hirdetés
cm1.jpg

Megvannak a Magyarország Tortája és Cukormentes Tortája verseny döntősei

Mindkét kategóriába öt torta jutott be. Melyiket kóstolnád meg legszívesebben?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 07.


hirdetés

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg idén a Magyarország Tortája versenyt, amely évről évre népszerűbb: a cukrászok részéről is folyamatosan nő az érdeklődés, egyre többeket ösztönöz termékfejlesztésre, valamint a nagyközönség is kifejezetten keresi a győztes tortákat. Előfordul olyan cukrászda, ahol emiatt akár 4-5 évre visszamenőleg is az állandó kínálat részét képezik a nyertesek.

Idén is rengeteg pályázat érkezett, amelyek között ezúttal kimondottan gyakori volt a zserbó-koncepció, mivel éppen 100 éve halt meg Gerbeaud Emil – sok nevező emiatt a klasszikus süteményt gondolta újra.

Emellett nagyon sok gyümölcs is előkerült, a lehető legváltozatosabb alapanyagokkal próbálkoztak.

A zsűrinek nehéz dolga volt, de végül kiválasztotta azt az öt tortát, amelyek közül majd az idei végső győztes kikerül. Ezek pedig a következők:

Akali meggyes mandula

Fotók: Vas Gergely / Cukrász Ipartestület

Émile emléke

Sopron hűsége

Boldogasszony csipkéje

Kékestető

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőseiért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
videken.png

34 évesen infarktust kapni, majd vidéken mindent teljesen újrakezdeni

Orbán Péter és családja egy tízemeletes panelban lakott, de egy napon minden megváltozott. Az Off Record legújabb epizódja, a Magasélet a hegyen erről szól.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 23.



Az Off Record egy magyar dokumentumfilm-sorozat, ami teljesen új alapokra helyezi ezt a műfajt. A kamera szemszögén keresztül betekintést enged olyan történetekbe, melyeket kevesen ismernek. Az összes epizód olyan kérdésekre keresi a választ, ami mindannyiunkat érinthet vagy foglalkoztat.

A sorozat már a harmadik résznél tart - az előző kettőt a börtönben szülésről, illetve egy éberen elvégzett agyműtétről forgatták, a friss epizód viszont sokkal könnyedebb és humorosabb.

Mindez Orbán Péter élethez való hozzáállásának köszönhető, aki 34 évesen kapott egy infarktust. Ennek hatására családjával eldöntötte, hogy vidékre költözik és teljesen új életet kezd. A munkáját ugyanúgy folytatja, hiszen fotós, nincs helyhez kötve, de az egész élete fenekestől felfordult. Hogyan tanult meg metszeni? Miért szereti a traktorokat? Milyen egy igazi újrakezdés? És mit jelent pontosan a Magasélet A Hegyen? Ezekre a kérdésekre ad választ a következő film.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
neszmelyi-amerika1.jpg

Megmászta a magyar ügyvéd mind a 7 földrész legmagasabb hegycsúcsát

Neszmélyi Emilnek már csak Észak-Amerika hiányzott a 7 Summits sorozathoz, de most feljutott a 6194 méter magas alaszkai Denalira is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 17.



Mi is írtunk arról, amikor Neszmélyi Emil ügyvéd arra készült, hogy megmássza az Antarktisz legmagasabb hegyét. Év elején ez sikerült is, úgyhogy már csak Észak-Amerika hiányzott, de most feljutott a 6194 méter magas alaszkai Denalira is.

Amikor interjúztunk vele, ezt mondta:

"...a lélektan nagy tanítómester, a Denalit kétszer nem tudtam megmászni, és nem érdekel, hányadik próbálkozásra sikerül majd. (...) Nem véletlenül gyakorlatoznak ott az amerikai különleges katonai egységek is."

Most a Facebook-oldalán adott hírt arról, hogy végül ez a csúcs is megvan neki, sikerült a Denalit is megmászni.

Sikerült a 7 Summits / 7 Hegycsúcs sorozat!

Június 14-én felértem az alaszkai Denali 6194 méter magas csúcsára is, amivel lezártam a 7 Summits sorozat Messner-féle változatát, amelyből már csak Észak-Amerika kontinensének csúcsa hiányzott.

Ez a videó a korábbi mászás után készült:

Lapozz a posztért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
car-wash-2179231_1280.jpg

Magyar fejlesztés: másfél deci víz elég egy autómosáshoz a nanotechnológia segítségével

A hétköznapokban a legtöbbször bele sem gondolunk, hogy mennyi vizet pazarolunk el, amikor beparkolunk egy hagyományos vagy gépi autómosóba.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 19.



