hirdetés
kocsiban-hagyott-gyerekek-new-york-1000x569.jpg

Meghalt két kisbaba, akiket apjuk a forró autóban felejtett közel fél napra, amíg ő dolgozott

Borzasztó tragédia: a 11 hónapos ikreknek esélyük sem volt túlélni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 27.


hirdetés

Meghalt két kisbaba, miután az édesapjuk az autóban felejtette őket a 30 fokos hőségben, és már későn kapott észbe - számolt be róla a New York Times.

Az eset New Yorkban, Bronx városrészben történt. A 39 éves férfi egy ezüst színű Honda Accorddal ment dolgozni a James J. Peters Orvosi Központba, és magával vitte 11 hónapos ikergyermekeit is.

A kicsiket azonban a kocsiban felejtette, amikor órákra bement dolgozni az épületbe. Ez végzetes hibának bizonyult, ugyanis a városban egész héten kánikula tombolt, így a két baba a felhevült autó hátsó ülésén ragadt, valószínűleg pokoli melegben.

Az apa csak azután vette észre, hogy gyerekei még az autójában vannak, amikor elment a munkahelyéről és már egy kisebb utat is megtett. Azonnal megállt, kiugrott a kocsiból és ordítani kezdett. A kétségbeesett kiáltozását meghallotta egy járókelő, aki értesítette a rendőrséget. A telefonos bejelentés során már jelezte a hatóságnak, hogy szerinte a kocsiban lévő kisgyerekek nem lélegeznek.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lljunior-kisfia-baleset-zuglo.jpg

Kiderült, mennyivel ment azi L. L. Junior kisfiát elgázoló sofőr

A műszaki szakértő szerint csupán 1,4 másodpercet tölthetett az úttesten.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk korábban, L. L. Junior hároméves kisfiát augusztus 29-én ütötte el egy autós a zuglói Füredi úton.

A hároméves Dávidka kitépte a kezét édesanyja kezéből, a piroson szaladt át a zebrán.

A kisfiú életéért hiába küzdöttek, meghalt.

hirdetés

A sofőr ügyvédje egy korábbi nyilatkozatában említette, hogy a rendőrség műszaki szakértőt rendel ki.

Az ügy jelenlegi adatai alapján fel sem merül védence büntetőjogi felelőssége, csak tanúként hallgatták ki.

Az Index a sofőr ügyvédjétől úgy tudja, a műszaki szakértői véleményben az szerepel, hogy a gyermek 1,4 másodpercet tölthetett az úttesten, a sofőr pedig 41-42 km/órás sebességre gyorsult fel, miután zöldet kaptak a lámpánál.

Az úttestre kiszaladó gyermeket (aki a testvéréhez akart átszaladni a túloldalra) egy Opel gázolta el, amelyet egy 76 éves férfi vezetett, aki feleségével utazott a kocsiban. A kisfiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A szakértői vélemény szerint „a sofőr terhére észlelési és cselekvési késedelem sem mutatható ki, ha a gyalogos gyors mozgással került a gyorsuló kocsi elé.”

A BRFK a baleset körülményeit közúti baleset okozása miatt büntetőeljárás keretében vizsgálják és senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
lovaskocsis-hororbaleset-szeker-otvoskonyi.jpg

Közös sírba temetik a lovaskocsis horrorbalesetben meghalt lányokat

„Sosem bocsátok meg a gyámhatóságnak: ha jobban figyeltek volna a lányaimra, talán még most is élnének” - mondta az édesanyjuk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

Mi is beszámoltunk arról, hogy októberben Segesdnél egy tehergépkocsi és egy lovaskocsi ütközött össze.

A balesetben meghalt egy 21 éves férfi, és egy testvérpár: egy 15 és egy 13 éves lány.

Először csak annyit lehetett tudni a baleset körülményeiről, hogy a kivilágítatlan lovaskocsin öten utaztak, ők az ütközés következtében lerepültek a járműről. A lovaskocsi darabjaira tört.

hirdetés

Az ütközés ereje a becsapódástól 18 méterrel lökte előre a lovat, míg a darabokra tört szekér száz méterre repült.

Csak két utas élte túl a balesetet.

