hirdetés
koronavirus_teszt_auto.jpg

Megnyílt az első magyar autós koronavírus-tesztállomás

Ki se kell szállni a kocsiból, 3 perc alatt megtörténik a mintavétel. Az eredményt 24 órán belül kapjuk meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 29.


hirdetés

Aki vásárolt már bármelyik gyorsétterem autós részlegén, annak egyáltalán nem jelent nagy újdonságot a hasonló logika alapján működő koronavírus-tesztállomás sem. Az első érintésmentes, áthajtásos koronavírus tesztelőállomást a budapesti Groupama Aréna parkolójában nyitotta meg a Drive Cell Systems Zrt. és a Rollet Kft közösen.

A magyar cégek által kidolgozott megoldásnak köszönhetően online regisztrációt és visszaigazolást követően, bárki az autójában ülve elvégeztetheti magán a nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus tesztet, írja a szolgáltatás honlapja.

„A rendszer a hasonló nemzetközi megoldásoknál is biztonságosabb, hiszen a mintavételre csak előzetes online regisztráció után, időpontra való érkezést követően kerül sor. Így az adatfelvételhez sem szükséges papír alapú dokumentáció használata, a teljes adatkezelés digitálisan, a felhőben történik. Másrészt magát a mintavételt is nagyon gyorsan végre tudják hajtani a szakemberek, hiszen a helyszíni személyzet is egy mobilalkalmazáson keresztül végzi a beazonosítást”

– emeli ki a közleményben Pfeilmayer Dávid, a Drive Cell Systems Zrt. vezérigazgatója.

A mintavételre autóval vagy kisbusszal kell érkezni az online regisztráció után. Az egész művelet 3 percet vesz igénybe: az autós a szakember instrukciói alapján maga végzi el a mintavételt, az eredményt pedig 24 órán belül e-mailben küldik el. Egyelőre napi 100 személyen tudják elvégezni 26 990 forintba kerülő tesztet, amit a helyszínen bankkártyával kell kifizetni.

hirdetés

Az első tesztállomást követően a közeljövőben további mintavételi pontok létrehozására kerül sor a fővárosban és vidéken is, így a napi mintavételi kapacitás is növekedni fog.

Az autós koronavírus-teszt nem újdonság, a világ több országában is végeznek már hasonló vizsgálatot. Ebben a videóban egy washingtoni drive-thru mintavételt mutatnak be:



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
iskola.jpg

Koronavírus: 21 fertőzött van, lezártak egy mezőkövesdi általános iskolát

Egy tanártól indult a fertőzés, aki egy értekezleten kaphatta el a vírust, derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Intézet RTL Híradónak adott válaszából.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Koronavírus gyanú miatt lezártak egy mezőkövesdi általános iskolát. Az RTL Híradó információja szerint az egyik tanár fertőződhetett meg a vírussal.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház közleményt adott ki, eszerint az elmúlt héten három koronavírusos beteg került hozzájuk.

A Covid-19 fertőzés "halmozódását" észlelte a helyi járványügyi hatóság egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei oktatási intézményben. Közleményük szerint

néhány nappal ezelőtt megbetegedett egy pedagógus. A kontaktkutatás kiderítette, hogy nagy valószínűséggel egy korábbi, zártkörű értekezleten fertőződhetett meg. A kontaktok körében eddig elvégzett PCR laboratóriumi vizsgálatok 21 embernél pozitív eredménnyel zárultak

- írja az MTI.

hirdetés

A járványban Borsod megyeiek mellett egy Heves megyei lakos is érintett. Jelenleg három embert ápolnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház infektológiai osztályán.

A szükséges járványügyi intézkedések megtörténtek; a szoros kontaktok járványügyi megfigyelés alatt állnak, jelenleg nem hagyhatják el otthonukat. Valamennyi fertőzött beteget elkülönítették, azok, akiknél jelentkeztek a tünetek, kórházban, illetve otthonukban vannak.

Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere közleményt adott ki, amelyben azt írja:

már zajlik a kontaktutatás, a szükséges járványügyi megfigyelések és a zárlatok elrendelése.

Arra kérte a helyieket, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat, kerüljék a közvetlen érintkezéseket és használjanak maszkot és fertőtlenítőszereket. Ezekre egyébként már egy hétfői közleményben is felhívta a lakosság figyelmét az önkormányzat.

Mezőkövesd Online

Felhívás Felhívjuk a kedves betegek figyelmét, hogy a rendelőintéze... tet ismét a nyaktagi bejárat felől lehet megközelíteni, előzetes lázmérést és kézfertőtlenítést követően. Maszk használata továbbra is kötelező, lázas betegek a megjelenés előtt konzultáljanak kezelőorvosukkal! Köszönjük megértésüket! Dr. Tóth József orvos-igazgató

Az NNK az eset kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi készültség érvényben van, és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó megelőző szabályok betartása kiemelten fontos magunk és mások védelme érdekében. Hangsúlyozták, hogy kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató emberek álljanak munkába, menjenek közösségbe.

