni, sok vidéken az emelkedő áradat miatt a háztetőkre menekültek az emberek, ott várva a segítséget. Egyes településeken térdig-csípőig érő áradat hömpölyög.

Több mint 70 ezer lakás maradt áramszolgáltatás nélkül Houston környékén. Texas legnagyobb és az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városában leállt a közösségi közlekedés is, egyetlen busz sem jár.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
autumn-219972_1280.jpg

Napos őszi hétvégével zárul a hét, a csapadékosabb idő hétfőn érkezik

Péntek délután 16-20 fokra számíthatunk.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. szeptember 20.



Pénteken kezdetben országszerte sok napsütésre számíthatunk, majd napközben északon, északkeleten és keleten már felhősebb lehet az idő, de említésre méltó csapadék nem várható. Az északi-északnyugati szél általában gyenge, mérsékelt marad, csupán északkeleten fordulhatnak elő élénk lökések.

A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 6 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken talajmenti fagy, gyenge fagy előfordulhat. Délután 16-20 fokot mérhetünk. Késő estére többnyire 7 és 13 fok közé hűl le a levegő. Nem lesz front térségünkben.

Szombaton kezdetben keleten, északkeleten lehet felhősebb az ég, de napközben már mindenhol a napsütésé lesz a főszerep. Csapadék nem várható. Az Alpokalján megélénkülhet a délies szél. A hideg reggelt követően napközben 17 és 22 fok közé melegedhet a levegő.

Vasárnap országszerte napos, csapadékmentes időre számíthatunk. Nyugaton, északnyugaton ugyanakkor megélénkül, helyenként megerősödik a déli-délkeleti szél. Pár fokkal enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 19-24 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőre délnyugat felől megvastagodhat a felhőzet, és délután ezzel együtt egy csapadékmező érkezhet, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Napközben a kissé szeles időben 18-25 fok valószínű. Kedden elszórtan számíthatunk futó záporokra. A kissé szeles időben 18-24 fokot mérhetünk.

Forrás: időkép.hu, met.hu


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x