hirdetés
alike.jpg

Megható kisfilm terjed arról, milyen milyen hatással van ránk a modern társadalom

Ha van öt perced indulás előtt, mindenképp nézd meg! :)
BoredPanda - szmo.hu
2017. április 05.


hirdetés

Futótűzként terjed a Facebookon egy megható rövidfilm, amelyet többek között a Reggeli Show Facebook-oldalán is megosztottak. Az Alike arra hívja fel a figyelmünket, hogy a modern társadalom kiöli belőlünk a kreativitást, kedvtelenségünket pedig a gyerekeinkre is rávetítjük. A kisfilm azonban arra bátorítja a nézőit, hogy próbáljanak meg mások lenni, egy kis akaraterővel ugyanis bármikor kitörhetünk a mókuskerékből.

Ti mit szóltok hozzá? :)


KÖVESS MINKET:






Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
69706491_2328177307512697_2134114827851792384_n.jpg

„Sokszor a szülőket is meglepi az, ami a gyerekükben rejlik“ – Takács Zoltán „Jappán” a GyeRecről

Milyen kihívások elé állítanak egy zenei producert a gyerekek? Mi van, ha a szülő jobban akarja? És egyáltalán, mi az a GyeRec?
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2019. november 19.


hirdetés

Leányfalu varázslatos hely, ahol például az óvodából az egyik apukáról kiderülhet, hogy Magyarország egyik legsikeresebb zenei producere. Takács Zoltán "Jappánnal" és feleségével, Erikával a gyerekek hoztak össze, valahol természetes, hogy a gyerekekről beszélgettünk.

- Kérlek, először is, mutatkozzatok be.

Jappán - Őt úgy hívják, hogy Brouwer Erika Anikó, engem pedig úgy, hogy Takács Zoltán, bár valószínűleg többen ismernek a művésznevemen, én vagyok Jappán. Huszon ixedik éve foglalkozom hangfelvételekkel, zenével. Van saját stúdióm is, de igazából vándor producerként járom a világot, és ahol szükség van rám, ott segítek. Olyan zenekarokkal és énekesekkel dolgoztam, mint a Heaven Street Seven, Supernem, 30Y, Ivan & The Parazol, Odett, Óriás, Magashegyi Underground, Roy & Ádám, sorolhatnám napestig.

hirdetés

Erikával hetedik éve vagyunk együtt, és van egy mindjárt hatéves kisfiunk. A családunkban magától értetődő a zene szeretete. Nagyon sokat hallgatunk együtt zenét, Ábel is ismeri a dalokat, az előadókat. Várható volt, hogy előbb-utóbb elkezdünk majd felvételeket készíteni vele. Ebből jött Erika ötlete, hogy csináljuk ezt üzletszerűen. Ábellel és a barátaival annyira jól sikerültek a felvételek, hogy úgy éreztük, másokat is érdekelne egy ilyen lehetőség.

Erika - A cím viszont, a GyeRec Jappi ötlete volt és szerintem zseniális.

Jappán - A vállalkozás alapötlete akkor is Erikáé, és igaza volt, mert tényleg nagyon tetszik az embereknek. Épp tegnap beszélgettünk róla, milyen durva, hogy a gyerekek kreativitásán nincsen még semmiféle szűrő.

Nem viszonyulnak semmihez, hanem ahogy épp kijön belőlük, megcsinálják.

Van, amikor zenében, van, hogy szövegben, de minden gyereknek nagyon konkrét elképzelése van, mit szeretne. Vagy előfordul, hogy nem tudja, de munka közben mégis csak kijön belőle.

- Gyerekekkel dolgozni egészen más, mint amihez zenei producerként hozzászokhattál.

Jappán - Erika félig holland, talán ennek köszönhető, hogy ennyire nyitott, kreatív, és nagyon sok mindenhez teljesen másként áll hozzá, mint egy átlag magyar. Ami pedig külön hasznos a GyeRec esetében, hogy nagyon könnyen szót ért a gyerekekkel.

Ami engem illet, annak idején, 16 éves koromig tagja voltam egy gyerek színjátszó és pantomim csoportnak, aztán ott fogtak felügyelő tanárnak, úgyhogy gyakorlatilag a tanulmányaim végéig heti rendszerességgel foglalkoztam húsz-harminc gyerekkel. Aztán amikor abbahagytam az egyetemet a rock n’ roll miatt, akkor ez megszakadt.

Erika - Egyébként azért Jappán a neve, mert japán szakra járt.

Jappán - Igen, ez úgy volt, hogy

egyszer beültem a Heaven Street Seven buszába, mint Takács Zoli, és úgy szálltam ki, mint Jappán.

A srácok neveztek el.

