2014. december 08.
Ehhez hasonló szlogenek olvashatók azokon a plakátokon, amelyeket a Krétakör Szabadiskola középiskolás alkotói készítettek és plakátoltak ki Budapest Belvárosában. A kampány koronájaként egy 12 méter széles óriásplakát került a Rákóczi téri metróállomás épületére. A valódi hajléktalan embereket ábrázoló portrékon rövid magyarázó szöveg is olvasható a magyarországi helyzetről, vagy éppen az adott ember sorsáról. A végeredmény mindkét esetben megrázó.
Néhány kép ízelítőül a Krétakör Facebook-oldaláról:
Mivel a plakátok kihelyezéséhez nem kértek engedélyt - ez egy úgynevezett gerillakampány - kérdéses, meddig nézhetitek meg őket az utcán, egészen pontosan a Rákóczi úton a Rókus Kórház falán, a Múzeum körúton, és a Rákóczi téren.
Ha elgondolkoztatónak találod a Krétakör kampányát, nyomj egy lájkot!
2019. május 17.
Elhagyhatja a győri kórházat az a két árva kisfiú, akikről szüleik mondtak le, súlyos szívbetegségük miatt. Az elmúlt másfél évben nővérek és orvosok gondozták őket nagy szeretettel. Azt mondják, hogy igyekeztek mindent megadni nekik, amit a kórházi körülmények között nyújtani lehetett.
A kicsik is ragaszkodtak az orvosokhoz és nővérekhez, a vizitek idején is kikövetelték maguknak, hogy kicsit ölben lehessenek.
A Kisalföld információi szerint egyikük nevelőszülőkhöz került, és a család szeretné majd örökbe fogadni és felnevelni a kisfiút.
A másik kisfiút napokon belül egy esztergomi nevelőotthonba költöztetik, és neki is családot keresnek.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója
2019. május 17.
„Az egyik kezedben fogd a gépet, a másikban a papírtörlőt, és két ujjal húzd feszesre a bőrt. Most pedig lépj rá a pedálra, és kezdd el körberajzolni a tűvel a mintát. De vigyázz, nehogy kimenj a vonalból!”
– instruálja az óbudai Stingerstattoo tetoválóstúdió munkatársa, Vizer Apor András az elmélyülten figyelő Bernátot. Mindent részletesen elmagyaráz neki, a mint megtervezésétől és felrajzolásától a konkrét „varrás” folyamatáig.
András kisfia is autista, ezért pontosan tudja, hogyan kell bánni velük, és mennyire tudnak lelkesedni azokért a dolgokért, amelyek igazán érdeklik őket.
„Mindegyik fázisba próbálom őt bevonni. A lényeg, hogy tegye oda magát, érezze a sikerélményt. Ha kicsit görbe lesz a vonal, annyi baj legyen, majd én kijavítom” – magyarázza.
Fotó: Mervai Márk
A hátrahajtott támlájú széken a szalon másik tetoválója, Erik fekszik, aki bevállalta, hogy magára varrat egy keresztet, aminek az elkészítésében a 28 éves autista fiú is részt vehetett.
Akasztják a hóhért – mondja nevetve. „Te most nagy hős vagy!” – szól oda neki viccesen kollégája, miközben felhangzik a jellegzetes berregés.
„Ez pont olyan, mint a filmekben” – lelkendezik Bernát, aki először egy piercing behelyezésének folyamatát követhette végig, a nap csúcspontjaként pedig a tetoválógépet is kezébe vehette.
„Finoman, érzéssel: ne nyomd be tövig, csak a tetején húzd a vonalat!” – szól az utasítás, a minta pedig lépésről lépésre kerül be a bőr alá, meglepően kevés (és egyébként könnyen javítható) hibával.
2019. május 19.
A Facebook szerint legalább 6 éve ismerem Anitát, de ha jobban belegondolok, valószínűleg sosem váltottunk két mondatnál többet egymással. Nagyjából a közösségi média és közös ismerősök által állt össze egy kép a fejemben róla: egy gyönyörű alkatú kajakos, akinek a személyiségében egyszerre van jelen a kemény sportoló és az elegáns, törékeny, mindig csinos modell lány. Amikor épp nem a vízen van, sminkeléssel és manikűrözéssel tölti az idejét – ezekről leginkább a vlogján lehet tájékozódni – , és ha közelebb állnánk egymáshoz, biztos tőle kérdezném meg péntekenként, hogy mit vegyek fel a bulikra.
