hirdetés
1-68.jpg

Meghalt Cseke László, a Szabad Európa Rádió legendás szerkesztője

A Teenager Party című műsor megálmodója 90 éves volt.
Fotók: YouTube - szmo.hu
2017. november 16.


hirdetés

November 13-án, Müchenben meghalt Cseke László, az egykori Szabad Európa rádió közismert szerkesztő-műsorvezetője.

A rádiós Ekecs Géza néven született és az 50-es évek elején érkezett Münchenbe, ahol csatlakozott az alakuló Szabad Európa rádióhoz, amelynek egyik legnépszerűbb műsorát, az 1959-ben induló Teenager Partyt szerkesztette Cseke László néven. A rádiózás mellett Cseke László Színes riportokat és filmszemléket is írt, majd a 60-as, 70-es években népszerű DJ lett. Egy könyve is megjelent A mikrofonnál és a lemezjátszónál Cseke László címen.

Cseke László 90 éves volt.

via 24.hu


KÖVESS MINKET:





hirdetés
boat-tragedy-budapest-hableany-20190529-mysecretbudapest-5-1000x696.jpg

A Hableány utolsó eltűnt utasának rokonai addig maradnak Magyarországon, amíg az áldozat elő nem kerül

Elkeseredetten várják, hogy egyszer végre megcsörrenjen a telefonjuk és azt mondják, megtalálták a rokonukat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 18.



Már hetek óta Budapesten várják a fejleményeket a Hableány utolsó dél-koreai áldozatának rokonai. A család azóta is elkeseredetten várja, hogy egyszer végre megcsörrenjen a telefon és azt mondják nekik a hatóságok, hogy megtalálták a szerettüket.

"A tragédia óta Budapesten van az utolsó áldozat családja, képtelenek megnyugodni. Minden egyes alkalommal, amikor meghallják, hogy egy eltűnt ember nyomára bukkantak, azért imádkoznak, hogy értesítsék őket a rendőrök. Reménykednek és egyszerre kétségbe is vannak esve"

– mondta az a Magyarországon tartózkodó koreai fogorvos az ázsiai Hankook Ilbo napilapnak, aki a tragédia után szoros kapcsolatot alakított ki a hazánkban lévő koreaiakkal.

A Blikk információi szerint pedig nemrég ismét dél-koreai szakemberek érkeztek Magyarországra, hogy segítség a kutatást. A magyar hatóságok ugyanis még mindig keresik a május 29-én elsüllyedt Hableány utolsó dél-koreai áldozatát. A kutatást egy korábbi közleményük szerint addig folytatják, ameddig még reális esély van rá, hogy megtalálják az eltűnt utast. A Blikknek nyilatkozó mentőbúvár szerint ez még akár hosszú hónapokig is eltarthat.

Az eltűnt utas családja pedig addig szeretne Budapesten maradni, amíg meg nem találják az áldozatot. Szeretnének ugyanis itt lenni, ha azonosítaniuk kell a szerettüket.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
orban2-Copy-1000x627.jpg

Orbán Viktor a Wizz Air járatával repült Milánóból Budapestre

A miniszterelnök elvegyült az utasok között a váróban és a fapados gépen is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 18.



Felhajtás nélkül utazott repülővel Orbán Viktor, akit a hvg.hu olvasója vett észre a Wizz Air hétfői, Milánóból Budapestre tartó járatán.

Az utas szerint

a miniszterelnök elvegyült a többi ember között a várakozásnál, miközben egy tabletbe merült és olvasgatással töltötte az időt a felszállásig. Saját maga tette be a kézipoggyászát a csomagtárolóba, és egyszerű turistaként utazott a fapados gépen, ami hétfőn este 10 órakor indult a milánói Malpensa repülőtérről.

Az informátor fotókat is készített a kormányfőről, aki mellett állítólag két lánya is ott volt, de őket a forrás nem tudta pontosan beazonosítani, de az biztos, hogy nem a legidősebb, Orbán Ráhel volt a gépen.

Orbán Viktorral ezúttal nem utazott biztonsági személyzet, viszont az információt kiszivárogtató utas szerint volt két civil ruhás, olasz rendőrnek látszó férfi, akik folyamatosan figyelték a miniszterelnököt.

