hirdetés
konok-tamas-festo-szobrasz-wiki.jpg

Meghalt Konok Tamás Kossuth-díjas festő- és szobrászművész

A nemzet művésze 90 éves volt.
MTI, fotó: Thaler Tamas/Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. november 20.


hirdetés

Életének 91. évében, péntek hajnalban meghalt Konok Tamás, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész - közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pénteken az MTI-vel.

Konok Tamás 1930-ban született Budapesten. Gyerekkorában zenésznek készült, 1945 és 1950 között a Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult hegedülni, de részben családi indíttatásra (nagyapja, Sándy Gyula, a Műegyetem professzora volt) hamar a rajz és a festészet felé fordult.

A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán szerzett diplomát 1953-ban Bernáth Aurél tanítványaként.

A zene azonban egész pályáját végigkíséri. Első képei figurális műtermi enteriőrök, modell után készült portrék voltak. Látásmódjának változását alapjaiban meghatározta 1958-as, féléves párizsi ösztöndíja. Akkor még visszatért Franciaországból, de 1959-ben Párizsban telepedett le, és a rendszerváltozásig ott élt.

1953-tól szinte évente állított ki Magyarországon és Európa-szerte. Első önálló kiállítását 1960-ban rendezte a párizsi Galerie Lambert. A Hartford Alapítvány ösztöndíjával 1963-tól egy évig New Yorkban és Kaliforniában dolgozott. 1963 és 1974 között rendszeresen szerepelt a Réalités nouvelles kiállításain, 1970-ben megkapta a francia állampolgárságot, de a magyart is megtartotta.

hirdetés

1971-től szoros, 25 évig tartó kapcsolatba került a zürichi Schlégl Galériával. Feleségével, Hetey Katalin szobrászművésszel együtt állított ki 1981-ben, nagy feltűnést keltve, a budapesti Szépművészeti Múzeumban. 1992-től a Műegyetem címzetes egyetemi tanára volt.

Művei számos nagy közgyűjteményben szerepelnek. Többek között a párizsi Bibliotheque nationale de France-ban, a winterthuri Kunstmuseumban, a berni Musée des beaux-arts-ban, a neuchateli Musée d'art et d'histoire-ban, Brüsszelben, az Európai Parlamentben, a párizsi külügyminisztériumban, a hamburgi Städtische Sammlungban, a schiedam-rotterdami Stedelijk Museumban, a budapesti Iparművészeti Múzeumban, Szépművészeti Múzeumban, valamint a Kortárs Művészeti Múzeum - Ludwig Múzeumban, továbbá számos hazai és külföldi magángyűjteményben.

Konok Tamás 2001-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti, 2006-tól rendes tagja volt.

Pályafutásáért 1988-ban Kossuth-díjjal, 2014-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki, de Prima Primissima díjat is kapott.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szajer-jozsef2.jpg

Szájer Józsefen kívül két másik diplomata is részt vett a brüsszeli orgián

A magyar politikushoz hasonlóan ők is a mentelmi jogukra hivatkoztak, amikor a rendőrök igazoltatták őket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 02.


hirdetés

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Szájer József a Fidesz európai parlamenti képviselőjét péntek este egy rendőrségi rajtaütés során tetten érték, miközben az ereszcsatornán mászva menekült, egy, a Covid-szabályokat megszegve rendezett, 25 fős brüsszeli meleg-orgiáról. Szájer táskájában ecstasytablettákat is találtak, ő azt állítja, nem tudja, hogyan kerültek oda, de a bulin való részvételét elismerte.

Most kiderült, hogy két másik diplomáciai mentességet élvező résztvevője is volt a brüsseli szexpartinak - írta meg a Brussels Time.

A lap két monogramot is közölt: az 1977-ben született D.O.-ét és az 1987-ben született P. B.-t.

Az orgiának helyet adó lakásban a rendőrök mindenkit igazoltattak, a két másik diplomata is, épp úgy, ahogy Szájer József, mentelmi jogára hivatkozott.

hirdetés

A cikk szerint a szexparti minden résztvevője 250 eurós bírságot kapott, amiért megsértette a koronavírus miatt hozott korlátozó szabályokat. A rendőrség kábítószert is talált a helyszínen.

