hirdetés
Magyarországon is járt pár hónapja az új-zélandi mészáros, aki 49 embert gyilkolt meg
Tavaly novemberben érkezhetett Magyarországra Bulgárián és Románián keresztül. Kérdés, hogy mit keresett ebben a három országban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. március 15.


hirdetés

Vizsgálatot indított a bolgár ügyészség, hogy kiderítse: milyen esetleges bulgáriai kapcsolatai voltak az új-zélandi merénylőnek – közölte Szotir Cacarov bolgár főügyész péntek este, miután kormánytagokkal és a bolgár hírszerzés vezetőivel tanácskozott.

Eddig az derült ki, hogy a 28 éves Brenton Tarrant Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is megfordult, a merénylethez használt fegyverein pedig a törökök ellen küzdő történelmi személyiségek nevei és muszlim vereségeket jelző történelmi dátumok is fel voltak tüntetve.

Cacarov elmondta, hogy Tarrant 2018. november 9. és 15. között turistaként tartózkodott Bulgáriában, ahol történelmi jelentőségű helyeket látogatott meg. Majd november 15-én repülőgépen Bukarestbe utazott tovább, ahol autót bérelt, majd Magyarországra jött. A vizsgálat célja, hogy megállapítsák, milyen valódi indítéka volt az utazásoknak.

2016. december 28. és 30. között a merénylő balkáni országokban is járt, így a többi között Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában is járt.

A 24.hu megkereste az ügyészséget, hogy megtudja, Magyarországon is indítanak-e vizsgálatot a férfi utazásai miatt.

Korábban beszámoltunk róla, hogy helyi idő szerint péntek délután fegyveresek támadtak az új-zélandi Christchurchben a mecsetekben imádkozókra. A terrortámadásnak 49 halálos áldozata és több, mint 40 sérültje van. A rendőrök négy embert vettek őrizetbe. Az egyik lövöldöző, Brenton Tarrant viszont már a támadás előtt egy kiáltványban megindokolta, hogy mit miért tesz.

A 28 éves férfi a dokumentumot a Twitterén osztotta meg és benne "a nyugati világot megszálló muszlimokat tette felelőssé a fehér faj szisztematikus kiirtásáért, tettével pedig hosszú évszázadok atrocitásaira akart választ adni." - írta az Index.

Brenton Tarrant a hosszú kiadványéban arról is írt, hogy már nagyjából két évvel ezelőtt kitervelte a mészárlást, Christchurch pedig csak három hónappal ezelőtt került szóba a lehetséges célpontként. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy lőfegyverrel hajtotta végre a támadást, mert ezzel is azt próbálta elérni, hogy "az Egyesült Államokban a baloldal majd megpróbálja eltöröltetni az alkotmány lőfegyverviselésre vonatkozó második kiegészítést."

A férfi még a fegyvereire és a tárakra is muszlimellenes szlogeneket írt, illetve az írások között szerepeltek olyan uralkodók vagy hadvezérek nevei is, akik a történelem során már vezettek muszlimellenes hadjáratokat vagy éppen európát védték meg tőlük.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Rosszul lett egy fiatal lány a buszon, amikor két férfi zaklatta őt és barátját
Az egyikük még le is fejelte a Debórával utazó fiút. A lány annyira megijedt, hogy mentőt kellett hozzá hívni.
Címkép: Wikipedia - szmo.hu
2019. április 18.



A XVII. kerületben, a 161-es buszon két férfi inzultált egy fiatal lányt és a barátját, írta meg a Bors. Debóra, aki még a 18-at sem töltötte be, az incidenstől annyira rosszul lett, hogy mentőt kellett hozzá hívni.

A két férfi először csak mutogatott a fiatalokra, majd az egyikük lefejelte Debóra barátját. A lány édesanyja így mesélte el a lapnak a történteket:

"Leültek a lányomékkal szemben, majd elkezdtek rájuk mutogatni. Aztán az agresszívabb elkezdett a lányomra kacsingatni, majd odaült a barátja mellé, fenyegetőleg körbefonta a karjaival, végül lefejelte. De a fiú akkor már Debórával foglalkozott, mert látta, hogy rosszul van."

Mindez teljesen előzmények nélkül, váratlanul történt, állítja az asszony. Debórának és barátjának végül egy idősebb férfi segített leszállni, ő elvileg fotót is készített az elkövetőről. A lány az eset után jó ideig nem is mert egyedül utazni.

"... nem sok mindenre emlékszik, mert akkor már nem érezte jól magát, rosszul lett a félelemtől. Mentőt is hívtak hozzá azok, akik leszálltak velük a buszról, mivel akkor a lányom már a földön feküdt"

- számolt be az anyuka a Borsnak.

