hirdetés
Prince_Harry_and_Ms._Markle_visit_Catalyst_Inc_41014635231_cropped.jpg

„Meghant már jobban utáljuk, mint a trippert” – Harryék nekimentek a brit bulvársajtónak, sokan a királyság végét vizionálják

Hogyan juss el a közimádattól a közutálatig másfél év alatt? Legalábbis a bulvársajtóban. A sussexi hercegi pár, úgy tűnik, ismeri a receptet: költsd az adófizetők pénzét esztelenül, magánrepülőzz, rejtegesd a kisbabádat, majd sértődj meg, és pereld be a sajtót. Vélemény.
Hargitay Judit - szmo.hu
2019. október 02.


hirdetés

Ha valaki mostanában végigfutotta a brit lapok vezető híreit, különös tekintettel a tízezerszám (!) ömlő kommentekre, kételkedni kezd abban, hogy valóban a Brexit-e az angolok legnagyobb baja. Nekem legalábbis úgy tűnik, mintha a valódi bibi a sussexi hercegi pár – azaz Harry herceg és Meghan hercegné – lenne. Mintha az Egyesült Királyságban felgyülemlett összes frusztráció és keserű szájíz egyetlen hatalmas köpéssé csomósodva zúdulna rá a másfél éve még imádattal tutujgatott álomszerelmesekre.

A címben idézett komment a Daily Mail című, tekintélyes bulvárlap egyik olvasói hozzászólása, és bár kétségtelenül csak egy kiragadott példa, nem általános ez a hangnem, a még kommenteléskor is igen visszafogottnak tekinthető britektől ez annyira sarkos vélemény, amelytől a Buckingham Palota sokat látott píárosai is joggal kapnak a szívükhöz. 

A fent említett Daily Mailt egyébként Harry herceg a napokban perelte be, mert a lap a herceg szerint jogtalanul hozta nyilvánosságra felesége, Meghan kézzel írt, szívhez szóló levelét elidegenedett édesapjához, Thomas Markle-hoz. Ezután két másik lapra, a The Sunra és a Daily Mirrorra zúdította rá az ügyvédeit, egy illegális telefon-lehallgatás miatt, amely a feltételezések szerint nem most, hanem 15-20 éve történhetett.

A herceg emellett egy éles hangú közleményt is kiadott, amelyben azzal vádolta a sajtót, hogy előbb édesanyját, Diana hercegnőt veszítette el az újságírók zaklatása miatt, most pedig "azt kell látnom, hogy a feleségem is ugyanezen befolyásos erők áldozatává válik."

In Tembisa, Johannesburg, today The Duke and Duchess visited to meet young entrepreneurs at the YES hub - a hive for creativity and social enterprise. Their visit was an amazing tour of the ingenuity and opportunity - seeing businesses that varied from food to essential sanitary products for local women. During their visit, they were able to sample food from 'Chef Mish' - a local masterchef winner - which he makes at the site as part of his catering business and cafe. They then joined YES community members to take part in training and tests that will help them gain skills and find work. On the third stop today, entrepreneur Moss showed The Duke and Duchess the organic produce he's growing in the township with aquaponics - supplying local restaurants. And finally, The Duke and Duchess met the women behind the amazing Blossom Care Solutions - who are making 80,000 sanitary pads every month for women in their community. They are 100% compostable, and provide an essential low-cost product for women and girls. The Duchess has long campaigned on this issue and wrote in Time magazine in 2017, saying: "In communities all over the globe, young girls' potential is being squandered because we are too shy to talk about the most natural thing in the world. To that I say: we need to push the conversation, mobilize policy making surrounding menstrual health initiatives, support organizations who foster girls' education from the ground up, and within our own homes, we need to rise above our puritanical bashfulness when it comes to talking about menstruation." * See our previous post to see The Dukes speech #RoyalVisitSouthAfrica Photo ©️ PA images

294.5k Likes, 1,744 Comments - The Duke and Duchess of Sussex (@sussexroyal) on Instagram: "In Tembisa, Johannesburg, today The Duke and Duchess visited to meet young entrepreneurs at the..."

