hirdetés
abcugnyito.jpg

Megkérdőjelezte a polgármester döntését, végleg bukta a közmunkát

Az 51 éves, 40 százalékos egészségkárosodott ex-bányász férfi többször is kért közmunkát, most a képviselőtestület határozatot hozott, hogy nem kaphat.
Neuberger Eszter, Abcúg - szmo.hu
2019. május 24.


hirdetés

Ritkán fordul elő, hogy valaki nyíltan megtámadja egy polgármester döntését azzal kapcsolatban, hogy kit vesz fel közmunkára és kit nem. Ezért érdekes egy magyarbólyi férfi esete, aki hiába kapott többször is ígéretet arra, hogy dolgozhat majd a településen közmunkában, végül mégsem kapott munkát. Amikor a képviselő-testület elé vitte az ügyét, annak az lett a vége, hogy a polgármester mögé beálló képviselők határozatot fogadtak el arról, hogy az 51 éves, 40 százalékos egészségkárosodott ex-bányász férfinak nem jut közmunka. Igaz, hogy a foglalkoztatásának különféle adminisztratív akadályai lehetnek, de arra még csak ígéret sem született, hogy ezeket megpróbálná valahogy elhárítani az önkormányzat.

Május 15-én, szerdán délután két órakor összeült a Baranya megyei Magyarbóly képviselő-testülete, egy kerek asztal körül a polgármester irodája melletti kis tárgyalóteremben. A helyválasztás arról árulkodott, hogy általában nem sok érdeklődő vesz részt a nyilvános testületi üléseken. Az meg, hogy sajtó is jelen legyen közben, végképp teljesen szokatlan egy ilyen kistelepülésen.

A magyarbólyi képviselő-testületi ülésen azért vettünk részt, mert az egyébként rutin-ügyeket tárgyaló ülés negyedik napirendi pontja egy helyi férfi ügye volt, aki nem fogadta el, hogy a polgármester többszöri kérésére sem vette fel közmunkára. Az 51 éves Kiss István azért hozta a testület elé az ügyet, mert szerinte a polgármester nem adott tiszta, érdemi választ arra a kérdésre, hogy miért nem alkalmazza közfoglalkoztatásban – annak ellenére, hogy többször konkrét ígéretet tett rá, hogy fogja. Amellett, hogy rendes indoklást kap a polgármestertől, Kiss azt is szerette volna, ha a képviselő-testület is állást foglal a kérdésben.

Amikor az őt érintő napirendi ponthoz ért a testület, az ülést kezdettől a partvonalról figyelő Kiss István a napirendi pont tárgyalása előtt 5 percben felszólalhatott. Ekkor mesélte el a történteket, amit az ülés utáni beszélgetésünkkor elhangzottakkal kiegészítve mutatunk most be.

Egy egészségkárosodott ex-bányász közmunkára jelentkezik

Az egész 2018 augusztusában kezdődött, amikor Kiss István először beadta a jelentkezését közmunkára. Legkisebb lányukat feleségével nem sokkal korábban sikerült beíratniuk bölcsődébe, így elhárult az akadály az elől, hogy a már egy éve szintén közmunkában dolgozó felesége, Mónika mellett István is visszamenjen dolgozni.

István és Mónika négy éve költöztek Magyarbólyra a szomszédos Lapáncsáról. Ez alatt a négy év alatt két lánygyerekkel bővült a család, István pedig az egészen egy évvel ezelőttig gyesen lévő Mónika mellett szintén otthon maradt segíteni a gyermekgondozásban. Mindezt azért tehette meg anélkül, hogy a család éhen haljon, mert jogosult havi 93 ezer forint bányászokat megillető egészségkárosodási járadékra. István ugyanis 1993-ig tíz éven keresztül dolgozott mélyművelésű bányában vájárként, ezalatt gerinc- és ízületi bántalmakat szedett össze a föld alatt. 40 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg nála, emiatt ítélték meg neki ezt az ellátást.

Kiss István / Fotó: Pivarnyik Balázs

A bánya bezárása és a leszázalékolása után István átképezte magát személy- és vagyonőrnek, és éveken keresztül ebben a munkakörben dolgozott, de azt mondja, egyszerűen nem bírta tovább, hogy a hektikus munkarendje, és a sokszor otthonától távoli munkavégzés – például focimeccsek biztosítása a fővárosban – elszakítja a családjától. Ekkor úgy döntött, kompromisszumot köt, és inkább kevesebb pénzért, de olyan munkát végez, ami mellett több ideje marad a családjával lenni. Így került a Villány és Térsége Víziközmű Üzemeltető és Szolgáltató Kft.-hoz, ahol közmunkában dolgozott egészen 2015-ig. István emlékei szerint leggyakrabban kaszálás volt a feladata. Napi nyolc órában dolgozott, és a munkáltatójának semmi problémája nem volt azzal, hogy a férfi leszázalékolt, amíg István is bírta a munkát. Ezt a munkát a költözésük miatt hagyta ott.

