hirdetés
ISS-59_Christina_Koch_works_inside_the_Harmony_module_3-1000x667.jpg

Majdnem egy évet töltött az űrben a rekorder űrhajósnő – elmesélte, milyen újra a Földön

Még a visszatérése után egy héttel is vannak problémái. Azt is elmondta, miért nem ajánlatos csak úgy azt mondani az űrben, hogy „ó, Istenem".
Fotó: NASA - szmo.hu
2020. február 13.


hirdetés

Múlt csütörtökön tért vissza a Nemzetközi Űrállomásról három asztronauta, köztük Christina Koch, akinek két rekord is kötődik a nevéhez: 328 nyolc napot töltött az űrben, ezzel ő lett a nők közül a leghosszabb ideig az űrben tartózkodó asztronauta. Emellett ő hajtotta végre a világ első női űrsétáját 2019 októberében Jessica Meirrel.

A NASA űrhajósa a szerdán tartott sajtótájékoztatón mesélt élményeiről és arról, milyen majdnem egy év után visszatérni a Földre.

328 napot eltölteni ugyanis a súlytalanságban, majd utána ismét hozzászokni a gravitációhoz nem is olyan könnyű, mint ahogy azt hihetnénk: Koch szerint kellett egy kis idő, mire ismét hozzászokott a gravitációhoz, ám még a visszatérése után egy héttel is vannak problémái.

Az egyensúlyérzékével ugyanis még gondok vannak, és fájdalmai is voltak.

A visszatérése utáni első napon például alig bírta tartani a fejét, annyira fájt a nyaka, ám ez elmúlt. Megjegyezte, hogy még így is jobban járt, mint kollégája, Scott Kelly, aki négy évvel ezelőtt 340 nap után jött vissza az űrből, amelyet követően rettentően fájtak a lábai és égett a bőre. Koch ehhez képest viszonylag jól megúszta a hazaköltözést komolyabb mellékhatások nélkül.

hirdetés

A misszió legmeghatározóbb pillanatának azt tartja, amikor megérkeztek még tavaly márciusban a Nemzetközi Űrállomásra. A NASA-nál hosszú éveken át képezték ki az űrhajózásra, és mikor valóban megérkezett a helyre, amelyről évekig tanult, akkor vált számára valóságossá az egész küldetése.

Nagyjából három hónap után már az otthonának érezte az Űrállomást, addigra már annyira megszokta a súlytalanságban lebegést, hogy teljesen természetessé vált számára.

Koch ötéves korában döntötte el, hogy asztronauta akar lenni, bár már akkor tudta, hogy ennek kicsi az esélye. Amikor először ment el a Space Camp nevű, űrkutatás iránt érdeklődő fiatalok számára nyitott oktatási központjába, akkor tudta, hogy ennek fogja szentelni az életét. Ennek ellenére nem azt akarta, hogy mindenáron kijusson az űrbe.

"Csak akkor jelentkezem [a programba], ha a tapasztalatok, amiket szereztem, lehetővé teszik számomra, hogy hozzájárulhassak az űrprogram sikerességéhez."

- döntötte el még a kiképzése előtt.

Ennek érdekében inkább a készségeit fejlesztette: szenvedélyes sziklamászó, amelyet a munka mellett sem hanyagolt, ráadásul a mérnöki állását is feladta a NASA-nál, hogy elmehessen az Antarktiszra dolgozni - elmondása szerint ez a két tevékenység nagyban hozzásegítette ahhoz, hogy sokkal jobb asztronauta legyen.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
dimitri-houtteman-qBhpPxW3ESs-unsplash-scaled.jpg

„A ma este a legrosszabb, 20 beteget veszítettünk el 24 órán belül” – írja naplójában egy angol orvos

A vírus magjában küzdő orvos feljegyzései az elmúlt napokról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 29.


hirdetés

London egyik legleterheltebb kórházának frontvonaláról számolt be az az orvos, aki minden nap küzd a koronavírusos betegek életéért. A helyzet egyre súlyosbodik, a kórtermek telítettek, és fiatal rezidenseket kénytelenek bevonni élet és halál feletti döntésekbe.

A Mirror jelentette meg az orvos tapasztalatait:

Hétfő este

Ez az első egy négy éjszakás periódusból, a legforgalmasabb nap.

