hirdetés
forint-1.jpg

Megjelent a költségvetés módosítása a Magyar Közlönyben

Így módosítják a költségvetést a gazdaságvédelmi akciótervhez.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

Megjelent a Magyar Közlönyben a miniszterelnök által hétfőn bejelentett költségvetést érintő módosításokról szóló kormányrendelet, amelynek nyomán három új, a koronavírus-járvány elleni védekezést segítő, illetve a járvány gazdasági hatásait orvosló alap jön létre.

A rendelet szerint

a Járvány Elleni Védekezési Alap összesen 633,51 milliárdos forrással indul el.

Ez a járvány elleni védekezés központi tartalékának 378 milliárd forintos, a pártok támogatása 50 százalékának átcsoportosításából származó 1,272 milliárd forintos összege mellett, 46,941 milliárd forint költségvetési átcsoportosításból, a kiskereskedelmi adóból befolyó 36 milliárd forintból, a pénzintézeti szektor 55 milliárdos hozzájárulásából, a gépjárműadóból a központi költségvetésbe átirányított 34,4 milliárd forintból áll össze, valamint tartalmazza az egészségügyi szakdolgozók és védőnők korábban eldöntött béremelése fedezetére szánt 81,894 milliárd forintot. A rendelet szerint a forrásokból a járvány elleni védekezés központi tartaléka felülről nyitott, automatikusan túlléphető.

A kiadások között szerepel az egészségügyi dolgozók 2020. évi egyszeri, fejenként 500 ezer forintos bérkiegészítése (összesen 70,6 milliárd forint), az Operatív Törzs 2020. április 3-ig meghozott döntései szerinti, már teljesített, illetve várható kiadások alapján 380,5 milliárd forint értékben eszközbeszerzések, beruházások, valamint az egészségügyi szakdolgozók és védőnők korábban eldöntött béremelése (összesen 81,894 milliárd forint).

hirdetés

A Magyarország 2020. évi központi költségvetésének a veszélyhelyzettel összefüggő eltérő szabályairól szóló kormányrendelet létrehozza a Gazdaságvédelmi Alapot, ennek forrását a központi intézmények és programok megtakarításai (922,553 milliárd forint), és a Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevétele (423,1 milliárd forint) adja, összesen 1345,653 milliárd forint értékben. Az alap kiadási során a gazdaságvédelmi programok 922,553 milliárd forint értében szerepelnek, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kiadásai 423,1 milliárd forintot tesznek ki.

A gazdaságvédelmi programok között a rendelet a következőket sorolja fel: munkahely-megtartási program, munkahely-teremtési program, kiemelt ágazati programok, vállalkozások finanszírozása, valamint család- és nyugdíjasvédelmi program. Az öt program kiadási előirányzatait a rendelet nem részletezi.

A rendelet létrehozza a költségvetésben az Európai Unióból Érkező Járvány Elleni Támogatások Alapját, amelyben jelenleg nem szerepelnek források.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásait ellensúlyozandó gazdaságvédelmi akciótervet három ütemben hajtják végre. Az első ütemhez tartoztak a tb-járulék-csökkentések, a katásoknak nyújtott segítség és a bankhitelek törlesztésének felfüggesztése.

A hétfőn indult második szakasz öt programból áll, az első a munkahelymegőrzésről szól: rövidített munkavégzés esetén készen állnak arra, hogy átvállalják a munkaadóktól a bérköltségek egy részét. A család- és nyugdíjasvédelem nevű program részeként visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, négy részletben.

A miniszterelnök közölte: az egyik programpontban az olyan kiemelt nemzetgazdasági ágazatok szerepelnek, amelyeket újra kell most indítani. Ezek közé sorolta a turizmust, az egészségipart, az élelmiszeripart, a mezőgazdaságot, az építőipart, a logisztikát, a közlekedést, valamint a film- és kreatív ipart. Elmondta azt is, hogy a vállalatok finanszírozása érdekében kamat- és garanciatámogatott hiteleket biztosítanak magyar vállalkozásoknak összesen több mint 2000 milliárd forint értékben.

A munkahelyteremtés érdekében pedig beruházásokat fognak támogatni, mintegy 450 milliárd forint értékben - mondta.

A kormányfő közlése szerint az akcióterv három szakasza mindösszesen a nemzeti össztermék, a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át, ideértve a jegybank által megindított programokat is, és a módosítások a költségvetési hiányt 1 százalékról 2,7 százalékra emelik.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirus-donald-trump.jpg

Óriási baromságot mondott a koronavírusról Donald Trump, a Facebook és a Twitter is törölte a posztját

„Ha megnézzük a gyerekeket, azt mondhatjuk, hogy ők majdnem, hogy - és ezt majdnem teljes biztonsággal állítom - immunisak erre a betegségre” - fogalmazott az amerikai elnök.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Félrevezető információt közölt a koronavírusról Donald Trump, ezért eltávolította az amerikai elnök egyik posztját a Facebook. Ezzel egy időben a Twitter is ugyanígy tett, sőt, egy időre az elnök kampánycsapatának Twitter-fiókját is befagyasztották - írja a BBC.

