hirdetés
markizay2.jpg

Még a fideszes ellenfele is megvédte Márki-Zay Pétert, akinek a feleségét meghallgatták az oltásellenes szülők perében

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint politikai hangulatkeltés zajlik. Azt mondta: a szülésnél minden rendben volt a hatóságok szerint, de még az a volt fideszes alpolgármester is kiállt mellettük, aki történetesen gyermekorvos.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. január 05.


hirdetés

Ahogy arról a 24.hu tegnap beszámolt, folytatódott az L. Csaba és Ada elleni büntetőper. Korábban a házaspár kiskorú sérelmére elkövetett emberölés vádjával került bíróság elé, ahogy mi is megírtuk. A vád szerint 6 évvel ezelőtt hathetes csecsemőjük, L. Endre azért kapott agyvérzést, mert nem kapta meg a kötelező K-vitamint, és nem vitték időben orvoshoz. A 24.hu cikkében megemlítik Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, akinek a felesége szülésznőként volt jelen a gyermek születésénél, és akit a pénteki tárgyaláson a bizonyítási eljárás során tanúként hallgattak meg.

Márki-Zay Péter Facebook-posztjában felesége védelmére kel:

"A bírósági eljárás tegnapi fordulójáról tudósítva az egyébként ellenzékinek besorolt portál sajátos módon az én, illetve a TANÚKÉNT meghallgatott FELESÉGEM NEVÉT EMELTE KI, míg a vádlottak csak kezdőbetűvel szerepelnek, ráadásul az olvasó könnyen bennünket érezhet felelősnek az ügyben, pedig a hat évvel ezelőtti szüléskor SEMMILYEN SZABÁLYTALANSÁG NEM TÖRTÉNT"

- kifogásolja a polgármester. A bíró kérdésére a szülésznő azt felelte, csak akkor szokott K-vitamint adni, ha a szülő kéri, és ő ellátta azzal a tanáccsal L.-éket, hogy legkésőbb öt napon belül adjanak a babának K-vitamint, ez szerepelt a születés után átadott dokumentációban is.

"Feleségem és szülésznő társa, valamint a neonatológus szakorvos a vonatkozó kormányrendelet előírásai szerint dokumentálták a szülést, minden dokumentum a bíróság rendelkezésre áll (NEM VESZETT EL!), és a gyermek tökéletesen egészséges volt" - írta a polgármester.

hirdetés

"A SZÜLÉSNEK a hat héttel későbbi tragédiához SEMMI KÖZE. Bár a tragédia orvosi oka nem derül ki a cikkből, a cikk sejtetésével szemben a K-vitamin hiánya még a vérzékenység számos lehetséges oka közül is csak az egyik. A K-VITAMINT NEM A SZÜLÉSZNŐ FELADATA VOLT BEADNI!

A polgármester teljes Facebook-bejegyzése itt olvasható:

Forrás: 24.hu

A polgármester nyilatkozata

Márki-Zay Péter a Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy politikai hangulatkeltésnek tekinti az ügyet, hiszen a hatóságok soha, semmilyen szabálytalanságot nem tártak fel az ügyben, a szülésnek semmilyen köze nem volt a csecsemő halálához. Emlékeztetett arra is, hogy csak a tavalyi év folyamán három - két ÁNTSZ- és egy rendőrségi - ellenőrzést kapott a felesége cége, és mindent rendben találtak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy még a városi Fidesz-frakcióban ülő Kószó Péter gyermekorvos is kiállt mellette mai Facebook-bejegyzésében, és ezt írta: "Biztos, hogy nem a konakion elmaradása okozta az agyvérzést! Én Márki ellenfele vagyok! Nem lehetünk igazságtalanok, bár ádáz ellenfele vagyok az otthon szülésnek! Ilyenkor perceken múlik a baba, meg az anya élete! Kár ilyen dolgokat összemosni, még nagyobb kár, ha mindez politikai felhangot kap! Barátaim, azért maradjunk EMBEREK!!"



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mti-kobanya-tuz5.jpg

Fotókon a hatalmas füsttel égő tűz Kőbányán

A lángok nyomán keletkezett füst 50-100 méter magasba csapott fel az égő hulladék felett, ám a tűz nem veszélyeztet épületeket.
MTI, fotó: MTI: Mihádák Zoltán - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Bontásra váró hűtőszekrények és egyéb fémhulladékok gyulladtak meg a főváros X. kerületében, Kőbányán, egy Sírkert utcai ipartelepen péntek késő délután - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

A lángok nyomán keletkezett füst 50-100 méter magasba csapott fel az égő hulladék felett, ám a tűz nem veszélyeztet épületeket - közölte Kisdi Máté.

