hirdetés
Megérkezett a negyedik generációs Ford Focus
A nemzetközi sajtóbemutatón tehettük próbára az új modell több változatát. Mutatjuk a tapasztalatokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. július 27.


hirdetés

Alapjaitól tervezte újra a Ford az új Focust, amely talán az egyik legmeghatározóbb modell a márka életében. Szinte napra pontosan húsz évvel ezelőtt, 1998 júliusában jelent meg az első sorozat, s az azóta eltelt idő alatt már több mint 16 millió példány talált gazdára világszerte (közülük 7 millió Európában) a három generációból. Az új Focus népszerűsége várhatóan a negyedik sorozat esetében sem csökken, hiszen szinte minden területen előnyére változott, legyen szó az ötajtós vagy a kombi variánsról.

A kocsi alapadottságai jelentősen nem módosultak az ötajtós kivitel esetében, a kombi 10,8 centivel nyúlt meg hosszában, a tengelytávolság pedig egységesen 50 milliméterrel nőtt, így a gumiabroncsok átmérője is nagyobb lehetett, ami vizuálisan rövidebbnek és könnyedebbnek mutatja az új Focust. Az autó formavilágához jócskán hozzányúltak a mérnökök, még sportosabb  és látványosabb sziluettet kapott, aminek az egyik legfontosabb lépése az volt, hogy az A-oszlop hátrébb került, így pedig megnyúlt a motorháztető, lendületesebb formájú lett az első sárvédő.

Az új Focus hat felszereltségi szinten kapható, alapváltozatnak a Trend, Technology, Business számítanak, felettük a stílusos Titanium, a sportos Focus ST-Line és az elegáns megjelenésű Vignale változatok sorakoznak. A kínálatban immár a vadonatúj Focus Active crossover is megjelenik: az új változat emelt hasmagassága, tetősínei és látványos védőelemei szabadidő-autós hangulatot teremtenek.

Az egyes modellváltozatok sajátságos külső megoldásai egyértelműen tükrözik a különböző kivitelek egyéniségét, jó példa erre a Vignale selyemfényű alumínium külső díszítése, az ST-Line nagyobb légterelője és első légbeömlői, vagy az Active ezüstszínű alumínium alsó védőlemezei elöl és hátul.

A nagyobb tengelytávolságnak és a sík padlókialakításnak köszönhetően elől és hátul is nőtt a helykínálat, a térdtávolság, a válltér és a belmagasság is a most kifutó Focushoz képest. A beltérben is karakteresen elválnak a felszereltségi szintek egymástól: a Vignale változat utasait finoman erezett fahatású betétek és prémium bőrkárpitok kényeztetik, az ST-Line modellekben karbonszál-hatású betétek és vörös öltésekkel díszített kárpitok teremtenek sportos hangulatot, az Active modelleket pedig markánsabb anyagok és felület kidolgozások jellemzik.

Teljesen megújult a modell műszerfala, a legfeltűnőbb változás a középkonzolon észlelhető, eltűnt ugyanis az az átláthatatlan gombrengeteg, ami az elődöt jellemezte. Egyedül a klíma és az audió rendszer gombjai maradtak meg, a többi kapcsoló a középkonzol tetején található, érintőképernyős navigációba költözött.

Feltűnően javult a felhasznált anyagok minősége, bár egy-két helyen még mindig kopogós műanyag felületek fedezhetőek fel. Meglepő módon a kilométeróra kizárólag analóg változatban kapható, ráadásul a rajzolata sem változott sokat a harmadik generációhoz képest. A Focus az első európai Ford-modell, amelyben megjelenik a Head-up display, ami a vezető látóterébe vetíti ki a legfontosabb járműinformációkat, a rendszer azért különleges, mert még polár szemüvegben is láthatjuk a kiírt adatokat.

A vásárlók már az induláskor rengeteg motor közül választhatnak, a belépőnek a háromhengeres, 125 lóerős, 1.0 literes benzines számít, fölötte az 1.5-ös, szintén háromhengeres, 150 és 182 lóerős erőforrások találhatóak. A dízel kínálatban három motor áll rendelkezésre, a 95 és a 120 lóerős, 1,5-ös, és egy 150 lóerős, 2.0 literes dízel konfigurálható.