És itt ugrunk vissza oda a történetben, hogy – a már három éve munkanélküli – férfi 2018-ban újra közmunkára jelentkezett, már új lakhelyén, Magyarbólyon. A falu polgármestere, Blázsovics Attila Kiss szerint elsőre semmi jelét nem adta, hogy ne akarná felvenni, amikor azonban szeptemberben lezajlottak a szerződéskötések az önkormányzat és a közmunkások között, István kimaradt az újonnan felvettek köréből.

Mikor érdeklődött, miért nem vették fel, a polgármester azt mondta neki, azért nem tudta felvenni, mert előbb “meg kell keresni a forrást” arra, hogy István az önkormányzatnál dolgozhasson.

Ezzel arra utalt a polgármester, hogy Istvánt, aki 40 százalékos egészségkárosodásával és bányász járadékával megváltozott munkaképességűnek számít, nem lehet úgy foglalkoztatni, mint a többi közmunkást, 6-8 óra helyett 4-8 órában dolgozhatna, ehhez pedig helyet kell igényelniük neki a közfoglalkoztatást finanszírozó Belügyminisztériumtól.

István ezt el is fogadta, de amikor már egy ideje nem kapott hírt semmilyen új fejleményről az ügyében, újra kereste a polgármestert. Négyszer próbált beszélni vele sikertelenül, majd ötödszörre, már idén február 11-én, a polgármester azt mondta neki: március 1-jével felveszi. István el is ment intézni a munkaügyi papírjait a siklósi kormányhivatalba, amiket négy nap múlva vitt is az önkormányzathoz. Ekkor azonban Blázsovics Attila azt mondta neki,

mégsem veszi fel, mert nem tudja vállalni Istvánért a felelősséget, ha történik vele valami.

A másik indoka az volt, hogy István nem foglalkoztatható napi nyolc órában.

Amikor a polgármester és Kiss István között utoljára szó esett a közmunkáról, a településvezető – nyilván felidegesedve azon, hogy Kiss István folyamatosan “nyakára járt” a közmunka miatt, – azt találta mondani, hogy “ne cseszegesse többet” ezzel a kérdéssel.

A zavaros kommunikációt segített tisztázni a polgármester szerdai felszólalása a témában.

A nap végén a polgármester dönti el, mit jelentsen a közmunka

Blázsovics Attila elismerte, hogy jogi akadálya tényleg nincsen annak, hogy a bányász egészségkárosodási járadéka mellett közmunkát végezhessen. Elvi akadálya szerinte viszont van.

István és Blázsovics Attila polgármester a magyarbólyi képviselő-testület május 15-ei ülésén / Fotó: Pivarnyik Balázs

“Nekem szilárd véleményem, hogy a közfoglalkoztatás nem jövedelemkiegészítés. hanem hozzásegítés a munkához”

– jelentette ki a polgármester, majd Kiss Istvánhoz fordulva hozzátette: “azt gondolom, hogy maga a szabad munkaerőpiacon bármikor kaphatna állást, ha akarna”.

“A közfoglalkoztatás nem jár mindenkinek, aki szeretné, és ki akarja harcolni magának. Nem kötelező Magyarbólyra felvenni önt, csak azért, mert ön azt akarja.”

A polgármester nyilvánvalóvá tette, hogy azért nem vette fel Istvánt, mert szerinte ő és családja erre nem szorul rá eléggé, hiszen Istvánnak a bányász járadéka révén van egy 93 ezer forintos állandó jövedelme. “Szerintem a családja is mindent megkap, amire szüksége van.” Ugyanakkor azt is hozzátette: jelenleg ha akarná, se tudná az egészségkárosodott férfit foglalkoztatni, közmunkában ugyanis csak közepesen nehéz fizikai munka végezhető.

A polgármesterrel az összes képviselő és a település jegyzője is egyetértett, aki azt még hozzátette, hogy ha István “elmegy egy munkahelyre, és ott bizonyos okokból nem akarják foglalkoztatni, akkor sem csinálhatja azt, amit most tesz”, azaz hogy megtámadja a munkaadó döntését.

