hirdetés
ader-janos-fizetese-a-duplajara-emelkedik.jpg

Megindokolta a Fidesz, miért emelik 3 millióra Áder János fizetését

A párt álláspontja szerint azért is helyes lépés, mert több olyan országgyűlési képviselő is van, akinek magasabb a fizetése, mint a köztársasági elnöké.
MTI - szmo.hu
2019. november 16.


hirdetés

Mi is beszámoltunk arról, hogy egy törvényjavaslatban, amit Gulyás Gergely nyújtott be, azt kezdeményezik, hogy a jelenlegi 38650 forintos köztisztviselői illetményalap harminckilencszeresében meghatározott államfői tiszteletdíj jelentősen emelkedjen.

Kövér László házelnök nagyjából 2 millió 670 ezer forintos havi fizetésének 1,1-szeresét, vagyis körülbelül 2 millió 937 ezer forintot kapna.

Áder János havi fizetése a mostani 1 507 350 forintról, kb. 3 millióra növekedne.

Halász János november 16-án, szombaton tartott sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz támogatja a köztársasági elnök illetményének emelésére vonatkozó javaslatot, mert az államfő a legfőbb közjogi méltóság.

hirdetés

Ezért helyes, ha más közjogi méltóság - az Országgyűlés elnökének - illetményéhez kapcsolják a fizetését.

"Az államfő fizetése tíz éve nem emelkedett"

- mondta Áder János fizetésével kapcsolatban a szóvivő.

Szerint azért is helyes lépés az emelés, mert több olyan országgyűlési képviselő is van, akinek magasabb a fizetése, mint a köztársasági elnöké

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

Ember nem örült még annyira esőnek, mint ez az ausztrál farmer

Több hónapnyi szárazság után végre megérkezett a csapadék Új-Dél-Walesbe.
Fotó: Reddit/jesschaps2 - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Szabályosan libabőrös lesz az ember, ha végignézi azt az alig 40 másodperces videót, amiben egy új-dél-walesi farmer önmagából kivetkőzve őrül a szakadó esőnek. A gazda farmján jól látszik, hogy az eső előtt szinte mindenhol teljesen kisült a fű, a terület jó része teljesen barna, nem csoda, ha a férfi ujjongva kiabál az ég felé:

"Hadd hulljon, legyünk csak vizesek!"

Ezután a tehenei felé mutat, és boldogan kiabál:

"A teheneim... Itt az eső, ami után majd tudnak enni."

A rövid videót a Redditre töltötte fel a farmer fia:

hirdetés
My Dad celebrating rain on his farm in NSW, AUS from r/MadeMeSmile

Az első esők csütörtökön értéke el az országot, és összesen több mint 30 tüzet oltottak el Új-Dél-Walesben. Ezen a környéken a hétvégén is várható csapadék, de jut az esőből a következő napokban Sydney és Brisbane környékére is.

Ugyan elsőre jól hangzik, hogy a hónapok óta lángoló kontinensnyi ország végre egy kis égi segítséget is kap, többen aggónak amiatt, hogy áradások és fölcsuszamlások alakulhatnak ki.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mutet.jpg

Nem mondták meg neki, hogy mindkét petevezetékét kivették - állítja Adrienn

A 26 éves nő szerint az ügyben nyomozó rendőröktől tudta meg, mi történhetett vele a műtét során három éve Miskolcon.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

A fiatal nő még 15 évesen ismerkedett meg párjával. Ő 18, a férje 23 éves volt, amikor eldöntötték, gyermeket vállalnnak. Csakhogy Adrienn ötször is elvetélt. Három éve, amikor újból terhes lett, kisebb hasi fájdalmakkal kereste fel az orvosát, aki azt javasolta, hogy menjen be a kórházba megfigyelésre.

2016 októberében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban méhen kívüli terhesség gyanújával műtötték meg.

"Én csak annyit tudtam, hogy méhen kívüli volt a terhesség, és ezért eltávolították az egyik petevezetékemet. Volt varratszedés, kontroll, de semmit sem mondtak arról, hogy mi is történt.

- ezt mondta a 26 éves nő most a 168 órának.