Az erőforrásokhoz a simán és finoman működő, hatfokozatú manuális sebességváltókon kívül egy új, nyolcfokozatú automata is kapcsolódhat, amely a különböző vezetési stílusokhoz alkalmazkodva a lehető legrövidebb idő alatt és a lehető legsimábban vált a fokozatok között.

Az új Ford Focus belépő modellje 5,5 millió forintról indul, a kombi felára ennél a változatnál 450.000 forint. A belépő dízel 6 millióért hozható el legolcsóbban, itt mindössze 130.000 forinttal kerül többe a nagy csomagtartós változat.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Kifejezetten Európának készül az új Kia Ceed
A harmadik generációjába lépő, Európában tervezett, fejlesztett és gyártott új Ceed tovább erősíti a Kia jelenlétét az európai alsó-középkategóriában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 17.



Jelentős fejlődésen ment át a Kia a 2000-es évek eleje óta, amely az összes típuson tetten érhető. Évről évre szebbnél szebb kocsikat mutat be a gyár, s immáron nem csak a külső, hanem a belső tartalom is folyamatosan lépked feljebb minőségben. A cee’d gyártása 2006 decemberében indult a Kia szlovákiai gyárában, s az évek során közel 1,3 millió példány fogyott belőle. Az eladások többségét az ötajtós változat tette ki, míg a kombi a 2007-es bevezetése óta hozzávetőlegesen 40 százalékkal részesedett az értékesítésből.

A cee’d volt egyébként a márka első olyan kocsija, amelyet kifejezetten az európaik ízlése szerint, Európának gyártottak, s ez a típus hozta meg igazán a márka népszerűségét az öreg kontinensen. Ahogy elődeit, a harmadik generációs modellt is Frankfurtban, a Kia európai formatervező, termékfejlesztő részlegeinél tervezték és fejlesztették. Az új modellel megváltozott a név írásmódja is: cee’d helyett Ceed a helyes (Community of Europe, with European Design: Európának, európai tervezéssel). A kocsit továbbra is a szlovákiai Zsolnán működő Kia üzemben gyártják, a Sportage és a Venga modellekkel együtt.

Az új Kia Ceed formaterve tehát a márka európai dizájn központjában, a németországi Frankfurtban készült Gregory Guillaume és Peter Schreyer irányítása alatt. A második generációs modellnél 20 mm-rel szélesebb (1800 mm) és 23 mm-rel alacsonyabb (1447 mm) az új Ceed, a tengelytáv változatlanul 2650 mm, viszont az első túlnyúlás 20 mm-rel rövidebb (880 mm), a hátsó pedig ugyanennyivel hosszabb (780 mm) lett. A nagyobb szélessége és megnövelt hátsó túlnyúlása határozottabb, sportosabb kiállást eredményez, magabiztosabb megjelenést kölcsönözve az autónak. Az előd lekerekített éleit egyenes vonalak váltották fel, az orr még szélesebb hűtőmaszkot és alsó légbeömlő nyílást kapott, a homlokzatot precízen megrajzolt, egyenes formák keretezik. Alapkivitelben megkapta a LED-es nappali fényeket, és hátul is új LED-es nappali helyzetjelzők teszik láthatóvá a modellt. Oldalról nézve az éles, egyenes vonalak optikailag meghosszabbítják a motorházfedelet, a vállvonal az eddiginél vízszintesebb síkon fut végig. Az új példánynál is felfedezhető az a széles C-oszlop, amely az elmúlt években a Kia védjegyévé vált.