Kicsit előreszaladtunk, már beszéltünk a GyeRecről, de azért mondjátok el, hogy pontosan miről is van szó. Magukban tehetséget érző gyerekeket karoltok fel? Vagy, ha valaki kitalálja, hogy nagymamának meglepetésként felénekli a Jaj de jó a habos sütemény című dalt, akkor ezt nálatok megteheti?

Erika - Gyakorlatilag mindkettő. Én ajándéknak találtam ki, hogy az anyukák örüljenek, meglegyen nekik a gyerekük hangfelvétele mutogatható formában. De amikor a gyerekek eljöttek a stúdióba, akkor döbbentünk rá, hogy ez nekik élmény is. Egy tök jó program. Kitaláltuk a hangszersimogatót is, mert nagyon sok gyerek nálunk lát először közelről hangszert.

Egy kisfiú például azután kezdett zongorázni, hogy nálunk kipróbálta a szintetizátort.

hirdetés

Azért is van erre szükség, hogy a gyerekek oldódjanak.

Jappán - Ha valaki besétál hozzánk, és szembe jön egy ember nagyságú basszusgitár erősítő, akkor nem feltétlenül azt mondja, hogy milyen jópofa, hanem azt látja, hogy ott van egy nagy vasszörny. Úgyhogy kezébe adjuk a dobverőt, vagy kezébe adunk egy gitárt, és azt csinál, amit akar. Ehhez persze összegyűjtöttünk egy kevésbé értékes hangszerállományt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
irishman1.jpg

„Nem azt látjuk, hogy jé, Pacino és de Niro együtt!” – Scorsese maffiafilmjében majdnem minden a helyén van

A The Irishmanért nem rajongtak a nagy filmstúdiók, Scorsese azonban nem kötött kompromisszumot. Három és fél órás eposz született Amerikáról, a maffiáról, a bűn és az erény vékony határáról, olyan kérdésekről is, mint hűség, becsület vagy épp az elmúlás.
Malinovszki András - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Tudjuk, hogy a botrányok, viták, beszólások általában jót szoktak tenni bármilyen film bemutatója előtt, mégis kicsit sajnálom, hogy a Scorsese vs. Marvel-háború ilyen nagy helyeket foglalt el a sajtóban, mert a The Irishman megérdemelte volna a kizárólagos figyelmet. A kész mű azonban, azt gondolom, elhomályosít minden más körülményt.

Scorsese filmjeit mindig óriási várakozás előzi meg, és ez megsokszorozódik, mikor a szóban forgó filmben újra együtt játszik a két színészlegenda, Robert de Niro és Al Pacino; mikor utóbbi hosszú pályafutásuk során először dolgozik együtt a nagy hírű rendezővel; mikor Harvey Keitellel 50 éves közös pályafutásukat ünneplik; és mikor hosszas győzködés után Joe Pesci is visszatér a vászonra, könnyen lehet, hogy egy gran finaléra.

Scorsese műve több, díjesélyes film szépen egybekomponálva, ráadásul minden részében más és más kerül előtérbe.

hirdetés

Az első egyharmadban a Joe Pesci által megformált Russel Buffalinót ismerhetjük meg. Pesci a Reszkessetek betörők Harryje, a Halálos fegyver Leo Getze vagy a Casino Nicky Santorója után merőben más karaktert játszik: nyoma sincs a nagyszájú, izgága figurának, Buffalino a háttérből profin irányító, hideg eleganciával beszélő és gondolkodó intelligens maffiózó. A hírek szerint a karakter letisztult nyugalma volt a döntő abban, hogy hosszú évek győzködése után végül elvállalja a szerepet. Utolsó jeleneteiben pedig egyszerre megrázó és megható, ugyanakkor kedvesen megmosolyogtató perceket is kapunk tőle.

A második harmad Al Pacinóé és az általa játszott Jimmy Hoffáé: a szakszervezeti vezető ellentmondásos személyiségében lubickoló színész profin hozza az izgága, erőszakos, kissé nárcisztikus figurát, akinek dühkitörései és finoman komikus konfliktuskezelése mindenképp megérne néhány komolyabb díjat. Bár nem ő a filmtörténelem legszimpatikusabb szereplője, nehéz nem sajnálni, miközben padlógázzal hajt saját végzete felé.

Buffalino és Hoffa szála aztán finoman összefonódik, hogy a film epilógusára az addig is folyamatosan jelen levő Frank Sheeran számvetésének gyönyörű jeleneteiben tobzódjunk(?).

