hirdetés
majkapapaijoci.jpg

Majka és Caramel anyagilag is támogatta Pápai Jocit a nehéz időkben

Az énekes beszélt arról az időszakról, amikor nagy szüksége volt a barátaira.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. március 16.


hirdetés

Pápai Joci saját bevallása szerint rengeteget köszönhet Majkának és Caramelnek. Az énekes bevallotta, hogy mielőtt befutott volna, két zenésztársa mindig segítette, ha kellett.

D. Tóth Krisztina Elviszlek magammal című műsorában vallott arról, hogy jó barátai sikereire sohasem volt féltékeny, és ők akkor is segítették, amikor neki még nem ment a szekér.

"Majkával jártunk fellépni is öt éven keresztül, ismer engem kívül-belül (...) amikor jöttem fel hozzá, volt, hogy ha három méterrel arrébb lakik, akkor kézzel tolom el a kocsimat, mert annyira ki voltam számolva, és amikor felérkeztem hozzájuk, tudták, hogy mi a helyzet. Akkor teletették a zsebemet! Játékokkal, ruhákkal a kocsimat. Ezek az emberek mellettem voltak, és kitartottak, amikor kellett, és ezért nagyon hálás vagyok

– mesélte elérzékenyülve az énekes.

hirdetés

„Nem volt más lehetőségem – vallotta be, amikor D. Tóth Kriszta arról kérdezte, mennyire esett nehezére elfogadni a segítséget.

„Nyilván nem volt egyszerű férfiként megélnem, de ők pont azért a barátaim, mert ugyanolyanok, mint én. Semelyiken nem látom azt, hogy elszállt volna.”

Arra is kitért, hogy Majka akkor is támogatta, amikor az Origót című dalát megírta, amellyel később az Eurovízióra is kijutott.

Forrás: Blikk


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Képernyőfotó-2019-11-06-9.37.59.png

Fluor Tomit sokkolta Istenes Bence beszéde a Nyerő Páros kiszavazásán

Az eddigi egyik legizgalmasabb szavazás után meglett a játék top 3 párja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

Kedd este Sárközi Ákos és Évi, illetve Fluor Tomi és Szabó-Sarkadi Emese kerültek a Nyerő Páros veszélyzónájába.

A döntés pedig, hogy kit tartanak bent a játékban, Fésűs Nellyék és Istenes Bencéék kezében volt.

Nelly és párja taktikus okokból Sárköziékre voksoltak, mivel szerintük ellenük nagyobb esélyük lehet a későbbiekben.

Ezután Bencénél és Adélnál volt a szó. Utóbbi kifejtette, hogy ugyan megkedvelték a Sárközi-párost, de úgy érzi, hogy egy bizonyos szintnél nem tudták tovább mélyíteni a kapcsolatukat.

hirdetés

Istenes Bence kezdetben erősített ezt a gondolatmenetet, majd egy hirtelen váltással drasztikus fordulatot csempészett a szavazásba.

Szavai hallatán műsorbeli barátja, Fluor Tomi arcára fagyott a mosoly.

"Amikor kiderült, hogy kik a veszélyzónások ma, akkor azt hittük, hogy ez egy nagyon könnyű döntés lesz. Aztán elkezdtünk egy kicsit gondolkodni, hogy lehet, eljött az ideje annak, hogy a saját érdekeinket nézzük. Ugyanis most a top 3-ba jutás a cél, három nap múlva pedig valaki ott fog állni a fináléban és szerintünk nagyon nem mindegy, hogy kivel szemben"

- magyarázta Bence, a feszültséget pedig szinte tapintani lehetett a levegőben.

"Azt gondolom, hogy a mi barátságunk nagyon mély és bízom benne, hogy ez a mai döntés ezt nem befolyásolja, illetve nem rombolja szét. Lehet, hogy ezt a döntést meg fogjuk bánni és nagyon sajnáljuk Tomi és Mesi, de mi azt gondoljuk, hogy a fináléban Ákossal és Évivel szemben sokkal nagyobb esélyünk lenne..."

