hirdetés
tesla_cybertruck_elonmusk.png

Már 146 ezren megrendelték a Tesla mégsem törhetetlen üvegű kocsiját

A Tesla Cybertruck előrendelése mindössze 100 dollárba, azaz 30 ezer forintba kerül.
Fotó: YouTube/The Verge - szmo.hu
2019. november 24.


hirdetés

A hét autóipari, majd később pénzügyi bukása lett a Tesla csütörtöki bemutatója, ami utólag lehet, hogy mégis jól sült el. Elon Musk cége bemutatta meglehetősen futurisztikus vonalvezetésű, ráadásul előzetesen törhetetlennek beharangozott üveggel felszerelt pickupját, melynek premierjén azonnal sikerült betörni az ablakot egy vasgolyóval.

A meglehetősen kínos eset után a Tesla részvényei hat százalékot estek, ezzel Musk mintegy 768 millió dollárt (233 milliárd forint) bukott a pénteki tőzsdezárásig. A cégvezető tweetje szerint a világot bejáró üveges malőr egyáltalán nem zavarta a vásárlókat, és két nap alatt már 146 ezer előrendelést adtak le a Cybertruckra:

Musk posztjából az is kiderül, hogy a többség (42%) a két villanymotoros verzióra csapott le, valamivel kevesebben (41%) fizettek be a három villanymotorral szerelt típusra, míg egyelőre a legkevésbé az egy elektromos motorral készülő pickup mozgatta meg az embereket.

hirdetés

Az autó ára motorok számától függően 12, 15 és 21 millió forinttól indul. A kocsit egyébként már 100 dollárért (30 ezer forint) elő lehet rendelni, ami épp a tizede a Model 3 letéti díjának.

A Tesla vezére tegnap feltöltött a Twittere egy olyan videót is, amin a tesztek során látszik, hogy nem tudják betörni a kocsi ablakát:

Az internetezők közben komolyabb mémáradatot zúdítottak a közösségi platformokra a csütörtöki Tesla-baki után.



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
koronavirus-kotelezo-maszkviseles-siofok.jpg

50 ezer forintos büntetést is kaphat, aki maszk nélkül megy vásárolni Siófokon

A polgármester kötelezővé tette a maszkviselést az üzletekben és a nagyobb forgalmú, zárt helyeken.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 05.


hirdetés

A polgármester kötelezővé tette Siófokon a maszkviselést az üzletekben és a nagyobb forgalmú, zárt helyeken - számolt be az RTL Híradó.

"Akkor fogalmazódott meg bennem ez a gondolat, amikor a Magyar Orvosi Kamara közzétette az ajánlását a maszkviselésre vonatkozóan. Én akkor helyi orvosokkal is konzultáltam, és ez az elképzelés aztán már döntéssé változott"

- mondta a Híradónak Lengyel Róbert.

A városőrök szombattól

akár 50 ezer forintra is büntethetik Siófokon azokat, akik maszk nélkül mennek vásárolni.

hirdetés

A város 10 ezer darab maszkot vásárolt, ebből adnak azoknak, akiknek nincs sajátjuk.

Siófok utcáin nem kötelező a maszkviselés, mégis van, aki a sétához is felveszi. Maszkviselésre biztat mindenkit Szlávik János, a Szent László Kórház főorvosa is.

"Ha valakin maszk van, akkor sokkal kevésbé tud szennyezett kézzel az arcához, orrához, szeméhez nyúlni. Én azt szoktam mondani, hogy azért is érdemes mindenkinek maszkot hordani, mert akkor nem tudja saját magát megfertőzni az esetlegesen fertőzött kezével. Úgyhogy én azt javaslom mindenkinek, hogy, aki más emberek között van, az használjon maszkot"

- mondta Szlávik János az RTL Híradónak.

A magyar hatóságok azonban továbbra sem teszik kötelezővé a maszkviselést. A miniszterelnök néhány napja azt mondta, azért nem, mert nem tudja garantálni, hogy jut mindenkinek. Az országos tisztifőorvos azt mondta, megfelelően felhelyezve bárki viselhet maszkot.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-illusztracio20200308-01-pixabay.jpg

Meghalt egy 23 éves ápoló, aki koronavírusos betegeket látott el Angliában

Az anyja szerint nem viselt megfelelő védőfelszerelést a koronavírusos betegek ápolása közben.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. április 05.


hirdetés

A 23 éves John Alagos, a harmadik és egyben legfiatalabb brit egészségügyi dolgozó, akiről úgy gondolják, hogy a koronavírus miatt halt meg.

Miután az éjszakai műszakja után hazaért, John panaszkodott, hogy fáj a feje, és egész éjjel magas lázzal küzdött.

Az anyukája mesélte el a Daily Mailenek, hogy fia későn ért haza. Kérdezte tőle, hogy miért nem ért időben haza, a fiú pedig azt válaszolta, hogy nem engedték el.