A polgármester ezután egy határozat elfogadását javasolta, arról, hogy “Kiss Istvánt lehetőségeink hiányában és a csökkentett munkaképessége miatt nem tudjuk foglalkoztatni.”

A határozatot – ami végül egy szót sem ejtett arról, hogy ezeket a lehetőségeket megpróbálja-e megteremteni a jövőben az önkormányzat – a testület ellenszavazat nélkül elfogadta. Így világossá vált, hogy Kiss István Magyarbólyon nem juthat közmunkához.

A férfi csalódottan távozott a teremből. Az épület előtt az Abcúgnak azt mondta, ha tudta volna, hogy a határozathozatal előtt már nem reagálhat a polgármester szavaira, a vitaindító beszédében nem azt mondta volna el, hogy mi történt közte és a polgármester között, hiszen azt egy beadványában már leírta. Helyette elmondta volna a testületnek,

hogy családja komoly anyagi gondokkal küszködik, adósságcsapdában vannak, amibe a saját és a felesége nevére felvett személyi kölcsönök rántották őket.

Kiss István elismerte, feleségével rossz döntést hoztak, amikor felvették az első több százezres személyi kölcsönüket, aztán amikor ennek a törlesztésére párhuzamosan egy másikat igényeltek. De az olyan hirtelen felmerülő költségeket, mint a család számára létfontosságú autójuk megjavítását, vagy a folyamatosan növésben lévő gyerekek ruhacseréjét nem tudták máshogy megoldani.

István és felesége Mónika / Fotó: Pivarnyik Balázs

Szerinte a polgármester nem törődött azzal, hogy megvizsgálja a valódi anyagi- és életkörülményeiket, pusztán arra a 93 ezer forintos jövedelemre hagyatkozott, pedig az a felesége közmunkás-fizetésével és a családi pótlék összegével együtt sem elég arra, hogy a hat fős család megéljen belőle, és ne csússzanak tovább lefelé az adósságspirálban.

És hogy mit mond a polgármesternek arra az állítására, hogy ha akarna, tudna munkát találni az elsődleges munkaerő-piacon?

“Dolgozhatnék napszámban a szőlőben, a környéken az a leggyakoribb munka, de azt nem bírnám, és amúgy is, a legtöbb foglalkoztató feketén dolgoztatja az embereket. Nekem az nem pálya. Visszamehetnék személy- és vagyonőrnek, talán még nem évültek el a papírjaim, de azt meg már beszéltük, hogy a családom miatt nem szeretném”

– magyarázta István, aki nem érti, hogy ha más helyi családnak 4-5 tagját is foglalkoztatja közmunkában az önkormányzat, közben ráadásul két másik környező településről is felvesznek embereket, neki miért nem jut legalább időszakosan munka.

István a testületi ülés után azt mondta, már egyáltalán nem bízik abban, hogy valaha fog még közmunkát kapni Magyarbólyon. Hozzátette, mivel muszáj valahogy kilábalniuk az adósság-gondjaikból, a környező településeken fog még próbálkozni a közfoglalkoztatással, de rajta tartja majd a szemét az elsődleges munkaerőpiacon is.

Kiss István azért is értetlenül áll ezelőtt, mert úgy érzi, négy gyerekes családapaként most épp előnyt kellene, hogy élvezzen a közmunkáért sorban állók között. Magyarbóly ugyanis nemrégiben azzal került a helyi és az országos sajtóba, hogy a település iskolájának a fennmaradása került veszélybe, miután az idei beiratkozáskor egyetlen első osztályos gyereket sem írattak az iskolába, az iskola gyereklétszáma a rendszerváltás óta folyamatosan csökken. A település önkormányzata ezért havi tízezer forintos ösztöndíjat szavazott meg azoknak a diákoknak, akik a közel ezer fős, horvát határ melletti kis faluban kezdik meg a tanulmányaikat. Az ösztöndíj az első négy tanévükre szólna.

Kevesen merik ezt megcsinálni

Istvánt nem egy nyilvánvaló, égbekiáltó igazságtalanság érte, amikor nem kapott közmunkát, azt ugyanis valóban a polgármester hatásköre eldönteni, hogy kit alkalmaz közfoglalkoztatásban és kit nem. Az is lehet, hogy Istvánnál sokkal rosszabb anyagi helyzetben lévő emberek tucatjával várnak szintén helyben közmunkára.

Mindezt István sem vonta kétségbe, de nem titkoltan a nyilvánosság erejével szerette volna más belátásra bírni a településvezetőt. Azt remélte, a képviselő-testületből majd lesz, aki az ő pártjára áll, és nyomást gyakorol a polgármesterre, hogy változtassa meg a döntését. Ez láthatóan nem így történt, egy képviselő sem szállt szembe a polgármesterrel, aki még a közmunkások munkavezetőjét is elhívta az ülésre, hogy az illető kimondja: tényleg nem tudna egy leszázalékolt embernek feladatot adni.

