hirdetés
gripen-magyar-honvedseg.jpg

Budapest felett gyakorlatoznak a Gripenek

A hétvégén haditechnikai bemutatót tartanak a honvédelem napja alkalmából Budaörsön
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 17.


hirdetés

Az Index több olvasója is felfigyelt rá, hogy Gripenek tűntek fel Budapest felett. Egyikük azt írta a portálnak, hogy nem tudja, csak gyakorlatról vagy riasztásról volt-e szó, de nagyon ijesztő jelenség volt, ahogy a gépek elszálltak felettük.

"A szomszédos óvodából a gyerekek is sikoltozni kezdtek a hangahatás miatt. A gépeket nem láttam, de bukóra nyitott ablaknál is fülsiketítő hanggal jártak"

- fogalmazott a portál egyik olvasója.

hirdetés

Volt, aki videót is készített a "furcsa" gépekről az egyik házból. A felvétel készítője szerint először negyed 11-kor hallotta a két kisgép hangját, amelyek 2-300 méteren repülhettek, aztán feltűnt egy nagyobb gép is, ami nyugat felé fordult. Végül pedig fél 11 körül megjelentek a vadászgépek is.

A portál arról ír, hogy a hétvégén haditechnikai bemutatót tartanak a honvédelem napja alkalmából Budaörsön, a gépek pedig valószínűleg erre gyakorolnak. Az Index megkereste a honvédelmi minisztérium sajtóosztályát is, ahonnan azt a választ kapták, hogy korábban a tévében és a rádióban is felhívták a figyelmet a Gripenekre, így senkit nem érhetett váratlanul a megjelenésük. Egyébként pénteken tartanak főpróbát, de a hétvégén is számolni kell vele, hogy megjelennek a gépek Budapest felett.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
no-sir-pexels-1000x668.jpg

Kikészült a 12 órás műszakoktól és a munkahelyi stressztől, ezért végezhetett magával egy ápolónő Angliában

A nő édesanyja bevallotta, hogy még a család sem ismerte fel, hogy mekkora a baj. A kollégái viszont nap, mint nap látták, hogy a nővéren eluralkodik a fáradtság és a depresszió.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 21.


hirdetés

Öngyilkos lett egy 35 éves kórházi ápolónő Angliában, miután rendszeresen 12 órát dolgozott, és sokat stresszelt a munkája miatt - derült ki egy eljárás során.

Leona Goddard egy manchesteri kórházban dolgozott nővérként azon az osztályon, ahol drog- és alkoholproblémákkal küzdő betegeket kezelnek.

Több jel is arra utal, hogy kikészülhetett a sok munka és stressz miatt, ezért vethetett véget az életének.

2018. október 3-án az édesanyja talált rá a nőre, aki felakasztotta magát. Hátrahagyott egy levelet, amiben két A4-es oldalnyi terjedelemben leírta, hogy csapdába kerítették a rossz érzései, amiből már nem találta a kiutat.

hirdetés

Az eljárás során kiderült, hogy Goddard foglalkozási terapeuta szeretett volna lenni, végül azonban pszichológiát tanult, és nővérnek készült. 2012-ben diplomázott le a manchesteri egyetemen. Egy egyetemi barátnője szerint a nő sosem élvezte igazán azt, amit csinál, szenvedett a hosszú műszakokkal, és nehezen tudta elfogadni azt, hogy a sok munka miatt nem igazán volt társasági élete. Hiába spórolt egy saját otthonra, arra sem volt ideje, hogy eladó házakat nézegessen.

Családot is szeretett volna, és járt is már egy férfival, akivel a nő halála előtt egy héttel szakítottak.

"Leonának nagy vágya volt, hogy egy nap gyereke szülessen és családot alapíthasson, és kétségem sincs afelől, hogy nagyszerű anya lett volna"

- mondta el az exbarátja.

Arról is beszélt, hogy Leonát az készítette ki a legjobban, hogy gyakran változott, hogy éppen milyen műszakban dolgozik, ez a kiszámíthatatlanság pedig frusztrálta. Fél évvel a halála előtt felajánlottak neki egy előléptetést, de csak azzal a feltétellel vállalta el, hogy több ideje lesz a magánéletére.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
becsi-ut-obuda.jpg

TEK-es akció volt Óbudán, lezárták a Bécsi út egy részét

Rendőrök, mentősök, tűzoltók és kommandósok is érkeztek a helyszínre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 22.


hirdetés

Lezárták a III. kerületi Bécsi utat az Óbudai Egyetem közelében hatósági intézkedés miatt.

A hírt a BKK közölte a honlapján.

A 17-es, a 19-es és a 41-es villamos sem állt meg a Katinyi mártírok parkja megállónál - írták.

Az MTI tudósítója rendőröket, mentősöket, tűzoltókat illetve kommandósokat látott az érintett helyszínen.

hirdetés

A Magyar Hang információi szerint egy ön- és közveszélyes ember miatt hívták ki a hatóságokat, és az egyik házból, ami előtt egy felfegyverzett TEK-es állt, egy embert kihoztak hordágyon.