A személyzet nagy része már nem munkaképes, így kevesen maradtak, tovább kellett dolgoznia.

Kapott a fiú egy kis paracetamol tartalmú lázcsillapítót, de az anya néhány perccel később azt vette észre, hogy John elkezdett kékülni.

hirdetés

Azonnal hívta a mentőket az aggódó anya, de már nem tudták újraéleszteni az ápolót. Az anya szerint fia korábban beszámolt róla, hogy

nem viselt megfelelő védőfelszerelést a betegek ellátása közben.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
boris-johnson-korhazba-kerult-koronavirus-miatt.jpg

Kórházba került Boris Johnson brit miniszterelnök

Várandós élettársa, Carrie Symonds is észlelte magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit.
MTI - szmo.hu
2020. április 06.


hirdetés

Kórházba szállították vasárnap Boris Johnson brit miniszterelnököt, akiről tíz napja állapították meg, hogy az új típusú koronavírus okozta betegségben szenved.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője vasárnap este közölte: csak elővigyázatossági lépésről van szó, amelyet Johnson orvosa javasolt, miután a konzervatív párti miniszterelnök esetében a betegség egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. E tünetek közé tartozik a magas láz.

A Downing Street szóvivője hangsúlyozta, hogy Johnsont nem sürgősséggel, hanem kivizsgálásra vitték kórházba. Hozzátette: a kitartó tünetek miatt az a döntés született, hogy észszerű lenne, ha kórházi orvosok is megvizsgálnák a kormányfőt.

A szóvivő kiemelte azt is, hogy Boris Johnson változatlanul ellátja miniszterelnöki feladatait és kapcsolatban van kabinetje tagjaival.

Hozzátette: Johnson ezúttal is köszönetet mond a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) tagjainak a járvány megfékezését célzó rendkívüli munkájukért, egyben ismét arra szólítja fel az embereket, hogy a kormány útmutatásának megfelelően maradjanak otthonaikban.

hirdetés

Az 55 éves Boris Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.

Az eredeti terv alapján a brit kormányfő elkülönítése péntekig tartott volna. Johnson azonban már csütörtökön bejelentette a Twitteren közzétett videóüzenetében, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen a betegségből, továbbra is észleli a fertőzés egyes tüneteit.

Carrie Symonds, Johnson várandós élettársa szombaton, ugyancsak a Twitteren közzétett bejegyzésben tudatta, hogy ő is észleli magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit, és emiatt az elmúlt hetet ágyban töltötte.

Hozzátette, hogy nem volt szükség szűrővizsgálatra, és az egyheti ágynyugalom után már erősebbnek érzi magát, állapota javul.

Boris Johnson szóvivője február végén jelentette be, hogy a 32 éves Carrie Symonds - akit a kormányfő nemrégiben eljegyzett - gyermeket vár, a baba születése nyár elejére várható.

Az új koronavírus okozta betegségen átesett az elmúlt napokban Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 71 éves fia is, de ők már felépültek, és elkülönítésük véget ért.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
koronavirus-megfertozodott-tobb-tigris-es-oroszlan.jpg

Több tigris és oroszlán is megfertőződött koronavírussal New York egyik állatkertjében

Az első állaton március végén jelentkeztek a tünetek.
MTI, Fotó: Illusztráció/Pixabay - szmo.hu
2020. április 06.


hirdetés

New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal - jelentette be az amerikai szövetségi agrárminisztérium közleményben vasárnap este.

Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál is kimutatták a vírust.

A hírt a CNN hírtelevíziótól kezdve a Reuters hírügynökségig számos sajtóorgánum lehozta.

New York Bronx negyedének állatkertjében Nadia, az egyik négyéves maláj tigris szervezetében bukkantak először a kórokozóra.

hirdetés

A minisztérium közleménye szerint Nadiát azt követően kezdték el vizsgálni, hogy szárazon köhögött és étvágytalan lett. Először megröntgenezték, vérmintát vettek tőle és ultrahangos vizsgálatokat végeztek el rajta, majd - tekintettel a New Yorkban tomboló koronavírus-járványra - megcsinálták a vírustesztet is.

A többi nagymacskát szintén tanulmányozták, és kiderült, hogy további három tigris és három oroszlán is megfertőződött.

Az állatkertet még március közepén bezárták, az első tigrisen annak a hónapnak a végén jelentkeztek a betegség tünetei. Paul Calle, az intézmény főállatorvosa úgy véli, hogy a nagymacska az állatkert egyik fertőzött, de tünetmentes alkalmazottjától kapta el a vírust.

A szövetségi minisztérium szerint nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzés emberről állatra is terjedhet, de közleményében óva intette a már fertőzéssel diagnosztizáltakat attól, hogy kedvenc háziállataik közelében legyenek.


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!