hirdetés
csenyete.png

Meghalt egy ember, amíg a mentősök a rendőrökre vártak, mielőtt bementek volna egy borsodi faluba

Egy férfi lett rosszul Csenyéten, hozzá kértek segítséget. Végül a polgármester vitte el az autójában az út mellett várakozó mentőhöz a beteget, aki azonban addigra meghalt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 26.


hirdetés

Meghalt egy férfi a Borsod megyei Csenyéten, miután fürdés közben rosszul lett, és bár kihívták a mentőket, a segítség már későn érkezett. Az esetről a település polgármestere a közösségi oldalán számolt be - írta meg az Index.

Kiss István elmondta, hogy

a férfi légzése leállt, és nem érezték a szívverését sem, ezért mentőt hívtak, akik miután megérkeztek, nem mentek be a roma telepre, hanem megvárták a rendőröket.

A rokonok értesítették a polgármestert, aki a közeli Szászfáról indult a helyszínre és pár perc múlva ért a házhoz.

A mentőkkel beszélt, de azt mondták neki, hogy csak a rendőrök kíséretében mehetnek be. Egy szemtanú elbeszélése szerint ezért 20-30 percig várakoztak, ám közben a beteg meghalt. A polgármester végül a saját autójába tette a beteget, és elvitte a mentőkhöz, ahol a mentőtiszt megvizsgálta, de már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

hirdetés

Kiss István szerint addigra már két mentő is ott volt, és a mentősök azt állították, hogy nem tudták volna megmenteni a beteg életét.

A polgármester azt ígérte, hogy feljelentést tesz.

„Nem fogjuk annyiban hagyni, törvény elé fogjuk vinni a dolgot. (...) Nem a mentősök a hibásak, olyan utasításokat kaptak, hogy nem mehetnek ki, amíg a rendőrség nem érkezik"

- mondta.

A mentősök az Index kérdésére azt válaszolták, hogy „a mentőhíváskor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két mentőegységet is riasztottunk, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítettük az ott tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében". A mentőket már ekkor szidták és fenyegették (erről hangfelvétel is készült), ezért a biztonságuk érdekében kértek rendőri segítséget. "A házból kihozott beteg újraélesztését a mentők is folytatták, de a beteg életét sajnos nem lehetett megmenteni." A halál okát még vizsgálják.

"A veszélyeztetettség az ellátásban résztvevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítjuk" - írták a lapnak. Egyben visszautasították a "hátrányos megkülönböztetés" vádját is, mert nekik fontos alapérték az egyenlőség. A hivatásuk szerint azon dolgoznak, hogy mindenki a lehető legjobb ellátást kapja meg.

A 444.hu-nak a rendőrség azt válaszolta, hogy „az Országos Mentőszolgálat jelzése alapján jelentek meg a településen, ahol a helyszíni szemle megtartása mellett biztosították a mentősök munkavégzését is. Az Encsi Rendőrkapitányság az Általános Közigazgatási Rendtartás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, bűncselekmény elkövetésére vonatkozó adat információ nem merült fel”.

VIDEÓ: A polgármester beszámolója

Közzétette: István Kiss – 2020. január 25., szombat

Fotó: illusztráció, forrása: Google-Maps


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bejjautazik_koronavirus2.jpg

Koronavírus: egy magyar nő került kórházba fertőzés gyanújával Bécsben

Az utazóblogot író nőt néhány órája szállították kórházba.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Egy bécsi kórházból posztolt magáról fotót Bea, a Bejjaúton utazós Facebook-oldal kezelője - írta meg az Utazómajom.hu.

A magyar blogger jelenleg a Kaiser-Franz-Josef-Spital kórházban fekszik Ausztriában. Azt írja: „Állítólag 4-5 órás vizsgálat eredménye lesz a végeredmény. Most várok a szobámban a továbbiakra épp”.

Az Utazó Majom szerint panaszai nem múlnak, és nemrég járt Velencében, illetve előtte Antwerpenben a Kínai Újév fesztiválon, valamint Madridban és Frankfurtban is. Utazása során több repülőteret megjárt, ezért a helyi orvosok karantént rendeltek el a további vizsgálatokig.

Az MTI közlése szerint mivel nem érzi jól magát, belázasodott, ezért felhívta a koronavírussal kapcsolatos ügyeleti telefonszámot és miután elmondta tüneteit, azonnal kórházba szállították.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
the-port-of-yokohama-2422974_960_720.jpg

Elképesztő állapotok uralkodtak a Diamond Princess-en, ahol az első magyar megfertőződött

Lebegő járványkatasztrófává vált a hatalmas hajó az elhibázott karantén-intézkedések miatt. A személyzet, aminek a magyar beteg is a tagja, különösen veszélyben volt.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

A koronavírus megjelenéséről a Diamond Princess utasai sem tudtak semmit egészen a kéthetes út utolsó estéjéig. Szinte a Titanicba illő történet, hogy miközben hatalmas bulival ünnepelték az óceánjáró útjának végét Jokohama kikötője felé tartva, a kapitány bejelentette a bajt.