A kórház olyan, mint egy háborús övezet, de attól tartok, hogy két hét múlva visszatekintünk rá, és ezt fogjuk a vihar előtti csendnek látni.

hirdetés

Sürgősségi ellátásban dolgozom. Az én feladatom, hogy életben tartsam a betegeket, mielőtt az intenzív osztályra kerülnek. A személyzet fele hiányzik, mert nekik vagy rokonaiknak a vírus által generált tüneteik vannak. Körülbelül 25 embernél mutatták ki közülük a vírust. Mindenkit azonnal hazaküldenek, aki köhög vagy lázas.

Ma este el kellett küldenem egy negyvenes éveiben járó férfit, akinek a röntgenképe nem olyan rossz. Bár tudjuk, hogy az emberek állapota gyorsan romlik, mégis minél több ágyat szabadon kell hagynunk.

A kezelt betegek többségénél még nincs szükség intenzív lélegeztetésre, de szükségük van segítségre a levegővételben. A legtöbb beteg retteg, meg akarjuk nyugtatni őket, de nem tudjuk. Ma hat idős embert veszítettünk el, mire segíteni tudtunk volna rajtuk.

Kedd este

Reggel a metróra várakozva láttam, ahogy egy fiatalokból álló csoport szórakozik a peronon. Rájuk akartam üvölteni, amiért nem gyakorolják a társadalmi kötelezettségeiket, és nem szigetelődnek el egymástól. Ha a családjuk megbetegszik, az ő hibájuk lesz.

A ma este a legrosszabb - 20 beteget veszítettünk el huszonnégy órán belül.

Két beteg meghalt, mert nem sikerült az újraélesztésük. Borzalmas, feldolgozni sincs időm.

A vírus támadja a tüdőt és a szívet, a legtöbb beteg az utóbbi elégtelenségébe hal bele. Korábban maximum minden második éjszaka kellett újraélesztenem valakit, most hat-hét embert naponta. Idős embereket már nem is élesztünk újra, mert túl törékenyek, és nem élnék túl.

A személyi védőeszközök szállítása szórványos. Már hordott maszkokat kell használnunk, ennyi és egy köpeny az összes védőeszközünk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
sved.png

Karantén. Milyen karantén? Svédország szokatlan reakciója a vírusválságra

Ez történik a Skandináv-félszigeten, miközben Európa nagyja zárlatokkal találja szembe magát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 29.


hirdetés

Miközben Európa népei tűrik, hogy otthonaikba kényszerülnek a koronavírus-krízis miatt, Svédország szinte teljesen visszatért az átlag hétköznapokhoz.

A hosszúra nyúló tél után a meleg Svédország fővárosában, Stockholmban az utcára vonzza az embereket. A családok jégkrémet nyalnak a Mariatorget téren, a fiatalok pedig élvezik a közösen eltöltött órákat az utcákon.

A város más részein megnyitottak az éjszakai klubok, bár vasárnaponként tiltják az ötven főnél nagyobb összejöveteleket.

Eközben a közvetlen szomszédjukban, Dániában a találkozók létszáma maximum tíz főre korlátozódott, az Egyesült Királyságban pedig nem szabad egy helyen tartózkodniuk idegeneknek, csak az egy háztartásban élőknek – számolt be róla a BBC.

Svédországban eddig 3500 fertőzöttet és 105 halálesetet jegyeztek fel.

hirdetés

Észrevehetően nagyobb a csend a svéd utakon, mint általában. A svéd tömegközlekedési vállalat, az SL beszámol róla, hogy a megszokott utasszám 50%-kal csökkent a múlt héten. Bár a korlátozásokat visszavonták, a statisztikák alapján Stockholm lakosságának fele otthonról dolgozik.

„Minden társaságnak, akinek lehetősége van erre, él vele, és működik is” – mondta a Staffan Ingvarrsson vezérigazgatója a távmunkavégzés kapcsán.

A kormány fő vezérelve az „önfelelősség-vállalás” lett. A közegészségügy és a politikusok is tovább reménykednek, hogy különösebb intézkedések nélkül is lelassíthatják a vírus terjedését.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
koronavirus-lelegeztetogep.jpg

Hiába várt a tesztre egy 67 éves férfi, most lélegeztetőgép tartja életben

Két napig nem jött a mentő, ezért a felesége betelefonált a kórházba, de még akkor is azt mondták nekik, hogy nincs szükség tesztelésre. Órákkal később már az intenzívre került a férfi.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 29.


hirdetés

Négy napja mélyaltatásban, lélegeztetőgépen fekszik az egyik budapesti kórházban egy 67 éves férfi, aki korábban hiába várt a koronavírus-tesztre - számolt be róla az RTL Híradó.

