hirdetés
marki-zay.jpg

Márki-Zay Péter: azokat is hívta a Fidesz, akik nem kormánypártiak, nagy mozgósítás volt Vásárhelyen

Hódmezővásárhelyen hatalmas a szavazókedv, eddig itt jártak a legtöbben az urnáknál. Lázár János a Facebook-oldalán fotókon mutatta meg, hogy kerékpárral ment voksolni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 13.


hirdetés

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere elmondta, hogy a fideszes mozgósításnál is nagyobb mozgósítás van a városban. Úgy tudja, hogy Lázár János és a kormánypárti jelölt még most is telefonon próbál választókat meggyőzni - mondta az atv.hu-nak.

Olyanokat is hívnak már, akik nem feltétlenül az ő támogatói körükbe tartozik. Úgy fogalmazott, hogy "lassan kifújt az a kör, akik őket támogatnák".

A városvezető úgy véli, hogy Lázár most a politikai túlélésért is küzd.

Márki-Zay sem tudja még, hogy az igen magas részvételi arány kinek lesz kedvező. Ugyanakkor bízik abban, hogy mindazokat sikerült megőriznie, akik a tavalyi előrehozott választáson őt támogatták. Sok múlik most a bizonytalanokon - mondta.

Ellenfele, a Fidesz által támogatott Grezsa István sem tétlenkedett, a Facebook-oldalának tanúsága szerint ő is reggel óta járja a várost, és szavazásra mozgósítja híveit.

hirdetés

Eközben Lázár János a Facebook-oldalán fotókon mutatta meg, hogy kerékpárral ment szavazni. És arra buzdította a követőit, hogy vigyenek magukkal még egy embert.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
seattle-tuntetes-fosztogato-megbilincseles.jpg

Egy fosztogató nyakára térdelt a rendőr, miközben megbilincselték a seattle-i tüntetésen

A mozdulat kísértetiesen hasonlított arra, ami az egész erőszakhullámot elindította.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Egyre feszültebb a helyzet az Egyesült Államokban, ahol már országszerte tüntetnek az emberek a múlt héten egy rendőri intézkedés során elhunyt George Floyd halála miatt. A 46 éves afroamerikai férfi azután halt meg Minneapolisban, hogy egy rendőr percekig térdelt a nyakán, a többi egyenruhás pedig végignézte ezt. Azóta folyamatosak a zavargások és vele együtt a gyújtogatások és fosztogatások Minneapolisban és egész Amerika-szerte.

Seattle-ben is elszabadult szombat este a pokol a tüntetések miatt. Az emberek épületeket rongáltak meg, Molotov-koktélokat dobáltak, kocsikat gyújtottak fel és üzleteket fosztottak ki. Egy helyi T-Mobile bolt is a fosztogatás áldozatává vált: betörték az ajtót, az ablakokat spray-vel fújták le, és különböző dolgokat loptak el onnan.

A rendőröknek végül sikerült néhány fosztogatót elkapni, egyikük letartóztatása pedig kísértetiesen hasonlított arra, ahogy George Floyddal bántak az egyenruhások.

Matt Mills fotós-újságíró vette fel, ahogy a rendőrök több embert is elkapnak menekülés közben, majd a földre teperik és megbilincselik őket.

hirdetés

Volt köztük egy narancssárga pulóveres férfi, akit két rendőr fektetett hasra, majd az egyik rendőr az egyik lábával rátérdelt a férfi nyakára, hogy könnyebben meg tudja bilincselni. A háttérben hallatszik, ahogy több szemtanú is azt ordítja, hogy "vegye le a térdét a nyakáról", de az egyenruhás ezt figyelmen kívül hagyja. Végül a társa rángatja le a férfi nyakáról a kollégája lábát.

Lapozz a videóhoz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
john-cusack.jpg

Gumibottal támadtak a rendőrök John Cusackre egy George Floyd halála miatti tüntetésen

A színész egy égő autót filmezett, a hatóságoknak viszont ez nem igazán tetszett.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Korábban már több cikkben is beszámoltunk arról, hogy folyamatosak és egyre durvábbak a zavargások Amerikában George Floyd halála miatt. A 46 éves afroamerikai férfi egy rendőri intézkedés után halt meg Minneapolisban, miután az egyik egyenruhás percekig a nyakán térdelt. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki, és hamar az egész Egyesült Államokra kiterjedt a lázadás.

Az indulatok pedig továbbra sem csitulnak, hétfőre virradóra például a Fehér Ház környékén is gyújtogattak a tüntetők, Donald Trumpot, aki a Fehér Házban tartózkodott ezalatt, egy földalatti bunkerbe menekítették.

A George Floyd miatt indult tüntetéseken több sztár is részt vesz. Az egyik demonstráción ott volt John Cusack is. A színész videón is meg akarta örökíteni a látottakat, ám a rendőrök ezt nem nézték jó szemmel és gumibottal rátámadtak - szúrta ki a 24.hu.

A felvételt a színész a Twitter-oldalára is feltöltötte.

hirdetés

"A rendőröknek nem tetszett, hogy lefilmeztem egy égő autót, szóval szépen rám jöttek a gumibotokkal. Rácsaptak a biciklimre"

- fogalmaz bejegyzésében a színész.