Adriennék a műtét után három éven át próbálkoztak, hogy ismét teherbe essen, de nem sikerült. Végül kiderült, miért. Kapott egy idézést a rendőrségtől, mert valaki feljelentést tett az ügyében. A nő azt állítja, ezután tudta meg, hogy nemcsak az egyik petevezetékét vehették ki, hanem egy ciszta miatt a másikból is eltávolíthattak egy 3 centiméteres szakaszt. Emiatt minden esélyét elveszíthette, hogy valaha is teherbe essen.

hirdetés

Adriennt kétszer hallgatták meg tanúként és most kezdődik az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat. Emellett ő is jogi lépéseket tervez.

"Nagyon nehezen tudom feldolgozni azt, hogy három éven keresztül abban a tudatban éltem, hogy csak a baloldali petevezetékemet távolították el, és nem rég szereztem arról tudomást, hogy egy cisztával együtt eltávolították a jobb oldali petevezetékem egy részét is. Én csaknem három évig hittem, hogy spontán is teherbe eshetek. Az feltűnt, hogy míg korábban rendkívül könnyen és gyorsan estem teherbe, a 2016 októberi műtétem után egyszer sem lettem terhes. Most már azt is látom, hogy annak is igen nagy a valószínűsége, hogy nem volt méhen kívüli terhességem sem, azaz egyik petevezetékemet sem kellett volna eltávolítani."

- mondta a 168 órának.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
gyongyospata.jpg

„Szégyelljék magukat” jeligére gyűjt pénzt a gyöngyöspatai romáknak a Polgár Alapítvány

Polgár András kemény hangú posztban ment neki a miniszterelnöknek.
Fotó: MTI, H. Szabó Sándor - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

"A jóhiszemű (de inkább ostobaságig naiv) álmodozó azt hihetné, hogy a miniszterelnök és csahosai visszahőkölnek, netán némiképp még mentegetőznek is ordenáré hazugságaik és/vagy tudatos uszításaik lelepleződése nyomán" - kezdi Facebook-posztját Polgár András, a romaintegrációt segítő Polgár Alapítvány alapítója.

Mint írja: a kormány törvénysértő módon akadályozza meg egy jogerős bírósági ítélet végrehajtását.

Posztjában felajánl ötmillió forintot "egy, a gyöngyöspatai kártérítések előfinanszírozására létrehozandó pénzalap elindításához". További támogatásokra is számít, Szégyelljék magukat jeligére.

András Polgár

A jóhiszemű (de inkább ostobaságig naiv) álmodozó azt hihetné, hogy a miniszterelnök és csahosai visszahőkölnek, netán némiképp még mentegetőznek is ordenáré hazugságaik és/vagy tudatos uszításaik...

hirdetés

Mint arról beszámoltunk, a Roma Parlament Egyesület nevében Horváth Aladár elnök bejelentette: büntetőfeljelentést tesz Orbán Viktor miniszterelnök ellen a gyöngyöspatai cigány tanulók nem vagyoni kártérítésével kapcsolatban január 9-én tett jogsértő nyilatkozata miatt. Ez azóta meg is történt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
m1-1000x474.png

Teljesen lezárják vasárnap az M1-es autópályát 12 kilométeren

Különleges akció keretein belül próbálnak meg kihajtani a területről egy szarvast.
MTI - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Teljesen lezárják az M1-es autópályát vasárnap reggel a 43-as és az 55-ös kilométerszelvények között vadkihajtás miatt - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

A közlemény szerint a pályát előreláthatólag 8 órától 10 óráig zárják le a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei Nagyegyháza és Óbarok térségében.

Az autópálya forgalmát mindkét irányból az 1-es számú főútra terelik - tették hozzá. Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, egy célzott akcióról van szó.

Már több visszajelzést kaptak, hogy a pálya említett szakasza mellett szarvast láttak. Mivel az M1-es ezen szakaszán a vadvédő háló távolabb van az úttesttől, így egy mintegy 50 ezer négyzetméteres, erdős területet zárnak körbe, ahol - a szakemberek vélekedése szerint - megbújhatott egy szarvas.

Az illetékes vadásztársaság, a rendőrség és a közút szakemberei vasárnap az említett időpontban megpróbálják a pályán kívülre hajtani a vadat

hirdetés

- tette hozzá.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!