Donald Trump a Fox News csatornának adott interjújából osztott meg egy részletet, amiben az amerikai iskolák újranyitása mellett kampányol.

"Ha megnézzük a gyerekeket, azt mondhatjuk, hogy ők majdnem, hogy - és ezt majdnem teljes biztonsággal állítom - immunisak erre a betegségre"

- hangzik el a videóban.

A Facebook szóvivője a poszttal kapcsolatban azt mondta: "A videó azt a hamis állítást tartalmazza, hogy az emberek egy csoportja immunis a koronavírusra, ami súlyosan sérti a Covid-19-cel kapcsolatos álhírterjesztésre vonatkozó vállalati szabályainkat."

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
gulyas-gergely-korlatozasok-koronavirus-fesztivalok-mti-foto.jpg

5 millió koronavírus elleni vakcinát kötött le Magyarország, bár maga az oltóanyag még nem létezik

Az Európai Unióban 300 millió ellenszer jár a tagállamoknak, ha készen lesz.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy Magyarország ötmillió koronavírus elleni vakcinára kötött le kapacitást.

Gulyás hozzátette, nem szeretne senkiben hamis reményt kelteni, hiszen még nincs elérhető vakcina sehol a világon, és az is lehet, hogy nem is lesz.

Ugyanakkor ha kifejlesztik, hazánk lakosságának fele már biztosan kap belőle. Azt nem lehet tudni, hogy a potenciálisan elkészülő készítmények közül melyikből kap Magyarország.

Az Európai Bizottság a napokban jelentette be, hogy a Sanofi francia gyógyszergyárnál összesen 300 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot kötött le. Ezekből vásárolhat a 27 tagállam, amint a klinikai tesztek után forgalomba kerülhetnek.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
wtc-brusszel2.jpg

Kigyulladt a World Trade Center Brüsszelben

A képek egészen kísértetiesek, mivel az épületen a "Itt van a jövő!" felirat áll.
MTI - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Tűz ütött ki a brüsszeli World Trade Center (WTC) toronyháza egyik technikai helyiségében csütörtök délután, a felújítás alatt álló épületben néhány munkáson kívül mások nem tartózkodtak, a tűznek nincsenek sérültjei - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

A napilap információi szerint a tűz a belga főváros északi pályaudvara melletti üzleti negyedben álló toronyház 27. emeletén egy technikai helyiségben keletkezett. A felújításhoz előkészített szigetelőanyag kapott lángra.

A koronavírus-járvány miatt üresen álló épületet felújító vállalat munkásai épségben el tudták hagyni az épületet. A tűz oltását nehezítette, hogy a munkálatok miatt az épület vízvezetékeit elzárták, a kiérkező tűzoltóknak utcai tűzcsapokról kell vizet vezetniük a magasban felcsapó lángok eloltására. Az oltási munkálatok megkönnyítésére az állványzathoz használt emelőszerkezeteket, a felújítást végző vállalat a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

A környéken sűrű füst gomolyog, de senki sincsen életveszélyben - tette hozzá a lap. Az esetet még ijesztőbbé teszi, hogy az épületre a "The Future is Here", azaz "Itt van a jövő!" felirat volt kivetítve.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
gulyas-gergely-kormanyinfo-mti.jpg

Gulyás Gergely: zöld helyett sárga besorolású ország lett Spanyolország

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón közölte, más országok is szóba kerültek, de egyelőre kivárnak.
MTI/SZMO, Címkép: MTI/Szigetváry Zsolt - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Spanyolország zöld helyett sárga besorolású ország lett - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

"A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a kormány szerdai ülésén arra jutott, hogy sajnos a helyzet Európában az országok többségében romlik, valahol elég drámai számok is vannak. Ezért egy ország, Spanyolország esetében döntött úgy a tisztifőorvos javaslatát támogatva a kormány, hogy az eddigi zöldről sárga minősítést kapjon. Szóba kerültek további országok is, de kevésbé volt radikális az emelkedés, egyelőre kivárunk

- fogalmazott Gulyás Gergely, aki azt is hozzátette,

a zöld besorolású országokba utazás is fokozott óvatosságot igényel, mindenki józanságát kéri a kormány.

Hangsúlyozta: nagyobb kockázat nélkül lehet utazni a környező országok közül Szlovákiába, Ausztriába, Szlovéniába, Horvátországba. A többi európai országban - a balti államok és Finnország kivételével - lényegesen magasabb a fertőzöttség, mint Magyarországon - tette hozzá.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!