hirdetés
rendorseg-fegyver.jpg

Meglőtték a rendőrök a 18 éves fiút, aki késsel támadt rájuk Debrecenben

Többszöri felszólítás és figyelmeztetés után sem tette le a kést, amivel fenyegetőzött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.


hirdetés

A debreceni rendőrök fegyvert használtak egy 18 éves fiúval szemben, aki késsel támadt rájuk, írja a Police.hu.

A rendőrök egy bejelentés nyomán jelentek meg a Déli soron augusztus 21-én dél körül, mert a bejelentő szerint ott egy gyanúsan viselkedő férfi tartózkodott.

A rendőrök a helyszínen intézkedtek a fiúval szemben, aki késsel a kezében fenyegetőzött, ezt többszöri felszólításra sem hagyta abba.

Az egyenruhások ezért gázsprayt használtak, majd figyelmeztető lövést adtak le.

A fiatal végül a kezében lévő késsel az intézkedő rendőrökre támadt, akik ezért célzott lövést adtak le.

Mivel a fiú megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az ügyet hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vizsgálja.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
polgar.jpg

Gyerekei végignézték, ahogy egy koncerten halálra késelték a családapát Polgáron

A gyilkosság az LGT két tagjával és neves zenészekkel felálló Zenevonat fellépése közben történt. Állítólag már hónapok óta fenyegette a férfit a haragosa.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Amint arról mi is beszámoltunk, hétfőn este megöltek egy férfit a Hajdú-Bihar me­gyei Polgáron - a rendőrség közleménye szerint a főtéren szórakozott, amikor haragosa odalépett hozzá, és egy késsel többször megszúrta.

A rendőrök a helyszínen elfogták a támadót, egy 38 éves polgári férfit, aki el sem mozdult a tetthelyről. A haldokló férfit a helyszínről kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.

A Bors most újabb részleteket tudott meg az ügyben.

A többgyermekes apuka családját vitte a két LGT-tagot számláló Zenevonat formáció koncertjére, ahol megjelent a férfi, aki hónapok óta fenyegette őt. Egyik pillanatról a másikra több késszúrással rátámadt a családapára - a késelést a gyerekek is végignézték.

Az elkövető a tömegben áldozata mögé lopódzott, aki ezt csak akkor vette észre, mikor a nyakába, majd többször a hátába fúródott a kés.

"Csak azt hallottuk, ahogy a kislánya, Vanessza önkívületben sikoltozik, Ernő pedig már a földön feküdt. Soha nem fogom elfelejteni an­nak a kislánynak a sikolyát. Abba meg még rosszabb belegondolni, hogy az apja mellett állt, Szilveszter akár őt is eltalálhatta volna"

– idézte fel egy szemtanú.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
video.jpg

Videóra vették, ahogy egy lányt térdre kényszerítenek és bántalmaznak Mosonmagyaróváron

A tinédzserek megpofozták, és a haját is megcibálták, miközben azt követelték, hogy kérjen bocsánatot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Garázdaság gyanújával indított nyomozást a rendőrség egy videó miatt, amelyen tinédzserek bántalmazzák egyik társukat Mosonmagyaróváron.

A tizenéves lányok térdre kényszerítették egyik társukat és azt követelték, hogy kérjen tőlük bocsánatot.

Egyikük többször meg is pofozta, a végén pedig a hajgumiját is kiszedték, és megcibálták a haját.

Egy másik videón pedig valószínűleg a megvert lány ismerősei támadnak rá az egyik bántalmazóra.

A verekedések kapcsán a legnagyobb közösségi oldalt elárasztották a gyűlölködő hozzászólások, a többség bosszút szorgalmaz, de a bejegyzéseket már törölték.

A pszichológus szerint saját érzelmi bizonytalanságukat vetítik ki a kommentelők.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


KÖVESS MINKET:




hirdetés
mav.jpg

Egy szamár és egy kecske utazott a MÁV egyik járatán, le is videózták őket

A nem mindennapi 'potyautasok' gazdájukkal együtt szálltak fel a vonatra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 21.



Különleges háziállatok vonatoztak - számolt be szokatlan utasairól a MÁV a társaság Facebook-oldalán.

"Fotók és kollégáink beszámolói alapján ma egy málhás szamár és egy kecske is igénybe vette utazásához a vasutat, szabálytalanul"

- írták a fotókkal illusztrált bejegyzésben.

Elmondásuk szerint a kalauzok "résen voltak", a két patás mégis feljutott a szerelvényre, pedig ekkora méretű állatok nem vonatozhatnának, a kisebb házi kedvencek pedig csakis a kézipoggyász mérethatárt meg nem haladó méretű szállítóeszközben utazhatnak.

A 444.hu azonban egyéb részleteket is kiszúrt:

A jószágok gazdája Facebookon azt írta, hogy mivel késésben voltak, így két megállóra felengedték őket.

Pontos koordinátákat a rajtuk segítő dolgozók védelmében nem közölt.

Ha kíváncsi vagy a videóra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
erdoben-eltunt-orosz-kisfiu-1000x583.jpg

Két napig egyedül volt az erdőben egy 3 éves kisfiú, de élve megúszta

Az orosz kisgyerek sokkos, dehidratált és kihűlt állapotban volt, amikor végre megtalálták, de már jobban van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Élete legnehezebb napjain lehet túl egy 3 éves kisfiú, aki elveszett az erdőben, amikor a családjával bogyókat szedtek.

Az eset Oroszországban, az Omszki terület Bolserecsjei járásában történt. Az orosz család egy olyan erdőbe ment bogyókat szedni, ahol medvék és farkasok élnek, ezért ügyeltek arra, hogy végig együtt maradjanak.

A 3 éves Kolja Barkatov viszont unatkozott, és sírva kérte az apját, hogy visszamehessen a tőlük nem messze leparkolt autójukhoz. A férfi beleegyezett, de megmondta a fiának, hogy akkor ne mozduljon a kocsitól, ott várja meg őket.

A család többi tagja csak 10 méterre volt, így nem is gondolták, hogy baj történhet. Amikor viszont ők is visszamentek az autóhoz, a kicsi már nem volt ott. A rokonai azonnal keresni kezdték - 3 óráig bóklásztak az erdőben Kolja után kutatva, csak ezután hívtak segítséget.

Lapozz a videóért a megtalálásról:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x