hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Március idusa Julius Caesartól Mihail Gorbacsovig – 21 évszázad jeles napjai és baljós emlékei
Magyar embernek március 15. nem is jelenthet mást, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc kezdetét. Ki hinné, hogy ez a nap mennyi jeles, és nem ritkán gyászos eseményt hozott a világtörténelemben...
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. március 14.


hirdetés

Petőfiék előtt pontosan 1892 évvel, Kr.e 44-ben a dicső római hadvezér és konzul, Julius Caesar végezte be szomorúan földi pályafutását. Pedig ha lehet hinni a legendának, utolsó diadalmenete idején valaki a fülébe súgta: „Óvakodj martius idusától”. Ekkorra időzítették ugyanis a Marcus Brutus és Caius Cassius vezette összeesküvők a „nagyokra törő” Caesar elleni merényletet, amelyet végül a szenátusi gyűlések egyik színhelyén, a római Pompeius-curiában hajtottak végre. Caesart nem sokkal korábban nevezte ki éppen a szenátus „örökös diktátornak”, de ez sokaknak nem tetszett, féltették a köztársaságot. A történelem kerekét azonban nem tudták megállítani, mert alig több mint másfél évtizeddel később Octavianus Augustussal megszületett a római császárság.

E birodalom bukásához kötődik a következő március 15 is. 493-ban Nagy Theodorik gót vezér legyőzte Odoakert, aki 476-ban letaszította trónjáról az utolsó római császárt, Romulus Augustulust. Theodorik azonban legyőzött riválisától is tartott, ezért meghívta őt fővárosába, Ravennába egy békítő lakomára, ahol Odoakert kíséretével együtt lemészárolták. E véres esemény áll Passuth László Ravennában temették Rómát című népszerű történelmi regényének középpontjában.

Ugorjunk négy és fél évszázadot, és máris eleink a főszereplők.

933-ban zajlott a merseburgi csata, amelyben Madarász Henrik német király első ízben aratott győzelmet a korábban őt sarcoló kalandozó magyarok, Bulcsú és Lehel vezette serege ellen. E csatának inkább lélektani jelentősége volt, mert lerombolta a Nyugat-Európát rettegésben tartó magyarok legyőzhetetlenségének mítoszát.

Több mint 700 év telik el a következő jeles március 15-ig. Amikor nálunk szóba jön a „türelmi rendelet”, óhatatlanul II. Józsefre, a „kalapos királyra” gondolunk, aki így akarta megfékezni a különböző felekezetek közötti ellenségeskedést. Az úttörő azonban nem a felvilágosult Habsburg uralkodó volt, hanem II.Károly angol király, aki 1672-ben a Rómától még VIII. Henrik által elszakított anglikán egyház mellett szabad vallásgyakorlást biztosított az ország katolikus és protestáns híveinek is. A londoni parlament azonban egy éven belül visszavonatta vele a rendeletet, és olyan törvényt fogadtattak el, amely minden közhivatal viselését anglikán hitvalláshoz kötötte.

1907. március 15-én választották meg Finnországban az első olyan parlamentet, amelyre nők is szavazhattak és választhatók is voltak.

A finn nők mindkét jogukkal éltek, és a helsinki parlamentbe 19 képviselőnő került be. Ezzel az észak-európai ország világelső lett a nemek közötti egyenlőség e területén. Az esemény érdekessége, hogy akkoriban Finnország még a cári Oroszország része volt, de jelentős belső autonómiával rendelkezett. Magyarországon az őszirózsás forradalom után, 1918 őszén kaptak a nők először választójogot, de ezt egészen 1945-ig különböző feltételekhez (pl. 30 év betöltése, két gyermek, stb) kötötték. Ha belegondolunk, még így bőven megelőztük Svájcot, ahol a nők csak 1971-től voksolhattak.

1913. március 15 médiatörténelmet írt: Woodrow Wilson az Egyesült Államok történében első ízben tartott elnöki sajtókonferenciát a Fehér Házban. Wilson, aki később az első világháború után rendezést célzó jó szándékú, ám a gyakorlatban kivihetetlen 14 pontjáról vált híressé, felismerte a sajtó, a „negyedik hatalom” jelentőségét, és eltökélt szándéka volt, hogy szívélyes viszonyt épít ki annak munkatársaival. A Fehér Házi sajtótájékoztatók hagyománya azóta sem szakadt meg, bár e több mint 100 évben nem mindegyik elnök mondhatta el magáról, hogy szereti az újságírókat. Köztudott volt például Richard Nixonról, hogy már jóval a Watergate-ügy előtt utálta a médiát, és Donald Trump sem szívesen cseresznyézik egy tálból a „firkászokkal.”