A beltérben minden eddiginél jobb ergonómia várja az utasokat, az új padlólemez és az elrendezés tágasabb teret és kellemesebb térérzetet teremt az első utas oldalán, ráadásul a csomagtartó is nőtt 15 egységgel, így már 395 liternyi helyet pakolhatunk meg. A kialakítás a legújabb generációs Kia modelleknél alkalmazott dizájnt követi, a felhasznált anyagok általános minősége érezhetően javult, a korábbinál nagyobb arányban alkalmaztak kifinomult, puha tapintású anyagokat, kihangsúlyozva a kifinomult, elegáns környezetet. A modell műszerfala vízszintesen kétfelé osztott: a felső részen a 7,0 vagy 8,0 colos érintőképernyős infotainment rendszer helyezkedik el, míg alul az audiorendszer, valamint a fűtés és szellőzés kezelőszervei. A középkonzol enyhén a vezetőülés felé fordul, megkönnyítve a menet közbeni használatot.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Suzuki Swift – ez már nem a mi autónk
A kilencvenes és az ezredforduló utáni évek a Swift uralmáról szóltak, mára a Vitara átvette a kisautó korábban betöltött népautó szerepét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 18.



A kilencvenes évek legelején robbant be a Suzuki Swift a hazai piacra, elsőként a második generációs modell volt elérhető Magyarországon, de ezek még külföldön készülő példányok voltak. A Magyar Suzuki Zrt. 1992-től kezdte gyártani Esztergomban a már harmadik generációs változatot, ez jelentette az igazán nagy áttörést a típusnak. Túlzás nélkül állíthatom, hazánkban nem létezett olyan család, amelyben ne lett volna legalább egy Swift. Nálunk nagypapám járt egy zöld színű, 5-ajtós, 1.3-as példánnyal, és soha nem felejtem el, hogy mekkora öröm volt számára az a kocsi a bordó Lada Samarája után. Pedig szervo még ebben sem volt, és érzésre sok anyag sem került kasztniba, de az első ablakok elektromos emelői megdobták a komfortérzetet, ráadásul a szívómotor is igencsak pörgősnek hatott, már amikor nagyapa éppen dinamikusabban autózott.

A válság évei előtt a 2005-ben bemutatott MK4-es típusjelzésű, fiatalos, modernizált, gömbölyű formájú Swift is "nagyot ment". Megdöbbentő mennyiségben fogyott akkor a kocsi, ugyanis a 0 forintos kezdőrészletű, 10 éves futamidejű hiteleknek köszönhetően sorban álltak a Suzuki márkakereskedésekben a vevők, s mindenki Swiftet szeretett volna vásárolni. Persze a fenntartási költségekbe sajnos sokan nem gondoltak bele, ráadásul a válság nehézségei sok családot sodortak kilátástalan helyzetbe. Így ezeknek az autóknak a jelentős része végezte behajtó cégek udvarán.

Ez az időszak pedig valahogyan rányomta a bélyegét a Swift sorsára, s a későbbi példányok iránt elkezdett csökkenni az érdeklődés, így a népautó státusz szépen lassan visszaszorult. A Suzuki mélyrepülése ilyen értelemben 2015-ig tartott, akkor jelent meg a negyedik generációs Vitara, amely újra az élre repítette a márkát: a japánok SUV-ja lett a legkeresettebb Magyarországon, s vált népautóvá hazánkban.

A szabadidő-autó árnyékában igencsak háttérbe került a Swift, amely 2017-ben lépett a hatodik generációjába. Ez a sorozat ugyan még mindig a 2004-ben megismert formavilágot hordozza magában, de félreértés ne essék: ez a kocsi már nem az a kocsi, amely akkor kapható volt, minőségben, anyaghasználatban, de akár motorikusan is más dimenziókban jár. Ennek köszönhetően persze az ára is más osztályt képvisel, így már jóval kevesebb talál gazdára közülük, a Suzuki értékesítéseinek mindössze elenyésző hányadát adja a kisautó. (2018-ban összesen 19.292 Suzuki talált gazdára, ebből 11.127 volt Vitara, s mindössze 1.302 Swift.)