A kormányfő jelenléte állítólag nemcsak az utasokat döbbentette le, de a légiutas-kísérőket is, akik láthatóan nem tudtak arról, hogy ilyen fontos vendég is lesz a fedélzeten.

Orbán Viktor a gép leszállása után egy rá váró kisbuszba szállt be a Liszt Ferenc Repülőtéren.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
pakod-zala-google.jpg

Rabszolgaként tartott több embert is egy zalai család: éheztették, bántalmazták őket

Egy 24 éves lány életveszélyes, kihűlés közeli állapotba került, annyira szörnyű körülmények között kellett laknia a pakodi családnál.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 18.



Letartóztattak egy 41 éves nőt, valamint a fiát és egyik lányát, mert a gyanú szerint évek óta több embert is "rabszolgaként" tartottak és használtak ki Pakodon - erősítette meg a Zalai Hírlap információját csütörtökön a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Pirger Csaba elmondta:

januárban egy 24 éves nő került kórházba kétoldali tüdőgyulladással, életveszélyes, kihűléshez közeli állapotban, így indult nyomozás, amely az előzményekre is fényt derített.

Ennek következményeként a Pakodon élő család tagjai közül az anyát, huszonéves fiát és hasonló korú lányát a bíróság szerdán letartóztatásba, egy másik lányát pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte.

A család tagjai hónapokkal korábban ígéretekkel vették rá a 24 éves nőt, hogy költözzön hozzájuk. Ezután azonban

kihasználták, mostoha körülmények között lakott náluk, kölcsönök felvételére kényszerítették, majd a pénzét elvették, valamint rendszeresen bántalmazták, éheztették.

Fény derült arra is, hogy 2015-ben hasonló körülmények között szállásoltak el egy férfit, akit ugyancsak megfosztottak személyi szabadságától, dolgoztatták, bántalmazták, éheztették. Őt is rákényszerítették, hogy kölcsönöket vegyen fel, a pénzt pedig elvették tőle, végül

harmadik próbálkozásra tudott megszökni, hogy rendőri segítséget kérjen.

Pirger Csaba hozzátette: felmerült a gyanúja annak, hogy korábban szintén sanyarú körülmények között tartottak még egy férfit, aki ugyancsak leromlott egészségi állapotban került kórházba, és ott nem sokkal később meghalt.

A Zala Megyei Főügyészség indítványa alapján a társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettével gyanúsítható családtagok közül hármat letartóztattak, egynek pedig elrendelték a bűnügyi felügyeletét. Alaposan feltehető, hogy összebeszéléssel, áldozataik megfélemlítésével az eljárást megnehezítenék, a fiatal nő ugyanis a szembesítéskor, fenyegetések hatására visszavonta terhelő vallomását.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
chem.png

Akkora robbanás volt a BorsodChem üzemében, hogy az ablakok is beleremegtek

A kazincbarcikai üzemben pár perccel este fél tíz után műszaki meghibásodás történt, szerencsére senki nem sérült meg.
Címkép: Google Street View - szmo.hu
2019. július 18.



Az Index olvasóitól úgy értesült, robbanás volt a BorsodChem vegyipari vállalat kazincbarcikai székhelyű üzemében szerda este, műszakváltáskor.

Több beszámoló alapján is olyan nagy erejű volt, hogy néhány helyen az ablakok is beleremegtek, és hatalmasat szólt.

A berentei önkormányzat úgy tájékoztatott, hogy az üzemben a nagyleállási munkák megkezdésekor,

pár perccel este fél tíz után műszaki meghibásodás történt az egyik hőcserélőnél, és víz került a technológiai rendszerbe. A gyors reakció miatt erőteljes fizikai nyomásemelkedés történt a tartályban

- írták honlapjukon.

Senki nem sérült meg és tűz sem keletkezett, szerencsére veszélyes anyag sem jutott ki az üzemből.

A helyzetet a létesítmény tűzoltósága a hivatásos tűzoltósággal közösen kezelte. A katasztrófavédelem tűzoltóinak nem volt dolga a helyszínen.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x