Az addig inkább történetmesélő, a háttérben szorgosan dolgozó és az ellenséges felek közötti békebíró szerepét betöltő ír ekkor válik igazi főszereplővé, akit Robert de Niro játéka olyannyira közel tud hozni, hogy bizonyos jeleneteknél akkor is érzünk némi szánalmat és sajnálatot iránta, ha tudjuk, hogy több embert gyilkolt és bántalmazott, mint ahány filmes díja van a komplett stábnak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
szinkroncimlap.jpg

„Két lehetőséged van: vagy kiszállsz, vagy harcolsz” – szinkronszínészek közönségtalálkozóján jártunk

A MoM Cserpes Tejivóban néhányan összeültek, hogy átbeszéljék a magyar szinkronszakma múltját, jelenét és jövőjét, pozitívumait és problémáit. Az est vendégei Gesztesi Károly, Kerekes József és Rajkai Zoltán színművészek voltak.
Malinovszki András - szmo.hu
2019. november 19.


hirdetés

A magyar szinkron minőségéről és változásáról legalább annyi vélemény és vita van, mint általában a szinkronizálás szükségességéről, az eredeti hang kontra magyar változat kérdéséről. Ez utóbbiról a Maradjunk szinkronban! című eseményen nem sok szó esett: a beszélgetés közönsége mind a szinkronkedvelők (sokan inkább -rajongók) táborából került ki. Nekik viszont vegyes érzéseik lehettek: jól szórakozhattak a színészek régi időket idéző anekdotáin,

de meghallgathatták a panaszokat, a szakma színvonalromlását okozó nehézségeket is.

Az est moderátora Kelemen Zoltán volt, az Egyesület a Magyar Szinkronért képviseletében. (Lásd: keretes írásunk.) Elsőként arra kérdezett rá, hogy vajon egy alapvetően exhibicionistának tartott szakma képviselőjének milyen érzés a közönségtől távol, egy sötét szobában (manapság már jobbára egyedül) szöveget olvasni egy mikrofonba, ráadásul egy külföldi kolléga "kiszolgálásával". Rajkai Zoltán szerint egy színész alapvetően minden este más ember bőrébe bújik, ilyen szempontból a szinkron sem sokban különbözik. Kerekes József kiemelte: a szinkronizáló színészek általában dolgoznak színházban is, ott megkapják a kívánt figyelmet.

Szó volt arról is, vajon miről ismerszik meg a jó szinkron. Rajkainak erre egy találó magyarázata van: egy közepesen jó "szinkroniparos" korrektül meg tudja csinálni a munkáját. Ha tíz szerepben kell helyt állnia, mindegyikben tudja hozni a szomorú, vidám, csalódott vagy akár dühös figurát. Egy jó szinkronszínész azonban többféleképp tudja ezeket az érzelmeket visszaadni,

annyiféleképp tud dühös, vidám vagy szerelmes lenni, ahány filmben szinkronizál.

Az első szinkronélmények felidézésénél Rajkai a folyamatos fejlődésre helyezte a hangsúlyt. Elmondta, neki legalább tíz év kellett, mire úgy érezte, a megfelelő színvonalon tud szinkronizálni. Kerekes József az idősebb színészkollégákkal való találkozásokat idézte fel: elmondása szerint

pályája kezdetén olyan nagyságokkal dolgozott együtt, akiket alig mert megszólítani, manapság azonban sokszor nem is hivatásos színészek végzik a szinkronmunkát.

A megjelent színészek olyan legendás Kossuth-díjas pályatársakról is megemlékeztek, mint a Jack Nicholson Jokerjét is szinkronizáló Sinkó László, vagy az egészen elképesztő memóriával bíró, gyakran oldalakat fejből szinkronizáló Mádi Szabó Gábor.

Gesztesi Károly elmondta, ma már annak is örül, ha véletlenül találkozik valakivel a stúdiókban. Régen egy jelenet szinkronját többen vették fel, mostanság jobbára egyedül vannak a stúdióban. Ehhez kapcsolódva elmesélt egy vicces anekdotát is: Jockey Ewing legendás szinkronhangja, Kránitz Lajos egy időben keveset járt szinkronba. Visszatérésekor Gesztesi és kollégája, Lippai László azzal fogadták, hogy újabban már egy speciális japán találmányt használnak a szinkronizáláshoz, amin keresztül látják a képernyőre írt szöveget. Ők ketten így rögtönöztek a szöveg elmondásánál, míg idősebb kollégájuk kissé pánikba esett, amiért ő nem kapott a csodaszemüvegből, és így nem látta a képernyőt - ami természetesen vaksötét volt. Az ehhez hasonló élmények hiányoznak neki, hisz így igen kevés lehetőség van arra, hogy más színházakban játszó kollégákkal találkozzon. Igaz, azt is hozzátette, ő már eleve kevesebbet szinkronizál a munkakörülmények és a minőség romlása miatt.

A számos vidám történet és a jó hangulat mellett ugyanis az este egyik fő témája a magyar szinkron nehéz (bár úgy tűnik, talán nem kilátástalan) helyzete volt.

