hirdetés
koronavirus-new-york-mento-betegszallitas.jpg

Majdnem 3000 halottat követelt eddig a koronavírus New York államban

Már több mint 100 ezer fertőzöttet azonosítottak eddig csak ebben az államban. A kormányzó aggódik, mert nincs elég lélegeztetőgép és kórházi ágy.
MTI - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Az új típusú koronavírus okozta a Covid-19 betegség eddig csaknem háromezer halottat követelt New York államban - mondta el Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pénteken a szokásos napi sajtótájékoztatóján.

A kormányzó kijelentette: a csütörtök volt eddig a legszomorúbb nap, mert az általa irányított államban egyetlen nap alatt 562 ember halt bele a betegségbe. New York államban ezzel csaknem háromezer főre emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma. A diagnosztizált fertőzések száma több mint 102 ezer.

Andrew Cuomo kifejtette, hogy még több halálos áldozatra számít, részben a vírus rendkívül gyors terjedése miatt, részben pedig azért, mert nincs elegendő lélegeztetőgép és kórházi ágy.

"A kórházak ma már gyakorlatilag egyetlen nagy intenzív osztállyá alakultak"

- mondta.

hirdetés

További segítséget kért, s nemcsak a szövetségi kormánytól, hanem a többi amerikai tagállamtól is.

"Mindannyian amerikaiak vagyunk, függetlenül attól, hogy New Yorkban, vagy Kaliforniában élünk"

- fogalmazott.

A The Wall Street Journal című lap értesülései szerint

a Trump-kormányzat a járvány elleni küzdelemre létrehozott alapból várhatóan kifizeti - majd közvetlenül a kórházaknak - azoknak a koronavírusos betegeknek a kezelési költségeit, akiknek nincs egészségbiztosításuk.

Szintén lapértesülések szerint a kormányzat arra készül, hogy előírja a maszkok viselését. Deborah Birx, járványügyi szakértő, a kormányzati munkacsoport egyik tagja egy televíziós interjúban pénteken kifejtette: a járvány kitörésekor maguk az orvosok és a járványtani szakértők sem voltak tisztában azzal, hogy milyen veszélyesen fertőző az új típusú koronavírus. Utalt arra, hogy a vírus a fertőzöttség első napjaiban a legveszélyesebb, mert a megfertőződött személynek nincsenek tünetei, de fertőz.

Az Egyesült Államokban a Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint pénteken - washingtoni idő szerint délelőtt - több mint 245 ezer regisztrált fertőzöttje és több mint 6 ezer halálos áldozata volt a Covid-19 nevű, a vírus okozta tüdőgyulladásos betegségnek.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
jegeseo.jpg

Megérkezett az óriási zivatar és jégeső az országba

Sötéten gomolygó felhőkkel tört be. Mutatjuk a friss fotókat és videókat!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Beindult a zivatarszezon nálunk is,

sötéten gomolygó felhőkkel, záporokkal, zivatarokkal, felélénkülő széllel tört be Szlovákia felől szerda délután

- írja az Időkép.

Volt, ahol 10 mm feletti csapadékot is mértek már. A kiszáradt földeknek, kerteknek nagyon kell már az eső.

Ám a heves zivatarokat van ahol jég is kíséri, ezért érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az időjárási helyzetet.

hirdetés

Friss fotók és videók:

Az Időképen megosztott fotók Dunapatajról:

Lukácsházáról:

Szigligetről:

Olaszországban kedden az Alpok felől érkezett egy hatalmas vihar, amely nagy mennyiségű jeget zúdított több városra is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyito.jpg

A koronavírus után jégviharok csaptak le Észak-Olaszországra, 15-30 centi jég borította be az utcákat

Sok helyen lapátokkal, munkagéppel takarítottak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Kedden heves jégesővel és villámlással érkezett meg Olaszországba a vihar. Bergamo környékén vastag jégtakaró fedte be az utcákat, kerteket, tetőket.

A felhőszakadás az Alpok felől csapott le, és több várost is utolért, folyóként hömpölygött az utakon a jeges ár.

A jég 15-30 centi vastagságban állt az utcán, és komoly fennakadásokat okozott.

A helyiek lapátokkal és munkagépekkel próbáltak takarítani - írja az Időkép.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
george-floyd-boncolas.jpg

Neve megváltoztatását is kéri válóperében a George Floydot megölő rendőr felesége

Kellie Chauvin már be is adta a válópert.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Vezetéknevének megváltoztatását is kéri a bíróságtól Kellie Chauvin, a George Floyd meggyilkolásával vádolt rendőr, Derek Chauvin felesége, aki a történtek hatására nemrég adta be a válópert – írja a CNN.

A nő május 28-án adta be a válópert, egy nappal azelőtt, hogy férjét emberöléssel vádolták meg.

Kellie Chauvin a benyújtásban indoklásként azt írta, hogy házassága jóvátehetetlenül összeomlott, már túl volt azon, hogy menthető legyen. A pár éppen 10 éve volt házas.

A nő egyébként teljes jogot szeretne a közös ingatlanok tekintetében, valamint a közös vagyon és a gépjárművek méltányos megosztását is kezdeményezte. Házastársi támogatást ugyanakkor nem igényel, mert ingatlanügynökként van önálló jövedelme. Korábbi nyilatkozatában azt üzente: teljesen lesújtották a történtek, és részvétét fejezte ki Floyd családjának.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
goncz-arpad-es-felesege.jpg

Meghalt Göncz Árpád özvegye

Göncz Árpádné, eredeti nevén Göntér Mária Zsuzsanna 96 éves volt.
MTI / Fotó: Soós Lajos - szmo.hu
2020. június 03.


hirdetés

Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye - tájékoztatta az MTI-t szerdán a család nevében Gulyás András titkárságvezető, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Göncz Árpádné 1923. november 16-án született Győrben Göntér Mária Zsuzsanna néven.

Göncz Árpáddal gimnazista éveik alatt ismerkedtek meg, és 1947. január 14-én házasodtak össze Budapesten. Hatvannyolc évet éltek együtt.

Göncz Árpádné az elsők között vett részt a hazai szociális munkások képzésében, majd hivatásszerűen is nagy energiával fordult az elesett, a sérült és a hátrányos helyzetű emberek felé, bekapcsolódott az őket segítő civil szerveződések tevékenységébe.

Férjével 1993-ban létrehozták a Kézenfogva Alapítványt, sok éven át a kuratórium elnökeként vezette azt.

hirdetés

Személyesen is sokat tett az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért. Jelentős szerepe volt a fogyatékosok esélyegyenlőségét szorgalmazó, kedvező nemzetközi visszhangot kiváltó törvény megszületésében is. Sok hazai és nemzetközi elismerés után idén márciusában a Down Alapítvány tevékenységéért Down-díjjal tüntette ki.

Az elhunytat négy gyermeke, hat unokája, kilenc dédunokája gyászolja. 96 éves volt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!