Az országos közmunkaprogram lassan tízéves történetében – legalábbis a sajtó szeme láttára – nem fordult elő túl gyakran, hogy egy településen valaki nyíltan megkérdőjelezte és megtámadta volna a polgármester közmunkával kapcsolatos foglalkoztatói döntéseit. Pedig a közfoglalkoztatást vizsgáló tudományos igényű elemzések a rendszer egyik legnagyobb problémájának tartják, hogy főleg a leszakadó térségekben túlhatalmat ad a polgármesterek kezébe. Lényegében élet-halál uraivá teszi őket az, hogy egy személyben gyakorolják a munkáltatói jogköröket.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
baleset-gyerek-szulok-hibaztatasa-tragedia.jpg

Ha úgy szorítom a gyerek kezét, hogy kifehérednek az ujjaim, akkor is megtörténhet a baj

Több tragédia is történt az utóbbi időben gyerekekkel. Biztos, hogy ezért mindig a szülőket kell hibáztatni és nyilvános posztokban lehordani őket a közösségi oldalakon?
SzÉ, Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2019. szeptember 04.



Szorosan a gyerek mellett ültek az ismerőseink a kanapén, amikor az váratlanul leesett a padlóra. A kanapéról. Mondom, úgy, hogy mellette ültek, de olyan gyorsan történt, hogy elkapni sem tudták. A kicsi beütötte magát és bömbölés lett a vége, a szülők agyába pedig beleégett a (számukra borzalmas) jelenet.

Én egyszer 6 évesen a metró-aluljáróban vesztem el, mert kicsusszant a kezem a szüleiméből.

Csak pár percre tűntem el a szemük elől, de a szüleim már szinte félőrült állapotban voltak, amikor rám találtak. Egy oszlop mögött álldogáltam.

Mi néhány hónapja egy cukrászda teraszán sütiztünk a gyerekekkel óvoda után, szülők és gyerekek együtt. Üldögéltünk az asztalnál, amikor az egyik kisfiú és a kislányunk minden előzmény nélkül váratlanul felpattant, és elkezdett a közeli úttest felé rohanni.

Üvöltve pattantunk fel, de a zebránál szerencsére mindketten megtorpantak. Ám mi lett volna, ha tovább szaladnak és jön egy autó? Esélyünk sem lett volna. Sem nekünk, sem a kisfiú édesanyjának.

Ez az eset is rávilágított arra, hogy ha csak nem tekerjük szorosan vastag szigszalaggal a testünkhöz a gyereket, akkor bármikor történhet ilyesmi, úgy is, hogy ott vagyunk mellette, és nem rajtunk múlik.

Nem a telefonunkat nyomkurásztuk, nem egymással voltunk elfoglalva, mellettük ültünk, mégsem tudunk még utánuk kapni sem, amikor a gyerekek úgy pattantak fel, mintha rugóból lőtték volna ki őket.

Mindez arról jutott eszembe, hogy az utóbbi hónapokban sajnos történt néhány halálos baleset gyerekekkel, legutóbb egy kisfiút ütöttek el a zebránál. Felfoghatatlan tragédia.

De az is felfoghatatlan sokszor, ahogyan az emberek reagálnak ezekre a hírekre. Szinte azonnal elkezdődik a kommentekben a gyerek és az szülők hibáztatása. Anélkül, hogy bárki is a kritizálók közül ott lett volna, ismerné az eset összes körülményét és a szereplők élethelyzetét.

Tudjátok, mennyit segítenek a tragédiákon utólag azok a hozzászólások, hogy „Hol voltak a szülők?” „Velem az soha nem fordulna elő!” „Anya az ilyen?” Elárulom: SEMENNYIT. A gyereket nem hozzák vissza.

Csak arra jók, hogy mások az ügyben szereplőkön vezessék le a dühüket és frusztrációjukat, vagy azt demonstrálják, hogy ők bezzeg mennyire jók anyaként vagy apaként. És arra, hogy az így is önmagukat hibáztató szülők még borzalmasabban érezzék magukat és még erősebben mardossa őket a bűntudat. Amitől, ismétlem, nem lehet visszaforgatni az idő kerekét, nem lehet meg nem történtté tenni a balesetet és nem lehet visszahozni az élők sorába a gyermeket.