A Debóra barátját lefejelő férfi magas, vékony, sötét hajú, szakállas, keresi a rendőrség. A lap megkeresésére a BKK azt nyilatkozta, erről az esetről korábban még nem hallottak.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
9 napra élelem nélkül hagyta 3 év alatti gyermekeit egy anya – vádat emeltek ellene fia meggyilkolásáért
A 23 éves nő a szeretőjével töltötte az időt, és nem mutat megbánást az ügyben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 18.



A nő két kisgyermekét 9 napra egy "kínzókamraként" jellemzett, mocskos lakásban hagyta, mindenféle élelem és felügyelet nélkül, miközben szeretőjével múlatta az időt - adta hírül a Daily Mail.

A 23 éves Vladislava Trokhumchukot kisfia, a még 2. életévét sem betöltő Danill halála miatt szándékos emberöléssel vádolják, ám ő nem mutat semmiféle megbánást, sőt a bírósági jelentések szerint nevetett a megpróbáltatásukon.

A 3 év körüli Anna csodával határos módon túlélte a történteket, ám rendkívül alultáplált állapotban találtak rá.

Az Ukrajna fővárosában található lakást, ahova a gyerekeket bezárták, Auschwitz-hoz hasonlítják. A kicsik tapéta és vakolat darabokon, illetve a saját ürülékükön tengődtek.

Az esetről nyilvánosságra hozott szörnyű felvételek után még rosszabb részletek derültek ki.

A Fakty nevezetű újság szerint a bírósági bizonyítékok arra utalnak, hogy az ördögi anya "nyereségvágyból kínozta gyermekeit", azzal a céllal, hogy ha nagyon betegnek tűnnek, online képeket posztolhat róluk és gyors pénzbeli segítségért könyöröghet az embereknek.

"Valószínűleg azt akarta, hogy betegnek, sápadtnak, csont és bőrnek tűnjenek, ezért zárta be őket élelem és víz nélkül"

- írta az újság.

A falakon a harapásnyomaikat is megtalálták, ami szintén azt bizonyítja, hogy így próbáltak táplálékhoz jutni. Az ajtó alatt pedig igyekeztek kikaparni a linóleumot, hogy rést vághassanak a külvilág felé.

A tragédia két éve történt, de a bírósági ügy még folyamatban van, mivel nemrég mondták ki, hogy az anya mentálisan ép és beszámítható állapotban van ahhoz, hogy a bíróság elé álljon.

A folytatásért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Húszéves focistát gyászolnak Dunakeszin – Szabó Bence autóbalesetben halt meg
A csapat honlapján jelentették be a tragikus hírt.
Címkép: Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub - szmo.hu
2019. április 18.



A Dunakeszi Kinizsi klub játékosa, Szabó Bence balesetben meghalt, jelentette be a harmadosztályú futsalbajnokságban szereplő csapat.

"Tragikus körülmények között, autóbalesetben elhunyt 20 éves játékosunk, Szabó Bence. A gyászszertartásról a későbbiekben adunk tájékoztatást. Nyugodj békében Bence, emlékedet örökre megőrizzük"

- írták honlapjukon.

Szabó Bence 11 meccsen játszott, öt gólt szerzett ebben az idényben.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Megharapták a szocialista politikust, aki épp aláírást gyűjtött
Torzsa Sándor egy társát akarta megvédeni, percekig tartó dulakodás lett a vége.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 18.



Megtámadták az MSZP aláírásgyűjtő aktivistáit, köztük Torzsa Sándort is Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren.

Csütörtök délután a Societas elnöke (ez az MSZP ifjúsági szervezete) az Indexnek mesélte el a részleteket.

"Egy 30-40 éves férfi közeledett az MSZP-Párbeszéd sátrához a kezében egy másfél literes üdítős palackkal. A férfi az egyik szocialista "kolléganőt elkezdte lelocsolni a palackban lévő piros löttyel", majd hozzávágta a palackot. A férfi közben hangosan szidta az MSZP-t"

- mondta el Torzsa a lapnak.

A politikus ekkor avatkozott közbe, hogy megvédje társát a férfi támadásától.

"Nekem esett, levitt a földre, a kezembe harapott, még most látszik a nyoma. Ezután eldurvult a dolog: a kabátomat a fejemre tekerte, azzal fojtogatott"

- mesélte.

Két percig dulakodtak, mikor a járókelőknek és a többi párttársának sikerült szétválasztani őket. A férfi ezek után elment a helyszínről.

"3 percig nem kaptam normálisan levegőt"

- mondta Torzsa. Végül ő hívta ki a rendőröket, és elmondása szerint feljelenést tesz a támadó ellen.

A Societas elnöke azt is elmesélte, hogy a szemközti fideszes aláírásgyűjtő pultnál lévők nem segítettek, sőt valaki még azt mondta, hogy

"ide vezet, ha beengeditek a feketéket".

Címlapkép: Illusztráció


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x