Aztán egyik napról a másikra, derült égből villámcsapásként felkerült az Instagramjára egy fotó, amin kopasz.
A mosolya a régi, a szemei kissé vörösek, de most is sugárzik belőlük a vidámság. Alatta a hashtag: #braintumor.
Bár tényleg csak félismerősök voltunk, vettem a bátorságot, és írtam neki. Pár üzenetváltás után kiderült, hogy a napokban műtik, de ha minden rendben lesz, pár hét múlva szívesen elmesélné a történetét.
Nem igazán tudtam, mit jelent egy 26 éves, agytumorral küzdő lány esetében az, hogy „minden rendben lesz”. Most, hetekkel később azonban mindent elmesélt Anita, abban bízva, hogy sorstársai erőt gyűjtenek a történetéből.
Szóval kezdjük a legelején.
2010-ben járunk, Anita hazafelé tart az iskolából, amikor hirtelen szédülni kezd. Foltokat lát, megszűnik a periférikus látása, majd elveszik az írás-, olvasás- és beszédkészsége. Ezt zsibbadás követi, vacsora közben már nem tudja tartani a karját. Pár óra alatt lecseng a roham, ám a CT vizsgálatból kiderül, hogy elzáródás van az agyában.
Ekkor stroke-nak könyvelik el a rosszullétet, Anita pedig két éven át véralvadásgátlót szed a hibás diagnosztika miatt. Mivel az elzáródás nem szívódik fel, folytatódnak a vizsgálatok, és egy újabb mintavétel után egyértelművé válik, hogy daganat növekszik a lány agyában.
„Percről percre mindent fel tudok idézni, mintha csak tegnap történt volna. ’12-ben derült ki, hogy agytumorom van, és 7 éven át ment a kálvária, hogy hozzányúljanak-e vagy sem. A műtét nagyon kockázatos volt, de tudtam, hogy eljön a nap, amikor nem várhatunk tovább. Két éven át vártunk egy mágneses stimulációs gépre, amivel részletesebben meg tudtak vizsgálni.
Kiderült, hogy ez egy olyan típusú tumor, ami áttétet nem képez, de térfoglaló, és ha eléri a beszéd- vagy mozgásközpontot, végleges bénulás léphet fel.”
Az orvosok és a család – hosszas dilemmázás után – a műtét mellett döntöttek. Anita 2019 februárjában kopaszra vágatta a haját, majd befeküdt a pécsi kórházba. Mivel divat- és szépségvloggerként mindig is központi szerepet töltött be az életében a frizurája, nehezen fogadta el, hogy egy darabig nélkülöznie kell a haját.
2019. május 16.
Átadták a kulcsot annak a kongói családnak, akiknek a magyarok közösségi finanszírozásból gyűjtöttek az építésre és magyar önkéntesek közreműködésével épült fel az otthonuk.
A 7 árváról gondoskodó nagymama egy saját kis vállalkozásba is bele tudott kezdeni a 17 éve működő Afrikáért Alapítvány segítségével, így egy 10 tagú családnak adtak újra reményt.
Hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt hónapokban Mama Alphonsine, akit párja hirtelen halála után
a férj családja utcára tett, lányaival és unokáival együtt.
Egy bútorozatlan szobában költöztek tízen, amely az alapvető emberi szükségletek kielégítésére sem volt alkalmas, hiszen sem ágy, sem konyha, sem fürdő, sem mellékhelyiség nem volt. A főbérlő pedig folyamatosan kilakoltatással fenyegette őket.
Mama Alphonsine és családja is hasonló okokból kerültek kilátástalan helyzetbe, több millió kongói családhoz hasonlóan. Közülük nagyon sokan nyomornegyedekbe kényszerülnek, ahol az alapvető létszükségletek (ágy, intim tisztálkodási lehetőségek, higiénia) és infrastruktúra (vezetékes víz és áramellátás) sem biztosítottak, emellett folyamatos a bizonytalanság és nagy a bűnözés aránya.
Világviszonylatban több mint 1 milliárd ember él nyomornegyedekben