1917. március 15-én az oroszországi „februári forradalom” hatására – amely a Gergely-naptár szerint március 8-án tört ki - lemondott a trónjáról II. Miklós cár, nemcsak a maga, hanem egyben fia, Alekszej cárevics, azaz a trónörökös nevében is.

Ez sem mentette azonban meg a „véres kezűnek” nevezett és a háborús szenvedésekért felelőssé tett Miklóst és a Romanov-családot: 1917 nyarán letartóztatták a cári famíliát, és egy évvel később, 1918. július 18-ra virradóra Miklóst, Alexandra cárnét és öt gyermeküket a bolsevikok kivégezték. Holttesteiket a Szovjetunió felbomlása után 1998-ban exhumálták és Szentpétervárott temették el, két évvel később az orosz pravoszláv egyház szentté avatta őket, mint mártírokat.

1939. március 15 ismét tragikus esemény – ezúttal az egész világ számára. Ekkor szállják meg a náci csapatok Csehszlovákiát, alig egy évvel azután, hogy Hitler bekebelezte Ausztriát. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy az 1938 augusztusi müncheni egyezményt, amivel a francia és a brit kormány azt remélte, lecsillapíthatják terjeszkedési törekvéseit, Hitler csak szemfényvesztésnek és időhúzásnak szánta. És akkor már csak öt és fél hónap volt a II.világháború kitöréséig.

1969. március 15-én a világ ismét az atomháború peremére sodródott – ezúttal nem amerikai-szovjet konfliktus volt, mint hét évvel korábban, a kubai rakétaválság idején - hanem a kínai-szovjet határon húzódó Usszuri folyó mentén keveredtek tűzpárbajba két nagyhatalom katonái. Egy régóta húzódó határvita volt az ürügy, hogy a Mao Ce-tung Kínája nemcsak szavakban támadjon rá a „szociálimperialistának” minősített Szovjetunióra. Moszkva több ízben is atomcsapással fenyegette Pekinget, és az összecsapások, amelyekben több százan haltak meg, egészen szeptemberig folytak több-kevesebb hevességgel, amikor Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, hazafelé Ho Si Minh vietnami elnök temetéséről megállt Pekingben, és a békés párbeszéd folytatásában állapodott meg Csou En-laj kínai kormányfővel.

Mozitörténeti esemény színhelye volt New York 1972. március 15-én. A Broadway egyik híres színházában, a Loew’s State Theatre-ben mutatták be Francis Ford Coppola A keresztapa című filmjét.

A közel háromórás mű nem csupán művészi értékei, a nagyszerű színészek – Marlon Brando, Al Pacino, Diane Keaton, James Caan – vagy az immár klasszikussá vált Nino Rota-zene miatt vonult be a történelembe, hanem azért is, mert ez a film döntötte le végérvényesen azt az amerikai mozitabut, mely szerint bűnözőket, alvilági figurákat nem szabad rokonszenvesnek ábrázolni, de mindenképpen el kell, hogy nyerjék méltó büntetésüket. A keresztapa hosszú időn át volt a maffia-filmek etalonja annak ellenére, hogy sokak szerint idealizált képet mutat az olasz-amerikai szervezett alvilágról, és annak „családszerető”, a maguk becsületkódexét a végsőkig tiszteletben tartó főnökeiről.

Symbolics.com – ma már nem sokan ismerik ezt a domain-nevet, pedig 1985. március 15-én ez volt az első bejegyzett cím, egy massachusetts-i számítógépgyáré volt. A cég alig élte túl az internet világméretű elterjedését, mert 1996-ban megszűnt, az elsőségét azonban máig számon tartják.