Tapasztalatból tudom, hogy bármennyit is sulykolja a szülő többek közt az, hogy a zebránál megállunk, körülnézünk, megvárjuk amíg a lámpa pirosra vált, nem megyünk át ott, ahol nincsen gyalogosátkelő, fogjuk apa/anya/nagypapa/nagymama kezét, nem rohangálunk át az úttesten, ha elejtünk egy játékot a zebrán, inkább otthagyjuk, de nem rohanunk vissza érte stb.

akkor is megtörténhet a baj.

Ha példamutatóan viselkednek a szülők és nagyszülők, akkor is történhet a tragédia.

Az ember a szívét, lelkét kiteszi, odafigyel, gondosan nevel, óvatos, megfontolt, következetes, elöl jár a jó példával, amíg csak tudja, elkíséri a gyereket iskolába is, bukósisakkal, térdvédővel, könyökvédővel és speciális kesztyűvel indul el vele biciklizni, folyamatosan tépi a száját a gyereknek arról, hogyan kerülje el a veszélyt, és még akkor is történhet szörnyűség a gyerekkel.

Az egész földi életünk állandó életveszélyben telik, betegségek, váratlan helyzetek, közlekedési szerencsétlenségek sora leshet ránk a következő sarokról. A párom szerint az egész világ potenciális halálcsapda, még a saját lakásunk is veszélyes lehet, bármennyi óvintézkedést tettünk meg még a gyerek születése előtt a lekerekített sarkú asztal beszerzésétől a légzésfigyelőn át a konnektorok gyerekbiztos dugójáig. Úgy gondolja, kész csoda, hogy ennyien élünk a világon a sok veszélyforrás ellenére.

És akivel vagy akinek a gyerekével soha nem történik semmilyen baj vagy baleset, a kezét vagy lábát sem töri el egyszer sem, mire 20 éves lesz, annak nagyon, nagyon, nagyon de nagyon jó. Annak szerencséje volt.

Annyit tudunk tenni, hogy még jobban figyelünk mi, emberek egymásra, akkor is, ha idegenek vagyunk. Rántottam már vissza vadidegen gyereket az úttestnél, szóltam már rá öreg nénire, aki elindult az autók között át a piroson, segítettem már idős embernek cipekedni, nehogy elessen, hívtam ki mentőt nem egyszer földön fekvő emberhez, játszótéren idegen gyerekre is figyelek, ha a közelemben van.

Ha pedig ezek ellenére mégis megtörténik egy baleset, az a legjobb, ha együttérzőek maradunk és nem kezdünk el senkit fennhangon hibáztatni.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
szemetszed0.jpg

Zsuzsa a férje miatt költözött Indiába, most hetente szed szemetet a tengerparton, több száz önkéntessel

A magyar nő már nagyjából 55 ezer tonna hulladékot gyűjtött össze csapatával. Arról is mesélt, mekkora kultúrsokk volt számára odaköltözni, és lehetséges-e a műanyagmentes élet Indiában.
Láng Dávid - szmo.hu
2019. szeptember 09.



Csináld másképp nevű Facebook-csoportunkban folyamatosan várjuk saját személyes példákat és történeteket a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről. Ide csatlakozott Ferrao Zsuzsa is, aki magyarként Indiában él, indiai férjével és két kisgyerekükkel.

Heti rendszerességgel szerveznek szemétszedő és újabban faültető akciókat a környékükön, Mumbai egyik külvárosában, egyre több önkéntes részvételével.

"Tettekkel próbáljuk a mi világunk csücskét szebbé és jobbá tenni gyermekeink részére, mert mindenki tehet valamit" – fogalmazott bemutatkozásában. Ezután kértünk tőle interjút.

– Hogyan ismerkedtek meg a férjével és mikor döntötte el, hogy Indiába költözik?

– Akármennyire hihetetlen, Facebookon keresztül ismerkedtünk meg 2011 körül. Mindketten egy irodalmat szerető csoport tagja voltunk, férjem írt egy könyvet amit akkor adtak ki, és ezen a csoporton belül toborzott olvasótábort, így ismerősnek jelölt. Először csak kommenteket váltottunk, majd privát üzenetben beszélgettünk, ezt követték a telefonhívások is. Nagyjából 8-9 hónap után úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzá látogatóba. Annak idején én Észak-Írországban, Belfastban éltem, onnan indultam útnak.

A találkozás jól sikerült, ezt követően kb. 2 évig távkapcsolatban éltünk. Közben háromszor voltam még látogatóban, és mikor legutoljára jöttem ki, itt is maradtam.