Mindezt 72 órával azután, hogy kiderült, a hajó fedélzetéről kilenc nappal korábban egy megfertőződött ember szállt partra. És csak az utolsó esti gálavacsorát követően, amikor már lement a műsor a 700 fős színházteremben, és zsúfolásig teltek a fedélzeti bárok és a tánctermek.

A New York Times terjedelmes cikkben rekontsruálta, mitől válhatott igazi járványügyi katasztrófává a hajó, amin a személyzet egyik magyar tagja is megfertőződött.

Február 2-án kora hajnalban, még mielőtt a hajó kikötött volna Jokohamában, a hongkongi hatóságok tájékoztatták a japán egészségügyi minisztériumot a 9 nappal korábban leszállt, megfertőződött utasról. A hajót üzemeltető Princess Cruises szóvivője szerint másnap kaptak Hongkongból „hivatalos megerősítést”, és ezt még aznap este közölték is az utasokkal.

Azt azonban nem magyarázták meg, hogy ezzel miért várták meg az este 11 órát és a műsorok végét.

hirdetés

Ekkor az utasokat arra kérték, hogy maradjanak a kabinjukban. Miután a hajó kikötött, orvosok szálltak fel, és minden kabint végigvizsgáltak, vírusteszteket végeztek. A hajón törölték a következő napi programokat, de az utasok biztosak voltak benne, hogy legfeljebb egy-két nappal kell tovább maradniuk a tervezettnél.

Másnap reggel ugyanúgy folytatódott minden, mint korábban. Igaz, a 14-es fedélzet svédasztalánál a vendégeket felszólították, hogy mossanak kezet, mielőtt beállnak a sorba. De az éttermet nem zárták le.

A Princess cég szóvivője szerint a személyzet „rutinszerűen hajtotta végre a környezet higiénikus tisztítását” egy olyan fertőtlenítő szer alkalmazásával, amely állítólag „30 másodperc alatt megöli a koronavírust”.

Közben naponta nőtt a fertőzöttek száma.

A második napon az egészségügyi szervek megengedték azoknak, akik ablaktalan kabinban utaztak, hogy kijöjjenek a friss levegőre, de csak másnap figyelmeztették őket, hogy legalább két méter távolságot tartsanak mindenkitől.

Február 5-én éppen reggelihez készültek, amikor a kapitány ismét felhívást intézett hozzájuk. Közölte, hogy a japán egészségügyi minisztérium 10 koronavírus-fertőzést erősített meg a hajó utasai között. Ezért vissza kell térniük kabinjaikba, és ott kell maradniuk izolálva a következő 14 napban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
fot.jpg

Reagált az Emmi a fóti gyermekotthon bezárása ellen rappelő fiú ügyére

„Dáviddal és a fóti gyerekekkel, nevelőkkel vagyunk!” címmel tüntetést szerveznek hat órakor Budapesten a minisztérium elé.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fóti gyerekotthon bezárása ellen rappelő diák ügyére. Mint azt megírtuk, Kislőrincz Dávid a napokban osztott meg a YouTube-on egy kritikus rapvideót . A videó miatt büntetést kapott a fiatal, de a fiú mellett kiállt Szél Bernadett és NoÁr is.

Dávidot a felvétel megjelenése után eltiltották a tanulás mellett végzett munkájától, amit azzal magyaráztak, hogy a tanulmányi eredményei miatt döntöttek így, és a fiú érdekében hozták ezt az intézkedést.

Kedden az Emmi közleményt adott ki, melyben megírják álláspontjukat.

"Ismét a fóti gyermekotthon lakóit használja az ellenzék politikai hangulatkelésre. Az elmúlt napokban valótlanságok jelentek meg a fóti Károlyi István Gyermekközpont egyik lakójával és az intézménnyel kapcsolatban, annak ellenére, hogy

hirdetés

az intézmény fenntartója többször is világossá tette, hogy az érintett fiatallal szemben nem indult vizsgálat a véleményének kifejezése miatt, és semmilyen fegyelmi eljárás nem folyik ellene.

A gyermekotthon vezetése korábban is engedélyezte az ellátott fiatal nyilvános szereplését. Megdöbbentő, hogy egy országgyűlési képviselő és közéleti szereplők a gyermek személyiségi jogait figyelmen kívül hagyva, politikai játszmáihoz használják fel egy fiatal életét - áll az OS által megjelentett közleményben.

Egy országgyűlési képviselőnek tudnia kellene, hogy a családját nélkülöző gyermekért a gyámja vállal elsősorban felelősséget, akinek kötelessége tudnia arról, hogy a rábízott fiatalkorúról mi jelent meg nyilvánosan a világhálón, ezért a fiatalért felelő Károlyi István Gyermekközpont azért rendelt el vizsgálatot, hogy kiderüljön, ki töltötte fel a videót a világhálóra, ugyanis ha harmadik személy jelenteti meg a gyermek, illetve a gyám hozzájárulása nélkül, úgy az súlyosan sérti a gyermek személyiségi jogait. Jogsértés esetén a gyámnak, illetve az intézménynek haladéktalan feljelentési kötelezettsége van a gyermek jogainak védelme érdekében.