Nem sok jót hozott március 15 Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja utolsó főtitkárának, akit 1990-ben választotta meg a Legfelsőbb Tanács a Szovjetunió elnökének. Első ízben fordult elő, hogy a szovjet államfői poszt valóságos elnöki hatalommal ruházta fel viselőjét és Gorbacsov előtt elvileg lehetőség nyílt arra, hogy véghez vigye reformjait, amelynek kezdettől fogva esküdt ellenségei voltak a pártapparátus, a hadsereg, a titkos szolgálatok keményvonalas tagjai. Ők álltak annak az 1991. augusztusi puccsnak a hátterében, amelynek leverése sem tudta megállítani a Szovjetunió széthullását. Gorbacsov, aki a hidegháború lezárására tett erőfeszítései miatt Nyugaton mindig is népszerűbb volt, mint saját hazájában, 1991. december 25-én lemondott, és másnap megszűnt a Szovjetunió is.


KÖVESS MINKET:




Polconszaró Györgynek gúnyolták a meg nem értett nemest, pedig sokat köszönhetünk neki
Ő az első pottyantós wc megalkotója. Elismerés helyett ragadványnevet kapott a magyar úr, aki sokat tett a higiéniai körülményeink javulásáért.
Kovács-Tóth Noémi írása, Címkép: Wikipédia - szmo.hu
2019. március 05.


hirdetés

Magától értetődő manapság, hogy ha ürítenünk kell, kimegyünk az illemhelyre, majd egy mozdulattal kulturáltan eltüntetjük a nyomainkat. Ugyanakkor mindössze másfél évszázada létezik egyáltalán ez a lehetőség, amit ennyire természetesnek veszünk. Mivel az élet szerves részéről van szó, nem meglepő, hogy már a Biblia is önsegítő kézikönyvként funkcionált a témában: „A táboron kívül legyen egy helyed, hogy kimehess oda. És ásód is legyen a fegyvered mellett, hogy gödröt áss vele, és ha felkelsz, betakarhasd azt, ami elment tőled.”

Kiabálj, mielőtt kihajítod az ablakon!

Már a Krisztus előtti 3. században létezett ugyan vízvezeték Egyiptomban és Mezopotámiában, ahogyan a rómaiak is ismerték az öblítés fogalmát, a helyi nemeseknél pedig az aranybili volt divatban.

Vajon hányan fohászkodhattak nap mint nap Cloacinához, a szennyvízcsatorna római istennőjéhez?

Meglepő, hogy bár a 10. századi spanyol Granadában megépült a világ első vízöblítéses téglavécéje, valamiért az emberiség megrekedt a higiéniai fejlődésben, és egészen a 19. századig nem történt különösebb előrelépés.

A földbe ásott emésztőgödör és ágytál számított általánosnak, ezen felül a középkori városfalak résein, majd az ablakon való kihajítás dívott. A 16. században létezett egy párizsi rendelet, miszerint köteles mindenki kiabálni, mielőtt az utcára önti az edénykéje tartalmát. Megelőzve egy fontos kérdést, a vécépapír feltalálása előtt botra húzott szivacs töltötte be a tisztálkodási funkciót.

Az ürülék elföldelése több szempontból is jobb ötletnek bizonyult, mint csak úgy otthagyni az utcán. Ezt a szokást egyébként elősegítette az a 17. századi európai hiedelem is, miszerint a székletből démoni lényeket és rontásokat lehet megidézni. A trágyázott termőföld jótékony hatásairól pedig hamar meggyőződtek a földművelő népek. Az áttörés egy szomorú apropónak köszönhető, hiszen a 19. századi angol kolerajárvány után terjedt el végre a tartályos vécé (WC = water closet, azaz vízszekrény).

Zsigmond király oklevele is őrzi Polconszaró György nevét

Ami a hazai toalett-történelmet illeti, vándorló nomád őseink életmódjuknál fogva nem tudtak állandó árnyékszékeket létrehozni maguknak, ezért csak leütötték a kívánt időben és helyen a szúrófegyvereiket, és abba kapaszkodva hozták létre az instant budi-életérzést. Utána legfeljebb annyival javult az életminőség, hogy a magyarok a saját otthonaik végében tették ugyanezt, csak fixen kialakított helyszínen, és a dárdákat karókra cserélve.

Magyarországon az illemhely-kultúra első fontos mérföldköve egy magyar nemesnek, Polconszaró Györgynek köszönhető.

