hirdetés
aircraft-3313714_1920.jpg

Megérkeztek a vegyifegyver-ellenőrök Szíriába

Több mint egy hete nem tudni semmi konkrétat a bombázásokról, most végre kiderülhet az igazság.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. április 13.


hirdetés

Április 7-én vegyi támadás gyanúja merült fel a szíriai Dúmában. Az ottani kormányt és a lázadókat békítő oroszok szóvivője, Jurij Jevtusenko, és a szír miniszterelnök, Bassár el-Aszad egyaránt tagadták, hogy a szír kormány alkalmazta volna a feltételezhetően klórgázzal vagy idegméreggel töltött rakétát.

Ezután az amerikai és az orosz kormány fegyverkezési versenye következett, egymást fenyegették bombákkal és rakétákkal, azonban ezek kilövésére nem került sor.

Trump Twitter-oldalán próbálta csillapítani a kedélyeket: "A kapcsolatunk Oroszországgal sokkal rosszabb, még a hidegháborúhoz képest is. Erre nincsen különösebb ok. Oroszországnak szüksége van ránk, hogy helyrehozza a gazdaságát, és most minden nemzetnek együtt kell működnie. Fejezzük be a fegyverkezési versenyt?"

hirdetés

Eközben a francia kormány állította, hogy tudják, ki követte el a támadásokat, azonban a bizonyítékokat nem hozták nyilvánosságra. Nem sokkal később Oroszország is így nyilatkozott, de bizonyítékot ők sem szolgáltattak. Most pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén jelentette be Antonio Guterres főtitkár, hogy megérkeztek az ellenőrök, akikhez hétvégén még további szakemberek fognak csatlakozni, és végre kiderül, hogy tényleg vegyi támadás történt-e.

Azt már most tudni, hogy ötszázan szenvedtek mérgezést és közülük hetvenen haltak meg.

Forrás: HVG, Fotó: Pixabay


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kutyatamadas-colorado.png

A semmiből támadt rá egy kutya az ötéves kislányra – a szülei kezéből rángatta ki

Az Egyesült Államokban történt a dermesztő eset, videóra is vették. Az állatot azóta elaltatták.
Daily Mail - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

A döbbenetes videót, amely a felelős állattartás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet, a Humane Society of the Pikes Peak Region nevű nonprofit szervezet posztolta ki a Facebook-oldalára.

Az eset tavaly októberben történt az Egyesül Államokban, Colorado Springsben. A térfigyelő kamera felvételén az látszik, hogy egy három tagú család – apa, anya és ötéves kislányuk, zöld dzsekiben – épp egy templom viszonylag kihalt parkolójában igyekeznek a kocsijuk felé.

Ekkor a parkoló melletti, parkos területről, szinte a semmiből rájuk ront egy elszabadult kutya. Egyenesen neki a kislánynak, szinte kikapja az anyja kezéből, és a földre teperi.

A kétségbeesett szülők majdnem fél percig viaskodnak a kutyával a gyerekükért. Ekkor már több járókelő is odarohan, mindenki segíteni próbál. A gyereket végül sikerül megmenteni, a kutya nagy nehezen elengedi és elrohan. A kislány a videót posztoló szervezet szerint szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta a sokkoló incidenst.

A hatóságok természetesen felkutatták a kutya – állítólag egy bullterrier keverék – gazdáját, és eljárást indítottak ellene. A gazda választhatott, hogy menhelyre adja be a kutyát, vagy elaltatják. Ő az eutanázia mellett döntött.

hirdetés

A szakemberek a videóval arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy egy kutya közösségi beilleszkedése kizárólag a gazda felelőssége. Vagy szakképzett trénerhez kell elvinnie kedvencét, vagy ha még így is veszélyesnek ítéli, pórázon, szájkosárral kell vezetni, és semmiképp sem szabad magára hagyni.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
rendorseg-megszokott-porkolab-ferenc-borton-elol.jpg

Kisfia segítségével kötözte le és bántalmazta feleségét – letartóztatták a férfit

Kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell a bíróságon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

A Szekszárdi Járási Ügyészség indítványt tett a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírájához annak a negyvennégy éves férfinak a letartóztatására, aki 2019 őszétől többször bántalmazta a vele egy háztartásban élő feleségét - írja honlapjánn az ügyészség.

2020. február 7-én, este, a férfi az egyik közös, még fiatalkorú gyermekükkel együtt azzal az előre megbeszélt céllal, hogy megijesszék, otthonukban egy fotelbe nyomták a nőt, kezeit pedig gyorskötözővel megkötözték. Amikor az asszonynak sikerült a gyorskötözőt levágnia magáról, a gyanúsított nekitámadt, a földre szorította, és ismét megkísérelte megkötözni, ami ekkor sem sikerült.

Mivel az apa a fiát is bevonta a bűncselekmény elkövetésébe, a kapcsolati erőszak bűntette és a személyi szabadság megsértésének bűntette mellett kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja is terheli.

A házkutatás során a padláson a szigetelőanyag mögött elrejtve, plédbe csomagolva egy engedély nélkül tartott fegyvert és lőszereket is találtak a nyomozó hatóság tagjai, melyeket lefoglaltak.

A Szekszárdi Járásbíróság 2020. február 20-án egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
tuzszeresz-Copy.jpg

Bombagyanús tárgyat találtak Budapest belvárosában, tűzszerészek vizsgálják

Egy videó is készült a helyszínen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

Tűzszerészek vizsgálják a Budapest, V. kerület, Alkotmány utca és a Szemere utca sarkán talált bombagyanús csomagot – írta meg a JövőTV.

A cikk szerint

a csomag vélhetőleg nem veszélyes, de a bejelentés miatt kötelező az átvizsgálása.

Ráadásul a közelben több közintézmény is van, és nincs messze a Parlament sem. A felvétel alapján az érintett utcákat lezárták és a forgalmat elterelik.

VIDEÓ: Bombagyanús tárgyat találtak Budapest belvárosában

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
keszthely.jpg

Árokba borult és meghalt egy kamionsofőr Keszthelyen

A vezetőfülkébe szorult sofőrt a tűzoltók emelték ki, de már nem tudtak segíteni rajta.
MTI - szmo.hu
2020. február 22.


hirdetés

Árokba hajtott, majd az oldalára borult egy kamion szombat reggel Keszthely közelében; a sofőr a helyszínen meghalt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság és a katasztrófavédelem.

A baleset a 76-os főúton történt, ahol egyelőre tisztázatlan körülmények között borult az árokba, majd az oldalára a jármű. A vezetőfülkébe szorult sofőrt a tűzoltók emelték ki.

A helyszínelés és a műszaki mentés miatt az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a rendőrök a forgalmat a 71-es és a 75-ös főutak irányába terelik.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!