hirdetés
joelguy.png

Megölte és megfőzte a saját szüleit egy amerikai férfi, amiért nem fizették tovább a tandíját

Vérfagyasztó: a gyilkosságot és a holttestek eltüntetését pontról pontra megtervezte és lejegyezte.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 01.


hirdetés

A héten állt bíróság elé az az amerikai férfi, akit szülei különösen kegyetlen meggyilkolásáért állítottak elő még 2016-ban. Tettét azért követhette el, hogy részesüljön a szülei életbiztosítását jelentő félmillió dollárból - írja a The Sun.

A 32 éves Joel Guy Jr. akkor került összetűzésbe a szüleivel, az 55 éves Lisával és a 61 éves Joellel, amikor azok fiuk korára hivatkozva megtagadták, hogy tovább finanszírozzák egyetemi tanulmányait.

Guy plasztikai sebésznek tanult Baton Rouge-ban, és már kilencedik éve volt egyetemista, amikor mérnök szülei azt mondták neki, hogy nyugdíjba vonulnak, és nem támogatják tovább anyagilag a 32 éves férfi egyetemi tanulmányait. A férfi még 2016-ban, hálaadáskor érkezett haza a Tennessee állambeli Knoxwille-be szüleihez, ekkor ölte meg mindkettőjüket. A házaspár eltűnését az anya egyik kollégája vette észre, ám mire a rendőrök kiérkeztek a házukban található borzalmas mészárlás színhelyére, Guy már régen visszautazott Baton Rouge-ba.

Szerdán a bíróságon bemutatták többek közt a helyszínen készült fotókat és a naplót is, amelyben a férfi részletesen leírta, hogyan öli meg és tünteti el szüleit. Guy pontról pontra, hihetetlenül aprólékosan eltervezte a gyilkosságot, és papírra is vetette az utasításokat saját magának. Ebben olyan sorok voltak, mint

hirdetés

"mosd át az összes olyan szobát fehérítővel, ahol gyilkoltál", "a darabok eltüntetésére a vécét használd, ne a hulladékmegsemmisítőt", vagy "tekerd fel a fűtést, hogy eltűnjenek az ujjlenyomatok és minden kiszáradjon".

Ezekről egy gyilkossági nyomozó, Scott Henning tanúskodott, aki ott volt Guy letartóztatásakor is. A férfi elmondta, hogy a gyanúsított autójában műanyag kannát és egy húsdarálót is találtak - mindkettő szerepet játszhatott szülei eltüntetésében.

A férfi először édesapját késelte halálra több mint 40 késszúrással, majd a boltból hazatérő anyjára támadt. Naplójában mindezt így írta le pontokba szedve: "Öld meg késsel, takarítsd fel a vért, mielőtt ő (az anya) hazaér. Őt is öld meg késsel, és tedd be a zuhanyzóba. Engedj rá forró vizet, hogy a bizonyítékokat eltüntesd a testéről."

Ezt követően megcsonkította a testeket: levágta a végtagokat és a fejeket a testekről.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
autos.jpg

Nem adott helyet a robogósnak a sofőr, majd megpróbálta elütni a Lánchídon

A felvételen egyértelműen látszik, hogy lett volna helye a Citroen sofőrjének a lehúzódásra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

"Tény, hogy sok esetben nem szeretjük autóban ülve, hogy centizgetik a tükrünket és mindenhol furakodnak, viszont ezen a felvételen egyértelműen látszik, hogy lett volna helye a Citroen sofőrjének a lehúzódásra" - írja a Bp-i Autósok Közössége a az olvasójuk videója alatt.

Miután ez nem történt meg, a robogós ezt szóvá tette, majd ami ezután következik, az már megint a "nagyon nem fér bele" kategória, ezúttal az autós részéről.

Az olvasó szavai következnek:

"Ma este a Lánchídon araszoltunk. Mindenki a szélére húzódott, hogy a motorosok és kerékpárosok elférjenek. De itt volt egy [email protected]@szt is.

