hirdetés
Torzsasandor.jpg

Megharapták a szocialista politikust, aki épp aláírást gyűjtött

Torzsa Sándor egy társát akarta megvédeni, percekig tartó dulakodás lett a vége.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 18.


hirdetés

Megtámadták az MSZP aláírásgyűjtő aktivistáit, köztük Torzsa Sándort is Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren.

Csütörtök délután a Societas elnöke (ez az MSZP ifjúsági szervezete) az Indexnek mesélte el a részleteket.

"Egy 30-40 éves férfi közeledett az MSZP-Párbeszéd sátrához a kezében egy másfél literes üdítős palackkal. A férfi az egyik szocialista "kolléganőt elkezdte lelocsolni a palackban lévő piros löttyel", majd hozzávágta a palackot. A férfi közben hangosan szidta az MSZP-t"

- mondta el Torzsa a lapnak.

A politikus ekkor avatkozott közbe, hogy megvédje társát a férfi támadásától.

"Nekem esett, levitt a földre, a kezembe harapott, még most látszik a nyoma. Ezután eldurvult a dolog: a kabátomat a fejemre tekerte, azzal fojtogatott"

- mesélte.

Két percig dulakodtak, mikor a járókelőknek és a többi párttársának sikerült szétválasztani őket. A férfi ezek után elment a helyszínről.

"3 percig nem kaptam normálisan levegőt"

- mondta Torzsa. Végül ő hívta ki a rendőröket, és elmondása szerint feljelenést tesz a támadó ellen.

A Societas elnöke azt is elmesélte, hogy a szemközti fideszes aláírásgyűjtő pultnál lévők nem segítettek, sőt valaki még azt mondta, hogy

"ide vezet, ha beengeditek a feketéket".

Címlapkép: Illusztráció


KÖVESS MINKET:





hirdetés
marki-zay-peter-1000x600.jpg

Márki-Zay Péter: „Én a testi fenyítésnek is szükségét érzem”

A hódmezővásárhelyi polgármester elmondása szerint mindig is határozott szülő volt, és elvárta a fegyelmet gyerekeitől.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 24.



Az apaságról és a gyereknevelésről beszélt Márki-Zay Péter a Radio Color hódmezővásárhelyi internetes rádió Kilincs című családi műsorában - vette észre a 444.hu.

A város polgármesterét az apák napja kapcsán kérdezték a témáról, aki hét gyermeket nevel, négy fiút és három lányt. Elárulta, hogy

már főiskolás korában 7-8 utódot szeretett volna, miközben a felesége egy ideig apáca akart lenni.

Ebben az elképzelésben éppen a gimnazista korukban kialakult szerelmük bizonytalanította el. Ezután már mindketten úgy gondolták, hogy nagy családot szeretnének.

A városvezető szerint a szülők legfontosabb feladata a feltétel nélküli szeretet megmutatása a gyereknek, még akkor is, ha éppen nem békés a viszony vele.

"Még ha büntetem is a gyermeket valamiért, még ha haragszok is rá, ő soha egy pillanatig ne kételkedjen benne, mindig tudnia kell, hogy abszolút feltétel nélkül szeretjük és elfogadjuk őt"

- mondta.

Azt is hangsúlyozta, hogy az apának az irányító és nevelő szerepe és a szigorúság is fontos. Mert a gyerekeket nemcsak szeretni, de nevelni is kell. Amikor arról kérdezték, hogy ugyanúgy bánt-e a lányaival, mint a fiaival, így válaszolt:

"Viszonylag határozott szülő voltam, a fegyelmet elvártam a gyerekektől. Hét gyermek esetében ezt nem is lehet másképp (...). Nekem az mindig nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak, és ilyen szempontból én a testi fenyítésnek is szükségét érzem"

- mondta a polgármester.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
sandor.jpg

„Meg akarsz ölni? Nem, csak szeretlek” - elárulta, hogyan fojtotta meg szerelmét a nagyecsedi gyilkos

Külföldre akartak menni, de a nő meggondolta magát, ezen kezdtek el veszekedni. A férfi végül egy cipőfűzővel végzett vele.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 25.



Z. Sándort a fegyházból engedték ki, hogy meglátogassa haldokló édesapját, ám ő ezen a napon megölte a szerelmét egy cipőfőzővel. Ahogy mi is megírtuk: a nőt már korábban fenyegette támadója.

Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint Sándor

az összetekert és csomóra kötött cipőfűzővel körülbelül négy-öt percig fojtogatta Szandrát,

amit a boncolás is egyértelműen megerősített: a lány halálát fulladás okozta. A boncolást végző orvosszakértő még azt is hozzátette:

a lány torkának mentén végig kirajzolódik a zsineg nyoma, amiből az következik, hogy a férfinak egy csomót is kellett kötni rá a gyilkosság előtt.

Z. Sándor, aki egy 95 milliós sikkasztás miatt ült börtönben, a gyilkosság elkövetése után már 23 évet is kaphat. Szandra gyilkosa most először mesélt részletesen arról, miként végzett a szerelmével - írja a Ripost.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
nagyoroszi-kozseghaza-google-1000x555.jpg

9 éve nem vett ki szabadságot, ezért felfüggesztették Nagyoroszi polgármesterét

Gönczöl József szerint meg akarják büntetni a képviselők azért, mert sokat dolgozik a faluért.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 25.



Felfüggesztették a munkavégzés alól Nagyoroszi polgármesterét. A nagyközség képviselő-testülete azért döntött így, mert Gönczöl József évek óta nem hajlandó kivenni törvényileg előírt szabadságát - írja a Nool.hu.

Az ügy a június 17-i testületi ülésen került napirendre, dr. Ferenczy Gábor alpolgármester előterjesztése nyomán. Kiderült, hogy

Gönczöl József már tavalyról is jelentős szabadságot hozott át erre az évre, amit legkésőbb 2019. március 31-ig ki kellett volna vennie, de ezt többszöri figyelmeztetésre sem tette meg.

Ezért kezdeményezték házon belül a fegyelmi vizsgálat elindítását, annak kiderítésére, hogy a polgármester megsértette-e a szabadságának kiadására és kivételére vonatkozó törvényt, illetve Nagyoroszi önkormányzatának ehhez szervesen kapcsolódó helyi határozatát, a tisztségéből eredő kötelezettségét vétkesen megszegve.

Az eljárás idejére a polgármestert felfüggesztették. Bár bejárhat a hivatalba, de semmilyen hivatalos okményt nem írhat alá, semmiféle folyamatot nem kezdeményezhet és nem adhat utasításokat az ökormányzat alkalmazottjainak sem.

A képviselő-testület az ügy kivizsgálására egy bizottságot is létrehozott, a végső döntést viszont a Nógrád Megyei Kormányhivatal fogja meghozni.

"Jómagam minden hónapban megkérdeztem Gönczöl Józsefet, vett-e ki szabadságot, a válasz minden esetben nem volt. Valószínűnek tartjuk, hogy a ciklus végén pénzben szeretné ezt megváltani. Mivel sok napról van szó, félő, hogy ezzel a kifizetéssel veszélybe sodorná az egész önkormányzat működését. A fegyelmi eljárás alatti felfüggesztés pedig azért indokolt, mert előfordulhat, hogy a vizsgálat idején a kellő bizonyítékok beszerzését, megtekintését esetleg szándékosan akadályozhatja"

- mondta Borbély László képviselő a Nógrád megyei lapnak.

A nagyközség vezetője is reagált már a felfüggesztésére.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
eurofighter-vadaszgep-pixa.jpg

Összeütközött és lezuhant két harci repülőgép Németországban, az egyik pilóta meghalt

Mindkét pilótának sikerült katapultálnia. Egyikük egy fa koronáján landolt, a másik életét vesztette.
MTI,címkép: illusztráció - szmo.hu
2019. június 24.



Összeütközött és lezuhant két német harci repülőgép Németország északi részén hétfőn. A baleset nem sokkal két óra előtt történt a Müritz-tó közelében.

A német légierő (Luftwaffe) közleménye szerint

a két Eurofighter típusú repülőgép harci gyakorlatot végzett. Mindkét pilótának sikerült katapultálnia. A műveletben részt vett egy harmadik Eurofighter is, amelynek pilótája látta, amint a két repülő összecsapódik, és jelentette, hogy két ejtőernyő földet ér

- áll a közleményben.

Az NDR azt jelentette, hogy a másik pilóta nem élte túl a balesetet. A helyi rendőrség a Twitteren azt írta, hogy Silz közelében találták meg a holttestét.

World News Network on Twitter

Germany plane crash: Two fighter jets collide in mid-air #GermanEurofighterCollision #LaageMilitaryBase #LakeMueritz #MecklenburgVorpommern https://t.co/A4tClVP2Jx

Lapozz a videóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x