A BRFK azt közölte az Indexszel, hogy azért hívták ki őket, mert egy XII. kerületi kórházból megszökött egy fiatal férfi, aki bezárkózott egy hozzátartozója lakásába a Bécsi úton, és ott kárt akar tenni magában. A fiatal férfit a rendőrök a katasztrófavédelem és a Terrorelhárító Központ segítségével biztonságba helyezték, majd átadták őt a mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba vitték.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
pozsony-hid.jpg

A brutális módon halálra kínzott nő után újabb holttestet találtak Pozsonyban

Ugyanazon a környéken bukkantak rá, de a helyi rendőrség kijelentette, hogy a két ügy nem függ össze.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 22.


hirdetés

Bejárta a külföldi sajtót nemrég az a hír, hogy Pozsonyban egy kegyetlen módszerekkel megkínzott nő belehalt a sérüléseibe.

A fiatal nyelvtanárnőre életveszélyes állapotban találtak járókelők múlt héten, hétfőn, a reggeli órákban a pozsonyi Apollo és a Kikötői híd között.

A jelek szerint eltörték a bokáit és a csigolyáit, és többször is megerőszakolták egy idegen tárggyal. A mentők kiérkezésekor még magánál volt, de a teste kihűlt, és erős fájdalmai voltak. Kórházba szállítás közben elhunyt.

hirdetés

A közvéleményt megrázta a borzalmas bűncselekmény.

Ivor Švihran

Od vzniku Československa existoval komplex Bratislavy z Prahy ako hl... avného mesta. Je však hlúposť tieto dve mestá porovnávať. Vo všetkých atribútoch ide o veľmi odlišné mestá. Praha je vyše tisíc rokov jednoznačným centrom českých krajín a od 15. do 17.

Mint arról több híroldal is beszámolt, újabb élettelen nőre talált a rendőrség csütörtökön reggel Pozsonyban.

Az esetről a rendőrség csütörtöki sajtótájékoztatóján számolt be Adrian Pavlík, a Pozsonyi Kerületi Rendőrparancsnokság igazgatója és Milan Maškara, a Pozsonyi Kerületi Rendőrparancsnokság Bűnügyi Részlegének munkatársa - írja a Bumm.sk.

A rendőrség hangsúlyozta, hogy semmilyen összefüggés sincsen a jelenlegi és a november 11-én szintén ezen a környéken történt eset között.

A szlovák köztévé később arról számolt be, hogy egy 28 éves pozsonyi nőről van szó, akinek halálát nem idegenkezűség okozta.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
15283952_1313507355337543_4841814505201513245_n-760x760.jpg

Horror: első randijukon meggyilkolta a Tinderen megismert 22 éves lányt – elítélte a bíróság a férfit

Az ártatlan áldozat holttestét egy bőröndbe gyömöszölte, majd elásta a 27 éves új-zélandi férfi.
The Guardian, Facebook - szmo.hu
2019. november 22.


hirdetés

Az aucklandi bíróság bűnösnek találta azt a 27 éves férfit, akit Grace Millane meggyilkolásával gyanúsítottak. A tizenkét fős esküdtszék öt órán át tárgyalta az ügyet, arra jutva, hogy a férfi valóban bűnös. A vádlott az ítélet kihirdetésekor nem mutatott érzelmeket, jövő februárban döntenek arról, mi lesz a büntetése. Az eset az egész országot megrázta, Új-Zéland miniszterelnöknője, Jacinda Ardern is kifejezte részvétét az áldozat szüleinek.

Grace Millane egy világkörüli út részeként érkezett Új-Zélandra, egyedül utazgatott a szigetországban, amikor tavaly december 1-én nyoma veszett.

hirdetés

Holttestére egy héttel később bukkantak rá, egy bőröndbe volt gyömöszölve, amelyet hanyagul ásott el az elkövető.

A nyomozás kiderítette, hogy Millane a Tinder nevű randiappon ismerte meg gyilkosát, akivel előbb a Sky City Casinoban találkoztak, majd felmentek a férfi hotelszobájába, ahol megfojtotta a lányt. A nyomozati anyag szerint ezután az interneten olyan kérdésekre keresett rá, hogyan kell eltüntetni egy holttestet, vagy mikor áll be a hullamerevség.

Mindezek után pornóoldalakat nyitott meg, és a lány élettelen testéről készített fényképeket. Végül úgy döntött, hogy a holttestet bőröndbe rakja, és a Waitakere Ranges térségében egy bokros területen ássa el. A gyanúsított ezután ismét használta a Tindert,

és már másnap estére újabb randit szervezett le – miközben a lány bőröndbe csomagolt holtteste még mindig a lakásán volt.

A vádlott mindvégig tagadta bűnösségét, ügyvédei azzal érveltek, hogy a szex és a fojtogatás kölcsönös beleegyezésen alapult, halála baleset volt, ráadásul mivel az aktus után elaludt, csak reggel vette észre, hogy a lány már halott. Ügyvédei szerint a vádlott azért próbálta elrejteni a holttestet, mert attól félt, hogy nem hisznek majd neki, és pánikba esett.


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!