A formalitások elvégzése után jött a házasság. És 2 év házasság után már örökös vízummal élek itt. Két gyermekünk van: Lucius 5 és fél éves kisfiú, lányunk pedig Nascha, akinek nemrég ünnepeltük a 4. szülinapját.

– Mekkora volt a kultúrsokk az elején?

– Bizony elsőre nagyon nagy volt a változás: a tömeg, hangzavar, forgalom, az örökké mozgó város. A meleg, párás klíma is elég furcsa volt a hideg, esős Írország után. De az emberek kedvesek, kíváncsiak. Először sokan bámulták, ugye hogy fehér embert látnak, de most már annyira nem. Vagy lehet, hogy már nem veszem észre. (nevet)

– Milyen ott a mindennapi élet magyarként? Mi az, ami miatt jobb ott élni, és mit volt a legnehezebb megszokni?

– Mi Mumbai egyik külvárosában, Vasaiban élünk, amióta a gyerekek megszülettek. Az egyik nehézség itt a folyamatos áramkimaradás: vannak időszakok, amikor ez napi szinten előfordul. De ezek csak apró irritációt okozó dolgok már, ha az ember megszokja, nem olyan bosszantóak. Viszont Vasai tágasabb, kevésbé zsúfolt, zöldebb és tisztább is, mint más részek.

A vízellátás a másik dolog, amihez alkalmazkodni kellett. Lakótelepszerű modern lakásban lakunk, a víz nálunk reggel két órára 6-8 között, este pedig egy órára 7-8 között van megnyitva. Ezalatt az idő alatt kell a lakásban lévő tartályokat feltölteni, hogy elegendő víz legyen az adott napra.

Sokszor a esős időszak előtt, mikor már nagyon lecsökkent a víztartalék, ez az idősáv is meg van rövidítve. Bár tapasztalatom szerint az emberek sokkal tudatosabban bánnak a vízzel emiatt, nem pazarolják.

– Az ország egészében mekkora problémát jelent a vízhiány, és hogyan próbálják kezelni?

– A vízszabályozási rendszer itt nálunk szerintem jól bevált. Kissé nehéz volt megszokni eleinte, de bőven elég a napi teendőkhöz, még akkor is, amikor csökkentett óraszámban van. Sajnos ez nem mindenhol jellemző, még Mumbai belvárosában sem. Szerintem mindenhol be kellene vezetni. Vannak helyek, ahol rosszabb a helyzet, mert ott vezetékes víz nincs, és a lakókhoz napi szinten lajtos kocsi hozza a vizet. Ami persze azért rizikós, mert ha nincs kocsi, víz sincs.

A többi államban érvényes szabályozáshoz nem nagyon tudok hozzászólni, mert még nem jártunk mindenhol. Itt Indiában ugye az egész évi csapadék a monszunidő alatt esik le, ami június közepétől szeptember közepéig tart. Utána egész évben nem esik eső. A csapadék mennyisége nagyon fontos: ha esetleg később indul a monszun, vagy nem elég az eső, az nagy problémákat okozhat. A médiában is akkor hallunk leginkább a vízhiányról, amikor a monszun előtti nyár nagyon forró, vagy késik a monszun.

Vannak ugye sivatagos részei is az országnak, ott lehet a legrosszabb a helyzet. Nemrégiben láttam egy dokumentumfilmet erről, és olvastam cikkeket is róla.

Falusi, tanyasi helyeken egy családban olykor két-három feleség is él. Az ő feladatuk pusztán csak az, hogy a napi teendőkhöz szükséges vizet a házhoz hordják nap mint nap. Úgy hívják őket, hogy water wives, vagyis "víz feleségek".

– Mennyivel rosszabb a hulladékhelyzet, mint Magyarországon, vagy Nyugat-Európában? Többet szemetelnek az emberek? Ha igen, mi lehet az oka ennek?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
lakogyules-1000x666.jpg

„Maguk csak ne szóljanak bele itt az ügyekbe! Mi lakunk itt negyven éve!” – lakógyűlés Magyarországon

'Minket nem érdekel a szomszéd tízemeletes. Ott magának két lefizetett embere is volt, Csopakikám, hallottam a kisboltban.'
Hargitay Judit írása. Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. szeptember 10.



– Tisztelt lakótársak! Most számoltuk össze, ötvenheten jöttek el, ez kevesebb, mint a lakók fele, tehát eleve határozatképtelenek vagyunk, de szavazás az lesz.

– Akkor minek vagyunk itt, kérdezem én?

– Mert most van ez a fűtéskorszerűsítési pályázat, le lehetne cserélni a radiátorokat.