Az eljárás folyamatban van, tette hozzá az ügyész. Mivel a büntetőeljárást csak azután lehet megkezdeni, hogy felfüggesztik az érintettek mentelmi jogát.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
dt-1.jpg

Harminc néppárti képviselő kezdeményezte Deutsch Tamás kizárását a frakcióból

Az aláírók szeretnék, ha december 9-én szavaznának a fideszes tag kizárásának kérdéséről.
Fotó: Deutsch Tamás/Facebook - szmo.hu
2020. december 02.


hirdetés

Az Európai Néppárt 30 tagja levélben értesítette Manfred Weber frakcióvezetőt és Simon Busutil frakció főtitkárt, hogy kezdeményezik Deutsch Tamás kizárását a politikai csoportból - írta a Népszava.

A kezdeményezők között dán, finn, lengyel, luxemburgi, német, osztrák és szlovák képviselők is vannak. Az aláírók szeretnék, ha december 9-én szavaznának a fideszes tag kizárásának kérdéséről.

A párt szabályai szerint nemzeti delegációkat nem lehet kizárni, viszont egyéni frakciótagokat igen, az előírások pedig nem szabják meg, hány képviselőnek kell az eljárást indítványoznia.

Ahogy azt korábban megírtuk, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójában kezdeményezés indult Deutsch kizárására „radikalizálódása és verbális támadásai” miatt, különös tekintettel arra a nyilatkozatára, amelyben a Gestapo és az ÁVÓ érveléséhez hasonlította Manfred Weber frakcióvezető egyik megjegyzését.

hirdetés

A hírre reagálva Deutsch a Magyar Nemzetnek azt mondta: "ha ez igaz, akkor az még viccnek is durva."


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szajer-jozsef3.jpg

Kezdeményezik Szájer soproni díszpolgári címének visszavonását

A fideszes politikus 10 évvel ezelőtt kapott díszpolgári címet a várostól. A DK egyik helyi önkormányzati képviselője most kezdeményezi a cím visszavonását, mert szerinte Szájer a drog és szexbotrány után méltatlanná vált a titulusra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 02.


hirdetés

Mint megírtuk, a belga ügyészség eljárást kezdeményezett Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő ellen, mert a táskájában kábítószert találtak, amikor egy brüsszeli meleg-orgiáról akart távozni az ereszcsatornán leereszkedve.

Szájer József tíz éve kapott díszpolgári címet Soprontól. Az elismerés átvételekor mondott beszéde most is olvasható a lemondott európai parlamenti képviselő oldalán - írta meg a 24.hu.

A DK egyik helyi önkormányzati képviselője most úgy döntött, kezdeményezi Szájer díszpolgári címének visszavonását, mert szerinte a fideszes politikus a drog és szexbotrány után méltatlanná vált a címre.

A portál kereste a fideszes vezetésű város önkormányzatát is, hogy ők kezdeményezik-e a díszpolgári cím visszavonását, de egyelőre még nem válaszoltak.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
op-torzs-dec-2.jpg

Jövő héten dönt a kormány arról, milyen járványügyi szabályozás lesz karácsonykor

Müller Cecília elmondása szerint már nem emelkedik olyan meredeken a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, mint eddig.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 02.


hirdetés

A kormány jövő héten dönt arról, meghosszabbítják-e a korlátozásokat, illetve, hogy karácsonykor milyen szabályok lesznek érvényben - mondta el Müller Cecília az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.

A reggel nyilvánosságra hozott napi statisztikák ismertetése után azt mondta,

ugyan emelkedik a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, már nem olyan meredeken, mint eddig.

Azt is elmondta, hogy

hirdetés

már húszezernél több gyerek fertőződött meg eddig összesen a koronavírussal a járvány márciusi kitörése óta.

A sajtó kérdésére kiderült a kiskorúak aránya is:

a járvány kezdete óta 21 144 18 év alatti fertőzöttet regisztráltak. Jelenleg 28 gyermek van kórházban, ám egyikük sem szorul lélegeztetőgépre.

Az iskolák tekintetében eddig 122 általános iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet a megbetegedések miatt, és minden negyedik intézményben van olyan osztály, ahol digitális munkarendet kellett bevezetni. Az óvodák esetében 383 létesítményben egy-egy csoportot érintően, 191-ben pedig teljeskörűen rendeltek el rendkívüli szünetet.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!