Sok minden nem látszik a videón, de hangot lehet hallani.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
oroszlan.jpg

Videón látható, hogyan szökött meg egy oroszlán a Veresegyházi Medveotthonból

Tavaly decemberben szabadult ki a kifutójából, a befogásáról készült felvételt most osztották meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Tavaly decemberben több látogató is szemtanúja volt annak, hogy egy oroszlán kiszabadult elzárt helyéről Veresegyházán a Medveotthonban. Az igazgató akkor azt mondta, hogy egy látogatók elől elzárt területre ment át az állat. A település polgármestere pedig arról számolt be, hogy a kiszökött állatot hússal foglalták le, amíg megérkezett az állatorvos és altatólövedékkel elbódította. Ezután visszavitték a kifutóba.

Most egy videót tettek közzé, amelyen látható az eset. Az állatgondozó pedig elmondta, mi történt.

"Én éppen a hiúzok kifutójánál voltam, tettem a dolgomat, amikor az igazgató segítséget kért tőlem. Később egy rémült édesanyát is hallottam, aki segítségért szólongatott. Ő éppen a kisgyermekével és a barátnőjével gyönyörködött az oroszlánokban, amikor észrevette, hogy az egyik a kerítésen kívül, a látogatók között sétálgat…"

- mesélte.

hirdetés

"A két bent maradt oroszlán összeveszett és morgott. Elképzelhető, hogy a hangzavartól nem tudtak beszélgetni, így az igazgató kinyitotta az egyik zsilipet, hogy az állatok menjenek ki. De az igazgató rossz zsilipet nyitott meg, és bement hozzájuk a legnagyobb hím oroszlánunk, aki szinte rögtön megtámadta a két bent lévő oroszlánt. Ekkor meghúzott egy másik kart is, de az sem a szerencsés választás volt, ugyanis az meg kinyitott egy ajtót, ami az etetős folyosóra vezet. Ott pedig, mivel takarították a boxot korábban, nyitva hagyták az ajtót és a lányoroszlán kiszaladt rajta és már kint is volt a látogatók között a kiserdőben…” - mondta a gondozó.

„Ekkor rohantak segítségért. A gázszerelő pedig majdnem elájult. Őket időközben a saját irodánkba kellett menekíteni, majd autóval kivinni a területünkről. Mindeközben a nagy oroszlán lerendezte a bent lévőt, ő is a folyosó felé vette az irányt.

Az igazgató épphogy be tudta csapni az orra előtt a folyósra vezető ajtót, mert már rátámadt az oroszlán. Később még visszament a felbőszült oroszlánhoz, be akart menni, hogy elzárja. Ha én nem rángatom ki az ajtóból, az állat megöli.

A kerítésre állva próbálták megtalálni Lilit, én pedig kértem, hogy hozzanak húst, mert befogom az állatot. Amikor már elég közel jött, akkor többször rálőttek altató lövedékkel, de csak negyedszerre találták el."

VIDEÓ: Oroszlán szökés Veresegyház Medveotthon Az Igazgató úr jóvoltából

Forrás: Ripost Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
karacsony-gergely-pride.jpg

Karácsony Gergely: Nem az számít, hogy kit szeretsz, hanem hogy felvállalhasd azt, aki vagy

A főpolgármester írt köszöntőt az LMBTQ közösség lapjába, a Humenbe.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 01.


hirdetés

Az idei Budapest Pride felvonulást a koronavírus-járvány miatt a tervezett július 4-i időpontról augusztus 14-ére halasztották. Hagyományosan júniusban indulna a Pride hónap is, de idén ez is augusztusra csúszott. A hazai LMBTQ-közösség ennek ellenére is megemlékezik a Pride hónapról.

Az LMBTQ közösség lapjába, a HUMEN magazinba pedig Karácsony Gergely külön köszöntőt is írt - számolt be a 444.hu. A főpolgármester a köszöntője elején rögtön utal a május utolsó hetében elfogadott, a transzneműek hivatalos nemváltását megtiltó törvényre.

"Az országgyűlés által elfogadott 33-as törvény mindannyiunk számára vereség. Nincs is annál fontosabb, hogy valaki szabadon önmaga lehessen. Ha ebben akadályozva van, az az emberi jogok teljes eltiprása"

- fogalmaz Karácsony Gergely, aki szerint ezért most még fontosabb, hogy a főváros támogassa az LMBTQ közösséget.

hirdetés

"Ezért most még fontosabb, hogy a főváros támogassa az LMBTQ közösség munkáját, hiszen szükség van rá, hogy mindenki képviselve és képviseltetve legyen. Budapest ereje sokszínűségében rejlik. Nem csak összetartó közösség, amely bármilyen bajban segíti egymást, de elfogadó, nyitott is. Mi azt valljuk, nem az számít, hogy kit szeretsz, hanem hogy felvállalhasd azt, aki vagy"

- írja Karácsony Gergely.

A főpolgármester arra kéri az embereket, hogy ha már "júliusban a járványhelyzet miatt nem vonulhatunk együtt", támogassák a közösséget azzal, hogy beszélnek, olvasnak, tájékozódnak az LMBTQ közösséget érintő ügyekről - írja a portál.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!