Harry kirohanását, majd a sajtóorgánumok egészpályás letámadását – amely sokak szerint azért is érthetetlen, mert épp a sussexiek PR- és médiavisszhang-szempontból teljes sikernek mondható, tíznapos, dél-afrikai látogatásának utolsó napjaiban történt – nehéz máshogy értelmezni, mint személyes hadüzenetként a brit közvélemény azon részének, amely nem szimpatizál (eléggé) Meghan hercegnével. A britek szemlátomást le is fagytak a dologtól, majd – legalábbis a kommentszekciókban és a közösségi oldalakon – olyan ellentámadásba lendültek, amitől alighanem Erzsébet királynő is kénytelen lesz beszedni néhány fejfájáscsillapítót.

De mi is történt valójában? Hogy jutottunk idáig? Nem úgy volt, hogy Harry, az imádnivaló, vörös kis herceg, a királyi család magasan legnépszerűbb tagja egy gospel-zengéstől hangos, multikulti show-esküvőn oltár elé vezette választottját, a bájos, amerikai színésznőt, akit még a királynő kutyái is rögtön megszerettek (ami ugye nagy szó)? Aztán szinte pillanatok alatt jött a gólyahír, a Nagy Babavárás, majd Archie világra jövetele, amelyet maga a sugárzó apuka, az izgatottan topogó Harry jelentett be?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
idos.jpg

Miért nem lehet ma Magyarországon méltóságteljesen megöregedni?

Rengetegen vannak, akik becsülettel végigdolgozták az életüket, gyerekeket neveltek, de életük alkonyán a teljes kiszolgáltatottság vár rájuk. Vélemény.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. október 08.



86 év, 5 unoka, 2 dédunoka. Egy átdolgozott élet. Cukorbetegség, ennek következtében szemészeti problémák, nagyothallás, de teljesen ép tudat. Egy virágzó elme, amely a test börtönében ragad. Kertészkedne, de nagyon hamar elfárad, és fél, hogy esetleg megint elájul. Úgy, mint legutóbb. Látszólag ok nélkül. Nem volt semmi előjele. Csak megtörtént. Agyalapi törés. A kórházból paterolnák ki, ez már nem a traumatológia dolga, hiába vannak fájdalmai és képtelen jelen pillanatban az önellátásra.

Versenyfutás az idővel. Mi legyen? Hová vigyük? Kiszakíthatjuk-e otthonról?

Messze van, a ház, ahol egész életében élt, mindannyiunktól messze van, a napi munka mellett hetente néhány alkalommal tudjuk látogatni. Ez kevés.

Bűntudat gyötör mindenkit. Fontolgatjuk a lehetőségeket. A környéken alig néhány olyan otthon van, amely egyáltalán szóba jöhet – egyik sem önkormányzat által fenntartott intézmény. Egyébként azok sem lennének ám sokkal olcsóbbak, az intézményi térítési díjak eltérőek, de mindenütt jóval meghaladják a havi százezer forintot. Az átlagot meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket biztosító otthonok esetén ez az összeg jóval magasabb. Vagyis nagyjából havi százezerért, finomkodás nélkül, egy lepusztult elfekvőbe költözhetnek a nagyszülők.

A jobb helyeken még beugró adomány is van, ezek összege is változó. Van, ahol 500 ezer, de van, ahol 2 millió forint.

És ez még messze nem a plafon, találtam olyan, önkormányzati intézményt, ahol az egyágyas lakrészért 6 millió forintos beugrót kérnek.

Na már most, önmagában a térítési díj komoly fejtörést okozhat a családoknak, tekintettel arra, hogy a Magyar Államkincstár adatai szerint mintegy 532 ezer idős ember havonta 50 ezer és 99 999 forint közötti öregségi nyugdíjellátásban részesül. Szóval ők le is mondhatnak arról, hogy idős éveiket nyugodtan, biztonságban tölthessék el valamilyen otthonban.

