hirdetés
papai-joci-majka.jpg

„Majorost meg utálom, mint a sz.rt!” - Pápai Joci Majkáról posztolt

A Sztárban sztár leszek műsorában hangzott el ez a mondat, amit az énekes valójában poénnak szánt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 07.


hirdetés

Amint arról beszámoltunk, tavaly nyár végi viharos szakításuk után bő egy évvel újra összeállt Majka és Curtis, mivel "hiszik azt, hogy nekik együtt van az életben dolguk".

Tehát a barátság mellett szakmai viszonyuk is visszaállt a rendes kerékvágásba, és már az első közös fellépükön is túl vannak.

"A dolgok változnak. Néha az emberek el kell, hogy távolodjanak egymástól ahhoz, hogy újra közel kerülhessenek. Reméljük, hogy ez a másfél év elég volt arra, hogy mindenki megtudja az életben mi a fontos, és mi a dolga"

– írták mindketten az Instagramon.

hirdetés

Majd vasárnap a TV2 Sztárban Sztár leszek! című műsorában közösen léptek színpadra.

Az újraegyesülésnek a nézők mellett a zsűri is örült.

Pápai Joci pedig, aki mindkettőjükkel jóban van, egy emlékezetes és elsőre meghökkentő kijelentéssel koronázta meg véleményét.

"Majorost meg utálom, mint a sz.rt!"

– ezt a mondatot aztán Instagam oldalán is megosztotta és a kis videó máris 38.800 megtekintésnél jár.

Azért a leírásban jelezte, hogy nem kell véresen komolyan venni, hiszen szivecskékkel, kacsintós fejjel és sírva nevetős smiley-val illusztrálta a bejegyzést.

A három előadó rajongói persze tisztában vannak a közöttük lévő szoros barátsággal.

Például tavaly nyáron Majka, Curtis és Pápai Joci adta elő a VOLT Fesztivál új himnuszát, Joci pedig korábban arról is mesélt, hogy Majkának mennyi mindent köszönhet.

Azért a kommentek tanúsága szerint nem mindenki vette a lapot, de a legtöbben értették a poént.

"Utálod mi? ÉLETED egyik szerelme teeeee. Tudjuk mi ezt" - írta nevetve az egyik kommentelő.

Bezony! @majesz187 @curtis4ker

hirdetés

8,748 Likes, 50 Comments - Joci Pápai (@papaijoci) on Instagram: "Bezony! @majesz187 @curtis4ker"


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
byeAlex-nyito-20181230.jpg

ByeAlex máris Puskás Peti és Dallos Bogi kapcsolatával poénkodik

ByeAlex egy Puskás Petivel készült közös képpel kívánt sok boldogságot a szerelmeseknek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 22.


hirdetés

Csütörtökön röppent fel a hír, hogy az X-Faktor két mentorát, Puskás Petit és Dallos Bogit együtt látták romantikázni egy belvárosi étteremben, ahol csókot is váltottak. Ezután persze rögtön beindultak a találgatások, hogy vajon tényleg egymásba szeretett-e a két zenész.

A nap folyamán Puskás Peti és Dallos Bogi végül az Instagramon utaltak rá, hogy valóban egy párt alkotnak. Egyszerre posztoltak ki egy közös képet a közösségi oldalukra, ami alá csak egy piros szívet írtak.

hirdetés

Ugyanakkor a képek alatti kommentekből kiderült, voltak, akik még ezután sem hitték el, hogy az X-Faktor mentorai tényleg összejöttek. Végül a Fókusz is beszámolt róla, hogy Puskás Peti és Dallos Bogi románca már hónapok óta tart.

Most pedig mentortársuk, ByeAlex is reagált a hírre. Tőle megszokott módon pedig egy poénos poszttal kívánt sok boldogságot kollégáinak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
puskaspeti-dallosbogi-1000x722.jpg

Puskás Peti és Dallos Bogi összebújós közös fotót posztolt szívecskével

Többen azt találgatják, hogy az X-Faktor két mentora vajon tényleg egymásba szeretett-e.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 21.


hirdetés

Csütörtökön jelent meg a sajtóban a hír, hogy az X-Faktor két mentora, Puskás Petit és Dallos Bogit együtt látták romantikázni egy belvárosi étteremben, ahol csókot is váltottak. Azóta persze elindultak a találgatások, hogy valóban egy párt alkotnak-e.

Puskás Peti márciusban jelentette be, hogy 5 év után szakítottak párjával, Eke Angélával, majd nem sokkal később Dallos Bogi is beszámolt róla, hogy néhány hónappal korábban véget ért az ő kapcsolata is akkori barátjával.

A két zenész viszont nemrég egy-egy közös képet is posztolt az Instagramra, ami alá mindketten csak egy piros szív emojit írtak.

hirdetés

A képek alá pedig azonnal özönleni kezdtek a gratulációk és a kommentelők sok boldogságot kívánnak Petinek és Boginak. Ugyanakkor vannak, akik nem igazán akarják elhinni, hogy az X-Faktor mentorai valóban összejöttek, így kételkedő kommentből is akad bőven.

Egyelőre egyikük sem közölt bővebb információt arról, hogy tényleg rájuk talált-e a szerelem, úgyhogy még az sem kizárt, hogy a Puskás Peti és Dallos Bogi csak ugratni szerették volna a követőiket a hír hallatán.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

❤️

Peter Puskás (@apuskaspeti) által megosztott bejegyzés,


KÖVESS MINKET:






hirdetés
feke_pal.png

Válik Feke Pál és Gyenesei Leila

Újabb magyar álompár házassága ért véget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 19.


hirdetés

Feke Pál és felesége, a csapatvilágbajnok öttusázó Gyenesei Leila közleményben tudatták, hogy külön utakon folytatják tovább életüket.

A 38 éves színész és a Digi Sport műsorvezetője több mint hat éve voltak együtt, három éve házasodtak össze, 2017-ben született meg kislányuk, Mimi.

Hogy megelőzzék a találgatásokat, mindketten közösségi oldalaikon tudatták a nagyvilággal, hogy meghozták életük legnehezebb döntését: a továbbiakban külön utakon folytatják.

"A jövőben külön utakon, de egymás iránt érzett tiszteletben és szeretetben folytatjuk életünket.

hirdetés

A közösen töltött éveink legnagyobb ajándéka, féltett kincsünk a kislányunk. Érte a jövőben is mindent megteszünk"

- írták, kijelentve azt is, hogy a témát a továbbiakban nem kívánják részletezni.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
dallos-bogi-puskas-peti-xfaktor.jpg

A mentorházban lobbant lángra Puskás Peti és Dallos Bogi szerelme

Újabb részletek derültek ki a kapcsolatukról.
Fotó: RTL Klub, X-Faktor - szmo.hu
2019. november 22.


hirdetés

Mi is beszámoltunk arról, hogy Puskás Peti és Dallos Bogi közös képet tett közzé Instagramon, ami után elindult a találgatás, hogy az X-Faktor két mentora vajon tényleg egymásba szeretett-e.

Sokan azt gondolták ugyanis, hogy ezzel csak megviccelték a rajongóikat, annak ellenére, hogy csütörtökön az a hír kezdett terjedni, hogy Puskás Petit és Dallos Bogit egy belvárosi étteremben látták együtt, romantikus helyzetben.

hirdetés

Azóta a Fókusz is beszámolt róla, hogy Puskás Peti és Dallos Bogi románca már hónapok óta tart.

Mentortársuk, ByeAlex pedig gyorsan reagált a hírre: poénos poszttal kívánt sok boldogságot kollégáinak.

Most újabb részletek derültek ki a románcról.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!