"Tekintettel arra, hogy tünetmentes személy is hordozhatja a vírust, kiemelten fontos a 1,5 méteres védőtávolság megtartása. Emellett szigorúan be kell tartani a köhögési, tüsszentési etikett szabályait. Figyeljünk oda a fokozott és folyamatos szellőztetésre és ne feledkezzünk meg a gyakori, alapos szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés szükségességéről"

- írták.

Fotó: illusztráció, forrása: Google Maps

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
maszk-nelkuli-vasarlok-eladok.jpg

Egyre kevesebben hordanak maszkot a boltokban, még az eladókon sincs sok helyen

Vidéken még a vásárlók nagy része betartja az előírást, Budapesten viszont rosszabb a helyzet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Hiába kötelező még mindig, egyre kevésbé vesznek fel maszkot az emberek az üzletekben, sőt van, ahol még az eladók sem húzzák fel.

Az RTL Híradó stábja kisebb és nagyobb boltban is megnézte, mi a helyzet a maszkviseléssel Budapesten és vidéken. Azt tapasztalták, hogy

a fővárosban a vásárlók nagy részén és az eladókon sem volt maszk, akiken meg igen, azoknak a többsége is helytelenül hordta. Vidéken ugyan többen betartották a szabályt, de azért ott is találkoztak olyanokkal, akik vagy egyáltalán nem, vagy nem szabályszerűen hordott maszkot.

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint fontos lenne továbbra is betartani az előírásokat, hiszen a környező országokban is egyre nő a fertőzöttek száma, így bármikor visszakerülhet a vírus Magyarországra is.

Az RTL Híradó riportja:

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hotelszoba.jpg

Katasztrofális a magyar turizmus helyzete, 93 százalékos a visszaesés a koronavírus miatt

A magyar turisták egy része májusban már megszállt belföldön, de külföldiek gyakorlatilag egyáltalán nem jöttek.
Fotó: Ming Dai/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Idén májusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98, a belföldi vendégek által eltöltötteké 86%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest - írja a Központi Statisztikai Hivatal.

Az összes vendégéjszaka 88%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 93%-kal kevesebb volt.

A szálláshelyekre érkezett 4 ezer vendég 22 ezer vendégéjszakát töltött el. Az éjszakák túlnyomó része a szállodákban realizálódott.

A vendégéjszakák száma Budapesten és a Balaton régióban az előző év májusi értékének 1%-át sem érte el.

A belföldi vendégek száma 87, a vendégéjszakáké 86%-kal csökkent. A vendégszám 75 ezer, az eltöltött vendégéjszakák száma 167 ezer volt. Utóbbi leginkább a közösségi szálláshelyeken és a szállodákban, legkevésbé a panziókban és a kempingekben esett vissza.

hirdetés

Az év első öt hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek 56%-kal kevesebb, összesen 4,4 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 59, a belföldi vendégek 53%-kal kevesebb (egyaránt 2,2 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 53%-kal csökkent, és 87 milliárd forintot tett ki.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés

Áder János levelet írt a Tiszát és a Szamost szennyező szemét miatt az ukrán és a román elnöknek

Az államfő szerint már a gépek sem bírják a hulladékmentesítést, és kiábrándító, hogy még mindig nem hagyott alább a szennyezés.
MTI - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. Áder János azt kérte a keleti szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében.

A levelekben - amelyek kedden kerültek fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára - az szerepel:

az elmúlt időszak áradásai az ígéretek ellenére ismét nagy mennyiségű műanyag palackot és más hulladékot sodortak át Magyarországra, amely jelenleg járványügyi szempontból is veszélyes, emellett mind a halászatot, mind a turizmust akadályozza, az élővilágra is súlyos hatással van és visszataszító is.

Az államfő mindkét elnöknek címezve megjegyezte: a magyar kormány több alkalommal kérte már a szomszédos országok hatóságainak segítségét, de azt részükről az együttműködés hangoztatásán túl kevés érdemi intézkedés és még kevesebb javulás követte.

Ahogy arra Áder János rámutat: a szennyezés legfőbb oka, hogy a lakosság a folyók árterébe rakja le a hulladékát.

hirdetés

A levelekből az is kiderül, hogy

a Tiszán idén eddig 2258 köbméternyi szilárd hulladék érkezett és június 13. óta 938 köbméter vegyes uszadékot szedtek ki, míg a Szamosból 846 köbméter vegyes uszadékot, a hulladékmentesítést pedig már a gépek sem bírják.

"Kiábrándítónak tartom, hogy a Tisza hulladékkal való szennyezése a sokszori fogadkozás ellenére sem hagyott alább, és immár tartós fenyegetést jelent a folyó törékeny ökoszisztémájára"

- fogalmazott Áder János, aki a jelenségről azt írta: az nem méltó az európai normákhoz.

Az államfő az ukrán elnököt arra is emlékeztette, hogy a problémára egyszer már felhívta a figyelmét tavaly.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!