A balesetben elhunyt tinilányok egyik ismerőse azt mondta a Blikknek, hogy a két lány intézetből szökött meg, ő befogadta őket, hogy az utcán aludjanak, és a lányok az ő otthonából indultak a végzetes estén a lovaskocsis útra.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
niedermuller.png

„Nemzetáruló szemétláda” – trágár dolgokat írtak hackerek Erzsébetváros honlapjára

Hétfő délután kétszer is feltörték a kerület honlapját, és pocskondiázták a polgármestert.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

A VII. kerület új vezetése épphogy elkezdte nyilvánosságra hozni a korábbi években megkötött szerződéseket, akciójuk nem maradt bosszú nélkül.

Az erzsébetvárosi jegyző kedden délelőtt tett feljelentést, miután hétfőn kétszer is feltörték az önkormányzat honlapját, mocskolódó üzeneteket írva ki az új polgármesterről, a DK-s Niedermüller Péterről.

hirdetés

"Niedermüller, te egy tolvaj kommunista vagy, egy nemzetáruló szemétláda"

- állt az oldalon az Index felvételei szerint.

Azóta az oldal karbantartás alatt van, nem elérhető. A polgármester a honlap felfüggesztése mellett döntött, elejét véve a további hacker-próbálkozásoknak. Akkor lesz újra elérhető, ha sikerül megfelelően levédeni.

"Az önkormányzati cégek szerződéseiről van szó, ami nyilvánvalóan bizonyos érdekeket sérthet. Lehet azt mondani, hogy ez véletlen, és nekem nincs is különösebb üldözési mániám, de azért ez mégiscsak furcsa egybeesés" - kommentálta az eseményeket Niedermüller.

Bár pályája során hozzászokott a "zsidó kommunista" színvonalú gyalázkodáshoz, úgy érzi, Erzsébetvárosnak most nem erre van szüksége, ezért már megtette a kellő intézkedéseket a hackertámadás ügyében.

"Megfelelő szakemberek vizsgálják, hogy ki fér, férhet hozzá az önkormányzat elektronikus felületeihez, és bízom benne, hogy a hatóságok is teszik a dolgukat, hiszen noha a levelezésem kiadásával fenyegettek meg, nekem azonban nincs titkolnivalóm, ellenben az önkormányzat a lakosság érzékeny adatainak is kezelője, és kötelességem megvédeni ezeket."

A polgármester megválasztásakor teljes transzparenciát és elszámoltatást ígért, ehhez híven vizsgálja át a kerület gazdasági ügyeit, melyeknek nyilvánosságra hozatala szálka lehet bizonyos embere szemében.

Az átvilágítás egy részét Czeglédy Csaba végzi, amit nemcsak a kormánymédia is kifogásolt, de az ellenzéki oldal pártjai között is okozott némi feszültséget.

Közvetlenül a hackertámadás előtt hozta nyilvánosságra Niedermüller, hogy sok ügyvédi irodának több száz millió forintot fizetett ki az önkormányzat, csak azt nem tudni, mire, a szerződésekből ez nem derül ki egyértelműen, a megbízás tárgya ugyanis szóbeli tanácsadás volt. Egy ügyvédi irodának 2018 januárja és 2019 októbere között 260 millió forintot fizettek ki.

Niedermüllernek ez nem szegi kedvét. Azt ígérte, az átvilágítások folytatódnak.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
niedermuller.png

22 hónap alatt 260 milliót költött ügyvédekre a fideszes önkormányzat Erzsébetvárosban

Az új polgármester, Niedermüller Péter azt ígéri, a közeljövőben nyilvánosságra hozzák az elmúlt évek önkormányzati szerződéseit. Az egyikről már be is számoltak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Közleményt adott ki Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere hétfőn, amelyben azt írja, kollégáival fontosnak tartják, hogy az önkormányzat honlapján a közeljövőben nyilvánosságra hozzák az elmúlt évek önkormányzati szerződéseit.

Vasárnap fel is töltötték azt a jogi szerződést, amiből kiderül:

2018 januárjától 2019 októberéig a fideszes önkormányzat összesen 260 millió forintot fizetett ki egy ügyvédi irodának az önkormányzat ügyeinek képviseletére.

Niedermüller azt ígéri, megállítják a pazarlást és átláthatóvá teszik az önkormányzatok működését, ebben pedig segítségükre lesz dr. Czeglédy Csaba ügyvéd is.

hirdetés


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!