809 ezer idős valamivel jobb helyzetben van, ők havonta 100 ezer és 149 999 forint közötti öregségi nyugdíjjal gazdálkodhatnak. Ebből már elvileg finanszírozni tudnak valamelyik állami otthonban egy ágyat. Illúzióink ne legyenek, ennyi pénzért nagyjából kórházi állapotokat kapunk, ami tudjuk, mit jelent. Az utóbbi években egyre több, a szociális otthonokban tapasztalható problémára derült fény. Szóval azt is alaposan meg kell fontolni, egyáltalán melyik intézmény jöhet szóba. A jobbakban – de a legrosszabbakban is – akár több éves a várólista. A térítési díjak mellett pedig kalkulálni kell a gyógyszerek költségeivel, és a zsebpénzzel is. Vagyis

alsó hangon nagyjából havi 200 ezer forintot kellene előteremteni, hogy a szeretett hozzátartozónk biztonságban, jó körülmények között élhesse le hátralévő életét.

Erre pedig az ő nyugdíjából nem telik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
buntetes-ird-le-szazszor-budapest.jpg

Van-e értelme büntetésből 50-szer leíratni egy gyerekkel ugyanazt?

Az ötvenszer, százszor, ötszázszor leírással nem az a gond, hogy súlyos károkat okoz a gyereknek, megtöri a fejlődését, elvesz a személyiségéből - hanem hogy semmit nem ad hozzá.
Malinovszki András - szmo.hu
2019. október 05.



Körbejárta a magyar internetet az eset, mi is beszámoltunk róla, hogy egy hazai általános iskola negyedik osztályában egy gyerek “etette az osztálytársát”, ami miatt egy valószínűleg mindenki számára jól ismert, ám sokakban ellenérzést kiváltó büntetési módszert alkalmazott tanítója: ötvenszer kellett leírnia, hogy ilyet ne tegyen. A Diákparlamentnek köszönhetően sokakhoz eljutott a hír, és igen vegyes reakciókat váltott ki. Egyesek szerint a módszer rossz idők rossz fegyelmezési módszereit idézi, mások szerint egy gyereknek semmi baja nem lesz abból, ha efféleképp tanulja meg a rendet - még akár az írása is szépül-javul közben.

Talán 25 éve is van annak, hogy egy osztálytársam radírdarabokkal dobált egy kislányt matekórán, amire a tanár úr a jól beváltnak gondolt módszert alkalmazta - igaz a “mi időnkben” még száz mondat volt a penitencia. Miközben barátom szorgosan rótta a sorokat, többen arra biztattuk, írjon bele néhány hasonlónak tűnő, ám teljesen más tartalmú mondatot. Sikerült addig hergelnünk, míg végül a mondatok majdnem fele valamilyen (adott esetben teljesen ellentétes) tartalmú üzenet lett. Mi rettentő jól szórakoztunk a dolgon, viszont semmilyen büntetése nem lett az ügynek,

ami számunkra nem bizonyított mást, mint hogy a tanár rá sem nézett az elkészült “munkára”.

Ennyit arról, hogy milyen hatásfoka van, vagy volt a múltban a hasonló büntetéseknek.

Az interneten sokféle, egymásnak ellentmondó információ keringett a szituációról: tanórán vagy szünetben, esetleg ebédnél történt-e az eset; a diák csak szendviccsel kínálta szegény, éhes társát vagy kanalat tuszkolt a szájába az ebédlőben. Nyilván más megítélés alá eshet az eset más-más helyzetben, de a büntetés mértékét és minőségét tekintve nincs túl sok jelentősége.

Kérdés, hogy egy értelmetlennek tűnő, nem hasznos, és az adott csínnyel semmilyen összefüggésben nem lévő büntetés hatásos lehet-e.

Sokan a “leíratásos” módszer ellen tiltakozóknak azzal vágnak vissza, hogy ha nem neveljük a diákokat az iskolában, akkor elkanászodnak, soha nem készülnek fel az életre, gyámoltalanok és/vagy deviánsok lesznek - nos, ők bizony az úgynevezett szalmabáb érvelés hibájába csúsznak. Fegyelmezetlen, nem illő viselkedésre természetesen reagálnia kell a pedagógusnak - legyen a diák akár 6, akár 16 éves. Kérdés, hogy mikor lesz korrekt és eredményes egy iskolai fegyelmezés és vajon a fegyelmezés volna-e az egyetlen módszer, amivel a diákokat a helyes út felé tereljük?