Ahogy említettem, a forma tehát maradt a korábbi vonalon, persze azóta sokat frissült a megjelenés, erősödtek az autó ívei, sportosabb, ezáltal fiatalosabb lett az összhatás, amely annak is köszönhető, hogy szélesebb és alacsonyabb lett a modell. Az új „HEARTECT” platformnak köszönhetően 120 kilogrammal csökkent az összsúly. Egyedi megjelenésű első fényszórókat rajzoltak a Suzuki mérnökei a kocsinak, s a méretes légbeömlők is jó karaktert szabnak. A farrész egy csipetnyivel kevesebb dinamizmust kapott, de ügyes megoldás, hogy a kilincset az ajtóba, a C-oszlop elé rejtettek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
A cégvezetők kedvenc autója, amely a saját gyártóján belül is óriási vitákat okozott
Ugyan ráncfelvarrás előtt áll a 2015-ben bemutatott, harmadik generációs Škoda Superb, nem ellenkeztünk, amikor a lehetőségünk nyílt arra, hogy egy hetet töltsünk együtt a kifutó modellel. Abból is egy különleges példánnyal, egy Dragonskin metál színű, SportLine változattal.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 21.



Lehetne most azzal kezdeni, hogy honnan indult a Škoda évtizedekkel ezelőtt, de azt gondolom, az elmúlt közel 20 év bőségesen adott annyi pozitív tapasztalatot, hogy a régi berögződések már mindenkiből kikoptak. Persze még akadnak „Škoda tagadók”, de bocsánat az erős megfogalmazásért: ők egyszerűen nem értenek hozzá.

A mögöttünk álló esztendők fejlődése látványos eredményt hozott, amit pontosan visszaadnak az értékesítési számok: amíg 1997-ben, az első Octavia megjelenésekor 336 ezer Škoda talált gazdára az egész világon egy év alatt, addig 2018-ban összesen 1.253.700 autót értékesített a márka. A népszerűség nem ok nélküli, a márka kiváló minőséget, remek megoldásokat nyújt, a "csoporttársaknál"  kedvezőbb áron.

A 2000-es évek Superbje meghatározó volt a márka életében, ugyanis adottságainak köszönhetően egy olyan szegmensbe léphettek a csehek, ahol az új érában még nem jártak. A siker nem maradt el, óriási helykínálatának és remek minőségének köszönhetően rövid időn belül nagyon népszerűvé vált a kocsi, ami hazánk útjain is észlelhető volt. Az első modell 2001-ben jelent meg, amely a Passat alapjaira épült, s már ez a modell is parázs vitát indított el házon belül, ugyanis  a Superb egyszerűen túl sok vásárlót csábított el a wolfsburgiaktól.

A 2008-as második modell már az Octavia megnyújtott padlólemezére épült, ebből a sorozatból a limuzin változat mellett kombi is rendelhető volt. Négy évvel ezelőtt, 2015-ben érkezett hazánkba a harmadik generáció, amely minden idők tán legnagyobb feladatát adta fel a konkurenseknek. A házon belüli versenyt nem illik firtatni, de egyértelmű, hogy a Volkswagen-csoporton belül és azon kívül is komoly alternatívát hozott a piacon a csehek zászlóshajója. Az alapvető tulajdonságok nem változtak: tetszetős külső mellé óriási beltér párosult, az anyaghasználatnak és az ésszerű megoldásoknak köszönhetően komfortosan érezhetjük magunkat a kocsi fedélzetén. A vezetői pozíció kiváló, mögöttünk akár egy 210-220 centiméteres ember is kényelmesen utazik. Hátul hárman is elférnek  még hosszú úton is, ráadásul több kofferral is érkezhetnek társaink, ugyanis az utastér mellett a csomagtartó is kategórián felüli helyet bocsát rendelkezésünkre: a limuziné 625 literes, amely 1760 literre bővíthető a hátsó ülések ledöntésével.

A Superb összesen öt felszereltségi szinten kapható, nálunk egy SportLine modell járt, amely külsőre is eltér az alapmodellektől, például 15 milliméterrel alacsonyabban ül a kocsi a sport futóműveknek köszönhetően, és választható hozzá a Dragonskin névre hallgató (a Volkswagennél kurkumasárgának hívott) fényezés, amely igencsak különleges megjelenést biztosít az autónak. A SportLine modell esetében fekete színre fújtak a tükrök, a hűtőrács, a hátsó spoiler, az ablakkeret és a ködlámpák, valamint a B-oszlop mögött sötétítettek az ablakok.