Mielőtt még az a vád érne, hogy milyen közönséges modorban szólok a kedves olvasókhoz, tisztáznám, hogy eme ragadványnevet tartalmazó oklevelet maga Zsigmond király adta ki 1429-ben. Az említett úr tanúként szerepel benne, mint „Georgius Polczonzaro dictus”, tehát Polconszarónak nevezett György. Úgyhogy ha az uralkodó megengedhette magának ezt a stílust, akkor magam is bátorkodom szót ejteni erről a Szatmár megyei nemes úrról, akinek egyébként a kevésbé frappáns Saralyáni a becsületes családneve.

Azért változott a köznyelvben Polconszaróra, mert csúfolódó kortársai nem tudták felmérni találmánya jelentőségét és praktikumát.

Történt ugyanis, hogy Györgynek – valószínűleg némi külföldi ihlet nyomán – eszébe jutott, hogy szolgáival megépítteti a saját pottyantós vécéjét, az országban elsőként. Felvilágosodott emberünk ezt a minimál budit tuningolta fel egy olyan technikai újítással, hogy egy ülőalkalmatosságot csináltatott a lyuk fölé, hogy kényelmesebbé tegye a szükségszerű rutint. Lényegében egy fadeszkáról volt szó, amelyet középen kör alakban kivágtak, de a célnak tökéletesen megfelelt.

Az ismerősei pedig ahelyett, hogy fellelkesültek volna az egyszerű, de nagyszerű ötlettől – amellyel megkönnyítették volna a saját dolgukat is –, inkább megmosolyogták az úri hóbortját, és kigúnyolták őt. A jobb sorsra érdemes, meg nem értett feltalálóról, Polconszaró Györgyről egy jobbágyi kötelességeket rögzítő iratban, az úgynevezett urbáriumban is megemlékeztek, ezért ismerhetjük ma is ezt a tanulságos történetet. Bizony, elsőnek lenni nem mindig hálás szerep… Emlékét szobor vagy utcanév ugyan nem őrzi, de az a sok falusi tanya hátsó kertje igen, ahol máig ugyanilyen módszerrel oldják meg a latrina-kérdést.


KÖVESS MINKET:




10 tévhit, amit az emberek a szexről gondoltak a történelem során
Minek a Viagra, ha ott a verébagy?
Buzzfeed, fotók: Giphy, Wikipedia - szmo.hu
2019. március 05.


hirdetés

A régiek sok mindent - bármiféle tudományosan bebizonyított felfedezésénél - évezredekkel korábban láttak - és persze van, amit nagyon nem. A Buzzfeed összeszedte ezeket a szex-szel kapcsolatos "tényeket".

1. Az erekciót a szelek okozzák.

Egy római doktor, Galen úgy tartotta, hogy a merevedést a péniszt felfújó szellentés okozza. Ennek következtében azt gondolták, minden felfújós étel afrodiziákum.

2. A nők lecsapolják a férfiak életerejét, ha menstruáció alatt szexelnek velük.

Végül is logikus, ilyenkor egy csomó vért veszítenek. Valahonnan vissza kell szerezniük...

3. Ha egy férfi tojást vágott a feleségéhez, ezzel kívánt neki könnyű gyermekszülést.

Ezt zsidók gyakorolták Marokkóban. Biztos azt gondolták, hogy a szó elszáll, a tojás megmarad.

4. Még akkor is pokolra kerülhetsz, ha házasan szexelsz.

A tizenkettedik században egy vélekedés szerint külön kínzóhely volt fenntartva a házaspárok számára, akik egyházi ünnepnapokon és vasárnap szeretkeztek.

5. A nemesség azt gondolta, hogy még a levegőben lévő szexualitás is beszennyezi őket

Jó sokáig tartotta magát az a hiedelem, hogy a szex mocskos dolog. Amikor például a kongói főpap útnak indult, amíg egy adott városban tartózkodott, minden házaspárnak tiltott volt a szex.

6. Ha szexeltél és utána lovagoltál, egy csomó rossz dolog történhet veled.

A szent állatot, a lovat megülő, korábban paráználkodó utas ugyanis tisztátalan. Ezért a ló lehet, hogy elkésik, eltéved, sőt, még ki is lehelheti lelkét - gondolta a tizenkettedik századi ember.

7. Meg akarod tartani az urad? Tegyél egy kis menstruációs vért az ételébe!

Jamaicában a mai napig sok férfi elkerüli a piros ételeket, mint például a paradicsomos spagettit ezen félelem miatt.

