hirdetés
Meghalt Pongrácz Tibor, az Antall-kormány egykori államtitkára
Az MDF volt elnökségi tagja 78 éves volt.
MTI - szmo.hu
2019. április 21.


hirdetés

Hetvennyolc éves korában elhunyt Pongrácz Tibor, az Antall-kormány egykori államtitkára, az MDF volt elnökségi tagja - tudatta a család vasárnap.

Pongrácz Tibor szombat este budapesti otthonában hunyt el. Temetéséről később intézkednek.

Pongrácz Tibor 1940-ben született Budapesten, diplomát 1963-ban a Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 1967-ben az ELTE alkalmazott matematika szakán szerzett; 1969-ben doktorált matematikai közgazdaságtan témában.

Dolgozott a KSH Országos Számítástechnika-alkalmazási Iroda igazgatóhelyetteseként, az Állami Népesség-nyilvántartó Hivatal főosztályvezetőjeként, a Pénzügyi Számítástechnikai Intézet igazgatóhelyetteseként, illetve 1988-től az intézet igazgatójaként, majd 1992-től az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyetteseként.

Pongrácz Tibor 1992-1993-ban a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára volt, 1993-1994-ben címzetes államtitkárként a privatizációval kapcsolatos feladatokat látott el, 1992-től 1994-ig az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökeként is tevékenykedett.

1990-től a Magyar Demokrata Fórum pénzügyi, illetve gazdaságpolitikai bizottságának ügyvivői, majd elnöki tisztségét töltötte be, az országos elnökség tagja volt 1996-1999-ben, illetve 2001-2003-ban. 2009-ben lépett ki az MDF-ből.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Brutális történet: fa építőkockákat találtak egy 27 évesen meghalt, értelmi fogyatékos férfi testében
A férfit még januárban vitték kórházba egy szekszárdi otthonból, mert nehéz légzésre panaszkodott. Pár nappal később viszont meghalt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 20.



Fa építőkockákat találtak a boncoláskor egy 27 évesen meghalt, értelmi fogyatékos férfi testében, Szekszárdon - számolt be az RTL Híradó. A férfi állandó gondozásra szorult, ezért az egyik helyi szociális otthonban élt. Még januárban nehéz légzésre kezdett panaszkodni és, mivel az állapota napokkal később sem javult, a szekszárdi kórházba szállították. Itt tüdőgyulladás gyanújával ápolták, de pár nappal később váratlanul meghalt.

A fa építőkockákat a boncoláskor találták meg, egyet a férfi nyelőcsövében, kettőt pedig a gyomrában. Azt egyelőre nem tudni, hogyan kerültek a játékok a férfi szervezetébe. A rendőrség most azt közölte, hogy gondatlanság miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A szakértők pedig arra is keresik a választ, hogy a férfi a lenyelt fakockák miatt halt-e meg.

Az RTL Híradó kereste az intézményt is, amelyben a férfi élt, de nyilatkozni nem akartak, azt ígérték írásban válaszolnak majd a kérdésekre.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Felforgatták a rendőrök az eltűnt férfi maglódi házát – hírességekkel is kapcsolatban állt a vállalkozó
Legalább tíz rendőrautó állt meg a ház előtt. Kezes-lábas védőruhában mentek be, sokáig nem is jöttek ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 21.



Ahogy azt korábban megírtuk: lassan két hete nincs nyoma Pintér Gyula maglódi vállalkozónak. A férfi rejtélyes körülmények között tűnt el: a kutyájával és fekete Hummerével indult útnak, de még a rokonai sem tudják, hová mehetetett és miért nem tért még haza, a telefonján keresztül sem érik el.

A vállalkozó szeretett Répa nevű vizsláját végül Szlovákiában találták meg, ő már otthon is van gazdája családjánál.

A keddi Blikk azt írja: a férfinak felforgatták a házát és a kertjét is a rendőrök.

"Legalább tíz rendőrautó állt meg a ház előtt. Kezes-lábas védőruhában mentek be, sokáig nem is jöttek ki"

– mesélte egy utcabeli asszony a lapnak, aki szerint gyanús, hogy szomszédja begyújtotta a kemencéjét néhány hete, miközben étel illatát nem lehetett érezni.

A lap úgy tudja a férfi számos hírességgel dolgozott együtt, előfordult, hogy valamelyik méregdrága luxusautóját kölcsön is adta nekik egy-egy klipforgatáshoz.

A rendőrség tájékoztatása szerint jelenleg is személyi szabadság megsértése miatt nyomoznak az eltűnése kapcsán, ismeretlen tettes ellen. A magyar rendőrök felvették a kapcsolatot a szlovák egyenruhásokkal is.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Záróvonalon előzte meg a rendőrautót – nem ez volt élete legjobb döntése
A sofőrt három hónapra eltiltották a vezetéstől, az előzést a rendőrautó kamerája is rögzítette.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 21.



A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei május 17-én a 37-es számú főút Gesztely és Újharangod közötti szakaszán haladtak, amikor egy férfi figyelmen kívül hagyta a felfestett záróvonalat, és a tiltás ellenére megelőzte az előtte haladó rendőrautót - írja a police.hu.

A sofőrt a közlekedésrendészeti járőrök előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában

a szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Arcon szúrtak egy fiatal férfit Miskolcon
A 24 éves férfi bátyja szerint tönkretették az öccse életét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 20.



Egy éles tárggyal arcon szúrtak egy 24 éves férfit Miskolcon - számolt be az RTL Híradó. A fiatal épp hazafelé tartott a miskolci sétálóutcában, amikor három férfi belekötött. A Híradónak nyilatkozott a férfi bátyja is, aki szerint a fiatal most sem tudja pontosan mi történt.

"Annyira emlékszik csak, hogy egy 175-180 magas fiatal srác annyit csinált, hogy suhintott, fémes ízt érzett. Utána nem tudta, hogy mi az a meleg, amikor lenézett, akkor látta, hogy csupa vér mindene"

- mondta a férfi bátyja a Híradónak.

A 24 éves fiatalnak annyi lélekjelenléte volt, hogy maga hívta a mentőket. Hamar kórházba szállították és megműtötték. A férfit nagyon megviselték a történtek, bátyja szerint maradandóak a sérülések és a lelki sebek is.

"Nem lehet ráismerni, egy életet tettek tönkre! Ezt nem fogja kiheverni! A hegek ugyan halványulnak, hellyel-közzel megtanul normálisan beszélni, rágni, a fogait rendbe kell tenni, mert megsérült, de örök emlék"

- nyilatkozott a testvér.

A támadás környékén több kamera is van, a család abban reménykedik, hogy a felvételek alapján megtalálják majd a támadókat. Az RTL Híradó kereste a rendőrséget a történtekkel kapcsolatban, nyilatkozni nem akartak. A támadókat továbbra is keresik és a környéken működő térfigyelőkamerák felvételeit is vizsgálják.

Az RTL Híradó riportja:

"Nem lehet ráismerni, egy életet tettek tönkre! Ezt nem fogja kiheverni! A hegek ugyan halványulnak, hellyel-közzel megtanul normálisan beszélni, rágni, a fogait rendbe kell tnni, mert megsérült, de örök emlék"


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x