Ebben a felszereltségben 3 motorral rendelhető a Superb: egy 200 lóerős, 2.0 literes TSI, és egy 150 vagy 190 lóerős, 2.0 literes dízel áll rendelkezésre. A tesztautónkban ez utóbbi dolgozott, összkerékhajtással, és 7-fokozatú DSG váltóval. A gázolajjal hajtott modell 400 Nm-es nyomatéka kellő dinamikával mozgatta a 1,5 tonnás testet, amely 7,6 másodperc alatt gyorsítja 100 kilométer/órára a Superbet. Nyugodt vezetés mellett meglepően jó értékeket produkált a kocsi: 7 liter alatti fogyasztással is beérte vegyes használat során, városban persze 10 liter fölött evett. A teljesítményt és az egyéb menetdinamikai tulajdonságokat gombnyomással szabályozhatjuk, a vezetői profilválasztóval Eco, Normal, Sport és az egyéni beállítást választhatunk.

A Škoda Superb prémium minőséget hoz, és számtalan ügyes, okos megoldással biztosítja a mindennapi kellemes használatot. Mindezt pedig megfizethető áron teszi: a belépő modell 9,4 millió forint körül indul, a SportLine felszereltség valamivel 11 millió fölött érhető el. A tesztautónk újkori ára a nagy dízellel, DSG-vel, összkerékhajtással és tele extrázva 16 millió körül mozgott, amellyel a Škoda már a magasabb kategóriájú modellek alapárát súrolja. Ami a nagy különbség, és a Škoda oldalára billentheti a mérleget, hogy a cseh márka ezért az árért szinte a csúcsfelszereltségét kínálja, és az alapfunkciók is tökéletesek: a kocsi kiválóan pakolható, óriási helykínálattal bír, így rendkívül jó utazómodell, ezért összességében jó választás lehet céges és magánhasználatra is.

Adatok

Hengerűrtartalom:  1968 cm3

Teljesítmény: 140 kW (190 LE)/3500-4000

Nyomaték: 400 Nm/1900-3300

Széndioxid kibocsátás: 131 g/km

Gyorsulás 0-100 km/h: 7,6 s

Végsebesség: 230 km/h

Tesztfogyasztás:  7,2 l/100 km

A modell alapára: 9.359.010 Ft

A SportLine felszereltség alapára: 11.072.240 Ft


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Óriási csomagtartójával hódíthat a Ford Focus kombi változata
A Focus a kezdetek óta népszerű a vásárlók körében, most a kombi változat járt nálunk két eltérő felszereltségben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 21.



Relatíve rövid idő alatt futott be magas ívű pályát a Ford Focus, amely mindössze 1998 óta kapható. Mégis, napjaink egyik meghatározó modelljéről van szó, az elmúlt húsz év alatt összesen 16 millió példány talált gazdára. 2018-ban érkezett meg a negyedik generációs modell, méghozzá három kivitelben - ezúttal a kombit vezethettük két változatban. (Kapható még ötajtós és limuzin változat is.)

Az ötajtós modellről ITT már írtunk korábban, most a kombit tehettük próbára: először a benzinmotoros ST-Line, utána pedig egy dízel Vignale járt nálunk. A kombi kasztni a magasságot leszámítva minden dimenzióban nőtt az elődhöz képest, a hossz 112, a tengelytáv 52, a szélesség 2 milliméterrel lett nagyobb, a magasság pedig 24 millimétert csökkent, így az összhatás egy szélesebb, ám alacsonyabb autó, amely jót tesz az arányoknak.

Az ST-Line:

A Focust teljesen új alapokra helyezték, és a külső vonalvezetést is rendesen átdolgozták a mérnökök, bár azért nem tagadhatja le múltját a modell, az evolúció észrevehető. Nagyobbak lettek az első fényszórók, szélesedett a légbeömlő, magasabbra és a lökhárító szélére került a ködlámpa. A kocsi oldalán, a C-oszlop irányába íveltek korábban a vonalak, az új esetében ez a csomagtartó közepe felé nyújtózkodik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x