– Azok hetvennégy óta úgy vannak, jó lesz az úgy, maga itt csak ne pályázgasson, Csopaki úr.

– Hetvennégy óta???? Én még csak egy éve lakom itt, egyetemista vagyok, de ez nekem új. Azt mondják, hogy lassan ötven éve nem nyúltak a fűtéshez? Mérnök úr, hány évre vannak ezek a fűtésrendszerek kalibrálva?

– Körülbelül huszonötre, fiatalember.

– Akkor mi a kérdés? Ötven éve ugyanúgy van! Mi lesz, ha szétrohad?

– Már szétrohadt, kedves lakótársak, múltkor csőcsere volt a harmadikon, belül megeszi a rozsda.

– Csopaki úr, maga itt ne agitáljon, folyton agitál, aztán húszezer a fűtésszámlám.

– Mondjuk pont ettől lenne kevesebb. Az anyám a szomszéd házban lakik, ott megcsinálták a panelprogramot, azóta feleannyit fizet.

– Maga meg mit szól bele, ha a szomszéd házban lakik?

– Mondom az anyám lakik ott, én itt lakom.

– Igen? Két lakásuk van, itt Budán? Ilyen jól megy?

– Tisztelt lakótársak, ne térjünk el a témától, a környéken az elmúlt öt évben tizenkilenc ház csinálta meg, a szomszéd tízemeletes is.

– Minket nem érdekel a szomszéd tízemeletes. Ott magának két lefizetett embere is volt, Csopakikám, egy önkormányzati képviselő meg egy zugügyvéd mutyizták le magának ezt az egész otthon melegét, hallottam a kisboltban.

– Jézusom, miket hadovál össze? Csopaki tán lefizette mind a tíz emeletet?

– Én meg azt hallottam a kisboltban, hogy a szomszéd házban kicserélték, azóta szebb is, kevesebb a fűtésszámla, meg harminc százalékkal felment a lakások ára.

– Maga meg mit fogadatlan prókátorkodik itt? Tán maga is le van fizetve?

– Nem, Ilikém, ez fiatal, ez szerintem ingatlanügynök, csak nyerészkedni akar.

– Ja, meg sorosügynök is vagyok. Te jószagú úristen....

– Tisztelt lakótársak, én már ugyan 87 éves vagyok, nem értek ezekhez a pályázgatásokhoz, de azt mondom, ha az állam ingyen oda akar adni 50-60 milliót, akkor azt, kérem, el kell fogadni.

– És aztán maga miből fizeti a havi plusz 8 ezreket? Ami az önrész lesz?

– Ha szétrohad az egész ház fűtése, és önerőből kell lecserélni, az minden lakónak százezrekbe fog fájni, és részlet se lesz.

– Maga csak ne vágjon a szavamba. Nem a lényegről beszélünk. Az a lényeg, hogy miért van büdös a liftben.

– Asszonyom, ez most hogy jön ide?

– Úgy, hogy itt kérem nagyon nagy bajok vannak, mérnök úr. Negyvenöt négyzetméteres a lakásom, de átalányba fizetek, és beleszámolják az erkélyt is.

– Az új radiátorokon lesz mérő, épp az a lényeg, hogy állíthatja, és csak annyit fizet, amennyit fogyaszt.

– És ha a szomszéd lakásba nincs senki? Most sincs, mert eladták. Majd talán azt is én fűtöm be, mi?

– Nem, a központi szabályozó ezt is érzékeli, ön csak a saját lakásáért fizet.

– Akkor is feljön az alattam lakótól a pörköltszag.

– Ehhez semmi köze a fűtésnek.

– Hát akkor mihez van köze?

– Ahhoz, hogy akkor nem kell társasházban lakni. Menjen falura.

– Maga meg át az anyjához!

– Még jó, hogy nem azt mondja, hogy az anyámba.

– Maga mondta...

– Tisztelt lakótársak, így nem jutunk semmire, a saját hangomat se hallom.

– Ott van Önöknél a papír, azt kell megszavazni, hogy akarunk-e pályázni, és ha igen, egycsövesre vagy kétcsövesre? Tegyék fel a kezüket...egycsöves...egy-kettő-három...kétcsöves...egy-kettő-három...plusz a gondnok asszonynak adott még kilenc lakó írásbeli felhatalmazást, azokat is hozzáadjuk...Zsuzsa, vegye jegyzőkönyvbe, hogy 35-22 arányban a kétcsövest pályázzuk meg.

– Milyen kilenc meghatalmazás? Kik azok a lakók? Azonnal mutassa meg, az összes papírt, egyesével!