8. A maszturbáló nők melle összemehet, gyermeke pedig fogyatékos lehet.

Egy, az 1800-as évek végén írott könyv figyelmeztet annak veszélyeire, hogy jobb, ha a nők nem játszadoznak a nemzőszerveikkel.

9. Sőt, a maszturbáló nőknél megnő az öngyilkosság veszélye is.

Ez ugyanabban a könyvben olvasható. Az író nyilvánvalóan nem volt nagy rajongója az önkielégítésnek.

10. Ha verébagyat eszel, jobb lesz a szexuális életed.

Aphrodité, a szerelem és a szex görög istennője állítólag szintén nagy híve volt az afrodiziákumnak.


KÖVESS MINKET:





Kiderült, hogy egy fiatal férfi volt a böszörményi boszorkány
Arccal lefelé, összekötözött testtel temették el az Árpád-korban élt férfit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 11.


hirdetés

Egy fiatal, 25 év körüli férfi lehetett a különleges módon eltemetett hajdúböszörményi boszorkány. A csontok vizsgálata sem sérülést, sem betegséget nem mutatott ki.

A sírt Hajdúböszörményben, a Perczel Mór utcában találták meg, benne egy hasra fektetett, összekötözött testtel. A temetés módja alapján a régészek feltételezik, hogy ártónak, vagy boszorkánynak gondolták a kortársai. A különös temetési szokás oka az volt, hogy az élők így akarták biztosítani, hogy az eltemetett személy nem térhessen vissza és ne követhessen el újabb gonoszságokat.

A maradványok vizsgálata befejeződött, és Bálint Marianna régész, a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum munkatárs a 24.hu-nak elmondta, a

"böszörményi boszorkány" férfi volt, az Árpád-korban (XI. – XIII. század) élt és igen ifjan, 25 éves kora körül halt meg. Csontjain nem látszanak sem betegségre utaló elváltozások, sem külső behatás nyomai. Etnikumhoz nem sikerült kötni, de antropológiai jellegzetességei megegyeznek a környéken akkoriban élőkével."

Halálának oka még rejtély, mert lehetett olyan betegség, vagy gyilkosság, amelynek nem marad nyoma. A temetés módja miatt pedig lehetett valóban "boszorkány", annak ellenére, hogy férfi volt.

Őseink minden átlagtól eltérő megjelenésnek különös jelentőséget tulajdonítottak, de az is gyanús volt, ha valaki gyógynövényekhez értett. Elképzelhető, hogy a böszörményi boszorkányt is valamelyik ok miatt közösítették ki, és gondoskodtak arról, hogy ne térhessen vissza.

A Hajdúsági Múzeum beszámolója ITT olvasható.

Címlapfotó forrása: Hajdúsági Múzeum honlapja


KÖVESS MINKET:





Máig őrzik a Petőfi-fát, a legenda szerint alatta írta a költő A Tisza című versét
Nagyar határában áll a több száz éves tölgy, ott ahol a Kis-Túr sietett a kanyargó Tiszába.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 26.


hirdetés

Nagyarban, ebben a kis Szatmár megyei faluban a mai napig áll egy ősöreg fa csonkja, melyet féltő szeretettel óvnak a helyiek, és messze földről is ellátogatnak hozzá a magyar történelmet, irodalmat szeretők.

Ez a pusztulásában is méltóságteljes méretű „Petőfi-fa” sokat látott és sokat szenvedett, de megmaradt törzsét kegyelettel őrzik, hiszen

a legenda szerint a fa lombjai alatt írta Petőfi Sándor A Tisza című versét.

A költő 1846 nyarán járt el a megyébe, Obernyik Károly – későbbi márciusi ifjú – biztatására. Petőfi a szatmárcsekei Kende Lajosnál vendégeskedett akkor, és vele látogatta meg Nagyarban Kende unokatestvérét, Luby Zsigmondot, akivel élete végéig jó barátságban maradt. Ekkor jutott el Kölcsey sírjához is, amely szintén mélyen megérintette.

Petőfi innentől kezdve rendszeres vendég lett a Luby-családnál, Zsigmondnál, és testvérénél, Jánosnál is a nagyari kúriában.