- folytatta, majd kis hatásszünet után kimondta a döntést.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kulcsar-edina-baba.png

Kulcsár Edina megint babát vár - videóban mutatta meg gömbölyödő hasát

Medox nemrég múlt egyéves, hamarosan jön a kistesó!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

Örömhírt közölt Kulcsár Edina követőivel: ismét babát vár, egyéves gyermekének, Medoxnak hamarosan kistesója lesz.

"Drága követőink! Biztosak vagyunk abban, hogy velünk együtt fogtok örülni, éppen ezért szerettük volna, ha tőlünk tudjátok meg elsőként, hogy bővül a családunk"

- írta az egykori szépségkirálynő Instagramon.

Emellett egy videó is megjelent a Story magazin Facebook-oldalán, amiben férjével, Csutival együtt jelenti be a baba érkezését. A pár egy címlapfotózáson vett részt, a kamera pedig szépen végig is pásztázta Edina alakját, így látszik, hogy már eléggé gömbölyödik a hasa.

hirdetés

KÖVESS MINKET:





hirdetés
agyban-alvas-gyerekkel.png

„Elcseszed a gyereked pszichés hozzáállását” - Cseke Katinka jól kiakadt Mádai Vivien vallomásán

Várkonyi Andrea beszélgetős műsorában kiderült: Mádaiék ötéves kisfia a mai napig köztük alszik az ágyban éjjelente.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 06.


hirdetés

Cseke Katinka, Mádai Vivien és Doszpot Evelin többek között arról beszélgettek Várkonyi Andrea műsorában, hogy vajon helyes dolog-e, ha a gyerek a szülőkkel alszik egy ágyban.

Mádai Viviennek elmondása szerint fogalma sem volt, hogyan kellene kezelniük ezt a kérdést. Most ott tartanak, hogy gyermekük öt éve fixen köztük alszik.

"Ezt most nem mondod komolyan?"

- döbbent meg Cseke Katinka.

hirdetés

"Tudom, hogy nagyon gáz, szörnyű"

- restelkedett Mádai, majd kezdetét vette a pro-kontra érvek sorolása, amibe mindenki beszállt, meglehetősen vehemensen és folyamatosan egymás szavába vágva.

Mint kiderült, Várkonyi Andrea feladta, hogy éjszakánként négyszer keljen fel és menjen át a gyerekszobába, Mádai erre bőszen helyeselt, hogy ő is így járt.

"Elcseszed a gyereked pszichés hozzáállását"

- vélekedett Cseke, miután egy pszichológus előadására hivatkozva fejtegette, miért káros a gyerekkel alvás gyakorlata. Szerinte ez egyáltalán nem teszi lehetővé a férfi-női szerepek gyakorlását, amiben benne van az éjszakai szexualitás is.

Végül arra jutottak, a legjobb, ha akkor megy külön ágyba a gyerek, ha úgy érzi, erre van szüksége, és már nem akar a szüleivel aludni.

Itt lehet megnézni a beszélgetést:


KÖVESS MINKET:





hirdetés
terry-black-temetes.png

Terry Black hamvait a Dunába szórták gyermekei, cigányzenekar is játszott a temetésén

Hamvait édesanyjáéval együtt szórták el.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 05.


hirdetés

Terry Black kérése volt, hogy cigányzenekar is játsszon a temetésén, hiszen apai ágon cigányprímások voltak a felmenői közt. A búcsúztatót kölcsönből intézték, Terry Black halála előtt rögzített videóüzenetben búcsúzott - hangzott el a Fókuszban. Hamvait édesanyjáéval együtt szórták el, a temetésen nem mindenki jelent meg a meghívottak közül. Gyerekei összekapaszkodva, árván visszautaztak németországi lakhelyükre.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!