Elmondta: a fővárosi tűzoltók öt vízsugár bevetésével kezdték meg a 300 négyzetméternyi területen pusztító lángok oltását, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

A Katasztrófavédelmi Mobil Labor végigjárta a környező utcákat, és a szakemberek megállapították, hogy a füstnek nincs környezetkárosító hatása az utcaszinten - közölte a szóvivő.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
deli-palyaudvar-budapest-vasut-vonat-tapolca-keses-35perc.jpg

35 perc késéssel indult a tapolcai vonat, mert a vezetőnél nem voltak iratok

A Pesti Hírlap szerint az eset pénteken délután történt.
Fotó: Illusztráció/Szeretlek Magyarország/Déli pályaudvar - szmo.hu
2020. június 06.


hirdetés

Késett a tapolcai vonat indulása, mert a vezető nem vitt iratokat magával - írja a Pesti Hírlap.

A portál információi szerint pénteken délután a Déli pályaudvarról menetrend szerint 13:30-kor indult volna Tapolcára a 1974-es számú gyorsvonat.

A mozdonyvezetőnél hatósági ellenőrzést tartottak, a mozdonyvezető pedig nem tudta bemutatni a vasúti járművezetéshez szükséges iratokat – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága, miután a lap megkereste őket.

A MÁV tájékoztatása szerint a mozdonyvezetőknek szolgálatban maguknál kell tartaniuk a vasúti járművezetői engedélyt, a kiegészítő tanúsítványt, valamint az érvényes orvosi alkalmasságit. Az iratok megléte a mozdonyvezető felelőssége.

"A tapolcai gyorsvonatra a Déli pályaudvaron egy másik mozdonyvezetőt vezényelték át, a gyorsvonat 35 perc késéssel indulhatott el" - írja a Pesti Hírlap.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
hid.jpg

Nemrég felújították, de egy hónapig sem lehetett autózni az M0-ás Hárosi Duna-hídján

Egy szakértő szerint súlyos probléma lehet a háttérben, amiért a lezárás mellett döntöttek. A kisebb hibák ugyanis nem indokolják a forgalom letiltását.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 06.


hirdetés

Nemrég felújították, de egy hónapig sem lehetett autózni az M0-ás Hárosi Duna-hídján. Ezt azzal magyarázzák a nemzeti infrastruktúrafejlesztőnél, hogy újra fel kell mérni a híd állapotát, azt azonban nem árulták el, hogy miért.

Az autósokat és bicikliseket is váratlanul érte a lezárás. Többen nem értik, miért kell megint kerülniük. Egy motoros szerint - aki naponta jár arra - nem látni, hogy folyna a munka.

Az RTL Híradónak nyilatkozó szakújságíró azt mondja:

egy felújított hídon is előfordulhatnak hibák, de a lezárás szerinte súlyos problémára utal. Úgy véli, az ilyen eseteknél kell új szakvélemény. Szerinte akár hónapokig is le lehet zárva a híd.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kobanya-gyilkossag-bantalmazas-haromgyermekes-anya-dobbenetes-tettre-keszult-a-gyilkos.jpg

„A sátán segítségével megpróbálok gyilkolni” - írta naplójában a háromgyermekes édesanyát halálra késelő férfi

Kiderült, hogy a tavaly december végén történt gyilkosság elkövetője korábban erőszakos bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönt kapott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk korábban, még tavaly, december 30-án a budapesti, X. kerületi Harmat utcában, egy társasházi lakásban egy férfi bántalmazott egy nőt.

A nőt bozótvágó késsel szurkálta meg egy fiatal férfi. A mentők kórházba vitték a nőt, ám a szakszerű ellátás ellenére meghalt.

Az áldozat egy háromgyermekes édesanya volt, egyedül nevelte a gyerekeket, és a család csak pár hónappal azelőtt költözött a házba.

A 22 éves elkövetőt később elfogták. Ugyanabban a lépcsőházban lakott, és nem volt különösebb oka a gyilkosságra.

A Blikk információi szerint más bűncselekményt is tervezett a fiatal férfi.

hirdetés

"A gyilkosság napján K. Dániel az Óhegy utcai parkban meglátott két fiatal lányt. Elhatározta, hogy megismerkedik velük, az egyiket kikötözi, majd arra kényszeríti, hogy nézze végig, amint a barátnőjét megerőszakolja és megöli"

– állította a Blikknek egy, a neve elhallgatását kérő informátor.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!