A gyermek diákmunkát végzett korábban, azonban a jelenlegi tanulmányi eredményei súlyosan veszélyeztetik a továbbtanulása esélyeit, ezért a gyámjával egyeztetve az a szakmai döntés született, hogy a diákmunkát szüneteltetve a fiatalnak a tanulmányaira kell koncentrálnia.

A fiatal diákmunka szerződésének az alapja, hogy a diákmunka nem mehet az iskola, a tanulás rovására, a sikeres tanulmányi eredményeket nem akadályozhatja. A fiatal első félévi tanulmányi eredményei jelentősen romlottak, ezért született meg a döntés a diákmunka szüneteltetéséről. Utógondozásban ugyanis csak akkor maradhat 18 éves kora után a gyermekvédelemben, ha tanulói jogviszonya van.

Felszólítjuk mindazokat, akik politikai csatározásra használják egy fiatal sorsát és jövőjét, hogy kellő felelősséggel és belátással emelkedjenek felül a politikai hangulatkeltésen, mert egy nehéz helyzetben lévő fiatal jövője, továbbtanulása és személyiségi jogainak védelme a politikai haszonszerzés felett áll!

Fóton pedig a Károlyi István Gyermekközpontban folyamatosan biztosítottuk, és biztosítjuk ezután is a jövőjüket és továbbtanulásukat segítő ellátást az ott élő gyermekeknek és fiataloknak."

A történtek miatt Dáviddal és a fóti gyerekekkel, nevelőkkel vagyunk! címmel tüntetést szerveznek február 25-én 6 órára az Emmi irodaházához Budapesten.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
labor.jpg

Lehetséges koronavírus elleni oltóanyagot készített egy amerikai cég, megkezdték a tesztelését

Megkezdték egy kísérleti vírusellenes gyógyszer tesztelését is egy új - az óceánjárón megfertőződött - koronavírusos betegen.
MTI - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

Koronavírus-ellenes lehetséges oltóanyagot készített a Moderna amerikai gyógyszergyártó; az első adagot elküldte tesztelésre szövetségi kutatóknak. Megkezdték egy kísérleti vírusellenes gyógyszer tesztelését is új koronavírusos betegen.

A massachusettsi cambridge-i székhelyű Moderna Inc. biotechnológiai cég kedden közölte, hogy az oltóanyag első ampulláit az Allergia és Fertőzőbetegségek Nemzeti Intézetének (NIAID) küldte el hétfőn, hogy megkezdje a kezdeti teszteket.

A Moderna kutatói a NIAID oltóanyag-kutatóintézetének szakembereivel együtt az mRNS néhány száz vagy néhány ezer nukleotid alapegységekből álló lineáris polimer molekulát használták, amely a genetikai információt közvetíti a DNS-től a fehérjeszintézis helyszínére, a riboszómákhoz, utánozva egy természetes fertőzést egy erőteljes immunválasz stimulálására.

Az oltóanyag az új koronavírusban és más koronavírusokban - mint a SARS és a MERS - lévő tüskés fehérjét másolja.

Anthony Fauci, a NIAID igazgatója közölte, hogy

hirdetés

az intézet áprilisban kezdi meg az oltóanyag klinikai tesztelésének első fázisát, amelybe 20-25 egészséges önkéntest vonnak be, akiket nem fertőzött még meg a Covid-19.

Az első eredményeket júliusra, augusztusra várják a szakemberek - mondta a The Wall Street Journal napilapnak az igazgató.

Fauci megjegyezte, hogy az oltóanyagot igen gyorsan fejlesztették ki, ennek ellenére

széles körben csak jövőre lehet majd alkalmazni.

Amerikai egészségügyi illetékesek kedden bejelentették, hogy

elkezdték a Gilead Sciences cég által kifejlesztett vírusellenes szer, a remdesivir első klinikai tesztjét egy kórházban lévő új koronavírussal fertőzött betegen.

Az amerikai beteget a Japán partjainál karantén alá helyezett Diamond Princess óceánjáróról szállították haza az Egyesült Államokba. A Nebraskai Egyetem Orvostudományi Kutatóközpontjában végzik a klinikai tesztet.

Kínában február első hetében 70 ember bevonásával indult két klinikai vizsgálat a remdesivirrel, a kontrollcsoport placebót kap. A tesztek április végére fejeződnek be, és a kínai hatóságok legkorábban májusra hagyhatják jóvá az ilyen kezelést - mondta egy hete Sibo Csiang, a Sanghaji Fudan Egyetem virológusa.

Világszerte több mint 80 ezer embert fertőzött meg az új koronavírus, és több mint 2600-an haltak meg a betegségben. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége a kínai Hupej tartományban történt.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!