A Tisza című versét 1847. februári dátummal jegyezte, és Pesten keltezte. De a költemény minden sora bizonyítja, hogy a nagyari táj mennyire lenyűgözte. Igazi kuriózum a vers, hiszen Petőfinek köszönhető, hogy a leírással megőrizte a Tisza szabályozása előtti vadregényes vidék képét.

Petőfi Sándor: A Tisza

Akkoriban a természet még érintetlen volt. A kis egyutcás falvak körül sűrű erdők, lápvidékek, mezők terültek el. Ezen a helyen is erdőség volt, de a Tisza szabályozásával az élővilág is megváltozott, és a tölgyesből csak ez a fa maradt meg emlékül.

Az arrafelé kanyaró Tisza, és a Kis-Túr találkozása kis eltéréssel, de még ma is ott van. Egy 1850-es évek közepén – osztrák szakemberek által – készített katonai térképen is beazonosítható a hely, a Tisza, a túlparti malom, a torkolattól látható tarpai templom tornya, minden, ami a híressé vált tölgytől jól látható. Tiszta időben valóban látni lehetett a máramarosi-havasok csúcsát is.

A nagyariak generációi adták át egymásnak a legendát, hogy a faluban a Cseke felőli végen álló, akkor még teljes pompájában díszlő, hatalmas kocsányos tölgy alatt írta a verset Petőfi. Az biztos, hogy a Luby-család által őrzött dokumentumok is igazolják, hogy Petőfi járt ott, és a hozzájuk vezető úton útba esett a fa is, ahol bizonyára megpihent.

Bár akkoriban több hasonló fa is állt arrafelé, ez az óriási lombkoronájú tölgy nagy becsben maradt. Az itt élők pedig igen régóta Petőfi-faként emlegetik, és vigyáznak rá. Már évtizedekkel korábban körbekerítették, virágokkal ültették körbe, és emléktáblát is kihelyeztek.

Az 1961 óta védett, 6,5 méteres törzskerületű, 20 méter magas, 30 méter korona-átmérőjű, több száz éves fa minden óvintézkedés ellenére is elpusztult.

Már régóta beteg volt, egy felelőtlen tűzgyújtástól, majd villámcsapástól, végül egy vihartól is akkora károkat szenvedett, hogy végül 1996-ban kipusztult.

A korábbi községi tanács még időben gondoskodott a fa utódjáról, így az 1980-as évek végén a fa terméséből új fácskát neveltek, amelyet az akkor már gyengélkedő „szülő” mellé ültettek el.

Később az öreg tölgy utolsó makkterméséből a kisújszállási Városvédő Egyesület nevelt egy újabb utódot, amit 1999-ben ültettek ki. Azóta például a Luby-társaság is ültetett egy csemetét a parkba 2014-ben, ez a Dömsödi Petőfi-fa „testvérfája”.

A falu a Petőfi-fa környezetét is szépen rendezte. Faragott fa kapu várja a látogatót, bent részletes leírás található a fáról, és történetéről, valamint a Tisza, és a vidék természeti értékeit is ismertetik. A látogatóknak pedig pihenőhelyet alakítottak ki, hogy ők is leülhessenek és élvezhessék a hely szépségét.

A fától nem messze található a Luby-kastély, amely mára a rózsakertjéről híres. Vele szemben áll a Luby-kúria, egy kis barokk kastély, melyet 1780 körül építtetett Luby János. Ebben szállt meg többször is Petőfi Sándor. Az épületet a 19. század végétől magtárként használták, majd nemrégiben felújították, jelenleg még üresen áll.

Az Árpád-kori Ar nevű helyből jött létre a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Nagyar, melyet először egy 14. századi oklevelekben említenek. Az itteni területet több család is birtokolta, volt például a Kölcseyek, Matucsinayak, Szántai Petőfiek és Báthoryakra kezében is, később Bethlen és a Rákóczi-család kapta meg. A 19. század elejéig számos gazdája volt, míg végül a Luby-családé lett.

A kocsányos tölgy

Európa egyik uralkodó tölgyfaja, hatalmas gömbszerű koronája akár a 45 métert is elérheti. A törzsén a kéreg mélyen barázdált, levelei jellegzetesek. A virágai hosszú száron, a termése, a makk egy nyélen lógnak, amelynek neve a kocsány, a faj erről kapta a nevét.

A Petőfi-fa


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x