– Itt vannak nálam, meg a jegyzőkönyvben is. Amúgy nem is szabadna megmutatnom, az adott lakókkal kell beszélnie.

– Ez csalás! Ezek formailag nem jó meghatalmazások! Jogász vagyok, tudom!

– Jogász egy fenét. Takarított egy ügyvédi irodában.

– Maga hallgasson! Ez egy mutyi! Nyolcvannégy óta itt lakom, ide be nem teszi a lábát egy csőcserélő mérnök se, vagy mi!

– Értsék már meg, hogy most csak a pályázat benyújtásáról szavaztunk. És mivel nem jelentek meg elegen, még lesz egy levélszavazás is. És ha nyerünk is támogatást, akkor is lesz egy új szavazás, oda meg már kétharmados többség kell.

– Kétharmad? Itt? BÁRMIBEN??? Hát, ha ez összejön, Csopaki, akkor megeszem a lábtörlőmet.

– Maga csak ne ironizáljon. Ez az egész egy mutyi.

– És későn is szóltak.

– És a folyosón mért van még mindig linóleum, kérdem én?

– Talán azért, kedves szomszédasszony, mert két éve a járólapozást is leszavazták.

– Maguk csak ne szóljanak bele itt az ügyekbe! Mi lakunk itt negyven éve.

– Fogadja már el, hogy a maga szavazata épp annyit ér, mint a többieké!

– Itt pedig nem lesz semmi, ha addig élek is.

– Hát...mondjuk, addig szerintünk se.

– Elnézést, el lehet már menni, Csopaki úr?

– Igen, a szavazás megvolt, lehet menni.

– Köszönöm.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
demonstracio-bantalmazas-eroszak-budapest-nokert-antonirita-20190914.jpg

Most még nők és gyermekek erőszakos halála sem viszi ki emberek tömegeit az utcára

Döbbenetesen kevesen voltak a bántalmazás és családon belüli erőszak ellen tartott szombati demonstráción, amely az aktivistáknak köszönhetően igen látványosra sikerült.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. szeptember 15.



Mintha holttestek hevernének a Parlament épülete mellett. Fekete lepellel letakart testeket látunk, rajtuk vagy mellettük virágcsokor. Gyászzene szól. Olyan zene, amilyeneket temetéseken hallhatunk.

Körben emberek állnak némán, táblákkal, zászlókkal a kezükben.

Két héten belül három nő és két gyerek halt meg Magyarországon családon belüli erőszak miatt. Őket jelképezik a fekete lepellel takart testek.

Augusztusban egy férfi megölte a 4 éves kislányát és a párját, majd magával is végzett. Tatán egy férfi megölte a feleségét. Andornaktályán egy férfi megölte a kislányát és volt feleségét, majd öngyilkos lett.

A három eset két héten belül zajlott le, és mindegyikben közös elem a nő bántalmazása. Emiatt vonultak utcára az aktivisták szeptember 14-én.

Mi előzhette volna meg ezeket a borzalmas gyilkosságokat? "A hatékonyabb rendőri fellépés" - mondta Antoni Rita, a demonstráció szervezője, a Nőkért Egyesület elnöke."Nekem az szemet szúrt, hogy a budai párnál már korábban kint voltak a rendőrök, de azt mondták nekik, hogy már rendezték a konfliktusuat. Nem voltam ott, nem tudom pontosan, hogyan történt, de ha egyszerre hallgatták ki őket, akkor a megfélemlített feleség nyilván bólogat, hogy igen, rendeztük a konfliktusunkat, közben pedig lehet, hogy halálra van rémülve.

Antoni Rita szerint pontosan ezért volna arra szükség, hogy a feleket külön hallgassák ki, és az elkövetőt bevigyék a rendőrök, vagy ha erre valamilyen oknál fogva nincsen mód, az áldozatot helyezzék biztonságba.

Például azzal, hogy azonnal felajánlanak neki egy helyet egy anyaotthonban. Csakhogy jelenleg Magyarországon nincsen kellő számú férőhely, nincsen elég anyaotthon.

"De annak, hogy egy kicsit bevigyék az elkövetőt, hogy elbeszélgessenek vele, semmi akadálya" - tette hozzá.

"Ha most valaki idejönne hozzám az utcán, és úgy arcon vágna, hogy eltörik az arccsontom, akkor az az ember, több év börtönbüntetést kaphatna. De miért más a helyzet, ha mindez a négy fal között történik?

Az, hogy az áldozat a saját felesége, annak nem enyhítő, hanem súlyosbító körülménynek kellene lennie, mert egy bizalmi viszonnyal és a köztük lévő kötelékkel él vissza."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x