A szinkronmunka romlását több okban látták a jelenlévő szakmabeliek: a 90-es évek végén a kereskedelmi adók megjelenésével ugrásszerűen megnőtt a filmek, sorozatok száma, amit nem követett a szinkronszakma fejlesztése. Egy projektre kevesebb idő jut, és a rohanás sokszor a fordító, a rendező és a színész munkáján is meglátszik. Rajkai Zoltán elmesélt egy esetet, amikor egy II. világháborús dokumentumfilm az időhiány miatt olyan hanyag fordítást kapott, hogy neki,

a szinkronizáló színésznek kellett egy éjszaka alatt átírni szinte a teljes szöveget - természetesen ingyen.

Mivel a sorozat többi része ezek után tökéletes fordítást kapott, a színművész azt is fontosnak tartaná, hogy erős kontroll legyen a szinkronszakmában. Mint megjegyezte: ahogy utcáról beeső embereket nem engednek operálni vagy válóperes ügyet levezetni, úgy a szinkronban is kizárólag biztos szakmai tudással rendelkező szakemberekkel kellene dolgozni. Sajnos a munka mennyisége és az oktatás hiányai miatt ez nem mindig így van. Kerekes József elmondta, régen olyan nagy presztízse volt a szinkronnak, hogy a tv-újságok minden filmnél külön feltüntették a magyar hangokat, míg ma jó, ha ismerős nevekbe botlani a stáblistán.

Míg régen elsődlegesen fontos volt a szinkronizáló színész személye, ma már nem mindig várnak egy adott hangra, ha van más, aki megcsinálja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
elsa.png

„Egy balerinába oltott szuperhőst látunk” – a Jégvarázs szintet lépett a második részre

Elvarázsolt erdő, röfögő tűzgekkó, testvéri szeretet. November 21-én Magyarországon is bemutatják a népszerű Disney-film, a Jégvarázs második részét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

6 évvel az első rész után november 21-én Magyarországon is bemutatják a népszerű Disney-film, a Jégvarázs második részét.

Évek teltek el, mióta Elsa magányosan, erejét nem ismerve tengődött a világtól elzártan. Már idősebb és kiegyensúlyozottabb. Anna és Kristoff kapcsolata szintet lép. Olaf izgatottsággal vegyes félelemmel tekint a körülötte lévő állandó változásokra, és tart egy kicsit a felnőtté válástól. Egy valami viszont örök. A testvéri szeretet, és az, hogy bármi történjék is, ők ott lesznek egymásnak.

A mese egy visszaemlékezéssel kezdődik. Látjuk a kicsi Elsát és Annát lefekvés előtt, épp egy mesét hallgatnak egy elvarázsolt erdőről, és az azt uraló felbőszült, ősi szellemekről. Ezt az erdőt egyszer majd meg kell menteni, de előtte mars az ágyba!

hirdetés

Az őszi tájak gyönyörűek.

A valóságost meghazudtoló és felülmúló légi felvételek dinamikája magával ragadó, sokszor viszont a látvány egyszerűen súlyosabb, mint a konkrét cselekmény. Az embernek néha az az érzése, hogy a Jégvarázs 2-ben egy folyamatosan meghiúsuló lánykérésen és egy burkolt környezetvédelmi propagandán kívül nem történik semmi.

Az első rész Oscar-díjas zenéinek színvonalát a mostani betétdalok nem ütik meg, nem annyira fülbemászóak, mint a „Legyen hó”. A magyar fordításban ráadásul elég esetlenre sikerültek a szövegek, és az énekhang is sokkal szintetikusabb, mint az eredeti, angol változatban. Az „Into the Unknown” című dalt, az új rész főcímdalát egy szirénhang teszi különlegessé, ami a filmben is fel-felcsendül, az ismeretlenbe, új kalandba csábítva Elsa-t.

Elsa ebben a részben már jócskán meghaladja a Disney-hercegnőség korlátait, egy balerinába oltott szuperhőst látunk, aki vízilovakon vágtázik befagyott ősi folyók felé, és úgy olyan bravúrosan bánik erejével, mint egy veterán mutáns az X-menből. De aki amiatt aggódott volna, hogy szerelmi élete esetleg furcsa fordulatot vesz, fellélegezhet. Elsa továbbra is tökéletesen egyedül van, teljesen leköti mások megmentése, és hogy tartsa a gyertyát testvére kapcsolatában.

Az LMBT+ mozgalmak előre törésével az animációs filmek karaktereinek szexuális orientációját nagyobb érdeklődés övezi, mint valaha. Már az első Jégvarázs után felröppentek a pletykák, hogy Elsa lesz az első leszbikus Disney-hercegnő.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!