Világátlagban 144 liter vizet pazarolunk el minden egyes autómosással, ráadásul nagy mennyiségű vegyszert, és veszélyes anyag is keletkezik. Bár léteznek vízvisszaforgatós autómosók, ez közel sem jelenti azt, hogy nullás a vízszámlájuk a hónap végén. A problémára egy nanotechnológiás rendszer lehet a megoldás, amellyel mindössze másfél deciliter az átlagosan elhasznált vízmennyiség járművenként.

A hétköznapokban a legtöbbször bele sem gondolunk, hogy mennyi vizet pazarolunk el, amikor beparkolunk egy hagyományos vagy gépi autómosóba. Ráadásul a legelterjedtebb technikák sok esetben nemcsak a környezetünkben tesznek károkat, hanem a kocsinkban is.

A vizes autómosás lényege, hogy vegyszereket és a nagy mennyiségű víz tehetetlenségét használják fel a kosz eltávolítására. Ezt követően egy kendővel a tiszta felületet szárazra törlik, aminek következtében létrejön egy tiszta fémfelület. A probléma viszont az, hogy nincs rajta védelem, és ha mégis maradt valahol akár egy porszem is, akkor azon a védtelen rétegen karcol a törlőeszköz. Előfordul, hogy a fémfelületre víz alapon viaszt visznek fel, de ennek az anyagnak pont az a jellemzője, hogy nem oldódik a vízben, ezért csak minimális mennyiség marad meg belőle az autón.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
borics-adam-ketrecharcos.jpg

Örömében elsírta magát a fiatal magyar ketrecharcos a fantasztikus győzelme után

Borics Ádámnak hatalmas dolog, hogy egy párezer fős településről eljutott New Yorkba, a Madison Square Gardenbe.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 16.



A ketrecharcos Borics Ádám nemrég győzelmet aratott Aaron Pico felett. A 25 éves magyar versenyző a New York-i gálán vett részt, és második felvonásban repülő térdrúgással terítette le ellenfelét.

Ráadásul ezután az amerikai sportcsatorna, az ESPN beválasztotta a nap tíz leglátványosabb jelenete közé. Erről Borics Ádám videót tett közzé Facebook-oldalán, az alábbi szöveggel:

"A tegnapi mérkőzésemmel bekerültem újra az espn top 10 be. (Az espn által a tegnapi nap folyamán történt 10 legnagyobb sportteljesítménye közé.) A tavalyi áprilisi gála után is benne voltam, de most Luke Rockhold megörökítette.

Elmondhatatlanul hálás vagyok nektek és a csapatomnak, hogy mennyire tudtok velem együtt örülni, elképesztőek vagytok, épp már úton vagyok hazafelé, nemsokára feszáll a gépem."

Amikor pedig a győzelem után a sajtóeseményen kérdezték, elmondta, hogy egy 2000 fős településről, Sirokról származik, és szüleinek az is nagy dolog volt, ha eljutottak Budapestre. Most pedig azt látják, hogy a fiuk a New York-i Madison Square Gardenben bunyózik.

A felvétel utolsó percében láthatod, hogy a meghatottságtól elsírta magát:

Korábban, egy június 8-án írt bejegyzésben Borics Ádám ezekkel a szavakkal köszönte meg a támogatást, és így vallott arról, hogy miként jutott el idáig.

Nagyon sokat dolgoztam ezért a pillanatért, úgy érzem eljött az ideje megmutatni igazán nagy színpadon is fellépni a Madison Square Gardenben. 16 éves korom óta csak egyetlen cél lebeg előttem, amire feltettem az egész életem, és mindent alárendeltem a cél érdekében. Elköltöztem egy másik kontinensre, egy időre elhagytam a hazámat, a családomat, barátaimat, csak azért, hogy jobb harcossá váljak. Nagyon sok nehézséggel kellett szembe néznünk, azért beszélek többesszámmal mert a párom mindvégig velem volt (Zsófi), aki nélkül nem tudtam volna végigcsinálni. Nagyon sok ember segített utazásunk során, végtelenségig sorolhatnám őket. Tudják, hogy nagyon hálásak vagyunk nekik.

A munkát beleraktam, a felkészülés során, ígérem a ketrecben is minden bele fogok adni. Köszönöm a sok támogatást mindenkinek."

Via: 24.hu, Borics Ádám


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x