A pedagógia álláspontja jó ideje az, hogy helytelen magatartás esetén nem a cselekedet büntetése a fő cél. Már egy 14 évvel ezelőtt íródott szakmai tanulmány is azt emeli ki, hogy minden létező eszközzel a tanulók viselkedésének helyes irányban történő befolyásolására kell törekedni.

Az ötvenszer, százszor, ötszázszor leírással nem az a gond, hogy súlyos károkat okoz a gyereknek, megtöri a fejlődését, elvesz a személyiségéből - hanem hogy semmit nem ad hozzá.

Hibás az általában felmerülő válaszkérdés: “mi baja lesz belőle?”. Ideje lenne az iskolának nem olyan dolgokkal oktatni, nevelni, irányítani a gyerekeket, amiktől “nem lesz bajuk”, hanem olyanokkal, amiktől fejlődnek, jobban megértik a körülöttük lévő világot, és segítenek tájékozódni benne.

Dr. Lénárd Sándor, az ELTE Neveléstudományi Intézetének oktatója szerint a legfontosabb maga a szabályalkotás folyamata:

ha a diákkal, akár kisdiákkal együtt közösen és (sokaknak bármilyen ijesztően is hangzik) demokratikusan hozzuk meg a szabályokat, érteni és érezni fogja, hogy mit miért kell betartania.

Az elsődlegesen fontos nem a büntetés vagy annak mértékének kitalálása volna, hanem a megelőzés.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vekerdy-tamas-nekrolog.jpg

Felfoghatatlan Vekerdy Tamás halála, és az, amit veszítettünk vele

Valóságos fáklyaként világítottak a szavai olyan helyzetekben, amikor azt éreztük, hogy sötét erdőben járunk, és nem találjuk a kivezető utat.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. október 09.



Évtizedeken át olvastam a Nők Lapját, még gyermekkoromban szoktam rá, mert a nagymamám járatta a magazint.

Hosszú, hosszú éveken keresztül azzal kezdtem az olvasást, hogy odalapoztam, ahol Vekerdy Tamás rovata volt. Olvasói levelekre válaszolt minden egyes héten, és a maga utánozhatatlan stílusával adta a gyakorlatias, józan tanácsait egy-egy élethelyzetre és nevelési problémára.

Imádtam Vekerdy írásait.

Még akkor is, ha nem értettem vele mindenben egyet.

És most Vekerdy Tamás meghalt - ahogy a Facebook-oldalán írták, csendben elment...

Szerettem azt, ahogyan megközelített egy témát, azt, ahogyan a gyerekekről – és a szüleikről – beszélt, ahogyan egy-egy kérdéshez hozzáállt. Soha nem éreztem nyomasztónak, fullasztónak azt, amit megfogalmazott.

Ranschburg Jenővel együtt Vekerdy Tamás is a huszadik század forradalmára volt abban az értelemben, hogy ő is szakított azokkal az irányzatokkal, amelyek a gyermek fegyelmezésére helyezték a hangsúlyt.

Igen, forradalminak számítottak azok a gondolatok, hogy nem a tanulás mennyisége számít, nem az, hogy miből kap jelest a gyerek, hogy népszerű és kemény követelményeket támasztó, egyetemre felkészítő „versenyistállók” nem valók mindenkinek, hogy a távolabbi, jó nevű iskola helyett lehet, hogy jobb a gyereknek, ha a közelből sétálhat haza órák után, és hogy egy ember életében nem az a legnagyobb siker, ha kitűnő a bizonyítványa. Hogy ne nyomjuk el a kicsik egyéniségét és kreativitását.

És forradalminak számított ez gondolat is Vekerdytől: „Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni. Tudom, félünk, hogy nem fog "érvényesülni" az életben. De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy "érvényesülni"? Kit irigyelünk? Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni, amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha?”

De kiemelhetném azt is, amit a kamaszkorról és a fiatalokról megfogalmazott: Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen – amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességűnek is bélyegezhetik.”

Ittam Vekerdy szavait. Később, amikor egy ideig tanítottam, illetve amikor megszülettek a testvérem gyermekei, majd az én kislányom, óriási hasznát vettem annak, amit tőle tanultam. Mert Vekerdy Tamástól rengeteget tanultam, pusztán abból, hogy rendszeresen olvastam a publikációit, a vele készült interjúkat, és hallgattam az előadásait.