A robogós mellé ment, nem igazán fért el. Dudált két rövidet és integetett neki, hogy egy kicsit húzódjon le. Na erre húzta fel magát, és gyakorlatilag megpróbálta elütni - írta meg a felvételhez csatolva.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
aldi_vasarlo_alkohol.jpg

Több száz üveg alkoholt tört össze egyesével a bekattant nő egy londoni Aldiban

Még nem derült ki, miért kezdett néma tombolásba a vásárló.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

Öt percen keresztül vagdalta a földhöz egyesével az üvegeket egy nő egy londoni Aldi alkoholos polcáról, írja a Daily Star. A teljesen bekattant vásárlót végül az egyik biztonsági őr ölelte magához, majd óvatosan kivezette a törmelékeken keresztül.

Tehetetlenül figyelték az áruház dolgozói, amikor a csuklyát és hátizsákot viselő nő komótosan az italos polchoz sétált, majd egyesével a földre dobálta a drága italokat.

A zavart vásárló a megdöbbentő jelenet közben egy szót sem szólt, hanem percekig némán tört és zúzott szerda délután.

Az esetről több videó is készült:

A nőt végül az egyik biztonsági őr vezette ki az áruházból. A rendőrök röviddel később érkeztek a helyszínre, és kórházba szállították a vandált, akinek több vágás is volt a kezén.

Az ügyben megkezdődött a vizsgálat, de egyelőre nem derült ki, hogy miért kezdett a rombolásba a csuklyás nő.

Az áruház szerint több ezer fontos, azaz több százezer vagy akár millió forintos is lehet a kár.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
m-richard.jpg

Sokkal súlyosabb ítéletet kér M. Richárdra a másodfokú ügyészség

Az gyorshajtó gázoló letartóztatása is indokolt lenne szerintük.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Szeptemberben ítélet is született az ügyben.

Az ügyészség a gyorshajtó vádlottal szemben a büntetés jelentős súlyosítása, illetve a közúti veszélyeztetésben bűnösnek kimondás érdekében fellebbezést jelentett be

- írja az Ügyészség.

Az ítélet ellen a vádlottak és védőik is fellebbeztek. Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, ezt a bíróság elutasította, és a bűnügyi felügyeletét is megszüntette a vádlottnak. Ezen döntés ellen az ügyészség fellebbezett.

hirdetés

A másodfokon eljáró ügyészség egyetért azzal, hogy M. Richárdot le kell tartóztatni, büntetését jelentősen súlyosítani kell. Mint közleményükben írják,

a kiszabott büntetés nem felel meg az egyéni megelőzésnek és a társadalom felé sem képviseli eléggé azt az üzenetet, hogy tartózkodni kell a járművezetés szabályainak megszegésétől. Ezért a büntetés jelentős súlyosítása indokolt.

Az ügyészség a védelmi fellebbezéseket nem tartja alaposnak. Az ügyben a kényszerintézkedésről és a bűnösség, valamint a büntetés kérdéséről a másodfokú döntést a Fővárosi Törvényszék fogja meghozni.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zsinor.jpg

Zsinórt feszített az út fölé egy férfi, sérülést okozva az arra haladó bicikliseknek

Állatok tereléséhez alkalmazta, de jelzést nem tett rá.
MTI / Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. november 26.


hirdetés

Út fölé kifeszített zsinórral okozott sérülést két kerékpárosnak egy szarvasmarhát terelő férfi idén áprilisban Balatonfenyvesen, ezért vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A 24 éves vádlott egy forgalom elől el nem zárt magánúton, egy méter magasan feszítette ki a bálák kötözésére használt zsinórt, jelzést nem tett rá, és attól harminc méterre eltávolodva az állat terelésébe kezdett.

Az úton haladó biciklisek nem vették észre az akadályt, nem hallották az őket a veszélyre figyelmeztetni próbáló férfi kiáltását sem, a zsinórba hajtva mindketten elestek, s nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt próbára bocsátást indítványozott a büntetlen előéletű vádlottal szemben.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!