A férfi feleségével együtt két hetet töltött Törökországban egy körutazás alkalmával, amikor az országban még nem voltak koronavírusos megbetegedések. Csak két napja derült ki, hogy a férfi is fertőzött, pedig a felesége szerint a háziorvosuk már hétfőn tesztelésre küldte őket.

Akkor a férje már lázas volt, volt, hogy 40 fokra is felment a testhőmérséklete. A mentő viszont csak két nappal később ment ki hozzájuk, miután hiába vártak és maguk telefonáltak a Szent László Kórházba.

De még ekkor is azt mondták nekik, hogy a beteget nem kell tesztelni koronavírusra, mert a tünetei nem utalnak arra, ezért nem is kell bevinni a kórházba. A mentő el is hajtott, a férfi viszont három órával később már félrebeszélt, ezért a felesége felhívta az ügyeletet, és ismét kijött hozzájuk egy mentőautó.

A férfi azonnal intenzívre került, és kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladása van, a koronavírus-tesztje is pozitív lett. Mivel a keringése összeomlott, lélegeztetőgépre került.

hirdetés

Felesége elmondása szerint a férje egészséges, "120 fokon égő" ember, igaz, magas vérnyomással küzd. Az asszonyt azóta sem keresték, nem is végezték el nála a tesztet, viszont továbbra is karanténban marad otthon.

Az Emmi a mentők által végzett teszteléssel kapcsolatban azt írták: a mintavétel sürgősségi beavatkozás, a leadott címeket logisztikai terv szerint járják be a mintavevők. Minden megyében több mentőautó végzi a mintavételeket, míg Budapesten a mentőautók mellett több mentőmotort is beállítottak.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
koronavirus-rakos-edesanya-onkologus.jpg

12 onkológus utasította el a mellrákos, ötgyerekes édesanyát a koronavírus-járvány miatt

A 38 éves nőnek fontos lenne a vizsgálat, de lemondták az időpontját, azóta pedig egy szakorvos sem fogadja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 29.


hirdetés

Tizenkét onkológus utasított el egy mellrákkal küzdő édesanyát a koronavírus-járványra hivatkozva - számolt be róla az RTL Híradó.

Bogáncsné Nagy Anitánál tavaly októberben diagnosztizálták a mellrák nagyon agresszív fajtáját, decemberben le kellett operálni az egyik mellét. Később kiderült, hogy a másik mellén is van elváltozás, és ki kellett volna vizsgálni, hogy van-e áttét máshol is a testében.

De egyelőre nem tud kihez fordulni, ugyanis az időpontját lemondták a kórházban, azóta pedig több helyen is elutasították. Tizenkét onkológust keresett fel, közülük csak ketten adtak időpontot neki, de végül ők is visszamondták a koronavírus-járvány miatt.

A 38 éves nő tehetetlennek érzi magát és fél, szerinte igazságtalan, hogy a rákos betegeket nem vizsgálják meg a vírus miatt. Mint mondta, öt gyereke van, akiket fel kell nevelnie.

Nem ő az egyetlen, aki ilyen helyzetben van. Egy 62 éves tüdőrákos férfi menye az RTL Híradónak azt mondta, azért nem kezdték meg apósa kezelését, mert hiányzik ehhez egy vizsgálat, amit a járvány miatt már nem végeztek el.

hirdetés

Az Emmi miniszteri utasítása alapján március 16-tól a járványügyi vészhelyzet alatt tervezett egészségügyi ellátás csak sürgős szükség miatt (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) végezhető. Azonban a rák megalapozott gyanúja esetén biztosítani kell a mielőbbi pontos diagnózist, a daganatos betegek műtéti, sugárterápiás, valamint gyógyszeres kezelését is el kell végezni. A gyógyult betegek vizsgálatait viszont elhalaszthatják, akár fél évvel is.

Az RTL Híradó az operatív törzsnél és az Emminél is érdeklődött, hogy ki ellenőrzi, hogy a kórházak betartják-e a szabályokat, és hova fordulhatnak az elküldött daganatos betegek, de egyik helyről sem kaptak választ.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!