(Még abból is tanultam, amikor magamban vitatkoztam vele egy-egy kérdésről, például a kétnyelvűségről, pontosabban a gyerekek kétnyelvűvé, többnyelvűvé neveléséről, vagy arról, hogy ugyan miért tanácsolja az anyáknak, hogy hagyják a csudába a vasalást, miért nem a férfiak vasalnak.)

De nem csak én fordultam hozzá, az írásaihoz, a tanácsaihoz, ha úgy éreztem, sötét erdőben járok, és nem találom a kivezető utat.

Generációk nőttek fel a tanácsain.

Generációk nyúlnak az általa alkotott szakirodalomhoz, ha egy-egy helyzetben segítségre vagy biztatásra szorulnak.

Felfogjuk a maga valójában, hogy halálával kit és mit veszítettünk el?


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
orvos-kutato-gyogyszer-pixnio-1000x666.jpg

Hogy kerülhet egy gyógyszer több száz millióba? Van-e esély arra, hogy nálunk is fizesse ezeket az állam?

Zentének sikerült összegyűjteni a 700 milliót, de mi kellene ahhoz, hogy közpénzből is elérhetők legyenek a hasonló szerek a jövőben Magyarországon?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 08.



Nem túlzás azt állítani, hogy az egész ország összefogott nemrég egy másfél éves kisfiúért, akinek nagy szüksége is volt a támogatásra. A kis Zente az SMA, vagyis a gerincvelői izomsorvadás legsúlyosabb fajtájával él, amely előbb fokozatosan leépíti az izmokat, végül pedig halálhoz is vezethet. Létezik viszont egy speciális gyógyszer, ami hatásosan kezeli a gerincvelői izomsorvadást, sőt akár teljesen tünetmentessé is teheti a beteget. Ez a Zolgensma, ami jelenleg a világ legdrágább készítménye, a maga 700 millió forintos árával. Bár szinte lehetetlennek tűnt, Zentének összegyűlt a szükséges pénz.

Csakhogy más gyerekek is szenvednek ugyanebben a betegségben. Nekik ki segít majd? És egyáltalán, hogyan kerülhet ilyen elképesztően sok pénzbe egy gyógyszer?

Dr. Kaló Zoltán, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemző Központjának oktatója azt mondja, a ritka betegségek egyetlen gyógyszerét "árva" gyógyszereknek nevezik, és magas árukat két fő indokkal szokták az ipari szereplők indokolni.

Egyrészt kiemelten magas a kutatás-fejlesztési költségük, másrészt a kevés beteg miatt nem hoznak akkora bevételt, mint a nagyobb mennyiségben fogyó gyógyszerek, vagyis alacsony a profitabilitásuk.

Azaz míg a kutatók, gyógyszerészek rengeteget dolgoznak a súlyos betegségeket kezelni, gyógyítani képes készítmények előállításán, és ez igencsak sok pénzt igényel, a kész gyógyszer nem olyan jövedelmező, mivel viszonylag kevés ember szorul rá.

Dr. Kaló Zoltán szerint viszont egyik tényező sem indokolja automatikusan a kiemelten magas árakat, mivel az úgynevezett közpolitikai ösztönzők, például a kutatási támogatások, a rövidített klinikai vizsgálati program, a gyorsított hatósági eljárás miatt valójában

az "árva" gyógyszerek kutatás-fejlesztési költsége csak 27%-a a hagyományos gyógyszerekének.

Sőt, a szakértő szerint ezek a gyógyszerek valójában jövedelmezőbbek lehetnek, mint a hagyományos társaik, az alacsonyabb fejlesztési költségek mellett nincs például szükség orvoslátogatók megfizetésére, akik az orvosokat beszélik rá, hogy használjanak egy-egy gyógyszert.

Dr. Kaló Zoltán úgy látja, a magas gyógyszerárak a jelenleg ismert tudományos módszertannal nem mindig támaszthatóak alá.

„A gyógyszergyártók a magas árazásnál kihasználják a közfinanszírozók jóindulatát, és azt, hogy a társadalmak pozitívan diszkriminálják a súlyos, ritka betegségben szenvedő embertársaikat”

– mondja a szakértő.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!